Vasárnapi Hírek, 1998. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1998-07-05 / 27. szám
2. oldal Pánikkeltő parádé Katonaság tartaná távol a protestáns meneteleiket a portadowni katolikusoktól Az utóbbi évek leghatalmasabb, háborús külsőségeket öltő biztonsági művelete kezdődött szombaton Észak-Írországban, annak megakadályozására, hogy a protestáns közösség vasárnapra tervezett felvonulása ismét szektariánus öldöklésbe taszítja a megbékélés útján éppen csak elindult tartományt. Személyesen szólította fel a törvényesség betartására a szemben álló északír vallási közösségeket szombat délután a brit kormányfő, aki a nap folyamán szünet nélkül igyekezett hűteni a kedélyeket. Tony Blair a chequersi kormányfői rezidenciáról telefonos tárgyalások sorát bonyolította az északír katolikus és protestáns vezetőkkel, köztük Gerry Adamsszel, az IRA katolikus terrorcsoport fedőszervének számító Sinn Fein vezérével, valamint David Trimble-lel, a legnagyobb mérsékelt protestáns unionista párt első emberével, akit az új északír törvényhozási-önkormányzati testület a héten tartományi miniszterelnökké választott. Szombat délután mindazonáltal londoni kormányforrások is elismerték, hogy kevés az esélye az áttörésnek a katolikusok által provokatívnak tartott vasárnapi protestáns felvonulás ügyében. Blair azonban kijelentette: az utolsó pillanatig folytatja a tárgyalásokat. A kormányfő szerint a legfontosabb az, hogy a lakosság őrizze meg a nyugalmát. Bertie Ahern, a rendezési folyamat társvédnökének számító ír kormány feje szombati nyilatkozatában azonban meglehetős borúlátásának adotthangot, mondván: a helyzet „közel sincs ahhoz, hogy valamiféle megoldásban lehessen reménykedni”. Az ír miniszterelnök, aki szombaton maga is folyamatosan kapcsolatban állt Londonnal és az északír politikai vezetőkkel, szintén nyugalomra szólította fel az ulsteri lakosságot, s a katolikusoktól külön is kérte, hogy maradjanak távol a portadowni protestáns felvonulás helyszínétől. Az orániai rend, a protestáns közösség legnagyobb, pártkötődés nélküli szerveződése minden nyáron felvonulások ezreit tartja a tartományban, az ír katolikusok leigázásának történelmi eseményeire emlékezve. Ezek a menetek természetszerűleg mindig komoly robbanásveszélyt teremtenek a két vallási közösség között, s közülük is a legveszélyesebb a most vasárnap ismét esedékes portadowni demonstráció, amely jelentős részben katolikusok lakta negyedeken halad át. Az ügyben illetékes brit kormánybizottság a korábbi évek véres utcai harcainak elkerülése végett ezúttal kitiltotta a protestáns menetet a katolikus városrészekből, az orániaiak azonban közölték, hogy figyelmen kívül hagyják a tilalmat. A brit kormány sem hajlandó azonban engedményre, s ennek jeleként már szombaton a brit hadsereg egységei vontak kordont a tilalmi övezetek köré. Az élő falat a hadsereg utászalakulatai földsáncokkal és a szögesdrót kígyókkal erősítik meg; a városban lövészárkok ásására kialakított földgyaluk kezdtek munkába, s a katonák betontömböket is leraktak az érintett útvonal mentén. A héten Tony Blair brit kormányfő személyesen is Észak-Írországban járt, megpróbálva jobb belátásra bírni az orániaiakat. Szombat hajnalban három újabb gyújtogatási eset történt a tartományban: ezúttal az orániaiak egy-egy intézményét érte támadás. A hét második felében szélsőséges protestáns erők összesen tíz észak-írországi katolikus templomot gyújtottak fel, a hatóságok gyanúja szerint annak bosszújaként, hogy a brit kormánybizottság a vasárnapi protestáns felvonulás útvonalának módosítását írta elő. Clinton hazaérkezett Albright megnyugtatja Tokiót .Bill Clinton amerikai elnök kilencnapos kínai látogatását befejezve, szombat hajnalban visszaérkezett az Egyesült Államokba. A repülőgépen adottrövid nyilatkozatában elragadtatással beszélt kínai útjáról, lenyűgözőnek nevezte azt. Kérdésre válaszolva kijelentette: amennyiben a kapcsolatok megfelelően alakulnak, el tudja képzelni, hogy rendszeres időközönként, akár évente tartsanak kínai-amerikai csúcstalálkozót - jelentette a Reuters. A Kínai Kommunista Párt hivatalos lapja, a Zsenmin Zsipao szombati hírmagyarázatában elismerően szólt Clinton látogatásáról. Viszont nem ejtett egy szót sem arról, hogy az amerikai elnök bírálta is a pekingi vezetést, felemelte a szavát az emberi szabadágjogok védelmében. A lap a szokásos pekingi szólamhoz hasonlóan csak annyit állapított meg, hogy sem Kína, sem az Egyesült Államok nem hagyja figyelmen kívül: nézeteltéréseik vannak az emberi jogokat illetően, a nézeteltérések azonban nem akadályozzák jó kapcsolatukat. Az amerikai külügyminiszter szombaton Tokióban megnyugtatta a japán miniszterelnököt, hogy a szigetország „Amerika szerteágazó ázsiai kapcsolatrendszerének sarokköve marad”. A Reuters szerint Madeleine Albright közölte továbbá Hasimoto Rjutaróval, hogy kormánya várakozással tekint az elé, miképpen valósul meg a japán pénzügyi rendszer reformjának két napja ismertetett terve. Az amerikai elnök Irinai látogatásának végeztével Albright Hongkongból utazott Tokióba, hogy tájékoztassa a japán kormányt Bill Clinton megbeszéléseiről. A japán közvélemény vegyes érzelmekkel fogadta a friss amerikai-kínai közeledést. Pekingi kérésre Clinton most nem iktatott tokiói megállót ázsiai tartózkodásába. Holbrooke Pristinában Richard Holbrooke amerikai ENSZ- nagykövet péntek este öt órán keresztül tárgyalt Slobodan Milosevic jugoszláv elnökkel a koszovói válság megoldásának lehetőségeiről, majd szombat reggel Pristinába utazott, hogy találkozzon a függetlenségpárti albán vezetőkkel. Holbrooke legutóbb június közepén tárgyalt Belgrádban és Pristinában, s közvetítői erőfeszítései akkor nem jártak eredménnyel. A szerb erők győzelme a koszovói Kijevo falu körzetében Belgrád komoly stratégiai sikerét jelenti, s nem is elsősorban katonai, hanem sokkal inkább politikai szempontból - írta szombaton a Szevodnya című orosz lap. A moszkvai kommentár szerint az, hogy a szerb fél nehézfegyverzetet is bevetett, azt jelzi: a Nyugat rábólintott Belgrádnak erre a tervére. Washington az erőegyensúlyban is érdekelt. Újabb török földrengés Újabb földrengés rázta meg szombat hajnalban Törökország déli részét. Az eddigi jelentések szerint a Richterskála szerint 5,1-es földmozgásnak 527 sérültje van. Ismét Adana tartományban történt a rengés, ahol az előző, múlt hét végi természeti csapásban 140 személy vesztette életét és 1500-an szenvedtek sérüléseket. A szombati újabb földmozgás sérültjeinek állapota kevésbé súlyos: a legtöbben a rengés kezdetekor sebesültek meg, amikor lakásuk erkélyéről vagy ablakából ijedtükben leugrottak. Külföldön történt Kínai-kazah határegyezmény Csiang Cö-min kínai és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök szombaton Almatiban aláírta a két ország határvitáit megoldó megállapodást. A kazahkínai határ 1700 kilométer hosszú. A találkozót az öt ázsiai ország (Oroszország, Kína, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán) pénteken megkezdődött almati csúcstalálkozójának mellékeseményeként rendezték meg. Az öt ország képviselői a rájuk maradó volt szovjetkínai határvitákról való tárgyalás végett gyűltek össze Kazahsztán pénzügyi fővárosában - írta a Reuters. Japán Mars-szonda Szombatra virradóra Japán fellőtte első Mars-szondáját - jelentette az AFP és a Reuters. Az 535 kilogramm tömegű bolygóközi szondát a szigetország egyik déli szigetén lévő űrközpontból lőtték fel, M-5 típusú japán rakétával. A 127 millió dolláros kutatási programmal Japán - az Egyesült Államok és Oroszország után - a harmadik ország, amely Mars-kutató eszközt küld a világűrbe. Lebegy New Yorkban Alekszandr Lebegy egyelőre korainak tartja mérlegelni, induljon-e a 2000-ben esedékes orosz elnökválasztáson. A krasznojarszki terület nemrég megválasztott kormányzója jelenleg látogatáson van az Egyesült Államokban, s erről csütörtökön New Yorkban nyilatkozott. Kormányzói minőségében a tábornok most először jár az Egyesült Államokban, s célja amerikai befektetőket toborozni területének fejlesztéséhez. minden nőnek ■ ■■ ■ Megjelent a legújabb tina Extra befőzési, tartósítási ötletekkel, receptekkel! A tartalomból: Saját készítésű fagylaltok, parfék Lekvárok, dzsemek Különleges kompotok Üdítő gyümölcslevesek Diabetikus befőttek, lekvárok, sütemények Könnyű nyári torták Szörpök, likőrök, koktélok Csak nálunk: Vásárlási naptár Rafinált ízű savanyúságok Fűszerolajok és ecetek .Gombatartósítás, -szárítás Öntapadós címkék a befőttesüvegekre Negyedmilliós nyereményjáték A tina Extra már kapható az újságárusoknál! 1998. július 5 Helmut Kohl német kancellárt (balra) és Gerhard Schrödert, a szociáldemokraták vezetőjét ábrázoló só- és borstartóval bővült a bonni Kerti Törpe Múzeum politikusokat ábrázoló részlegének gyűjteménye MTI-telefotó Drága lány Elkísérvén elnök papáját Kínába, Chelsea Clinton megtakarított némi pénzt az államkincstárnak. Az Első Lány őrzése ugyanis több millió dollárba kerül évente: a Stanford egyetemen és kollégiumában 26 testőr vigyáz rá éjjel-nappal, sokuk diáknak álcázva magát Chelsea mellett eszik, vele fut, a szomszéd szobákban alszik. S be kellett szerelni mindenféle biztonsági szerkentyűket is, nehogy terroristák a lánya elrablásával megzsarolhassák Amerika elnökét. Kínában viszont amúgy is seregnyi testőr védte Clintonékat, a lány csak plusz egy fő volt. Mégsem gyilkosság A francia főbírák úgy döntöttek, hogy nem számít szándékos emberölésnek, ha valaki tudatosan megfertőz embereket az AIDS-vírussal. Vagyis azt nem tekintik azonosnak a méreggel, ami viszont jogilag gyilkos eszköznek számít. A bírák érve szerint az önmagában még nem gyilkos szándék, hogy valaki AIDS-es fertőzöttsége tudatában lép szexuális viszonyra. A döntés első haszonélvezői azonban azok a voltpolitikusok lesznek, akik alighanem így meg fogják úszni a pert, amely a fertőzött vérátömlesztések miatti felelősségük okán várt rájuk. Keblek áldozata Pereli azt a floridai sztriptízklubot egy törzsvendége, ahol kedvelt vetkőző hölgye kis híján az úr nyakát törte. Méghozzá hatalmas keblével. Egy héttel esküvője előtt a még legényember lazítani odanyomta nyakához a mesterségesen „felpumpált” óriási mellét, s ez olyannyira sikerült, hogy majdnem a vendég nyakát szegte: „csillagot láttam, mintha két betontömb csapott volna mellbe” - panaszkodik a felperes. Csukafordulat Vége a Nike-korszaknak, a sportszergyár elkönyvelte első veszteséges évét, majd másfél évtized után. A divatdiktáló amerikai tizenévesek váratlanul áttérnek a hegymászóbakancsokra, hiába a Nike hatalmas reklámkampánya Jordánnal és Ronaldóval. A csukaviselési fordulat láttán ujjonganak az emberjogi szervezetek, mert ők hiába küzdöttek a Nike ázsiai „rabszolgamunkával” készített termékei ellen: az ötvenszáz dollárért árult cipők a gyárnak egy-két dollárjába kerültek. Piros lap az Adidastól Pár nappal azután, hogy az angol Beckhamet kikiáltották az argentinok elleni vébémeccsen, az Adidas sportszergyár is felmutatta a piros lapot a focistának. Heteken át ővele reklámozta termékeit az Adidas, ám a kínos eset, s főleg a tény, hogy sokan Beckham meggondolatlanságát okolják az angol csapat kieséséért, elvette a cég kedvét hirdetései főszereplőjétől. Kényszerű kapuzárás kárhoztatva a kormány adópolitikáját, bezárt a francia politikusok legkedveltebb vendéglője a Champs-Élysées mellékutcájában. A Chez Edgard asztalainál mindenki megfordult, aki Párizsban számít. Hajdan idejárt Mitterrand elnök is randevúzni barátnőivel, ám ezt az elit tapintattal kezelte. Amikor Beregovoy kormányfői beiktatása napján asztalfoglalás nélkül toppant be, csak egy „macskaasztalt” kapott. A tulaj nagy búcsúpartival zárt, rengeteg politikust látva utoljára vendégül, s kiárusítani készül az emléktárgyakat. Veszélyben az orangután . Az indonéziai fakitermelő cégek gátlástalan erdőgyújtásai nemcsak a térség környezetét szennyezik, hanem kipusztulással fenyegetik az ember legközelebbi rokonát, az orangutánt is. Csak az idén vagy ezer emberszabású majom veszett oda a lángokban. A neve különben indonézül éppen ezt jelenti: olyan, mint a személy, vagyis az arany. Exkormányfő sikere Óriási ováció fogadta John Major volt miniszterelnököt, amikor fellépett egy vidéki konzervatív pártrendezvényen. A tavaly megbukott tory politikus ekkora „ünneplést” soha sem tapasztalt, még amikor hatalmon volt, akkor sem. Csak aztán kiderült, nem annyira neki szól, hanem a szomszéd teremből behallatszott hírnek, hogy az angolok egyenlítettek az argentinok ellen. Ha tényleg a meccsel egy időben rendezték Major fellépését, megérthetjük, miért vesztette el a választásokat. Őseink divatja Barlangban éltek őseink, ám a jelek szerint hódoltak a divatnak: nyolcezer éves szandálokra bukkantak a kutatók az észak-amerikai Missouri folyó mentén. A száraz barlanglevegő szinte épségben őrizte meg a lábbeliket, amelyeknek stílusa is különböző. Megszállottak menetelése Tony Blair odarohant Belfastba, Bill Clinton a Kína felett szálló repülőgépe fedélzetéről telefonálgatott, az ír kormányfő ugyanezt tette Dublinből, miként, lázasan lobbiztak a kulisszák mögött protestáns és katolikus papok, politikusok, tekintélyes polgárok. Óriási erőfeszítéssel igyekeztek a racionális emberek meggátolni az irracionálisakat abban, hogy ismét lángra lobbantsák Észak-Írországot. Ma kiderül, hogy felülkerekedhetett-e a lakosság túlnyomó többségének minapi voksaival támogatott értelem, avagy újfent belesodródik a szerencsétlen országrész a kölcsönös bosszúállások ördögi körébe. Mert az unionista, vagyis a brit koronához szuperhű orániai rend esernyős, narancsvállpántos menetelői igenis ragaszkodnak évszázados „jogukhoz”: ők ott vonulnak, ahol akarnak, s bizony Portadown városnak azon utcáján óhajtottak az idén is parádézni, amelynek házaiban az őket ellenségnek tekintő republikánusok laknak. S ha a rendőrség ezt ezúttal megtiltotta, más - nem a katolikusok negyedén átvezető - útvonalat kijelölve, akkor e keményfejű keménykalapos férfiak csak azért is ott akarnak menetelni a Garvaghy Roadon. Amikor legutóbb ezen az úton meneteltek (akkor a hatóság védőgyűrűjében) az orániaiak, estére elszabadult a pokol Észak-Írországban, mert a köztársaságiak „nem hagyhatták válasz nélkül a provokációt”. Blair, Clinton és mind a többiek ezt próbálták megelőzni, a gyűlölködés láncreakcióját. Mert hiába szavazták meg az északi és déli írek, sőt az unionistáknak is a többsége a belfasti békét, s zajlottak le sikeresen a kialkudott helyi önkormányzati választások is, ha a mindkét oldali „kérlelhetetlenek” ismét felszítják az indulatokat. A protestáns szélsőségesek tíz katolikus templomot gyújtottak fel a héten, s ha erre ráadásul a „hagyományvédők” menetelését is el kell viselnie a republikánus lakosságnak, annak ultrái alighanem sikerrel buzdítanak majd boszszúra. A Garvaghy Road-i lakosok „koalíciójának” hangadója lenézi az alkudozókat, ő egyszerűen csak gyűlöli az orániaiakat, nem fogja tűrni pimasz parádéjukat. Sajnos könnyebb háborút kirobbantani, mint békét kötni, s főként azt megóvni azoktól, akik a kompromisszumot még ellenfeleiknél is jobban gyűlölik, s kizárólag a túloldal kapitulációját képesek megoldásként elképzelni. Már a belfasti béke is csoda volt, ma estére kiderül, hogy eltartott-e a képletes három napnál tovább. A. J.