Vasárnapi Hírek, 2002. január-július (18. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-13 / 2. szám
2002. január 13. yf-ii *_________________Háttér Nem biztos, hogy „kifehéredik" Eltérően ítélik meg az egyetértési nyilatkozat munkaerő-piaci hatásait „Nem tartom szerencsésnek a magyar-román egyetértési nyilatkozat aláírását, de szerintem eltúlzott az ellenzék reagálása” - így vélekedik Kopátsy Sándor közgazdász. Sík Endre kutató szerint legfeljebb átmenetileg és nem nagy számban próbálnak majd munkát találni az alacsony bérű, magyarul nem tudó román állampolgárok. Hazánkban egyébként kevesebb mint ötvenezer a külföldi munkavállaló, s csak egy százalékuk dolgozik a Tiszántúlon. Kopátsy Sándor szerint nyilvánvaló, hogy az Orbán-Nastase-megállapodás Kelet-Magyarországot és a hazai munkaerő leggyengébb részét hátrányosan érinti. A modern társadalomban a gyenge munkaerőre, aminek a kínálata az országon belül is nagy, nincs szükség. Ma Kelet-Magyarországon sok az iskolázatlan vagy elavult szakmájú ember. A megállapodás pedig az ilyen munkaerőt „szaporítja”. Mi lesz, ha szomszéd országok- •ból megindul ide a legképzetlenebb olcsó munkaerő? Igaza van a miniszterelnöknek, hogy nem kapnak munkát, de akkor is itt lesznek, és keresik a munkaalkalmat. S ha almaszüret lesz Szabolcsban, nyilván annak jut majd idénymunka, aki olcsóbban szedi le az almát. Azt hiszem, a kormány zsákutcába jutott a státustörvénnyel és tennie kellett valamit, hogy ne valljon kudarcot. Nem igazán szerencsés ez a megoldás. Persze, sajnálom is a kormányt, mert jó szándékkal próbált segíteni, bajba került, és az ellenzék ezt még el is túlozza, pedig a helyzet nem olyan tragikus, mint ahogy beállítják. Sík Endre, a Tárki Rt. munkatársa, a feketemunka piacán vizsgálódik évek óta. Szerinte nem igaz, hogy a kormányfői megállapodásban foglaltaktól „kifehéredik” majd a munkaerőpiac és a mai feketemunkások legális munkásokká válnak. Sok forrásból elhangzott már, hogy drága dolog a „fehérítés”, mert a munkásoknak sokba kerül kiváltani az engedélyt, elmenni az orvoshoz, majd albérletben itt kivárni az engedélyt. Ám a munkaadói oldalon még drágább a dolog, ugyanis onnan kezdve közterheket kell fizetniük a munkaadóknak, amit eddig nem tettek meg. A feketemunka éppen azért olyan elterjedt, mert magasak a közterhek, s ezek nem csökkentek. Semmi indok nincs feltételezni, hogy ők ezután többet szeretnének fizetni. Területileg és a munkaerőpiac egyes ágazataiban változó elterjedtségű a feketemunka. Makó környékén jóval gyakoribb, mint az osztrák határnál, s a fővárosban, valamint az ország keleti nagyvárosaiban a legjellemzőbb. Egyes mezőgazdasági idénymunkánál és az építőiparban akár a 70- 80 százalékot is elérheti az aránya. Szerintem átmenetileg, a kísérlet kedvéért olyan románok is jönnek majd ide, akik egyébként nem jöttek volna, mert nem beszélik a nyelvet, nincs információjuk sem. De ez rövid ideig fog tartani és aligha lesz tömeges. Ám azt hiszem, jogos az ellenzéki aggály, hogy azok, akiknek már jól megy itt, megegyeznek majd a munkaadójukkal és maradnak továbbra is feketén. A Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) elnöke, Lamperth Mónika Somogy megyei szocialista országgyűlési képviselő állítja: a megállapodás megkötésekor a kormány nem volt tekintettel a keletmagyarországi településeken élőkre, s az eddigieknél is több terhet ró az amúgy is szegény önkormányzatokra. A hajdú-bihari Püspökladány, és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye székhelye, Nyíregyháza körzetében - a határ közelében - húszszázalékos a munkanélküliség. Úgy látja: a cégek elbocsátáskor mindig a bér- és járulékterhek csökkentését tartják szem előtt, így okkal vélelmezik, hogy hátrányt szenvedhetnek a magyarországi munkavállalók. Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz-MPP alelnöke viszont nem tart tőle, hogy a Romániával kötött kedvezménytörvény, s az egyetértési megállapodás után most majd a román nemzetiségű munkaerő elárasztaná a keleti országrészt. Mert - mint ahogy lapunknak mondta - az éppúgy nem mobil, mint a hazai. Mindenesetre a megyei munkaügyi szervezetek hetente-havonta készítenek majd jelentést és statisztikát arról, hány külföldi munkaerő jelentkezik náluk. A hivatalos adatok szerint egyébként hazánkban félszázezer alatt van a külföldi munkavállalók száma - ennek alig egy(!) százaléka dolgozik a Tiszántúlon. A talán leginkább érintett megyében, Békésben tavaly hétszáz munkavállalási engedélyt kaptak külföldiek a munkaügyi központtól. A hivatalos papírral, nem feketén munkába állók kétharmada eddig is román állampolgár volt, a többi Ukrajnából, Jugoszláviából érkezett, több mint ötven százalékuk szakképzett, harmaduk felsőfokú oklevéllel bír. Sok az orvos, a pedagógus, majd kilencven százalékuk magyar ajkú. Többen a hiányszakmákban helyezkednek el, ápoló- és varrónőként a megyében. A Gazdasági Minisztérium fideszes politikai államtitkára, Glattfelder Béla úgy nyilatkozott: nem életszerűek azok a riogatások, amiket lépten-nyomon hallani. A foglalkoztatási törvénynek a külföldiek munkavállalási korlátozására vonatkozó passzusok, így többek közt a 6. paragrafus a státustörvényre és kiegészítésre is érvényes, azaz: a gazdasági miniszter által kijelölhetők területi, szakmai és létszámbeli korlátok, s már készül is egy tárcaközi végrehajtási rendelet. Válaszolt azzal kapcsolatban is, hogy az esetlegesen mégis csoportosan, netán tömegesen érkezők a bérrel és bérterhekkel takarékoskoni akaró cégek számára nem lesz-e mégis vonzó, afféle „felhívás keringőre” bérleszorításhoz? Az államtitkár szerint csak akkor adható ki külföldi számára az évenkénti, egyszeri három hónapos engedély, ha munkáltatója a hazai szakmai átlagbért biztosítja neki. Ez pedig eleve megdrágítja a külföldi munkaerő alkalmazását. A mai - legáns - munkavállalók fele pedig eleve a fővárosban dolgozik... Héthy Lajos közgazdász-szociológus, az Antall-kormány munkaügyi helyettes államtitkára, a Horn-kormány államtitkára - az MTA tagja, külföldi egyetemek vendégprofesszora - második éve ENSZ-megbízatást teljesít Koszovóban. Megkerestük, mondjon véleményt ő is, így fogalmazott: bizarr és át-, sőt meggondolatlan lépés. Rendkívül fura: míg az EU- ban minden ország arra törekszik, hogy védje saját - nemzeti! - munkaerőpiacát, eközben mi elvileg szabaddá tesszük a magunkét. Az előírásokat - orvosi igazolást, szakképzettséget - lehet lazábban vagy keményebben venni, ám a bürokrácia azokat is sújtja, akiknek eredetileg a kedvezményt szántuk. Ha nem, akkor pedig nemzetközi szinten újra „elővehetők” leszünk... gündisch-vasvári _____________________________ Krenner István rajza! feketemunkás... ez a tébéellenőr, hogy nem vagyok-e J LAPRÓL LAPRA ^ . Miért nem v^xxmrentaire szeretik az ------........................ Egyesült Államokat? - teszi föl tanulmányának címében a kérdést Stanley Hoffmann, a Harvard nagy hírű politológusa a negyedévenként megjelenő, párizsi folyóirat hasábjain. „Nem ártatlanságát, hanem naivitását veszítette el Amerika 2001 szeptember 11- én”, írja a professzor, hozzáfűzve, az Újvilág lakói gyakran hitték, hogy az Amerikán kívüliek bennük látják a szabadság bajnokait, a gazdasági fejlődés apostolait, a technológia és a felsőoktatás mestereit. Az amerikai hegemónia - magyarázzák sokszor Washingtonban - azért alakulhatott ki és bizonyulhat tartósnak egy viharosan változó világban, mert ez „a jóakaratú” hatalom senkit nem fenyegetett. A Raymond Aron alapította folyóirat szerzője megállapítja, hogy a történelem folyamán jobbára nem szerették a szuperhatalmakat, s a régi birodalmak, a rómaiaktól a britekig, e téren realisták voltak: azt tartották fontosnak, hogy engedelmeskedjenek nekik, s nem azt, hogy szeressék őket. Tőlük eltérően az Egyesült Államok mintegy ötvözte a nemzetközi seriff és a küldetéses misszionárius szerepét, s ezért „vonzódást és hálát” várt. A csalódás elkerülhetetlen, különösen a mai világrendetlenségben, amelyben már nincsenek többé a vestfáliai békében gyökerező, s a Kissinger által oly nagyon szeretett független nemzetállamok. Helytelen lenne, persze, arra következtetni, hogy az Egyesült Államoknak egyetlen barátja sincs: az európaiak például nem felejtették el Washington szerepét a náci időkben és a hidegháború éveiben, Izrael is emlékszik Truman elnök segítségére, s legújabban Amerika tisztánlátását bizonyítja, hogy szembeszállt Észak-Korea agresszív kommunistáival és megleckéztette Irakot kuvaiti agressziója miatt. A szemrehányások sora mégis hosszú és évtizedekre nyúlik vissza: a legfontosabb kritika azt teszi szóvá, hogy az egyetemes liberalizmus eszméi nem mindig álltak összhangban a külpolitikával, amely túl gyakran támogatott különösen autoriter és elnyomó rezsimeket, Guatemalától az iráni sahig, Chilétől az 1965 utáni Indonéziáig. A terroristák kihasználják, hogy a szegények és kisemmizettek „szívesen kötik szerencsétlen sorsukat egy karizmatikus vezetőhöz”, mint tették a náci, a szovjet vagy a pánarab időkben. Hoffmann szerint a gyűlölet legszélsőségesebb formáival szemben „Amerika nem tehet nagy dolgokat”, ám a közel-keleti békekötés, a demokratizálás támogatása a fejlődő államokban és a harmadik világnak szentelt nagyobb figyelem" enyhíthetné a csalódást: az ártatlan életeket követelő terrorizmus tűrhetetlen, de nem szolgálja Amerika érdekeit az, aki nem csak a merénylők, hanem „az őket megrázó vélemények és érzések ellen” is szorosabbra zárná a sorokat. a* 5. I / rj T / Q A XX. század végétől egyre inkább úgy látszik, I / / hogy a technológia határozza meg az innováció 1/ _ i _ következő lépéseit, s olyan mértékben nyertek V rét életünkben, mint még soha; ki gondolta\ \ volna, hogy a lakásban használatos vezeték • * * nélküli telefon hatékony gyermekfelügyeleti eszköznek bizonyul - mondja a havonta megjelenő társadalomelméleti és kulturális lap hasábjain Szekfű Balázs közgazdász, internetszakértő. Az interjúban, amelyet Monory M. András és Tillmann J. A. készített vele, arról beszél, hogy az internet őse, az Arpanet 1969-ben nyerte el első formáját, s egy izgalmas fejlődési folyamat végén, 1993- ra alakult ki a világháló, a World Wide Web. Amikor az egyetemi szerverekről mintegy „le akart jönni” az internet, „a hálózati jelenség platformja a személyi számítógép lett”. Ma szerte a világon mintegy 500 millió ilyen gép működik. A fejlett világ mellett az információs technológia elterjedt még Izraelben, a Közel-Kelet bizonyos részein, s Indiát hagyományosan fejlesztőbázisként tartják számon, viszont nagyon gyenge az elterjedtség Afrikában s másutt, „van tehát egyfajta digitális szakadék”. Az internet nem csak a gazdaságban, a politikában is kínál új lehetőségeket: Amerikában bizonyos kérdésekről már lehet a hálózat útján szavazni, „ez talán Svájcban nagyon jó modell lesz.” Hazánkban az internethasználók száma valamivel meghaladja az egymilliót, s körülbelül 400 ezren kapcsolnak a hálóra heti rendszerességgel. Európában egy éven belül a mobiltelefonos internet elérés maga mögött hagyhatja a számítógépes változatot, de a nagy lehetőségek és széles körű felhasználási lehetőségek mellett a kutató veszélyeket is lát: olyan fogyasztói világ felé tartunk, amelyben kevés embert érdekel, hogy mi történik személyes adataival - pedig az interneten navigáló „széles nyomot hagy maga után” -, ha nem élnek viszsza ezekkel, illetve amíg ezt nem veszi észre, amikor viszont észleli - akkor már késő lesz. 1 4 W INTERNATIONAL , filiralOrigenbunc A hangulatos impresszionista festményen lassan tűntek elő az alakok a negyvenéves Mohammed Asefi szivacsa nyomán. A fizikus, aki mellesleg festő is, az öt évig tartó tálib rémuralom idején vízfestékkel átmázolt vagy 80 olajfestményt, hogy így játssza ki az éber ellenőröket, akik persze tiltották minden élőnek az ábrázolását. A tálibok bukása után a leleményes Asefi visszavarázsolta e képeket, amelyek sok ezer társuktól eltérően nem estek áldozatául az iszlám terrornak. Kabul híres könyvkereskedőjének Pakisztánba kellett menekülnie, két fivérét lecsukták, s egy ízben a talibán rendőrök 40 ezer dolár értékű kötetet vittek ki egyik boltjából és égettek el az utcán. De az üzletek végül túlélték a rémuralmat, ahogy a filmállomány nagy része is, mert nyolc bátor alkalmazott elrejtette a celluloidszalagokat. A pusztítás így is hatalmas, veszteség érte a világ kulturális örökségét, mondta az UNESCO munkatársa, aki a napokban kereste föl Kabult._______ Martin József