Vasárnapi Hírek, 2009. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-05 / 27. szám
12- 1 Külföld. Észak-Korea kilőtt hét rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát Önmérsékletre intett Washington, Moszkva és Peking Észak-Korea kilőtt szombaton hét ballisztikus rakétát - jelentette a dél-koreai védelmi minisztérium, jelezve, hogy még helyi idő szerint késő este is sor került egy újabb felbocsátásra. A rakétáik rövid hatótávolságúak voltak, s mintegy 400 kilométer megtétele után a tengerbe csapódtak. Észak-Korea ezzel a lépésével tovább feszítette a húrt, hiszen május 25-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre (amelyre az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ellene érvényben lévő büntetőintézkedések szigorításával válaszolt), majd ezen a héten kilőtt több nem ballisztikus rakétát. A most szombati kísérleteket viszont már ballisztikus rakétákkal hajtották végre, márpedig az ENSZ határozatai tiltják számára ilyen fegyverek kilövését. A szöuli védelmi minisztérium szerint a hét rakétát helyi idő szerint reggel 8 órától kezdődően, hosszabb időn keresztül lőtték ki az ország keleti partjáról. A Jonhap dél-koreai hírügynökség szerint a rakéták Scud típusúak voltak. Ugyanakkor a hírügynökség később hozzátette: az is lehetséges, hogy az északkoreaiak nagyobb hatótávolságú, Rodong típusú rakétákat lőttek ki, csak rövidebb röppályával. (A Scud-rakéták 500 kilométerre repülhetnek, azaz alapvetően Dél-Korea ellen lehetne bevetni ezeket, míg a Rodongok maximális hatótávolsága 1300 kilométer, s így adott esetben japán célpontok ellen is használhatóak.) Dél-Korea és Japán is komoly provokációnak és a BT határozata megsértésének nevezte a rakétakísérleteket. A rakétakilövést Phenjan feltehetőleg azért időzítette július 4-re, mert a legfőbb ellenségének tekintett Egyesült Államok ekkor ünnepli a Függetlenség Napját. 2006- ban ugyanezen a napon indítottak el egy Taepodong-2 típusú, nagy hatótávolságú rakétát. Egy meg nem nevezett dél-koreai tisztségviselő szerint a nem ballisztikus rakéták július 2-i kilövése még lehetett egy hadgyakorlat része, de a szombati sorozat már politikai üzenet. Észak-Koreának becslések szerint több mint hatszáz Scud típusú rakétája van. Észak-Koreának nem szabad fokoznia a feszültséget, márpedig a csütörtökön és szombaton végrehajtott rakétakilövések nem járulnak hozzá ennek csökkentéséhez - szögezte le a washingtoni külügyminisztérium. „Észak- Koreának el kell kerülnie minden olyan lépést, amely fokozhatja a feszültségeket és az atomfegyvermentes területté válásról folytatandó tárgyalásokra kellene koncentrálnia” - mondta a francia hírügynökségnek szombaton az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Önmérsékletre intett, valamint az észak-koreai atomprogram leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások mielőbbi felújítását szorgalmazta Oroszország és Kína is. MTI Obama szerint az alapító atyák kitartására van szükség Folytatás az 1. oldalról „Azon több millió iráni mellett állunk, akik a rendőri ütleget, a bebörtönzést és a lövéseket is vállalva kinyilvánítják véleményüket és azt akarják, hogy szavazatuk számítson” - mondta. Az irániak nem azt kérik Amerikától, hogy fegyverezze fel őket, hanem hogy segítsen nekik azzal, hogy kinyilvánítja szolidaritását és nyíltan elítéli az őket elnyomó zsarnokokat. „Erkölcsi kötelességünk ezt megtenni” - hangoztatta. Az amerikaiak országszerte tűzijátékokkal, parádékkal és koncertekkel ünnepük a nemzeti ünnepet; a legnagyobb esti-éjszakai tűzijátékot idén is a fővárosban, Washington D.C.-ben és New Yorkban rendezik. A VOA rádió tudósítása szerint sok kisebb városban a gazdasági válság miatt idén visszafogottan ünnepelnek, tűzijátékra sincs pénz. A CNN szerint az országban 14 ezer tűzijátékot rendeznek. Barack Obama elnök a Fehér Házban tölti az ünnepi estét katonák családjainak körében. Az amerikai törvényhozás, a Capitolium épülete előtt ingyenes gálakoncertet rendeznek, fellép mások mellett Barry Manilow és Aretha Franklin énekes. A New York-i Coney Islanden idén is megrendezik a több csatorna által élőben közvetített híres hotdogevő versenyt. Az amerikai gyarmatok 1776. július 4-én hirdették ki függetlenségüket Nagy- Britanniától. MTI Amerikai ügynöknek nevezte Muszavit egy keményvonalas Amerikai ügynöknek nevezte Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezetőt az ország legfőbb hatalmasságának, Ali Hamenei ajatolláhnak egyik magas rangú tanácsadója egy szombaton megjelent cikkében. A hivatalos tisztséget nem viselő Hoszein Sariatmadari azt írta a Kejhan című napilapban: „cáfolhatatlan dokumentumok” bizonyítják, hogy Muszavinak kapcsolata van külföldi hatalmakkal. Megvádolta azzal, hogy bűncselekményeket követett el az iráni nép ellen. Szerinte Muszavit és Mohammed Hatami reformszellemű volt elnököt „súlyos bűneik” és hazaárulás miatt bíróság elé kell állítani.” - írta Sariatmadari. Muszavi a legjelentősebb ellenfele volt Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek a június 12-i elnökválasztáson, de a hivatalos eredmények szerint jócskán alulmaradt a versenyben. Ő azonban nem tágít attól az álláspontjától, hogy meghamisították a voksolás eredményét. Konzervatív politikusok már korábban is követelték bíróság elé állítását amiatt, hogy csalást emleget, és ez demonstrációkhoz vezetett, a Forradalmi Gárda parancsnoka pedig azért, mert szerinte árt a nemzetbiztonságnak, de most először nevezték őt nyíltan külföldi ügynöknek. Az iráni vezetés általában is úgy akarja beállítani a választási eredmények miatti tiltakozó akciókat, hogy azokat külföldről szítják. Nyilvánvalóan a külföldi hatalmakkal szembeni vádak része volt az is, hogy egy magas rangú vallási elöljáró pénteken közölte: bíróság elé álíthatják a teheráni brit nagykövetség őrizetbe vett helyi alkalmazottait az elnökválasztás utáni zavargásokban betöltött szerepük miatt. MTI . Újkommentár Perpatvar Pozsonnyal Magyar nyelvű újságba írván ezt, még a határ szlovákiai oldalán sem kellene zárójelben hozzátennem, hogy Bratislavával, ennyi kedvezményt a legújabb pozsonyi nyelvtörvényben még az ottani oktatási tárca is megenged, legalábbis lapzártánkig. Mert amúgy sok minden tisztázatlan maradt, kapkodják is a fejüket a szlovákiai magyarok. De amit már nem kell tisztázni: a szlovák nacionalisták - másfél évtized múltán és a bukottnak vélt Meciar-korszak után - megint egyszer felülkerekedni látszanak, Pozsony európaiságának nagyobb dicsőségére. S megjósolhatóan még inkább teret nyernek, ha - természetesen jogos haragunkban - mi is nacionalista módon reagálunk, amire sajnos jó esély van, belpolitikai kilátásainkra tekintettel. Már a Fico-koalíció létrejöttekor nyilvánvaló volt, hogy aki beveszi a szélsőségeseket kormányába, az kényszerpályára kerül. Vagy maga válik túszukká, vagy - mint a Fico-párti miniszter nyelvtörvénye bizonyítja - olyan vetélkedőbe kezd velük, amelynek feltételeit ők diktálják. Kipling híres mondása ismét igazolódott: lehet a tigrisen lovagolni, csak leszállni nem lehet róla (mert akkor megeszi az embert...) Akár úgy is tekinthetjük, hogy a pozsonyi fejlemények előrevetíthetik a budapestieket. S hiába lépett vissza, helyeselhetően, a magyar kormányfő a szlovák kollégájával való találkozótól, a hazai jobboldali kommentárok fanyalognak, „erélyesebb” választ követelvén. Máris látható, hogy amennyiben nálunk is a nacionalisták kerekednek felül, igazi perpatvar lesz Pozsonnyal, korántsem csupán diplomatikus fejcsóválgatás. Miáltal persze a szlovákiai magyarok helyzete jottányit sem javul, sőt alighanem tovább romlik. Miként a két uniós, sőt schengeni ország szépen fejlődő partneri viszonya is. Viszont a magukat nemzetinek becézők a határ mindkét oldalán elégedettek lesznek, amiért „jól odamondogattak”. Pedig ebben a kétségtelenül bonyolult - a szlovákok érthetetlen kisebbségi érzéséről tanúskodó - helyzetben kellene igazán higgadtnak maradni. S kettős választaktikát alkalmazni: egyfelől támogatni az ottani magyar kisebbséget az európai normák követelésében az uniós fórumokon is (és felszólítva őket az egységes fellépésre, a széthúzás most még nagyobb luxusának felejtésére), másfelől szövetségeseket keresni és találni a nem nacionalista szlovákok körében. Aminek előfeltétele: nem lenacionalistázni minden szlovákot. S nem is sértegetni, értelmetlenül kikezdeni - néhány hazai jobboldali megnyilatkozó módjára - új keletű államiságukat. A meciari nyelvtörvényt végül sikerült kiiktatni, mármint a szlovákiai változásokkal. Ha csak átkozódni fogunk, szinte kizárjuk a hasonló fejleményt. Viszont az egyéni tiltakozásoknak semmi akadálya, teszem azt, a jobboldal publicista üdvöskéje (és sokan mások, közte gyanúm szerint nagy nacionalisták) igazán lemondhatnának az anyagi előnyről, s visszaküldhetnék a - feltűnően szaporodó - szlovákiai rendszámtáblákat. AJ. 2009. július 5. A Sme a szlovák-magyar párbeszéd akadozásáról Nem lát sok reményt a szlovákmagyar problémák közeli megoldására a Sme című liberális szlovák napilap. Bajnai Gordon azzal mondta le a szlovák kollégájával, Robert Ficóval tervezett találkozót, hogy addig nincs értelme, amíg nem lesz remény a problémák megoldására. A szlovák-magyar viszony mai állásánál ez valószínűleg nagyon nagy halasztást jelent. Szlovákiában ugyanis már hatalmon van, Magyarországon pedig rövidesen hatalomra kerül egy olyan kormány, amelyek esetében a komoly megoldásokra való esély elenyésző - írja a lap a Miért akadozik a párbeszéd című szombati kommentárjában. Rámutat: biztos, hogy a miniszterelnöki találkozó sem hozna megoldást, különösen ha tekintetbe vesszük az abszurd nyelvtörvényt, amellyel a szlovák kormány világosan megmutatta véleményét, s amely joggal váltotta ki Budapest nyugtalanságát. Ennek ellenére kár, hogy a találkozót elhalasztották. Még ha a kormányfők össze is vesztek volna, vagy ha csak két monológ hangzott volna el, akkor is jobb szemtől szembe megmondani egymásnak véleményünket, mint másodkézből értesülni róla. Igaza van Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszternek, amikor azt állítja, hogy a problémákat csak a legfelsőbb szintű párbeszéddel lehet megoldani - szögezi le a Sme. MTI Új magyar képviselet létesülne Kína belsejében Új magyar képviselet létesítésének lehetőségét vizsgálja Budapest Kína belsejében, miután megszüntette a feladatát már betöltő hongkongi főkonzulátust - mondta az MTI-nek Sanghajból telefonon nyilatkozva szombaton Balázs Péter külügyminiszter. A hongkongi képviselet a partvidéken tíz éven át hasznosan segítette a kínai-magyar kapcsolatokat. A sanghaji főkonzulátus rendkívül jól beágyazottan működik a térségben, éppen ezért kedvet csinál ahhoz, hogy a külügyminisztérium a kínai fejlődés nyomában a bezárt hongkongi helyett új képviseletet nyisson másutt, megfelelő súllyal és gazdasági feladatokkal - mondta a miniszter. MTI Megöltek legalább hét csecsen rendőrt Megöltek legalább hét csecsen rendőrt egy kézigránáttal és lőfegyverekkel végrehajtott orvtámadásban szombaton Ingusföldön - jelentették orosz hírügynökségek a biztonsági erőkre hivatkozva. A csecsen rendőrök közös hadműveletet hajtottak végre ingus kollégáikkal lázadók ellen, amikor a támadás érte őket. Az utóbbi hetekben Ingusföldön - és általában a Kaukázusban - megnőtt az iszlamista lázadók támadásainak száma. Június 22-én egy öngyilkos merényletben súlyosan megsebesült Junusz-Bek Jevkurov ingus elnök. Június elején Adilgerej Magomedtagirov dagesztáni belügyminisztert meggyilkolták- feltehetően egy orvlövész - Mahacskalában. Az iszlamista lázadók egy pontosabban nem körvonalazott észak-kaukázusi iszlám „emírség” létrehozásáért harcolnak. MTI