Vasárnapi Hírek, 2010. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

2010-12-05 / 49. szám

14 ■ VASÁRNAPI HÍREK • 27. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM ■ 2010. DECEMBER 5. ízlés Apukákról éneklő nagymama Halász Judit Szösz nénét alakítja Presser Gábor­ Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című musicaljében, melynek december 11-én lesz a bemutatója. A gyerekek körében is igen népszerű színésznő, új lemezt is tervez, ezúttal főleg az apukákról énekel majd. Bóta Gábor - A padlás kiugró sikere miatt nagy a várakozás az új Presser­­musical premierje előtt. A Túl a Maszat-hegyen talán lehet majd ugyanilyen nagy siker.­­ Bemutató előtt a színész csak remélni meri, hogy siker lesz. Jól dramatizálta a szerző, Varró Dániel a meseregényét. Csupa tehetsé­ges, fiatal színésszel vagyok körülvéve, a rendező Néder Panni, aki­nek ez a diplomarendezése. - A padlásban van egy néni, Mamóka, akit mindenki kedvel. Szösz né­ne is szeretnivaló? - Remélem, hogy engem is kedvelni fognak, mert Szösz néne humoros, karakteres figura, Maszat-hegy-párti, nem az ellenséghez tartozik, mint Paca cár, Szeplőtlen Szilvia vagy a Babaarcú démon. Akiket szeretni kell, akiknek drukkolni kell, azok Maszat-hegyiek. A Maszat-hegy lényegében a szabadságot jelenti. - Ön a Mosolyrend lovagja, UNICEF jószolgálati nagykövet, aki a gyerekek érdekeit védi... - Igen. Az én fájdalmam ezzel a megtisztelő pozícióval az, hogy az UNICEF égiszén belül nem gyűjthetünk a magyar gyerekek javá­ra. Genfben döntik el, hol van a legnagyobb szükség segítségre. Ez tulajdonképpen rendben van. Nehéz, amikor tudjuk, hogy itthon milyen sok gyerek szorulna támogatásra, és látom, hogy a szom­széd gyereke éhezik. Bár szívesen nyújtok az ázsiaiaknak, afrikai­aknak segítséget, de leginkább a szomszéd gyerekének a helyzete izgat! Szerencsére nem tartozunk azon országok közé, amelyek leg­inkább rászorulnak a támogatásra, és őszintén együttérzek azokkal, akik az életben maradásért küzdenek. Ahol egy pohár tisz­ta víz, vagy egy olcsó injekció is sok gondot megold. De azt még nehezebben viselem, ha látom a mi gyerekeinket min­den tekintetben méltatlan Nehezen viselem, ha látom a gyerekeinket minden tekintetben méltatlan körülmények között felcseperedni körülmények között felcseperedni. Velünk együtt élő gyerekek, akik jó, ha egyszer kapnak naponta enni. Éhes gyerekek. Mint az UNICEF jószolgálati nagykövete ezzel én nem tudok mit kezdeni. - Magánemberként tud segíteni? - Én színész vagyok, előadó, nem állami tisztviselő, sem pénz­ember. Amire erőmből és lehetőségeimből futja, azt megteszem. Időnként a velem fellépő zenekarral megpróbálunk elmenni olyan településekre, amelyeken a gyerekek jelentős része még nem járt a falu határán túl, olyan helyekre, amelyeket hátrányos helyzetben lévő településeknek szoktak nevezni. Egyébként talán soha nem fognak eljutni élő koncertre, színházba, mert az esélyegyenlőségről csak beszélünk. - Beszélget velük koncert után? - Koncert után mindig ott maradok. Többnyire csak egy órával később tudok elindulni, mert aláírom a lemezeket, szórólapokat. A gyerekek a bajaikról igen ritkán beszélnek, csak kíváncsiak arra, honnan jöttem, hol lakom, mennyit kellett utaznom, hogy eljöjjek hozzájuk, és miért nem maradok náluk? - Az unokáinak is énekel? - Három fiú unokám van, különböző korúak, a legkisebb még nincs három, a legnagyobb pedig hatéves, így mást kell nekik mesélnem, de a dalok lehetnek ugyanazok. Nem feltétlenül azokat éneklem nekik, mint a koncerteken, hanem ami éppen eszembe jut. Hívd a nagymamát! címmel lemeze is van, ezt nyilván az uno­kák is ihlették. - Amikor az első unokám megszületett, örömömben világgá kiáltottam, hogy nagymama lettem! A Hívd a nagymamát! lemez­nek ezért lett ez a címe. - Változott a koncertjei felépítése az évtizedek alatt? - Minden új lemez megjelenésekor változik, de egyre több lett az olyan dal, amit nem tudok elhagyni. Régen csak a Micimackót, a Csiribirit, meg a Se lát, se hat Dömötört kellett feltétlen­ülénekel­nem. Azóta mind több dal van, amit a gyerekek követelnek. - Főleg kiegyensúlyozott, mosolygós szerepeket osztanak önre. Az életben is ilyen? - Nincs az ezotériához, az asztrológiához közeli viszonyom, de Mérleg vagyok, aki igyekszik az egyensúlyt megtartani, mert akkor érzi jól magát, ha egyensúlyban van saját magával. Rend- és egyensúlyszerető vagyok. - Lesz új lemez? - Igen, és a tematikája az apa lesz. Igyekszem minél több olyan verset találni, ami az apákról szól. Mert többen kérdezték tőlem, hogy miért csak nagymamájuk, testvérük, meg anyjuk van a dala­imban a gyerekeknek. Most majd énekelek az apukákról is. Talán az lesz a lemez címe, hogy Az én Apukám... Diktál a divat (horner) A Kanadában élő Nebula-, Hugo- és Philip K. Dick-díjas szer­ző kilencedik önálló regénye eredetileg Zero History címmel jelent meg szeptemberben. Így a Sprawl- és a Híd-trilógiát követő Blue Ant (ügynökség)-trilógia befejező részének, a Nyomtalanul címet viselő magyar kiadásnak (mely persze füg­getlenül is megállhatja a helyét) legalább a naprakészsége pozitívan értékelhető. A cyber- és steampunk regények atyja - akinek regényei évtizede már, hogy nemcsak szubkulturális hatással bírnak a világ irodalmi (és bizony, technológiai!) közegében - újabb elbeszélésében ismét találkozhat az olvasó a globális marketing mérhetetlenül gazdag Bigendjével (Trendvadász, Árnyvilág), az újságíróvá avanzsált rockénekesnővel, Hollis Henryvel, vagy az években mérhető delíriumból időközben felébredő Milgrimmel, akik az Árnyvilágban a technokrata (lokatív) képzőművészeti alkotá­sok utáni nyomozás során már belekeveredtek a világhatalmi politika szövevényeibe. Ezúttal egy titkos divatmárka indítja be a kutakodást és az olvasók fantáziáját ebben a nyomasztó, noirszerű technothrillerként is olvasható regényben, amely aztán a (meglepően divatorientált) katonaifelszerelés-kereske­­delemhez való kapcsolódása révén az egyéni önrendelkezés igencsak relatív szabadságfokának (orwelli) világába juttatja el szereplőit, s nyomkövetőit: bennünket. A főleg európai fővá­rosokban (Londonban és Párizsban) játszódó - Gibson régi és új olvasóinak egyaránt számos meglepetést nyújtó - esemé­nyek által a jelent már a jövő távlatából újraalkotó, kivételes nyelvi erővel bíró elbeszélés ezúttal is jóval túlmutat az ellen- és szubkultúra kódjait integráló peremműfaji kereteken. Ezért is szégyenletes a magyar kiadás ponyvaszerűsége (lapidáris címadás, kötés, borító, tipográfia, tördelés, korrektori hiányos­ságok). Többet érdemelnénk, ahogy a könyv is! William Gibson, Nyomtalanul Budapest, Metropolis Media, 2010. Fordította: Tamás Dénes, 360 o., 2990 Ft MOZIVÁSZON Pengéjétől az istenek is tartanak Bálint Orsolya „Machete nem SMS-ezik. Machete improvi­zál” - ilyen és hasonló gyöngyszemekkel van tele Robert Rodriguez fergeteges akcióvígjáté­ka. A mexikói-amerikai rendező, aki Tarantinóval osztotta meg filmes gyerekszo­báját, olyan alapművet alkotott, melyből még sokáig fogunk idézni. Machete Zorro és El Mariachi óta a legsú­lyosabb mexikói akcióhős, nem csak azért, mert Danny Trejo arcát mintha egyetlen kőtömbből faragták volna ki, igen vázlatosan. Története a Desperado, a Volt egyszer egy Mexikó, a Kémkölykök és a Grindhouse első közös spin-offja (olyan mellékszál, mely önál­ló életre kel), ugyanis máris készül a folytatás. A legmacsóbb muchacho legyűrhetetlen, mint Bruce Willis, halálos, mint Chuck Norris, rez­zenéstelen, mint Steven Seagal, enyhe dialek­tusban beszél, mint Arnold Schwarzenegger, és épp úgy döf a tekintete, mint Charles Bronsonnak. Ritkán ragadtatja szólásra magát, de ha egyszer kinyitja a száját, ugyanúgy sebez, mint mikor előhúzza emblematikus fegyverét, a méteres halefot. A bevándorlóktól hemzsegő Texasban tökéletes álcája a gereb­lye, a kézi fűnyíró és a chilis taco. Csak az ide­genrendészet dögös ügynöke, Sartana (Jessica Alba) és az ellenállók összekötője, Luz (Michelle Rodriguez) szúrja ki, hogy ez a mexikói kertész nem pázsitot gondozni jött az Államokba. Fűti a bosszú, hogy leszámoljon a feleségét brutálisan lemészároló drogbáróval (Steven Seagal). A Kill Billt olykor még túlzásokban is lepi­páló akciójelenetekben szanaszét spriccelt a vér és folyt a bél, a közönség mégis visongva röhö­gött az önmagát is parodizáló filmen. Rodriguez­­ és Trejo­­ mindvégig megőrizte Machete pókerarcát, aki a nép egyszerű munkás fiaként megküzdött a korrupt és hazug politikusoktól a rasszista-nacionalista magánhadseregen át a ráküldött gengszterarmadáig mindenkivel, és közben igazi alfahímként még arra is jutott ideje, hogy levonja a legjobb csajokat. Talán Rodriguez személyes varázsa, vagy csak a buli kedvéért, elképesztően komoly szí­nészi gárda vett részt a filmben. Óriási volt, ahogy Lindsay Lohan már-már önmagát ala­kította a népszerűségért mindenre kész, elké­nyeztetett rosszkislány szerepében. Steven Seagal bemutatta huszonnyolcadik egyforma arckifejezését, Don Johnson a felismerhetet­­lenségig visszataszító bunkó vidéki határőr volt, míg Robert de Niro látványosan lubickolt a menekültekre puskával vadászó republiká­nus szenátor szerepében. Danny Trejo pedig maga Machete, egyetlen tetoválást sem kellett extrán rárakatni a szerep kedvéért. Igazi ellen­sége nem is a már gólemként mozgó Seagal, hanem a szenátor samesza, az ördögien agya­fúrt és romlott Booth (Jeff Fahey) volt, aki titokban lányáról (Lindsay Lohan) fantáziál, és ezt rendszeresen meg is gyónja, pechjére épp annak a mexikói pádrénak, akihez Machete is elmegy, no, nem feloldozásért. Mi szüksége lenne rá, mikor tőle még az istenek is tartanak. (Forgalmazza a Budapest Film) FT^^^^^A/^ada támogatói^a^nTiO^^^ANE^A^Tiagazin^B

Next