Vasárnapi Hírek, 2013. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-10 / 10. szám
VASÁRNAPI HÍREK • 30. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM • 2013. MÁRCIUS 10. • 15 ízlés Ritmusra verselők Suttogják már egy ideje az éjszakában, hogy valami izgalmas dolog van születőben. Illetve fejlődőben, mert nem új keletű élményforrásról van szó. Egyre kevesebben ráncolják értetlenül a homlokukat, ha egy beszélgetésben felmerül a slam poetry. Három nap alatt két nagyon különböző helyen néztük meg, mi is az, ami izgalomban tartja a szavakra éhes közönséget. Diószegi-Horváth Nóra Vannak költők, vannak rapperek meg színészek is. És van a slammer, aki mindezek a tulajdonságait sűríti magába. Több is, meg kevesebb is, ír, jobban mondva, költ, aztán előad. Tapsot, elismerést vár. Szórakoztat és szórakozik. Ahhoz, hogy kiderítsük, mi valójában a slam poetry, bevetettük magunkat a pesti éjszakába, és két versenyen is megnéztük, kik képviselik ezt a műfajt ma Magyarországon. Az alapokat csütörtök este szívjuk magunkba egy belvárosi szórakozóhelyen. Tömeg van, alig férünk be a hátsó terembe. Ahol már nagy az izgalom, egymás után lépnek - remegő kézzel, vagy éppen dagadó önbizalommal - színpadra a slammerek. Az egész estét betöltő program során elköszönnek a pápától, elmélkednek egy keveset az aktuálpolitikáról, egy ifjú még meg sem született gyermekének ad atyai jó tanácsokat. A közönség pedig együtt él az előadásokkal. Tapsol és nevet, ha tetszik, fütyül, ha nem tetszik neki, amit hall. Ettől függetlenül itt nem lehet igazán rossz egy produkció sem. A barátságos, meleg és nyüzsgő tömeg befogadó közeggé formálódik, és épp ez az egész lényege. A költő írhat az asztalfióknak, a slammernek azonban szüksége van a közönségre. A műfaj nem tűri a magányt, az előadott szövegeknek el kell találnia a hallgatóságot. Színház ez, zizegő papírral a kézben. Nem az a fontos, hogy miről szól a mű. Az a fontos, hogy mennyire szólítja meg azokat, akik kíváncsiak rá. Van ugyan, aki terápiás céllal, volt barátról, személyes tragédiáról, gyermekkori emlékről ír, ha azonban túl személyes vagy túl általános a téma, akkor hiába a megkomponált szöveg, nem talál befogadó fülekre. Mi az, ami viszont biztosan működik? Kulturális, popkulturális utalások tömkelege, aktuális, tegnapi, holnapi eseményekre reflektáló, azokat értelmező szövegek, mindenki számára ismert élethelyzetek. Bármiből lehet vicc, de egy viccből is lehet tragédia. Nincsenek kötött sorok, verslábak, rímek. Vagy vannak. Semmi sem kötelező, minden esetleges. Mint ahogy a művek is azok. Az este végén egy „slamszűz” fejére kerül a képzeletbeli korona, aki életében először mérettette meg magát. Be is futott az első helyre. Nevetésről szóló értekezésében komoly arccal indokolta meg, miért szerencsés a kopaszodó ember - azaz ő maga. A slam poetry mérföldkövének 1984 számít. Ekkor történt, hogy egy amerikai építőipari munkás, s egyben önjelölt költő, Marc Smith barátaival felolvasóesteket kezdett szervezni. A hobbiból később egyre komolyabb, pontozásos versenyek lettek, amelyekre már más csapatokat is elhívtak. A versengés önjelölt döntőbírája pedig a közönség lett. A műfaj egyre népszerűbb, világszerte elterjedt, Európától Japánig mindenhol követőkre talált. Magyarországon először a Ludditákból is ismert Fiáth Titanilla (Tita), Mavrák Kata (Hugee), Matits István (Id) és Prekopcsák Zoltán szerveztek slam esteket, mára pedig jóformán nem telik el hét anélkül, hogy ne lenne legalább egy este valahol az országban, a slam jegyében. A hazai műfajteremtők közül a legtöbben a hip-hop szcénából érkező Akkezdet Phiai csoportosulást emelik ki, melynek egyik alapítója az azóta országos slamverseny-győztes, Eb 5. helyezést elérő Süveg Márk (Saiid) és a költőként is ismert Závada Péter. A most szombati Első Országos Team Slam Bajnokságon ugyan nem indultak, de Saiid zsűritagként, Závada pedig lelkes érdeklődőként volt jelen. A Trafóban szervezett esemény egészen más jellegű, mint a pár nappal korábbi kocsmai verseny. A székekkel zsúfolt bensőséges tér helyett itt profi kivetítőktől hemzsegő színpad és hagyományos nézőtér várja a versenyzőket és az érdeklődőket, és itt csapatok mérkőznek meg egymással. Bár mi magunk nem a bennfentes közegbe tartozunk, az azért számunkra is hamar kiderül, hogy ez nem kispálya. A zsűri sem (kizárólag) a közönség soraiból kerül ki, lehet használni kellékeket, garantált színpadi szórakozás ígérkezik. Mivel nagyjából már tisztában vagyunk a menetrenddel, elégedetten dőlünk hátra, hogy semmi se korlátozza az élményt. Három percbe sűrített eposzok sorjáznak, komplett előadásokat, szituációkat élünk végig töredéknyi idő alatt. Buszos életkép, babakocsi felett eszmét cserélő kispapák, Star Wars-átirat és még felsorolhatatlan mennyiségű ötlet - az élmény visszaadhatatlan. Minden előadás más és más, jobbnál jobb félmondatok sorjáznak, még meg sem jegyeztük az egyiket, már elfelejtjük egy másik miatt. Egy igazi szaktekintélytől kérdeztük meg, hogy mitől is lesz valakiből jó slammer. „Megszállottnak kell lenni. Nem elég, ha jól írsz, vagy jól adsz elő. Szeretned kell a műfajt. Mint a kocsmában, nem elég, ha szereted a fröccsöt. Szeretned kell a poharat is, amiből iszod, a szívószálat, amivel szívod és az asztalt is, amin van, a helyet, ahol ülsz. Az egészet, úgy ahogy van” - foglalja össze a lényeget Gábor Tamás Indiana, aki feltehetőleg tudja, miről beszél. Több mit tíz éve kezdett el rappel foglalkozni, jelentős sikereket ért el, versenyeket nyert, a legfontosabb helyekre hívták. Aztán néhány éve, szinte az első közt próbálta ki magát a slam világában, amelynek azóta is az egyik legmeghatározóbb alakja. Olyannyira, hogy mostanra már tanítja a műfajt. Nem mellesleg megnyerte az említett első országos bajnokságot is szombaton. Persze nem egyedül. Csapattársa, Tolnai Eszter viszont egy egészen más kategória. Közgazdász, szakfordító, napi nyolc órát tölt irodai környezetben. Nyolc hónapja ismerkedett meg a slammel, szerelem volt első hallásra. Nem egyszerű kikapcsolódás, hanem életforma, amiben szabadon kamatoztathatja az irodai munkában nem kifejezetten értékelhető tehetségét. Lelkesedését látva adódik a kérdés: mennyire „női műfaj” a slam poetry? Akár jelzésértékűnek is tekinthető, hogy a Liam Poetry Magyarország elnöke Mavrák Kata Hugee, de szerinte erről egyelőre nincs szó. „Bár az utóbbi időben egyre több lány jön, ez inkább annak köszönhető, hogy maga a műfaj egyre népszerűbb, egyre többen vannak egy-egy eseményen. A fiúk vagányabbak, a lányoknak azért kell egy kis idő, amíg ki merik próbálni, mit tudnak” - fogalmaz. Ha pedig a slam jövője a kérdés, nagyra törő tervekből nincs hiány. „Most a vidéket célozzuk meg. Jó lenne, ha minél többen tudnának róla, hogy van slam, hogy egyáltalán mi ez. Járjuk az országot, ha hívnak valahová, akkor megyünk, beszélgetünk, megmutatjuk magunkat. De azt azért nem szeretnénk, ha elüzletiesedne a dolog. Mert ebben az egészben pont az a lényeg, hogy egy nagy baráti közegben vagyunk, ahol jól érezzük magunkat” - fogalmaz. És hogy akkor hogyan lehet definiálni a slam poetry műfaját? Nem könnyű a feladat. A költészet, a színház, a rap, a stand up és ki tudja, mi más akárhányszögében valahol, a mértani középtől mindenkinek más irányba elhelyezkedő kortárs művészeti ágról van szó. Amit mindenki úgy formál a saját képére, ahogy szeretne. És ahogy a közönség is szeretné. Színházi elemekben bővelkedő, látványos előadásokkal készültek a csapatok Mavrák Kata Hugee műsort vezet A zsűri nem fukarkodott a pontokkal Dreamtime: Álmaink almái (részlet a győztes műből) ESZTI: Mert nem viszel sehova, csak fekszünk a réten, Nincs egy rongyom se és még a kígyóra se vagy féltékeny? MNDI: A kígyóra? Mér tenném, én vagyok Ádám, az egyetlen remek ember, A végtelen édenbe sosem csalta alfahím, a férfi ESZTI: chhh Nevetnem kell! Itt nem lehet semmit, és folyamatosan vizslat a főbérlő. MNDI: Ámen De nem kell mosnod, főznöd, takarítanod, mindened megvan! Á nem. ESZTI: Ádi, én többre vágyom! Szeretnék szambázni Rióba, koktél inni a Savoyban Franciákkal abszintozni a Balaton Soundon, vagy slammelni a trafóban Szeretnék... MDI: Hallgass Asszony! Nem hat e lázadó szó rám, Miattad gyullad be minden vasárnap az oldalbordám. TÁVKAPCSOLÓ Lúdas Matyi dala Csakis az ovisok fúrhatták meg A Dal döntőjét. Van ovis gyerekem, és vacsora alatt is a Kedvesemet dúdolja, bár nem a tévéből, hanem a rádióból ismeri rég, és már a Csókolomot is fújta. A miniorákulum két elődöntővel ezelőtt megmondta, hogy ByeAlex fog nyerni. Lezsírozták a Kisvakond csoportban, ahová csupa Alex-sapkás gyerek jár. ByeAlex elsősorban az ő kedvencük - ezt a zsűri nem győzte eléggé hangsúlyozni. Rakonczai Viktor hallotta, hogy a kicsik szeretnék, ha ByeAlex lenne a jelük az oviban. Rúzsa Magdi szerint pedig farsangra Alexnek öltöznek - mire Csiszár Jenő beszúrta: „mer’ az olcsó”. Márta Alex látszólag zen nyugalommal viselte ezeket a veretes szakmai észrevételeket, mint a versennyel járó elkerülhetetlen blamázst (Cserpes Laura sem tehetett mást, mint hogy mosolygott, mikor pimaszul jónőzték). Aztán a döntőben óriási fityiszt mutatott mindenkinek - mert a mindenre elszánt ovisok harmadszor is küldtek rá fejenként húsz SMS-t. Nem ez az egyetlen összeesküvés-elmélet. Akad, aki szerint a „jakobinus megjelenésű” ficsúr „nemzetellenes anarchista merényletre" készül Malmőben. Az biztos, hogy ByeAlex sokkolni fog, különösen a német Cascada, az ukrán Alina, vagy a szlovén Hannah dobhártyanyúzó diszkószámai után. Egyenlő esélyek mellett nem lennének valódi ellenfelei az albán ősrockerek, sem a norvég Lady Gaga, az orosz, vagy a dán Celine Dion (mindkettő pánsíppal dúsítva), a máltai, lett és az ír trendi metroszexuálisok, a svájci üdvhadsereg „katonazenekara”, vagy az izlandi Legolas-hajú Meat Loaf sem, bár ő szintén anyanyelvén énekel, viszont modoros dala a Halleluja halvány utánérzése. Csakhogy az Eurovízió legalább annyira szól az európai nemzetek közti évezredes rokon- és ellenszenvekről, mint a kortárs popzene univerzális ízléstelenségéről. Kérdés, hogy működik-e majd az idegen fülekben is a Kedvesem varázsa, ahogy egyszerű költőiségével, ritmikusságával és cukiságával bemászik a közönség, már a gyerekek lelkébe is. Még az is előfordulhat, hogy a nyáldalfesztiváltól megcsömörlött nézők is rákapnak, és a magyar közönség példájára végre bemutatnak valamennyi háláláló bébinek meg ,hahogy fájnak - így nyert hat éve a szörnymaszkos finn metálzenekar, a Lordi. A sok szirupos-képzavaros versenydalnál és a Novodomszky Évára erőltetett elsőbálozó ruhakollekciónál (Gundel Takács kínosan harmonizáló kiegészítőivel) csak a zsűri viselkedése volt arcpirítóbb. Már tavaly is alpáriságával és túláradó habogásával sorozott minket Csiszár „én a fülemmel élek” Jenő. Rákay Philip hasonlóan szerénytelenül ontotta a szakmai kritikát és a pátoszos, „nemzetünk zenei nagykövetét keressük" szlogeneket. Rakonczai Viktorról az eltelt egy évben sem tudtunk meg semmit, hogy bárkit érdekeljen a véleménye. Rúzsa Magdi és Walkó Csaba pedig, nehogy megsértse kollégáit, csak óvatos közhelyeket mert mondani, mint hogy „igazi tehetség vagy" és „van helyed Malmőben”. Ám a szavazás rendjének megváltoztatásával a köztévé elkaszálta nagytekintélyű zsűrijét, a közönség pedig Lúdas Matyiként (az elő-, a közép- és a végső döntőben) háromszor verte vissza rajtuk a Dalt. FOTÓ: BRUZÁK NOÉMI, MTI