Vasárnapi Hírek, 2013. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-10 / 10. szám
14 ■ VASÁRNAPI HÍREK ■ 30. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM • 2013. MÁRCIUS 10. ízlés Utólagos igyekezet Háborús bűnökért elítélt szerző Kerényi kötetében Akár szerzői jogok is sérülhettek a Nemzeti Könyvtár Magyar Húsvét kötete kiadásával, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ugyanis csupán a könyv megjelentetése után kért jogutódadat feltáró tájékoztatást a jogvédő irodától. De ez csak egyike az ünnepi kiadvány körüli anomáliáknak. Ha a költségvetési támogatással nem is, az idővel nagyon is spórol a tavaly 300 millió adóforinttal (és jövőre tervezetten plusz ugyanennyivel) kistafírozott Nemzeti Könyvtár. „Kulturális projektjének" folytatásaként a sorozat Magyar Ünnepek rovatában Magyar Húsvét címmel mutatott be szöveggyűjteményt másik hat kötet társaságában a március 6-i parlamenti sajtótájékoztatón Kerényi Imre. Nem kis meglepetésünkre, hiszen a kiadásért felelős Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a március 2-án, szombaton megjelent Magyar Hírlapban még ehhez a „tervezett”(!) kötethez - mely „kulturális értékű [sic!] műveknek kíván emléket állítani" - kereste fizetett felhívásban a megjelentetni szándékozott művek szerzőit és/ vagy jogtulajdonosait. Ez az amúgy bevett keresőgyakorlat - vagy az e mellett párhuzamosan futó kutatás - nagyon hamar célt érhetett: úgy látszik, nem hiába csengetett ki jelentős összeget a hirdetésért a legutóbbi hivatalos adatok szerint mindössze alig 4700 példányban fogyó lapnak a kiadó. E szerint, gondolhatnánk, két munkanap elégnek bizonyult a művek engedélyeztetésére, szerződések megkötésére, kötetbe illesztésükre, szerkesztésükre, tördelésükre, nyomdai kivitelezésükre, könyvbemutatóra való kiszállításukra... Eltekintve a felhívás reakcióidejének mégoly rövid távú futamától, a suta megfogalmazásától, valamint a válogatás nyíltan ideologikus, tematikus, esztétikailag totálisan széttartó, egyenetlen voltától, a szakértelemmel is spórolni látszottak a felhívást közzé tevők. Másként nehezen értelmezhető - a magyar szerzői jog ismeretében, mely 70 éves jogvédelmet biztosít a szerző halálát követően a művekre -, hogy olyan szerzők is szerepelnek a felhívás listáján, melyek biztosan túl vannak a jogvédelem határán: Károli Gáspár, Káldi György, Mikes Kelemen, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, karöltve 16-17. századi kódexekben föllelhető alkotásokkal. Ahogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatójától, dr. Tóth Péter Benjámintól megtudtuk, a 70 éves jogvédelmet nincs, ami fölülírja, jelenleg az 1942-ben vagy azelőtt elhalálozott szerzők nem rendelkeznek már jogvédelemmel, így műveik szabadon, engedély nélkül kiadhatók. Kérdésünkre, hogy egy könyv kiadása előtt mennyi idővel célszerű újsághirdetést elhelyezni szerzők engedélyéért folyamodva, Tóth azt válaszolta: „Nyilván elég időt kell biztosítani arra, hogy a szerzők jelentkezzenek, különben a kiadó nem tudja jogszerűen megvalósítani a kiadást, és ha árva művet talál véletlenül, nem tudja időben lefolytatni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az eljárást." Árva mű az az alkotás, amelynek ismeretlen a szerzője, vagy nem lelhető fel a keresés (nyilvános és fizetős online és offline adatbázisok, hirdetés) által. Ilyenkor a megfelelő igazolások és díjak befizetése mellett kell az SZTNH engedélyét kérni. Mint azt a hivataltól megtudtuk, egy ilyen igénylésre - amenynyiben nincs szükség hiánypótlásra - 30 napon belül válaszolnia kell a hivatalnak. Esetleges hiányok miatt a közléshez szükséges engedély megszerzése hónapokig is eltarthat. Az is meglepő, hogy egy olyan közismert és nagyon is élő költőt szintén hirdetés útján kell megtalálni, mint Csoóri Sándor. A hirdetésnél sokkal egyszerűbb és nagyságrendekkel olcsóbb az Artisjus segítségét kérni, ha már magunk nem akarunk az interneten kutakodni, kiadóknál, írószövetségeknél érdeklődni például Jékely Zoltán, Kálnoky László, Kassák, Márai, Nagy László, Nemes Nagy, Pilinszky, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Szabó Magda vagy Weöres Sándor műveinek jogörököseit keresve. Annak eldöntését az olvasóra bízzuk, hogy az idő rövidsége vagy a szakértelem hiánya indokolta-e, hogy végül megtörtént a kiadó és a szerzőijogvédelemmel foglalkozó iroda közti kapcsolatfelvétel - igaz, a könyv kinyomtatása, bemutatója, forgalomba kerülése után: a Magyar Közlöny jogutódadat-kérő levelet juttatott el a hét második felében az Artisjushoz! Természetesen megkerestük a kiadót is, ám a Magyar Hírlapban megjelent hirdetésben szereplő telefonszám felhívása után sem lettünk okosabbak. Annyit tudtunk csak meg, hogy a fordítóra(?) is kiterjed a magyar jog szerinti 70 éves jogvédelem. Minden egyéb kérdésre a jogászuk tud válaszolni, aki viszont az ígéret ellenére sem hívta vissza lapunkat. A kötet összeállítása kapcsán ugyanakkor megtudtuk, hogy a könyvbe került műveket maga Kerényi Imre válogatta. Ez mindenesetre magyarázatul szolgálhat több szerző jelenlétére is. A magyar nyelvű irodalmak ismert nagyságai (Balassi, Pázmány, Ady, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Márai, Kassák stb.) és mindeddig csak szűk kör által ismerhetett, a felhívás szerint „sikeres szerzők”, papköltők (Mécs László, Tűz Tamás, Nadányi Zoltán, Puszta Sándor), mondókaírók (Lőrinc Pál, Bars Sári), ideológiai lokálbérók között az „irodalompolitikai pályán tündöklő” Wass Albert neve már nem kelt meglepetést. Annál inkább az emigráns (Kecskési) Tollas Tiboré, a beregszászi gettó csendőr hadnagyé, akit 1947-ben 10 évre háborús bűnökért el is ítéltek. A Nemzetőr című lap főszerkesztőjét - aki a kötetben két verssel szerepel -, eredeti nevén Kohlmann Tivadart egyesek „a korbácsos költőként” emlegetik, illetve a '44-es deportálások egyik irányítójaként. ’56-os szerepe nem tisztázott, a rendszerváltás után mégis rehabilitálták. Mai megítéléséről több történészt is megkérdeztünk, azonban egyikük sem akart nyilatkozni róla. Ungváry Krisztián lapunknak annyit mondott: talán attól tartanak a kollégák, hogy kiderülhet valami, amit eddig még nem tudtunk róla. „Politikai üldözött volt, akinek egy versét ismerem, a Bebádogoznak minden ablakot címűt” - tette hozzá. K. V. R. P. : Wass Albert már nem kelt meglepetést, annál inkább Tollas Tibor, akit háborús bűnökért ítéltek el FOTÓ: BELICZAY LÁSZLÓ/ MTI Különös tárgyak tárlata Gördeszka, pilleszék, gumicsizma, eldobható műanyag kanál - mi bennük a közös? Első hallásra nyilvánvalóan semmi. Mégis egy térbe kerültek, méghozzá a Néprajzi Múzeum legújabb, Tárgyas ragozás - szubjektív etnográfia című kiállításán. Diószegi-Horváth Nóra Zavarbaejtőbb tárlaton talán még sosem jártunk. Hét témakör, harminchárom tárgy. Elsőre még nem is hangzik olyan furcsának. De ha jobban szemügyre vesszük az első tároló tartalmát, már kicsúszik egy kicsit a lábunk alól a talaj. A téma a közlekedés. A tárgyak pedig: egy párnanyereg, egy csontkonya, egy sárgakék játék motor (ez legalább nosztalgikus emlékeket ébreszt) és egy gördeszka. Erre így nehéz gombot varrni. Tény és való, mindegyik kapcsolódik valamilyen módon a közlekedés fogalmához. A következő tárolónál lakáskultúra címszó alatt találunk egy juhfejőszéket, egy pilleszéket (már megint az a nosztalgikus sóhaj!), egy gyönyörű, festett ülőalkalmatosságot és egy felfújható, babakék fotelt, anyaga PVC. Igen, mindegyiken lehet ülni. Ezen kívül van köztük bármilyen kapcsolat? Agyunk zavartan igyekszik rendszerezni a tárgyakról megszerzett információkat, de még mindig bizonytalanok vagyunk - mi ez a kiállítás? A falból fülhallgató zsinórja tekeredik, a hangjáték által orosz realista jelenetbe csöppenünk. Csehov helyeslően bólogatna, mi a hasunkat fogjuk a nevetéstől. A főszereplő Jevgenyij Proszpototoronovovics, híres utazó, mindenféle széken ült már életében. Vendégségbe érkezik, a háziak arra kíváncsiak, mit szól legújabb szerzeményükhöz, az egyenesen Párizsból érkezett (s párizsi levegővel töltött) felfújható fotelről. Ami nyilvánvalóan nem rossz, de a pilleszékekhez képes elhanyagolható jelentőséggel bír, legalábbis Jevgenyij P. szerénynek nem nevezhető véleménye szerint. Remekül szórakozunk, de okosabbak még így sem leszünk. Továbblépünk hát, először a táplálkozás, majd a gazdálkodás, a viselet, a világítás és a teherhordás témakörét körbejáró tárolók színe elé járulunk. Rengeteg ismert, mindennapi életünkben folyamatosan jelen lévő tárgy köszön ránk a gurulós bőröndtől a késelezőn keresztül a fröccsöntött műanyag szandálig. És van jó néhány olyan is, amiről már sokat hallottunk, de még sosem láttuk őket, mint például a kanalas gém csőréből készített villakanál. Körmünkkel óvatosan megkocogtatjuk a nyírfakéregből készült kosarat is. Élményekből nincs hiány, a kiállítás valódi céljának megértéséhez viszont Joó Emese múzeumpedagógus segítségét kérjük. Amikor bevalljuk bizonytalanságunkat, elneveti magát. „Épp ez volt a cél. Kihúzni a talajt a látogató lába alól” - magyarázza. A két témakör, amely a kiállítás vázát adja, alapvető néprajzi kategória, ezekhez kerestek különböző tárgyakat a múzeum gyűjteményéből, amelyek segítségével igyekeztek bemutatni, hogyan változott az elmúlt évszázadban a tárgykultúra, milyen változáson mentek keresztül az egyes tárgyak. „Nem akartuk megkönnyíteni a nézelődők dolgát. Manapság, amikor a múzeumok egymásra licitálva próbálják becsalogatni a közönséget, sokszor épp a lényeg veszik el. Maga a kiállítás, a kiállításon bemutatott tárgyak. Mi úgy gondoltuk, épp ezeket helyezzük előtérbe. Legyenek csak tárgyak, meghökkentő, zavarbaejtő csoportosításban. Így biztos, hogy mindenki azokra fog koncentrálni” - meséli a múzeumpedagógus. Joó Emese körbevezet a hátsó szobában is, ahol a tárlat megtekintése után leül egy kicsit beszélgetni a gyerekekkel. Meghallgatják a különböző témakörökhöz készített hangjátékokat, amelyeket Keresztesi József írt. Megnézik újra a képeket, a múzeumpedagógus mesél még róluk egy kicsit. A kiállítás anyaga együtt látható a falon is, körülötte pedig a gyerekek rajzai találhatóak. Jól látható a felírt szavakból (kommunikáció, pénz, egészségügy, média), mennyire megváltozott mára a tárgyakhoz való viszonyunk. A néprajzi kategóriák talán egy kicsit elavultak, változó tárgykultúránknak köszönhetően, épp ez az, amire rádöbbent a kiállítás. Ahogy kilépünk a múzeumból, azon kapjuk magunkat, hogy mi is ezen gondolkozunk. Az egyes tárgyakon, az azokhoz fűződő emlékeken. Már ezért megérte elmenni a múzeumba.