Vasárnapi Hírek, 2013. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

2013-03-10 / 10. szám

14 ■ VASÁRNAPI HÍREK ■ 30. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM • 2013. MÁRCIUS 10. ízlés Utólagos igyekezet Háborús bűnökért elítélt szerző Kerényi kötetében Akár szerzői jogok is sérülhettek a Nemzeti Könyvtár Magyar Húsvét kötete kiadásával, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ugyanis csupán a könyv megjelentetése után kért jogutódadat­ feltáró tájékoztatást a jogvédő irodától. De ez csak egyike az ünnepi kiadvány körüli anomáliáknak. Ha a költségvetési támogatással nem is, az idővel nagyon is spórol a tavaly 300 millió adóforinttal (és jövőre tervezetten plusz ugyanennyivel) kistafírozott Nem­zeti Könyvtár. „­Kulturális projektjének" folytatásaként a sorozat Magyar Ünnepek rovatában Magyar Húsvét címmel muta­tott be szöveggyűjteményt másik hat kötet társaságában a március 6-i parlamenti sajtótájékoztatón Kerényi Imre. Nem kis meglepetésünkre, hiszen a kiadásért fele­lős Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a március 2-án, szombaton megjelent Magyar Hírlapban még ehhez a „terve­zett”(!) kötethez - mely „kulturális értékű [sic!] műveknek kíván emléket állítani" - kereste fizetett felhívásban a megje­lentetni szándékozott művek szerzőit és/ vagy jogtulajdonosait. Ez az amúgy be­vett keresőgyakorlat - vagy az e mellett párhuzamosan futó kutatás - nagyon ha­mar célt érhetett: úgy látszik, nem hiába csengetett ki jelentős összeget a hirdeté­sért a legutóbbi hivatalos adatok szerint mindössze alig 4700 példányban fogyó lapnak a kiadó. E szerint, gondolhatnánk, két munkanap elégnek bizonyult a művek engedélyeztetésére, szerződések megköté­sére, kötetbe illesztésükre, szerkesztésük­re, tördelésükre, nyomdai kivitelezésükre, könyvbemutatóra való kiszállításukra... Eltekintve a felhívás reakcióidejének mégoly rövid távú futamától, a suta meg­fogalmazásától, valamint a válogatás nyíltan ideologikus, tematikus, eszté­tikailag totálisan széttartó, egyenetlen voltától, a szakértelemmel is spórolni látszottak a felhívást közzé tevők. Más­ként nehezen értelmezhető - a magyar szerzői jog ismeretében, mely 70 éves jogvédelmet biztosít a szerző halálát kö­vetően a művekre -, hogy olyan szerzők is szerepelnek a felhívás listáján, melyek biztosan túl vannak a jogvédelem hatá­rán: Károli Gáspár, Káldi György, Mikes Kelemen, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Móricz Zsig­­mond, karöltve 16-17. századi kódexek­ben föllelhető alkotásokkal. Ahogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatójától, dr. Tóth Péter Benjámintól megtudtuk, a 70 éves jogvédelmet nincs, ami fölülírja, jelenleg az 1942-ben vagy azelőtt elhalálozott szerzők nem rendel­keznek már jogvédelemmel, így műveik szabadon, engedély nélkül kiadhatók. Kérdésünkre, hogy egy könyv kiadása előtt mennyi idővel célszerű újsághirdetést elhelyezni szerzők engedélyéért folya­modva, Tóth azt válaszolta: „Nyilván elég időt kell biztosítani arra, hogy a szerzők jelentkezzenek, különben a kiadó nem tud­ja jogszerűen megvalósítani a kiadást, és ha árva művet talál véletlenül, nem tud­ja időben lefolytatni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az eljárást." Árva mű az az alkotás, amelynek isme­retlen a szerzője, vagy nem lelhető fel a keresés (nyilvános és fizetős online és off­line adatbázisok, hirdetés) által. Ilyenkor a megfelelő igazolások és díjak befizetése mellett kell az SZTNH en­gedélyét kérni. Mint azt a hivataltól megtudtuk, egy ilyen igénylésre - ameny­­nyiben nincs szükség hi­ánypótlásra - 30 napon belül válaszolnia kell a hivatalnak. Esetleges hiá­nyok miatt a közléshez szükséges engedély meg­szerzése hónapokig is el­tarthat. Az is meglepő, hogy egy olyan közismert és nagyon is élő költőt szintén hirdetés útján kell megtalálni, mint Csoóri Sándor. A hirdetésnél sokkal egyszerűbb és nagyságrendekkel olcsóbb az Artisjus segítségét kérni, ha már magunk nem akarunk az interneten kutakodni, ki­adóknál, írószövetségeknél érdeklődni például Jékely Zoltán, Kálnoky László, Kassák, Márai, Nagy László, Nemes Nagy, Pilinszky, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Sza­bó Magda vagy Weöres Sándor műveinek jogörököseit keresve. Annak eldöntését az olvasóra bízzuk, hogy az idő rövidsége vagy a szakértelem hiánya indokolta-e, hogy végül megtörtént a kiadó és a szer­zőijogvédelemmel foglalkozó iroda közti kapcsolatfelvétel - igaz, a könyv kinyom­tatása, bemutatója, forgalomba kerülése után: a Magyar Közlöny jog­­utódadat-kérő levelet jutta­tott el a hét második felében az Artisjushoz! Természetesen megkeres­tük a kiadót is, ám a Magyar Hírlapban megjelent hirde­tésben szereplő telefonszám felhívása után sem lettünk okosabbak. Annyit tudtunk csak meg, hogy a fordító­­ra(?) is kiterjed a magyar jog szerinti 70 éves jogvédelem. Minden egyéb kérdésre a jogászuk tud válaszolni, aki viszont az ígéret ellenére sem hívta vissza lapunkat. A kötet össze­állítása kapcsán ugyanakkor megtudtuk, hogy a könyvbe került műveket maga Kerényi Imre válogatta. Ez mindenesetre magyarázatul szol­gálhat több szerző jelenlétére is. A ma­gyar nyelvű irodalmak ismert nagyságai (Balassi, Pázmány, Ady, Babits, Kosztolá­nyi, Szabó Lőrinc, Márai, Kassák stb.) és mindeddig csak szűk kör által ismerhetett, a felhívás szerint „sikeres szerzők”, pap­költők (Mécs László, Tűz Tamás, Nadányi Zoltán, Puszta Sándor), mondókaírók (Lő­rinc Pál, Bars Sári), ideológiai lokál­bérók között az „irodalompolitikai pályán tün­döklő” Wass Albert neve már nem kelt meglepetést. Annál inkább az emigráns (Kecskési) Tollas Tiboré, a beregszászi gettó csendőr hadnagyé, akit 1947-ben 10 évre háborús bűnökért el is ítéltek. A Nemzetőr című lap főszerkesztőjét - aki a kötetben két verssel szerepel -, eredeti nevén Kohlmann Tivadart egyesek „a korbácsos költőként” emlegetik, illetve a '44-es deportálások egyik irányító­jaként. ’56-os szerepe nem tisztázott, a rendszerváltás után mégis rehabilitál­ták. Mai megítéléséről több történészt is megkérdeztünk, azonban egyikük sem akart nyilatkozni róla. Ungváry Krisz­tián lapunknak annyit mondott: talán attól tartanak a kollégák, hogy kiderül­het valami, amit eddig még nem tudtunk róla. „Politikai üldözött volt, akinek egy versét ismerem, a Bebádogoznak minden ablakot címűt” - tette hozzá. K. V.­­ R. P. : Wass Albert már nem kelt meglepetést, annál inkább Tollas Tibor, akit háborús bűnökért ítéltek el FOTÓ: BELICZAY LÁSZLÓ/ MTI Különös tárgyak tárlata Gördeszka, pilleszék, gumicsizma, eldobható műanyag kanál - mi bennük a közös? Első hallásra nyilvánvalóan semmi. Mégis egy térbe kerültek, méghozzá a Néprajzi Múzeum legújabb, Tárgyas ragozás - szubjektív etnográfia című kiállításán. Diószegi-Horváth Nóra Zavarbaejtőbb tárlaton talán még so­sem jártunk. Hét témakör, harminchá­rom tárgy. Elsőre még nem is hangzik olyan furcsának. De ha jobban szemügy­re vesszük az első tároló tartalmát, már kicsúszik egy kicsit a lábunk alól a talaj. A téma a közlekedés. A tárgyak pedig: egy párnanyereg, egy csontk­onya, egy sárga­kék játék motor (ez legalább nosztalgikus emlékeket ébreszt) és egy gördeszka. Erre így nehéz gombot varrni. Tény és való, mindegyik kapcsolódik valamilyen mó­don a közlekedés fogalmához. A követ­kező tárolónál lakáskultúra címszó alatt találunk egy juhfejőszéket, egy pilleszé­ket (már megint az a nosztalgikus sóhaj!), egy gyönyörű, festett ülőalkalmatosságot és egy felfújható, babakék fotelt, anyaga PVC. Igen, mindegyiken lehet ülni. Ezen kívül van köztük bármilyen kapcsolat? Agyunk zavartan igyekszik rendszerezni a tárgyakról megszerzett információkat, de még mindig bizonytalanok vagyunk - mi ez a kiállítás? A falból fülhallga­tó zsinórja tekeredik, a hangjáték ál­tal orosz realista jelenetbe csöppenünk. Csehov helyeslően bólogatna, mi a ha­sunkat fogjuk a nevetéstől. A főszereplő Jevgenyij Proszpototoronovovics, híres utazó, mindenféle széken ült már életé­ben. Vendégségbe érkezik, a háziak arra kíváncsiak, mit szól legújabb szerzemé­nyükhöz, az egyenesen Párizsból érke­zett (s párizsi levegővel töltött) felfújható fotelről. Ami nyilvánvalóan nem rossz, de a pilleszékekhez képes elhanyagolható jelentőséggel bír, legalábbis Jevgenyij P. szerénynek nem nevezhető véleménye szerint. Remekül szórakozunk, de oko­sabbak még így sem leszünk. Tovább­lépünk hát, először a táplálkozás, majd a gazdálkodás, a viselet, a világítás és a teherhordás témakörét körbejáró tárolók színe elé járulunk. Rengeteg ismert, min­dennapi életünkben folyamatosan jelen lévő tárgy köszön ránk a gurulós bőrönd­től a késelezőn keresztül a fröccsöntött műanyag szandálig. És van jó néhány olyan is, amiről már sokat hallottunk, de még sosem láttuk őket, mint például a ka­nalas gém csőréből készített villa­kanál. Körmünkkel óvatosan megkocogtatjuk a nyírfakéregből készült kosarat is. Élményekből nincs hiány, a kiállítás valódi céljának megértéséhez viszont Joó Emese múzeumpedagógus segítségét kérjük. Amikor bevalljuk bizonytalan­ságunkat, elneveti magát. „Épp ez volt a cél. Kihúzni a talajt a látogató lába alól” - magyarázza. A két témakör, amely a kiállítás vázát adja, alapvető néprajzi kategória, ezekhez kerestek különböző tárgyakat a múzeum gyűjteményéből, amelyek segítségével igyekeztek bemu­tatni, hogyan változott az elmúlt évszá­zadban a tárgykultúra, milyen változá­son mentek keresztül az egyes tárgyak. „Nem akartuk megkönnyíteni a nézelődők dolgát. Manapság, amikor a múzeumok egymásra licitálva próbálják becsalo­gatni a közönséget, sokszor épp a lényeg veszik el. Maga a kiállítás, a kiállításon bemutatott tárgyak. Mi úgy gondoltuk, épp ezeket helyezzük előtérbe. Legyenek csak tárgyak, meghökkentő, zavarbaejtő csoportosításban. Így biztos, hogy min­denki azokra fog koncentrálni” - meséli a múzeumpedagógus. Joó Emese körbevezet a hátsó szobában is, ahol a tárlat megte­kintése után leül egy kicsit beszélgetni a gyerekekkel. Meghallgatják a különböző témakörökhöz készített hangjátékokat, amelyeket Keresztesi József írt. Megnézik újra a képeket, a múzeumpedagógus mesél még róluk egy kicsit. A kiállítás anyaga együtt látható a falon is, körülötte pedig a gyerekek rajzai találhatóak. Jól látható a felírt szavakból (kommunikáció, pénz, egészségügy, média), mennyire megválto­zott mára a tárgyakhoz való viszonyunk. A néprajzi kategóriák talán egy kicsit el­avultak, változó tárgykultúránknak kö­szönhetően, épp ez az, amire rádöbbent a kiállítás. Ahogy kilépünk a múzeumból, azon kapjuk magunkat, hogy mi is ezen gondolkozunk. Az egyes tárgyakon, az azokhoz fűződő emlékeken. Már ezért megérte elmenni a múzeumba.

Next