Vasárnapi Hírek, 2017. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

2017-08-26 / 34. szám

4­­i BELFÖLD2017. augusztus 26. Itt már senkit nem szeretnek Vállvetve szomorkodhatnak a jobb- és a balol­dal címerfigurái - mindegyiküktől egyre több ember fordul el. Igaz, a címerfigurák népsze­rűségvesztésének mások az okai, és értelem­szerűen a következményei is. Az, hogy Orbán Viktor január óta tíz százalékpontot zuhant (azaz majdnem híveinek ötödét bukta), ugyan intő jel a Fidesznek, de korántsem tragédia. A személyes nimbusz kopása annak tudha­­tó­ be, hogy a miniszterelnöknek nincs olyan témája (lásd menekültek, Soros-kampány), amivel a kormánypárti szavazókon kívül is meg tudna szólítani csoportokat (például a Jobbik-szavazók egy részét vagy a bizonyta­lanokat). Ám a kormánypárt kedveltsége, ha most 24 százalékra csökkent is (ez egy szá­zalékpontos veszteség, és mintegy 2 millió embert jelent), még azt az ígéretet hordozza, hogy meglesz a választások biztos megnyeré­séhez szükséges 2,2 milliós tömeg. Különösen úgy, hogy Orbán Viktor ellenfe­leinek is kopik a népszerűsége. Botka Lászlóé 3 százalékponttal apadt egy hónap alatt, így most 36 százalék. Ami egyrészt az utóbbi he­tek elszabadult üzengetésének, árulózásának tudható be, illetve annak, hogy nem sikerült elég távol pozícionálnia magát az MSZP-től. Azaz hiába sikerült vitalizálni a szocialista bá­zist, a bizonytalanokat, valamint az elégedet­len fideszes vagy jobbikos szavazókat egyelő­re nem tudta megszólítani. Az MSZP-s tábor pedig kevés lesz, ugyanis a pozitív értelmezé­sek szerint beragadt, a negatív magyarázatok szerint viszont komótosan esik. Botkának mindenképpen be kell újítani valamit annak érdekében, hogy megtartsa a párttal szem­beni - népszerűségi - versenyelőnyét. A Bot­kától az Orbán kihívójának címét elhappolni igyekvő Vona Gábor is egyre fakul, egy hónap alatt 2 százalékpontnyian szerettek ki belőle. A Jobbik elnöke a plakátkampány óta a hát­térbe húzódik, így a Fidesz eddig nem talált fogást rajta, kérdés, mennyire tudja amorti­zálni nyugdíjaskampányával (erről szóló írá­sunkat lásd ezen az oldalon). A párt népszerű­sége azonban szintén nem moccan, így Vona nehezen használhatja ugródeszkának. N.B.GY. Politikusok népszerűsége Mennyire szívesen látná fontos politikai szerepben? (100-as skálára vetítve) Botka László 2017. január 2017. április Kutya Egyesület­ ­£ Publicus I vasárnapi hírek A különvélemény A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2017. augusztus 10-12. között A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1003 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/-3,1 százalékpont. JOGÁSZSZEMMEL Jogos népharag? SÁNDOR ZSUZSA „A bíróság elrendelte annak a férfinak a házi őrize­tét, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott A cselekmény halálos közúti baleset gondatlan okozásának vét­sége, és kábítószer fogyasztásával elkövetett ká­bítószer birtoklása vétsége megállapítására lehet alkalmas.” így szól a Fővárosi Törvényszék közlemé­nye. Természetesen M. Richárdról van szó, és arról a balesetről, amelyben ketten meghaltak, és további öt ember megsérült. A sajtóközleményt, meglehetősen szokatlan módon, a megjelenését követő napon helyesbítet­ték. A változtatás ugyan alig észrevehető, ám igen lényeges. Míg az első közlemény szerint a gyanúsí­tott összeütközött a szabályosan közlekedő Citroen­nel, a másodikból a szabályosan szó kimaradt Ez alátámasztja a gyanúsítottnak azt az állítását hogy a műszaki szakértői vélemény szerint nem biztos, hogy ő az egyedüli felelős a balesetért. Ennek meg­ítélése persze majd a bíróság dolga lesz. A népharagot az váltotta ki, hogy M. Richárdot a bíróság előzetes letartóztatás helyett „csupán” házi őrizetbe helyezte. A bírói gyakorlatban ez a döntés valóban szokatlan. De attól még nem biztos, hogy törvénysértő is. A házi őrizet és az előzetes letartóztatás törvényi előfeltételei azonosak: a szökés, a bizonyítás meg­nehezítése és a bűnismétlés veszélye. A bíróság azt mérlegeli, hogy „az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok” eléréséhez elegendő-e a házi őrizet Anélkül, hogy a bíróság végzésének indokait olvas­hatnánk, számos olyan körülmény vált ismertté, amely magyarázhatja ezt a döntést Vegyük sorra. Kell-e tartani attól, hogy a gyanúsí­tott megszökik? A sajtó felháborodottan tudósított arról, hogy miközben folyt a nyomozás, M. Richárd a Seychelle-szigeteken nyaralt Az viszont hogy a várható súlyos büntetés ellenére onnan visszajött, hogy három hónappal a tragédia után a hatóság rendelkezésére állt, éppen nem ok annak feltéte­lezésére, hogy meg akarna szökni. Mint ahogy azok az - ugyancsak a sajtóban megjelent - információk sem erre utalnak, melyek szerint egy korábbi zava­ros ügyben egy „korrupt” rendőr segíthetett M. Ri­­chárdnak és társának, hogy „visszaszerezzenek” egy ellopott autót. Abban az ügyben M. Richárdot is megfigyelték a titkosszolgák. Az már csak az én fan­táziám szüleménye, hogy akár segíthetett is a rend­őrségnek, hiszen vele szemben - eddigi ismereteim szerint - nem indult eljárás. Normális az, akit figyel a titkosszolgálat és szökni próbál? Marad tehát a bűnismétlés veszélye mint ok a letartóztatásra vagy a házi őrizet elrendelésére. Házi őrizetben a gyanúsított csak akkor és csak azért hagyhatja el a lakását, amikor és amiért azt a bíróság megengedi. Ez az intézkedés akár elég is lehet ahhoz, hogy ne tudjon újabb bűncselekményt elkövetni. Ha pedig megszegi a házi őrizet szabálya­it, jöhet az előzetes letartóztatás. És hogy megnyugtassam a felháborodott köz­véleményt, elárulok még valamit 1 év előzetes le­tartóztatás beszámítása 1 évvel teszi rövidebbé a majdan kitöltendő büntetést, míg 1 év házi őrizet csak mintegy 4 hónappal. Az ítélet persze még odébb van. E cikk írásakor még a házi őrizetről szóló végzés sem jogerős. Ma még csak a politikusok „tudják”, mit kell tennie a bíróságnak. Rogán Antal - igaz, most csak némi unszolásra, hiszen vélhetően saját őrző em­beréről van szó - már megint megmondta a tutit Akárcsak az MSZP - amelyik még a híreket sem ol­vasva -, kokain hatásáról beszél, holott a szakértői vélemény szerint a gyanúsított a balesetkor nem állt már kábítószer hatása alatt. Jó lenne, ha a politikusok végre nem dumálná­nak bele bírósági döntésekbe! Se jobbról, se balról, se pró, se kontra! Tennék inkább tisztességesen a saját dolgukat. És főként hagyják, hogy a bíróság is azt tegye! Akár tetszik nekik, akár nem. Nyugdíjasokon marakodnak Folytatás az 1. oldalról Vona Gábor körülbelül egy hónapja - mi­után Orbán Viktor tusványosi beszéde alatt a hajánál fogva rántottak földre egy síppal tiltakozó nőt - tett közzé egy Facebook-be­­jegyzést. A Fidesz-hívő nyugdíj­asokról azt írta: bár minden tiszteletet megérdemel­nek, az aljas orbánizmus játékszereivé vál­tak, mert a miniszterelnök történelmi trau­máikra alapozva manipulálja őket. Vona egy korábbi dunaújvárosi eseményt idézett fel, ahol beszélgetett az utca népével, de „szinte kétpercenként káromkodva szaval­ta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. Erre a bejegyzésre alapoz most a kormánypárt. Vona szerint a lejárató kampány nem bizonyít mást, mint hogy a Fidesz fél a Jobbiktól. A fideszes-jobbikos adok-kapok (az idősek szimpátiájáért) nagy nyereséggel kecsegtető játszma: a mintegy 2,1 millió nyugdíjas döntheti el a választást. Ők ígérik ugyanis a legnagyobb arányban (45 száza­lékban), hogy biztosan elmennek az urnák­hoz, míg a 18-29 évesek körében a Závecz Research Intézet (ZRI) tavaly őszi adatai Csak látszólag figyel a nyugdíjasokra­­ a kormány, hiszen az utóbbi hét évben­ nem hozott létre állami fenntartásúi idősotthonokban új férőhelyeket, miközben a társadalom egyre HoM öregszik. Az alapellátás még ezeken­­ a helyeken is 90 ezer forint­­ (ebben nincsenek benne­­ a gyógyszerek sem), így sokan ebből is az ellátásból is kiszorulnak.HSHH ■ A Fidesznek ugyan számos fiatal híve van, de ha a voksoláson való biztos részvétel a kérdés, a kor­mánypárt is leginkább az idősek­re számíthat: a támogatói között a 18-29-es korosztálynak csak 41,5 százaléka aktív, szemben a nyugdíjasok 61,4 százalékával. szerint a szavazási hajlandóság 27 százalék. Miközben a jelenlegi nyugdíjasok voksai­­ért teper a kormánypárt, a jövő idős em­bereiért nem sokat tesz. Mint arra Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmun­katársa felhívta a figyelmet a Napi.hu-nak Majdnem hadüzenet Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez azt jelenti, hogy határozat­lan időre megszakították a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. A radikális magyar lépés oka, hogy Gajus Scheltema, Hollandia nagykövete a 168 órának adott nyilatkozatá­ban - az Orbán-rendszerről tett, korántsem dicsérő megállapításai között - azt mondta: a muszlim terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány. Szijjártó arra utasította a hágai magyar ideiglenes ügyvivőt, hogy a holland külügyminisz­tériumban a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket, valamint kérjen magyarázatot arra, hogy mi áll a kijelenté­sek hátterében. A külkapcsolatok hivatalos kelléktára egyébként nem ismeri a „nagyköveti szintű kapcsolatok megszakítását”, mint formalizált, intézményesített diplomáciai lépést. Megszakítani csak a diplomáciai kapcsolatokat lehet - idáig szerencsére még nem mentünk el. Lehet emellett hazahívni konzultációra a saját nagykövetet (ez most megtörtént), vala­mint akár távozásra is fel lehet szólítani a másik ország nagykövetét - ennek viszont most nem kellett megtörténnie, mert Gajus Scheltema holland nagykövet megbízatása egyéb­ként is lejárt, a diplomata javában csomagol. KÁRPÁTI JÁNOS

Next