Vasárnapi könyv, 1938/2 (28. évfolyam, 2. félév, 1-25. szám)
1938 / 1. szám
gadhatatlan, hogy az ékszerek színeikkel, vonalaikkal, formáikkal gyönyörködtetik a szépérzéket. Az ékkövek színes ragyogása különösen kellemes hatással van az emberre. Bár tudjuk, hogy a legdrágább drágakövek anyaga is igen egyszerű, közönséges anyag, mégis tény, hogy különös fénytörésükkel olyan ragyogó színeket varázsolnak elő, amilyeneket nem találunk másutt a természet nagy birodalmában. A különböző ragyogó színek, épúgy mint az illatok, erős, jellegzetes hatással vannak az idegéletre. Egy születésétől fogva vak ember, akinek az orvostudomány visszaadta látóképességét, amikor először látott vörös üveget, azt mondta, hogy épp olyan hatással van rá, mint a trombitaharsogás. A vörös színű drágakövek között legismertebb a rubin és a gránát. Ezek a vörös kövek valósággal lángolnak. A régi zsidó hitregék szerint Noé bárkájában nagy gránátkristály adta a világosságot. A hindu regék szerint a rubin gyémántból lett. Amikor egy maharádzsa féltékenységből leszúrta szép, ártatlan hitvesét, kiömlő vére vörösre festette gyémántékszerét s rubin lett belőle. Ez a vörös fényben izzó kő lett később a szeme Siva isten szobrának, aki a pusztítás istensége volt. Mindig azt tartották, hogy az életerős, nyugtalan vérű emberek a vörös drágaköveket kedvelik. Stuart Máriának, a regényes életű és vérpadon meghalt skót királynőnek valóban a gránát volt a kedvenc ékszere. A kékszínű ékkövek viszont az igazság és az állhatatosság jelképeivé váltak. Legismertebbek közöttük a zafír és a lapis lazuli (lazurkő). A Védák szerint, amely a hinduk ősi szent himnuszainak gyűjteménye, az istenek az óceán vizét köpülték meg, hogy italt készítsenek maguknak. És ennek a tömény, isteni italnak az utolsó csöppjéből lett a zafír. A Biblia is többször említi a zafírt, de valószínű, hogy a lapis lazulit kell érteni alatta, mert míg Indiában gazdag lelőhelyei voltak a zafírnak, addig Palesztinában ilyet nem ismertek. A Talmud-legendák szerint a tízparancsolat is kék lapis lazuli táblákra volt vésve. A kék ékkövek az égre emlékeztetnek s a régi egyiptomiak is türkisszel és lapis lazulival díszítették az emberfejű sólyom szárnytollait, amely madár a lélek jelképe volt náluk. A zöld színű drágakövek között legkívánatosabbnak tartották minden időkben a smaragdot, amely eleven zöld színével a tavaszt, a rügyezést, a diadalmasan feltörő életet s a bőséget juttatták emlékezetbe. A korai keresztény egyházatyák a smaragdot és a zöld jáspist az apostolok ékkövei között említik. Van egy olyan legenda is, hogy a sátán koronájából gyönyörű nagy smaragd hullott ki, midőn az Ur az égből a pokolba taszította. Másik legenda szerint ez a smaragd Salamon király birtokába került s egyike volt a négy ékkőnek, amelyek Salamonnak hatalmat adtak a démonok fölött. Ebből készült — ismét a legendák képzelete szerint — az a serleg, amelyből Krisztus ivott az utolsóvacsorán s amelyben később felfogták a keresztfán kiomló vérét. Ez a smaragdkehely lett a Szent Grál-serleg, amelyet a középkor képzelete szerint tiszta életű lovagok őriztek titokzatos hegyi várban. Már a pogányság idején is nagy becsben állott a smaragd. Kleopórának, a szépségéről híres egyiptomi királynőnek is a smaragd volt a kedvenc drágaköve, pedig ő ugyancsak válogathatott az ékszerek között s értett is hozzájuk, mert aligha volt még királynő, akinek annyi ékszere lett volna, mint neki. Az ibolyaszínű ametisztről azt tartották a régi görögök, hogy megvéd a részegségtől. A középkorban is hittek az ametisztnek ebben a tulajdonságában. Egyébként az ametiszt keletkezésének szép régi, görög le