Vasárnapi Újság, 1837 (4. évfolyam, 142-193. szám)
1837-10-22 / 184. szám
ben is, eme a földalatti ellenséges erők emlékezetet felül haladó idők óta különös mértékben dolgozónak, amint hogy ezen tartományok tűzokádó hegyei is sokkal nagyobb szerepeket vállalanak, mint a mi Európánkbeliek. Már 1682 ben október 19- kén fenekestül felforgatta vala Limát egy földrázkodás 3s még ma is amai gyásznapot minden éven innepélyes bucsujárásokkal 3s vallásos töredelmesség munkáival űlik meg. Akkor, mint emlékezetben van hagyva, a* földrázkodásai minden félfertály órában csaknem egyenlő erővel ismétlődtek 3s 24 óra alatt közel 200 iszonyú erős lökést számláltak. De 1746 ban, az utósó nagy szerencsétlenségkor, mi ezen boldogtalan várost érő , úgy látszik Lima volt az egész földrázkódás tulajdonképi középpontja, minthogy itt legkeményebb volt, ámbár innen kereken 100 mértföldnyinél továbbra— még a tenger felé is—kiterjedett. A3 város teljes romlása a 3 földnek egészen rendkívüli mozgása által, mint a3 melly tengerként magas hullámokat látszott vetni, három minuta munkája vala. Több 4000 háznál ’s ezek közt nagy paloták, 11 templom, 38 klastrom, 13 kórház mind összevissza egy omladék halommá hányatott és 53 ezer lakó közül kevés mentette meg életét, vagyonát senki sem. Nem épen úgy közvetlenül maga a földingás, mint az ettől okozott tengeráradás által lett oda Káljáó városa, tulajdonkép Limának kikötő helye. A tenger feldagadt hirtelen mint egy hegy 3s hullámaival a3 romlásra szánt városra borúlt. A3 mint életben maradt kevés lakosai beszélik, kik a3 szomszéd hegyeken valának, a3 kiáradt tenger vize 80 lábnyinál állott magasabban a3 város földénél 3s midőn a3 rengeteg hullám, mint egy erőszakos lökés miatt, megint a3 tengerbe vissza csapódott, a3 város minden benne éleivel együtt olly tisztán el vola mosva, hogy a3 helyét csak valami megmaradt alap falakból lehete megismerni. A3 kikötőben nyugvó 23 hajó közül, négyet ugyan azon hullám a’ város falai felett majd egy német mértföldnyire kilökött a3 szárazra, hol egy hegy alján megfeneklének, a3 más 19-et pedig a3 vissza hömpölygő víz, mint valami laptákat, befelé gördítette a3 tengerbe és soha többé hireket sem hallak. (Liszaboni földingás 1755- ben). Ha a mai szerencsétlenség messzi távolságra esett tőlünk, bezzeg , elég közel történt hazánk, 9 év elteltével, egy más még nagyobb. Mert ha szinte ezen roskadás tulajdonképi fészke Európa legnyugotibb vége vala is, hatása ezen egész föld részre , sőt nyugoti Ázsiára és Amerikára is kiterjedett és átaljában a’ mindjárt előadandó földingás a 3 legmessze terjedtebb vala, minden a3 történetes könyvekben említettek között. Egy szép reggel is a 3 legkiderültebb ég Liszabon lakosainak, 1755- ben november lsején, gyönyörű késő őszi napok egyikét jósló, mellyek tízen szelíd éghajlattal áldott országokban saját különös kellemekkel ékeskednek. A jó kedvű népnek minden rendei könnyű in népi öltözetben tódúlának, az ott igen nagy in-