Vasárnapi Újság, 1842 (9. évfolyam, 400-451. szám)
1842-09-18 / 437. szám
437-dik Vasárnap. Kolozsvári. September 18-is.áll. I&41. VASÁRNAPI ÚJSÁG KÖZHASZNÚ ISMERETEK’ TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: A’ kanonok és a’ bujdosók, 589» hasáb. Újságok, 579. h. A‘ KANONOK ÉS A‘ BUJDOSÓK. » (Folytatás.) „Hibáznak azok, kik azt hiszik, hogy az idő vasfoga mindent meg nem emészt. Az idol néha örömeket, gyönyöröket temet el, máskor fájdalmakat, nyomorúságokat enyhít. — Elfelejthetlen volt ugyan lelkemben mindenkor az én Marim, de az idol, tapasztalás és sok féle tárgyakkal ismeretek szenvedéseimet enyhitették, fájdalmaim türhesőbbekké lettek és meglevek győződve arról, hogy a3 sorsnak változhatatlan végzéseivel daczolni nem lehet. — Állapotom javításáról kezdettem gondolkodni, annál is inkább, hogy pénzem fogyatékán volt, vissza szándékoztam hazámba, azon reménnyel, hogy a3 dolgok fordultáig, a3 hugam Loránál, lp a3 Selmetzi kamaragrófhoz ment vala férjhez , lappangva , férje által valami kis kamarai hivatalocskát nyerjek. —Fejérvár felé vettem útamat, a 3 gróf Battyáni ritka könyvtárában még nehány napot töltendő,— itt belé szerettem a 3 környékbe, belé az emberekbe, és mivel egy felöl Marit örökre elveszettnek hittem, más asszonyi lények iránt pedig hajlandóságot nem érzettem ; más felöl pedig tudva azt hogy az általási örökségem használásától, a maga idejében el nem esem, a velem mélyebb barátságot kötött könyvtárnoknak ajánlására beírattam magamat a3 papi növendékek közé és úgy-e atyám, másfél év alatt nem volt semmi okod magam viselete ellen semmit is panasztani ?Az A3 beszéd alatt nagyon elérzékenyült rektor szólni akart,de Béla még néhány szavainak meghalgatását kérvén, tovább folytatta beszédét. „A3 több ifjakkal való társalkodás, forma szerinti tanulás,azon szerény bánásmód, mellyel te atyám, és más elöljáróim illettek, még jobban elfelejtették velem kiállott nyomoraimat, és azt, hogy egy nagy örökséget vesztettem el, de ki nem törülhették Marim képit szívemből. Kétszer ollyan jó tanuló lettem volna, ha az ő emléke szüntelen körültem ne lebegjen. Csak ugyan már megnyugodt és magammal némileg kibékült valók, a3 midőn ma reggel ezen levélke sebeimet újra felszavatta.“ A3 rektor élvévé a3 levélkét és tátsegédét tisztes orrára illesztgetvén, azt fenhangon olvasá: „Kedves Bácsikém! „Három napi látásból, és azon bizonyos hírből, hogy Alfalvi nevű klerikus Magyarországról származott, ide meg vagyok győződve, hogy ezen név alatt az én szeretett bátyám Kompolti Béla lappang. — Sokat küzködtem magammal, hallgassak-e, vagy csendes magányát felzavarjam? — de tudva azt.