Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-10-10 / 699. szám

699-dik Vasárnap. Kolozsvárt Octob. 19-én 1948 VASÁRNAPI ÚJSÁG. KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: Ember tervez, Isten kormányoz. A’ gyermekek és bolondok igazat szólnak. 652. has.— Újságok, 656. has. — Ember tervez, Isten kormányoz. (Angol történet.) Isten nem vér bottal. (Közm.) -------illegye legkiesebb vidékén van egy gyönyörű helyzetben egy ház. Ezen ház egyik gazdagon bútorozott szobájában egy pamlagon vala ledől­ve egy nő, kinek erős, mondhatni férj­­fias, arczvonásain békétlenséget és fáj­dalmat lehetett világosan olvasni. Mel­lette, hódoló alázatos magatartással ál­lóit egy 18—20 évet mutató leány, ki­nek szép arczát kora gond és bús kedv sötétítették, ’s a’ ki világos és bajosan rejthető aggodalommal leste az előtte fekvő ingerlékeny aszszonynak minden mozdulását. Az ellentét kijelölt és szem­betűnő volt. Alig hitte volna az ember, hogy e’ két lény azon egy nemből va­ló. Az egyiket,— a’ fiatalt, nyájast, ra­gaszkodót— ártatlanság, szelídség, női függés képének nézted volna. A’ má­sik, az ő setét­ komor, eltaszitólag büsz­ke arczával, a’ szenvedély, tűretlenség, zsarnokság és önzés typusa volt. A’ szo­ba szép világos, drága házi szerek kö­rültek elszórva, minden vagyonosságra mutatott. És még is lakói kimagyaráz­­hatlanul, reményt nem várólag búsak valónak. Egy órája telt, hogy egyikök sem szólott. A’ fiatalabb gyötrelmesen szegzette tekintetét merően a’ szenve­dőre ’s lélekzése sem hallott. Az utóbbi végre megszakíta a’ csendet. „Igen, nézhetsz!“ monda durva, haragos hangon : „roszszabbul vagyok— sokkal roszszabbul! Tudtam hogy úgy leszek! Fájdalmam nő,— lüktetésem nő,— lázom­ nő! Nem csuda azután a’ piszok lőre után, a’ melyet unszolásod­ra bevettem, ha mindjárt orvos rendel­te is. Leány! talán halálomat óhajtód.* Lelkemre mondom, hiszem hogy az a’ remény uralkodik nálad!“ Az így megtámadott szelíd lény, nem szóla semmit; csak egy bús és mintegy szemrehányó tekintetet vete kí­méletlen rokonára. „Hogy hogy­ nem is felélsz?“ így folytató az idősebb nő haragosan: „saj­nálod rám pazarolni egy szavadat, mit ?“ „Kedves, édesnéném!“ viszonozá rögtön a’ fiatal személy; pedig köny­­nyei, melyeket hiába törekszett visz­­szatartóztatni, szavát csaknem elfojták, „ha ön tudná micsoda fájdalmat okoz nekem, bizonyosan nem beszélne úgy! nem illetne ily méltatlanságokkal!“ ,,A’ te fájdalmad nem mérkőzhetek az enyimmel!“ így szóla fel a’ beteg, nagy szenvedés kifejeztével megváltoz­ót

Next