Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 2. kötet (Budapest,1887)
348 A nemzeti színház régi jelesei. S ez a zagyva beszédmód annyira megfelelt egyéniségének, hogy a közönségnél egész fúvósét idézett elő, annyival inkább sikerült ez neki, mert kiejtése a nélkül is valami sajátságos keverék volt, valami extra nyelv, mely daczára annak, hogy Benza magyar volt s csak magyarul tudott, idegenszerüleg hangzott. Első föllépése megvetette további pályája alapját — Benza énekes lett, mire terjedelmes hangja is képesité s rövid időn nem volt a vidéki színészetnek szívesebben fogadott alakja. Tetszett komikus, eredeti hanghordozása, nevettető arcza, igazi élénk temperamentuma, mely anélkül, hogy tulajdonképen alakító tehetség lett volna, játékának pezsgő életet és színt tudott kölcsönözni. Ekkor történt, hogy a nemzeti színház jeles buffo-énekese, Szerdahelyi Kálmán atyja, Szerdahelyi József az igazgatósággal összeütközésbe jőve elhagyta a színházat, s szakmája megüresedvén, helyébe Benzát hívták meg. Nagy feladat volt Benzának ezt a kitűnő komikai tehetséget pótolni, de sikerült neki, bár több túlzással, vastagabb színezéssel és nem oly finom ízléssel. Aki a «Sevillai borbély» Don Bartolójában, a nőtlen agg Don Pasqualéban, «Észak csillaga» Gricenkójában, a «Bájital» Dulcamaraában, Doppler«Ilkájának»Miskájában látta, az soha sem feledte többé komeri kaczajt előidéző alakját. Nem kevesebb mulatságos élczelődés tárgyául szolgált fösvénysége, a mi azonban neki csinos kis nyári lakot szerzett be a Svábhegyen. Ide járt ki minden előadás után s innen járt be szamárfogatú kis talyigáján, feje fölé a nap tűzése és az eső ellen nagy esernyőt feszítve. Nyugalomba vonulása után a tej- és vajtermelésnek, karalábés karfiol ültetésnek élt, s vevőinek ezeket minden reggel maga hordozta szét szamártaliga SZILÁGYI PÁL.