Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 5. kötet (Budapest,1889)
382 A Kisfaludy-társaság közgyűlése, mentése nem ütközik nehézségekbe. A khinaiak közt az a rut szokás van elterjedve, hogy ha a családban két-három gyermeknél több van, azokat elajándékozzák vagy kiteszik, elhagyják. Az ily módon elárvult gyermekeket a hittérítők összeszedik s árvaházakban fölnevelik. — Mentől nagyobb összeg áll a hittérítők rendelkezésére, annál több árvaházat és iskolát tarthatnak fenn s évenként annál több gyermeket nevelhetnek föl. S a khinai keresztények, daczára a khinaiak természetében rejlő álnokságnak, nem tagadják meg Intőket. Sőt igen sokan uj vallásuk szolgáivá szegődnek s mint a legbuzgóbb hittérítők és apáczák működnek. A hittérítők nagyszámú árvaházon kívül igen sok iskolát, nyilvános kollégiumot, kórházat, kápolnát és templomot tartanak fenn s látnak el minden szükségessel. S hogy ezt tehessék, magukkal szemben bámulatos önmegtagadást követnek el.Valóban prófétai lélek s vasakarat kell hozzá, hogy ilyen viszonyok közt misszionáriusi hivatást teljesítsen valaki. S ezt teszi Ürge szakadatlanul nyolcz év óta. Érdemeit nem szereti említeni sem, saját tetteit elhallgatja, de hogy mily rajongással csüng szent feladatán, mutatja az is, hogy nem riadt vissza az óriási úttól s hazajött, hogy még egyszer lássa hazáját s megrakodtan térjen vissza második hazájába, a messze keleti országba, hol már van egy kis árvaháza, melyben 150 khinai gyermeket nevel. Azok sorsán, kik odaadó szeretettel ragaszkodnak hozzá, akar ő segíteni s újabb testvéreket akar nekik szerezni az Urban. Azért vállalkozott a terhes útra, hogy uj árvaházat építhessen s mellé egy kis templomot, melyet Szent István nevéről nevez el. A (i mennyei birodalom»-ban előtte csak egyetlen egy magyar misszionárius járt, a szintén zsigárdi születésű Erdélyi Ignácz lazarista szerzetes, aki 1859 táján ment ki Iohinába s ott is halt meg 1884-ben. Ürgét, mint tapasztalt embert s imponáló külsejű férfiút örömmel fogadták Khinában s mihelyt a khinai nyelvet egy-két év alatt elsajátította, fontos feladatokat bíztak reá. Ürge állomáshelye Gso-fu-pang helység, mely Kia-hing kerületben, a délkeleti Gse-kiang tartományban fekszik. E helységből indul el időközönként nagyobb körutakra, hogy hirdesse az evangéliumi igéket s hívőket szerezzen a «menynyei birodalom»-ban a «mennyek országáénak. A föld e legnagyobb birodalmában, melynek lakossága meghaladja a 400 milliót, nem idegen a keresztény vallás. Krisztus születése után már az első században akadt a szent tanoknak hirdetője, sőt minden valószínűség szerint maga Szent Tamás apostol is megfordult Khinában. Történeti följegyzések maradtak, hogy a keresztény vallás a IV., V. és a VII-ik században igen el volt terjedve a khinaiak közt s valószínűleg később is. De a XIV-ik században megkezdődött a keresztények üldözése, mely teljes kétszáz évig tartott. 1682-ben jelent meg Khinában az első jezsuita, Ricci Máté, kinek föllépésével új korszak nyílt meg. A kereszténység, ha üldöztetve is, mélyebb gyökeret vert s mind a mai napig fennáll. E század derekán az európai kormányok szerződést kötöttek Khinával, melynek értelmében a keresztény vallás a birodalomban nyilvánossági jogot nyert s megengedtetett, hogy az európai hittérítők szabadon hirdessék az Úr tanait. A kegyes férfiú járt Esztergomban Simor János herczegprimásnál, Nyitrán, Váczott, Nagy- Szombatban s mindenütt bőkezű pártfogókra, talált. Ürge most a főváros templomaiban tart prédikácziókat s azok befejeztével hű minisztránsával, a kis Petolóval, a kiből papot nevel, gyűjtést rendez. Kegyeletes czélra ad, a ki neki ad. Dr. Kovács Dénes: A KISFALUDY-TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE. Az országos gyász napjairól a Kisfaludy-társaság febr. 24-ikére halasztotta évi közgyűlését. Már a negyvenkettedik közgyűlés volt ez. Az érdekes Programm, meg a vonzerő, melyet a társaság felolvasó ülései állandóan gyakorolnak, nagy közönséget vonzott az akadémia fényes dísztermébe. A széksorokat hölgyközönség töltötte meg. Ami hely még fennmaradt, azt az ifjúság foglalta el. A társaság tagjai is szép számmal voltak jelen. Gyulai Pál, mint elnök, eszmékben gazdag megnyitó beszédet mondott drámai irodalmunkról és sziművészetünkről. Az őszszel, Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak emlékére tartott ünnepélyből indult ki, s drámánk és színészetünk múltjáról és jelenéről adott tanulságos áttekintést. A magyar dráma a múlt század végén született meg, az állami és társadalmi németesítés ellen megindult hazafias mozgalomból. Eleinte íróink nem tettek egyebet, mint hogy szinte látszatra magyar köntösbe bujtatták az idegen termékeket. Csak Katonánál és Vörösmartynál emelkedett magasabbra színköltészetünk, főkép a tartalom tekintetében. Szigligeti pedig drámánk technikai oldalát fejlesztette ki. Manap a történeti dráma nem népszerű. A polgári színmű, azaz a középfaju dráma dominál, melynek Kisfaludy Károly az apja, Szigligeti pedig a nagyra nevelője. Ugyanezt a fejlődési menetet mutatja sziliművészetünk is, mely együtt született és fejlődött drámánkkal. Eleinte szintén a történeti, patrietikus stíl volt az uralkodó, melyet lassan mint a realisztikusabb, genreszerű stíl váltott fel. Régebben az egyéniség, ma az összjáték az uralkodó elv színészetünkben. Amint drámánk, úgy színészetünk is elhanyagolta a történeti stilt, szinte szakított a múlttal. Pedig nemzetiségünknek és nyelvünknek egyik legfontosabb éltető forrása épen a múlt, a történeti