Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 29. kötet (Budapest,1901)
(168 A Kisfaludy-Társaság új tagjai. A felsorolt könyvek koránt sem merítik ki Szana írói munkásságát. A lapokban, folyóiratokban aktuális művészi kérdésekhez szól hozzá, a műkiállításokról, szobor-pályázatokról kritikákat ír. Fordításai közt nevezetesebbek: Benvenuto Cellini önéletrajza (két kötet 1890—91), Ovidiustól a «Szerelem művészete», s franczia és olasz szépirodalmi művek. Szerkesztette a hatvanas évek végén a «Szépirodalmi Közlöny» czímű hetilapot, a hetvenes években a «Figyelő» czímű irodalmi és kritikai szemlét, később a Petőfi-Társaság «Koszorú» czímű folyóiratát, 1893—94-ben pedig a «Fővárosi Lapok» szépirodalmi napilap szerkesztője volt. Külföldi lapokba több ismertetést írt a magyar irodalomról, művészetről; némely dolgozatát olasz és svéd lapok is közölték; így a Szendrey Júliáról szólót egyik előkelő svéd napilap. Időnként sokat utazott. Mostanában is gyakran időzik Olaszországban, firenzei tartózkodása alatt gyűjtötte össze a nagy tájfestőről, Markóról az adatokat, a néhai művész családjáról. A külföldről több kitüntetésben részesült. Az elismeréssel most a hazai legelső szépirodalmi testület is kitüntette. Pekár Gyula, a Kisfaludy-Társaság másik új tagja, szépirodalmi író, s még a fiatal gárdából való. 1867-ben született Debreczenben, hol atyja, Imre, a jeles közgazda, akkor az Istvángőzmalom igazgatója volt (jelenleg a Leszámítoló bank igazgatója). Középiskolai tanulmányait Budapesten a református főgimnáziumban kezdte és végezte, kivévén a Vl-ik osztályt, melyet Bostonban végzett, hová egy évre úgy került, hogy atyja a magyar kormány által közgazdasági tanulmányútra Amerikába küldetvén, ritka testi és értelmi fejlettségű fiát is magával vitte s ott egy kiváló gimnáziumba adta. A Bostonban töltött egy év alatt megtanult angolul s egyúttal iskolai tanulmányait is folytatta. Eleinte festőnek készült, de már igen korán írogatott tárczaczikkeket a lapokba. Még amerikai idézése alatt írt a «Vasárnapi Újság»-ba is. Mikor elvégezte egyetemi tanulmányait, s már a jogtudományi tudori diplomát is megszerezvén, a pestvidéki törvényszéknél gyakornokoskodott, még mindig habozott a pályaválasztásban, s egy ideig a diplomácziai pályára készült. Sok nyelvet tudott már, s összeköttetései sem hiányoztak. Ekkor, 1891-ben ismerkedett meg a korán elhúnyt Justh Zsigmonddal, aki megszerettette vele az irodalmat, melynek aztán egész nem közönséges erejét szentelte. Rendes munkatársa lett több hírlapnak és sűrűn jelentek meg tárczaczikkei, elbeszélései. 1893-ban hosszabb külföldi útra indult, bejárta Spanyolországot, Marokkót. Aztán 1896 őszéig Párisban lakott, hol az írói és művészi körökben igen szívesen látták a megnyerő fiatalembert. Eljárt előadásokra a Collège de Francéba, a Sorbonneba, mert a műtörténelemben és az eszthetikában akarta teljesen kiképezni magát, hogy ezekből majdan a budapesti egyetemen előadásokat tarthasson. Időközben bejárta egész nyugati Európát és Svédország, Norvégia nagy részét is. A nagy és váltakozó benyomások alatt fejlődtek Pekár képességei, ismeretei, tapasztalatai. A budapesti lapokkal állandó összeköttetést tartott fenn, novellákat, útirajzokat irt és neve csakhamar jóhangzású lett mind a közönségnél, mind az írói körökben. Fordított angolból, francziából, oroszból. Utazásairól két kötetes könyvet írt, melyben nagy világismeret, gondolkodó elme és eleven megfigyelés nyilatkozik. 1894 óta, mikor első kötete megjelent, megírt 31 kötetet, melyekből most kerül közre a 16-ik kötet. Egyik jeles műve, «Don Juan», tüzetes tanulmány a spanyol DonJuan-legendáról s érdekesen mutatja ki annak nyomait és változatait más nemzeteknél is. Elbeszéléseit, melyeket átgondoltan készít, s melyek mindig mélyebb eszmekörben forognak, az olvasók szívesen fogadják. Önállóan megjelent munkáit a következő sorozatban foglalhatjuk össze : «Dodo főhadnagy problémái» (1894), «Homályban» (1894), «Lavina» (regény, 1895), «Az arany kettyűs kisasszony» (1896), «Hatalom» (regény, 1897), «A szoborszép asszony» (elbeszélés, 1897), «Délen és Éjszakán» (2 kötet, úti rajzok, 1898), «Az esztendő legendája» (1899), «A jukker leány és egyéb esetek» (1899), «Don Juan» (1899), «Livio főhadnagy» (regény, 1899). Egyik kedvencz alakjából, Dodo főhadnagyból vígjátékot irt s 1899-ben több derült estét szerzett vele a Vígszínház közönségének. Az Uránia-szinház látogatóinak pedig alighanem a legkedveltebb írója. Bizonyos műfajt honosított itt meg az ismeretek bővítésére. «Spanyolország» czímű látványossága mozgó fényképeivel, pompás vetített képeivel és akísérő szöveggel az Uránia egyik leginkább felkapott darabja. Most pedig a «XIX. század» tölti meg mindannyiszor az Urániát, valahányszor előadják. Egészen új módja nyilatkozik ebben a történeti előadásnak. Egy század fő eseménye 250 vetített képben vonul el a néző előtt s az időszakok hangulatait a nagy zeneköltők, Beethoven, Chopin, stb zenéje fejezik ki. Pekár szintén az Uránia számára írja a «Táncz» látványos darabot, mely a táncz egész történetét felöleli, különös tekintettel a magyar tánczra.