Vasárnapi Ujság – 1854
1854-09-03 / 27. szám - Utazás a föld körül. Anderson után Dr. Hegedüs 226. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
226 4 Egyetlen czélja volt minden vállalatainál : nemzetének mind szellemi, mind anyagi téren fölemelkedése. Ezért alapítá a tudós társaságot, s e ténynek köszönhetjük, hogy most szilárd irodalmi életünk van, hogy minden szépnek és nagynak tehetségeiben gazdag fajunk, a művelődés századát élte keresztül három évtized alatt. Ő inditványozá 1831-ben a magyar szinházat, melly mindekkorig olly kegyelt tárgya maradt a közérzületnek. Mi volt a tejjel mézzel folyó Magyarországon a közelszegényülés egyik oka ? A rosz közlekedési eszközök. Széchenyi hozta létre a Duna gőzhajózást s azóta minden magyarországi birtok, legalább értékének felével feljebb hágott. A gőzhajózás azonban nem terjedhetett ki Pest kikötőjétől egész a tengerig, mert az aldunai parton volt egy meredek szirtes hely, mellyet Vaskapunak neveztek eleitől fogva s ez tiltá a nagyobb hajók keresztülmehetését. — Széchenyi vaskeze széthányta e sziklákat onnan, utat nyitott a kereskedelem számára s azóta Stambulig járhatnak gőzhajóink. Mi volt az oka, hogy a magyar faj olly kicsiny szerepet játszhatott újabb időkben a társadalmi téren? Mert nagyjaink elhanyagolták az országot. Széchenyi rajta volt, hogy megkedveltesse velük hazájukat. Egy középpontnak kellett lenni az országban, hol a magas hazafiak jól érezhessék magukat. Ez lett Pest. Széchenyi gondoskodott Pest szépségéről, nagyságáról. Indítványára alakult a nemzeti casino, az előkelők kedvenc gyülhelye; ő létesité az évenkénti lóversenyt, a nemesi mulatságok e leghasznosabbikát, a fővárosnak egy legdisztelenebb részét pompás ligetté varázsolta át a közönség hasznára. Sok mindenre lett volna még szüksége az országnak; hogy ez mind kiteljék, ő indítványozta a két garasos önkénytes nemzeti adót; s hogy az eddigi terhek ne csupán a köznép vállait nyomják, hanem minden osztály vegyen részt azokban, ő küzdött legerősebben a közteherviselés mellett, s midőn az 1844-ei országgyűlésen ez elv elfogadtatott, ennek diadalára vörös bársony öltözetben jelent meg az országgyűlésen, mert ez által lett a magyar nemzet egygyé, nagygyá. Az ideig háromfelé volt törve, főnemes, köznemes, és paraszt. A legelső válaszfalat közöttünk Széchenyi vállai ingaták meg. És végre e nyolczadik csodája a világnak, a lánczhid, melly örök emléke ül Széchenyi nevének, áll a két város között; lehet-e ennél beszélőbb, magyarázóbb jelvénye az ő jellemének? Magas és szilárd, miként az ö lelkének minden gondolatja, két város egyesitője, mikép ő iparkodott egyesíteni fent és alant, jobb és baloldalon levőket, örök időkre épült, miként örök időkre kívánta megalapítani faja boldogságát. Az újabb idők viszontagságai összetörték e nagy férfi lelkét, most lelki betegen, semmivé téve vált el cselekvései teréről, s ki egykor országok jövőjét intézte, most saját magát sem ismeri többé. De emlékei élni fognak, amig magyar él. Hajdan a csillagok közé emelték a népboldogítókat, mi tegyük őt be sziveinkbe, hadd világítson ott, mint a nemzeti kifejlődés szellemi és anyagi nagysághoz törekvésének vezércsillaga, x** Utazás a föld körül. Anderson nyomán Dr. Hegedűs. I. Századok hosszú során keresztül, földünket egy nagy, a világtengertől övedzett tányérnak lenni vitatták, mellybe meszszebbre hajózni veszélyes, sőt bűnös merénylet volna. Egyes néposztályok érdeke, s az emberi kebelben létező csodavágy az ismeretlen s kietlen víz-sivatagot, vészes rémekkel népesité. — Majd egy fekete kézről regéltek, melly a világ végéhez közel utazót, hajóstól a tenger mélységes fenekére lehúzza, — majd óriás tengeri növényekről meséltek, mellynek ágai szétronthatlan hálót fonva a hajó körül, annak menetét gátolják, legénysége éhen szomjan ott vész. De bármilly soká tartsa fenn magát a setétség, — országa mulandó, s előbb utóbb tért kell engednie az igazság fényes nappalának, melly előtt semmivé lesz mind az, minek anjya a setétség s apja tudatlanság volt. A 15-ik század közepén a kalandvágy, tengeri utazásokban kereste kielégítését s Genua leghiresb fia Kolon, vagy ahogy deákosan nevezik Columbus Kristóf, Amerikát felfedezés diadalmas visszatérte által, a babona mindezen szüleményeit semmivé tette. — Csakhamar találkozott nem egy vitéz hősies keblű férfiú, ki dicső nyomdokait követni sietett. Portugali születésű Magellan Fernando volt az első, kiben ama nagyszerű gondolat, a földet körülhajózni, — felébredett, s V-ik Károly spanyol királytól segítve, ő volt az első, ki öt hajó s 236 tengerésszel 1519-ik évi september 20-án Sevillából e nagyszerű útra indult. Dél-Amerika csúcsán talált s nevétől maiglan Magellan szorosának nevezett tengerszorulaton keresztül hajózva, a Csendes tengerbe ért; — itt azonban a Matan szigetén vadak nyilaitól lelte halálát, míg Cano alkapitánya szerencsésen visszahozá Spanyolhonba a hajót s 1522-ik évi september 7-én San Lucas révénél kötött ki. Utána sokan hajózták körül a földet, kik között említést érdemel a franczia Drake, az angol Kook s az orosz Krusenstern. Az illy utazás a tudomány bármelly szakmájára nézve felette érdekes lévén, — a tengeri hatalmak nem egyszer szereltek fel hajókat, egyedül tudományos czélból. Legújabban a svéd kormány szervezé fele végett Eugenia nevű fregattját. — Anderson svéd tudós, ki e merényletben részt vett, az utat ismert kedélyességével leírta, — s mellőzve az azon tett, szorosan tudományos tanulmányait, egyelőre közérdekességű tapasztalatait bocsátá közzé. Halljuk az utas saját szavait: Elindulás — vihar — Farsund réve — tengeri élet — Portsmouth Victoria — Whigt szigete — Atlanti tenger. Rég lévén utazásom terve megállapítva, elég időm volt képzeletemben magamat az uj viszonyokhoz szoktatni, mellyek reám vártak; a válás perczeiben mindazáltal érzem, mennyi maradt el mögöttem. A gyermek emlékei, az ifjú álmai, a férfiú tettei, a haza s barátim kedves alakjai, vegyülve a reménylett s vágyott jövő képeivel, tarka tömkelegben vonultak el lelkem előtt, s midőn az esti homályban Stokholm utolsó tornya is eltűnt, mélyen érzem, hogy valóm fele, hazámban maradt. 1851-ik évi september 30-án léptünk az utazásunkra szánt Eugenia fregatt fedezetére. — Tiz órakor az admiral jött hozzánk szemlét tartani a legénység felett, mellyet rövid de velős beszédében istenbeni bizalomra, hűség s engedelmességre buzdított. Egy készen álló gőzös csakhamar a Keleti tenger közepére vontatott; — kiérve a szabad tengerre, lassan kezde csepegni az eső, mintha az ég maga részvétét akarta volna tanúsítani Svédhon négyszáz bátor fiának, — kik messze s bizonytalan útra keltenek. — Daczára a folytonos esőzésnek, sürü népség hullámzott a partokon, búcsú gyanánt lobogtatva kendőit a távozók felé. Kedvező szellő sebesen hajtó hajónkat a Sund felé s ezen keresztül Kopenhágába. — Dánia fővárosában nem volt maradásunk, fris szél dagasztó hajónk vitorláit s a Kategat szoroson keresztül, csakhamar az Éjszaki tenger síkjára szálltunk. Idáig minden baj nélkül jutottunk; itt azonban hatalmas zivatar ért, az első, mit életemben láttam. Soha nem fogom feledni az égig tornyosult hullámokat, s a szél sípolását a hajó kötelékeiben, — az iszonyú ingásokat s a deszkázat szakadatlan nyögését és ropogását. — Mély barázdákban hömpölygött a tenger körülöttünk, míg az ég felhői koromfeketén függöttek felettünk, ép olly sötéten tükröződvén a hullámokon, miket perczenként hófehér tajték borított. A hajó orra majd a sós habokat szánta, majd égnek szegezve, ugy tetszett, mintha ádáz rohamában, a mélyen lecsüggő viharfelhőket akarná hasítani. A látvány nagyszerűsége feledteté a környező veszélyt, s minden dühe a fellázadt haboknak más bajt nem okozott, csak hogy könyveink s málháink megáztak annyira, hogy egész utunkon keresztül a támadó penésztől kelle mindenkép szabadítani. Kedvező szelek híjában, Norvéghon partjain kelle végig vitorláznunk. — A merre tekintetünk szállongott, csak vad