Vasárnapi Ujság – 1854

1854-12-03 / 40. szám - Mencsikoff herczeg 40. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.)

354 hintóban Mencsikoff herczeg teljes diszruhában az előbbi követ Ozeroff mellett. A diszhintót végetlen kíséretben kö­veték lóháton tábornokok, tisztek, követségi hivatalnokok, s az orosz és görög gyarmatok, előkelői, mind ünnepélyes diszöltö­zetben. Ezek nyomában a megszámlálhatlan óhitű néptömeg, melly Mencsikoffban buzgó áhítattal bámuld azt a messiást, ki fel fogja helyezni a keresztet a Zsófiamecset legmagasabbik kúpjára. Az igen nagyszámú katonatiszti kiséret között jelen volt Korniloff admirál­is, ugyanaz, ki Mencsikoff megbizásából Görögországba ment, s nyomban követé lépteit az epirusi s thesszaliai felkelés, nem régiben pedig Szebasztopol ostromlott falai között a legelső áldozatok egyike jön. Mellőzve mind azon fogásokat , mellyeket Mencsikoff her­czeg konstantinápolyi küldetésekor felhasznált, részint a közvé­lemény kifürkészésére, részint a fanatizált orthodox köznép ingeritésére, nem emlitve, milly furcsa szokatlan látványul szol­gáltak a herczeg bútoraival megrakott szekerek, mellyeket a a városon végig hurczoltatott, mintegy fenyegető czégérül, hogy ő már megy, itt hagyja Törökországot s kész a háború, — mi­ként vonult gyanítva küldetése meghiúsultát egész csendesség­ben Bunjukderébe, Konstantinápolytól három óra járásnyira, s milly ingatag határozatlanságot árult el mindez, legelső kihivó fellépte ellenében, azt látni kelle, hogy az embernek illő fogalma lehessen az akkori konstantinápolyi kedélyek állapotáról. Sokkal érdekesebb lehet tudni az olvasónak, hogy az előt­tünk levő kép azon egyetlenegy hű arczkép mása, melly Ozeroff statustanácsnok számára daguerreotyp utján készíttetett, s tud­tommal — mond a közlő fiatal német festész — csupán és egyedül hü arczképe Mencsikoff herczegnek, kiről tudva van, hogy számtalan felszólitást visszautasítva , sohasem akart arczképfestő előtt ülni, s részemről is merem állítani, hogy tö­kéletesen hasonlít az a herczeghez , kit sokszor volt alkalmam közelből látni, midőn Pera utczáin járkált viseltes felső kaput­rokban, összegyűrt kalappal fején, s mankós pálczával kezében, melly elválhatlan hű társa ama furcsa megsebesülés óta, mellyet 1828-ban Varna Ostrománál kapott. Legislegnevezetesebb pedig ezen viselt kabát, ütött ko­pott kalap és mankós botra vonatkozólag az, hogy épen ezen öl­tözetben jelent meg Mencsikoff herczeg a török szultán előtt, a mi hallatlan sértés s lábbal tapodása azon régi­es szokásnak, mellynek illedelmi szabályai szerint, minden idegen hatalmas­ság követte csak a lehető legnagyobb díszszel s kitelhető pom­pával járulhat a nagyúr trónusa elé. Semmit sem feled a török nehezebben mint a császárfa irá­nyában kellő tisztelet mellőzését vagy elhanyagolását, s ezen gondatlanság a portánál bevett illedelmi szabályok ellenében olly botrányos volt, hogy abban a többi hatalmasságok képvi­selői is mindnyájan megütköztek, s általános az a közhiedelem, hogy ha Mencsikoff kellő díszruhában járult volna a szultán elé a czár követeléseivel, nem ütközött volna olly makacs ellen­zékbe, minővé egyesité a diván és külhatalmak követségeit- az a világhírű, kabát , mellynek igen sokan hajlandók a jelen elkeseredett háborút tulajdonitani." Illyen értelemben ir az ifjú német festész, mi pedig azt függesztjük soraihoz, hogy ha csakugyan Mencsikoff idézte elé kopott kabátjával a keleti háborút , bőven részesül most aranyhimzetű tábornoki egyenruhája puskaporfüstben, mert a­mint az egyesült sereg kiszállott Krím száraz­földére, övé volt orosz részről az első véres ütközet, ő osztogatá a hadvezéri pa­rancsszót az Alma és Kacsa­ melletti ütközetben, mellyhez erős sánczok között már készen várta a hivatlan egyesült vendéget. Sok mindenfélét összeírtak a septemberi ütközet után, azon tatár hit alkalmával, hogy Szebasztopolt bevették, Mencsikoff­ról is; körülményesen elő volt adva, mint vonult serege marad­ványával a hadi kikötőbe, s mint fenyegetőzék, hogy légbe , röpiti magát seregestől, hajóstól, ha békét nem hagynak neki; arról is volt szó, hogy már Konstantinápolyba vitték, s csak úgy leste a kiváncsiak serege, hogy Konstantinápoly örömittas népe, melly több napokig kivilágitá a nagy birodalmi fővárost Sze­basztopol képzelt eleste hirére, mikép fogadandja a megalázott herczeget ? de mindez csak alaptalan mende monda volt, mert a következés megmutatta, hogy Mencsikoff, az alatt mig a hír­lapok majd hajóra szorították, majd Konstantinápolyba szálli­ták, épen nem hevert, hanem teljes erejéből iparkodott Szebasz­topolt erősíteni és seregét ugy szaporítani, hogy az ellenséggel ismét szembe szállhasson. Ha a szövetséges ellenség bombákat hányt a várba, ő is felelt abból a roppant sok ágyúból, mellyekkel arrafelé tüzelte­tett, hol legnagyobb kárt reménylett tehetni az ellenség sorai­ban és ágyú­telepeiben, a lerombolt falakat s leszedetett házfe­deleket torlaszokul használta, mi oda mutat, hogy végső eset­ben, utczaharczra is el van határozva; ha nagyon sok volt a halottja, néhány órai fegyverszünetet kért, hogy azokat elte­methessék; ha hadihajóit vették czélba az ellenséges ágyuk, to­vább viteté azokat, s leszerelteté, hogy kevésbé gyúlékonyak legyenek; ha egy kis rést vett észre, kirohanást kísérlett azon egypárszor, mellyekből igaz, hogy mindannyiszor tetemes vesz­teséggel visszavezetett, de annyiban mindenesetre czélt ért, hogy ezen háborgatások mellett mai napig sem sikerült az egyesülteknek, Szebasztopolt mindenfelől elzárni, s az ostrom­lott vár, és külső segéd­seregek közötti közlekedést megakadá­lyoztatni. Mennyire felhasználta e nyílt utat Mencsikoff, látszik abból, hogy az előbbi több ezerekre menő veszteségek daczára, a leg­utóbbi kirohanáskor sokkal nagyobb serege volt Mencsikoffnak mint kezdetben. Az almai ütközetkor csak 50,000ről volt szó, most pedig lord Raglan és Canrobert tudósításaik 100,000re teszik a Szebasztopol védelmére öszpontosított fegyveres népet, mellynek egy nagy része november 5-én Inkerman mellett vá­ratlanul olly erővel támadta meg az angolokat, hogy aztán a legnevezetesebb véres csaták egyike fejlődött ki, mellyben 3 an­gol tábornok elesett, 4 megsebesült, s az egyesültek összes vesz­tesége 4000en felül, az oroszoké 15,000 körül jár halottakban, sebesültekben és foglyokban. Mily ünnepélyesen neki készült a győzelemnek ezúttal a hajthatlan hadvezér, kitetszik abból, hogy hajnalban, a sürü ködöt Szebasztopolból jövő ünnepélyes harangzugás törte át, melly akkor szólalt meg egyszerre, minden még össze nem bombázott toronyból, midőn a kirohanandó seregnek nagy napi munkájához áldást osztogattak a szebasztopoli pópák. Azon szomorú tapasztalás pedig, miszerint az oroszok rendre gyilkol­ták a megsebesült tehetetlen ellenséget, oda mutat, hogy Men­csikoff olly igen elhatározta magában Szebasztopolt minden áron megtartani, az egyesülteket pedig semmivé tenni, misze­rint Klio minden tetteket feljegyző jobbját sem tartja kellő figyelemben, csakhogy győzelmi babért arathasson. De a nevezetes nov. 5-iki gyilkos harczban Inkermannál még nem érheté el czélját, mert a 14,000 nyi egyesült sereg, daczára annak , hogy váratlanul támadta meg a sürü köd áruló palástjába burkolt 60 ezernyi fegyveres muszka, hogy­­ legjelesebb tábornokait sürün megdérmálta a halál, s az oro­szok, kiknek bátorságát két főherczeg jelenléte tüzelte, vad düh­vel öltek gyilkoltak mindent a mi utjokba esett; mégis olly nyomatékosan vezettek vissza nagy vérontás után, hogy veszte­ségök halottakban sebesültekben és foglyokban szinte túlhaladó számmal a harczban jelen volt egyesült sereg összes számot. A csatatér 5000 muszka halottal ellepve határozottan az egyesül­tek hatalmában maradt. E drágán vásárlott, de fényes diadal tiszteletére megdördültek Párisban az olly régen némán hall­gató rokkantak ágyúi, s London minden tornyán megszólaltak a harangok, mellyek örömzugása nem egy részvevő kényet saj­tolt ki azon 2400 angol hős fölött, kik messze hazájoktól In­kerman mellett közös sirban nyugosznak. Nem hagyta-e el jelen igen komoly helyzetében Mencsikoff herczeget azon hirhedt jó kedélye, mellynek több Konstantiná­polyban keringő élezes ötletet tulajdonitottak, arról ugyan sem­mit sem irnak régóta a lapok, de annyi bizonyos, hogy az egye­sült sereg ágyutelepei, mellyek mindinkább Szebasztopol falai alá nyomulnak, habár edzik is makacs bátorságát, még­is aligha­nem rontják meg bömböléseikkel a víg tréfához szükséges jó kedvet. oo

Next