Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-22 / 34. szám - Az avar vezér. Jókai 289. oldal / Elbeszélesek - Az avar vezér 34. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.)
A „Vasárnapi Ujság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű iven jelenik meg. Előfizetési dij helyben : julius—decemberi folyamra azaz : hat hónapra 1 pft. Házhoz küldve 1 ft. 30 kr. pp. CIT" Postán elküldve minden egyéb költség nélkül: julius—decemberi folyamra azaz : hat hónapra 1 ft. 30 kr. pp. — Az előfizetési dij az alulirt kiadókhoz bérmentve utasitandó. — Landerer és Heckenast, kiadók (Egyetem-utcza 4. sz. a.). Az avar vezér. Regényes rajzok a mostani orosz-török harczból. JÓKAY MÓRTÓL. (Folytatás.) Tavasznak csúfolták azt a fergeteges évszakot, mellyben Balkár bég megindult az ö szép ólombányás Szibériájából s ősz is lett, tél is lett, mire odáig ért, a hol a magas Kaukasus hegyei kéklenek a távolból. Még az a rabköntös volt rajta, a mit Szibériából elhozott , a mennyiben a tövisek és sziklák le nem tépték róla, de arczáján semmi sem volt abból a hajdani vidám mosolygásból, délczeg tekintetből, a mit Circassiából elvitt magával; azt még jobban letépték róla a nyomor, szenvedés és emésztő vágyak. Egész képe tele nőve bozontos szakállal, mellyben a gyakori elfojtott indulat miatt egész foltonként látszottak a rögtön megőszült pászták; termete a sanyaruság, nélkülözés s a hosszu út miatt elsoványodott; hangja eltompult , elrekedt, ugy hogy bátran bemehetett volna, hazájába érve, Merisz bég fapalotájába koldulni, senki sem hitte volna el, hogy ő volt valaha Balkár bég : — ha tudniillik haza talált volna. Ámde a mint régi faluja elé ért, csak bámulva állt meg ottan. Száz meg száz mérföldnyi rengeteg pusztákon nem tudott eltévedni, de most azt látta, hogy nem jó helyen jár; ez nem Karasszó, azok ottan nem avar házak, ezek itt, a kik szemközt jönnek , nem cserkeszek, nem avarok, valami idegen lovas nép az, a kivel nem jó összetalálkozni. Nem is sokat ődöngött azon a helyen tovább, hanem bevette magát ismét az erdőkbe s onnan vizsgálta az egészen átváltozott tájékot. A szük hegytorkolat most szélesebbre volt vágva s a vert uton, mellyen meggörnyedt földnépe törte a kavicsot, nehéz társzekerek jártak, gyalog járt kelt az avar férfi, lovon csak az idegen s fegyvere nem volt övébe szúrva többé. Amazok hordtak hosszú dárdákat és kemény végű kurta ostort. A falu be volt kerítve magas sánczczal, s belől rajta a hajdani szőllőlugasos, virágos, körül erkélyes szép házak helyén, most fehérre meszelt unalmas négyszögű kőbarlangok voltak szomorú egyformasággal sorba épitve; ahol hajdan Merisz bég szép fapalotája állt, ott háromszor ablakos magas épület volt rakva, mind a két oldalán hosszú nyárs a hegyébe tűzve, mintha az égben lakók ellen akarna hadakozni velők. Lenn a rónákon pedig lánczolatos sorban látszottak valami különös alkotmányok, mintha nagy galambdúczok volnának emelve, s tovább ismét fából emelt pyramidok. Mikre emberek jártak fel hosszu hágcsókon. Csodálatos világ ez, gondolá magában Balkár bég, hogy megváltozott egy néhány nap alatt minden. Neki még esze sem volt arra, hogy e sok változás czélját kitalálja. Eszenden egy kéreghántó paraszt gunyhójához vetődött az erdőben s megszokta azt, hogy adjon neki valamit enni. A paraszt hajdan Merisz bégnek egyik legtehetősebb jobbágya volt, sok ruha, tehene volt magának s szurtos ruhában