Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-27 / 21. szám - Egy lövés ára. Jósika Julia 162. oldal / Elbeszélések és életképek
162 tek egysége, sőt lehet mondani, hogy minden párt képviselve volt abban, amiért nem jövendöltek hosszú életet a különben csupa kitünő jelességekből összeállított kabinetnek. Lord John Russell e minisztériumban a külügy tárczáját leyerte, s reálön bizva az alsóház vezetése. Az elsőről, mellyet ugy is csak ideiglenesen vállalt el, már 7 hét múlva lemondott s tárcza nélkül ült a kabinetben, a mi oda mutat, hogy az ő honszeretetét nem haszonvágy vezeti. Mi az alsó ház vezetését illeti, az épen nem tréfa dolog. Neki feladata az alsóházat a kormány czéljaira előkészíteni, s a kormányt az alsóháznak, néha igen heves és zajos megtámadásai ellen védeni, a mihez olly szónoki tehetség kívántatik, melly képes legyen egy nemzet képviselői gyülekezetére olly hatást gyakorolni, melly győz és hódit egyszersmind. Ehhez ugy ért J. Russell, hogy alig van a parliamentnek tagja, ki e részben vele sikra szállhatna. Hangja szép csengő erős, tartása és arczmozgása nemes, okai győzök, okoskodása világos és olly tiszta, hogy az ő kimondott szavait sehogy sem lehet megzavarni, s ha néha képekben beszél, azok nyájasan kedvesek. Az alsóházi zivatarokkal szembeszállni teljes ifjú erő kívántatik, s 1. Russel az első, kiélemedett korában is olly emberül képes e feladatnak megfelelni. Rég nem hallották Russelt olly teljes ifjú tűzzel szónokolni, mint akkor, midőn a parliamentnek tudtul adá, hogy a kormány háborúra határozta magát a muszka ellen, ugyanezt a tüzet fejte ki több izben , midőn oroszellenes lakomákon szónokolt. Jelenleg a Palmerston-minisztériumban a gyarmatügy tárczáját kezeli s legutóbbi politikai pályájának talán legfontosabb része a bécsi konferencziára küldetése , mellyben hogy miképen viselte magát, azt a „Politikai újdonságok" körülményesen közölték. oo Egy lövés ára. Irta JÓSIKA JULIA. (Folytatás.) Adrienne egy felkiáltásával az örömnek Alfréd karjai közé vetette magát, míg Osborne legyőzvén zavarodását, durva hangon kérdé az idegent : mit akar házánál ? F*** bankár megbízásából jöttem önhöz uram, — felelt Alfréd erőtetett nyugalommal, — s mig az előszobában tudakoztam, vájjon itthon van-e, sikoltást hallék s arám Duprat kisasszony hangjára ismertem, kiről tudtam, hogy zongoraleczkéket ád leányának. De most azt kérdem öntől uram — folytatá növekedő indulattal — mit akart ön arámmal ? miért kulcsolta be az ajtót? mi által rémitette el olly iszonyúan Adrienne kisasszonyt? Lionel annyira meg volt ütközve, hogy szavakat nem talált, s átlátván, milly nagyon csalatkozott, midőn azt hitte, hogy nyilatkozata kedvező választ nyerhet a bájos művésznőtől, megbánva tettét Adriennehez közelite, hogy bocsánatot kérjen tőle illetlen bánásmódjáért. Ne közelítse meg arámat, gaz csábító! — kiáltott fel Alfréd , kitörő haraggal visszataszítván Osbornet, — olly alávaló embernek legkisebb érintkezése is szégyenité ! Jöjjön kedves Adrienne, — folytatá azután szelídebb hangon,— hagyjuk el minél elébb e házat, mellynek küszöbét soha át nem kellett volna lépnie. Azzal megfordult, undorral s megvetéssel telt kifejezéssel férfias arczán, támogatván Adrienne roskadozó alakját, elhagyta a szobát és házat. * * * Mik voltak ezen jelenetek következései, könnyen gyaníthatni. Másnap reggel két fiatal angol jelent meg Alfréd szállásán, kihívást hozván párbajra Osborne részéről, mellyet Vanderelszt azonnal elfogadott. Ő is felkérvén tanúnak kettőt barátjai közöl, nemsokára rendben volt az egész dolog, a nélkül, hogy Osborne neje, vagy Alfréd anyja sazáta legkisebbet is gyanítottak volna arról, mi egész életök boldogságát olly komolyan veszélyezteté. Brüsszelben , vagy ennek környékén párbajra szállni, nem olly könnyű dolog, mert a rendőrség igen éber szemmel kiséri az efféle eseteket; azért el lön határozva a négy tanú közt, hogy valamelly határszéli helységben menjen véghez a párbaj ; s mivel Alfrédnak néhány nap múlva F*** bankár megbízásából ugy is Párisba kellett utaznia, ugy intézték a dolgot, hogy ez elvégezvén ott teendőit, tudtára adandja Osbornenak s a négy tanúnak, melly napon érkezik vissza a határszélre ; ezek aztán ott találkoznak vele, hogy a párbaj véghez mehessen a rendőrség beavatkozása nélkül; mi azon szomorú esetre is, ha egyik a vivók közül elesnék, a másiknak alkalmat nyújt a kemény büntetést, melly Belgiumban reá várna, kikerülhetni. Osborne mindenképen azon volt, hogy nejének ne legyen legkisebb sejtelme is a közte s a fiatal művésznő közt történtekről ; szerencsére üzenetet hoztak neki, hogy Duprat kisasszony elutazott Némethonba, ott hangversenyeket adandó, mi annál valószinübb volt Ellinor előtt, minthogy Adrienne ezen tervét gyakran emlegette s csak azt sajnálta, hogy a kis Anna leczkéi egy időre félbeszakadtak. Azonban Lionel folytatá gondatlan életmódját, ámbár neje s gyermeke iránt szelidebb s szívesebb jön, mint valaha. Most midőn a lehetőség előtte állt a halál által elválasztatnia ezen két lénytől, kiknek szeretete benne összpontosult, érezni kezdé, milly kinccsel bir, s átlátta, hogy vétkes könnyelműsége érdemetlenné tette őt ezen boldogságra, melly osztályrésze lehetne, ha ugy viseli magát, mint férjhez és apához illő. De épen ezen bűnös öntudata, gyakrabban még mint ezelőtt a játékasztalhoz csalta Lionelt, hogy fájdalmas érzelmeit altassa el a játék hevülései által; s egy napon olly sok szerencsétlenséggel játszék, s bortól elkábítva olly makacsul folytatá a játékot, hogy kevés óra múlva egész vagyonát elkártyázta, s mint koldus hagyta el a fényes teremet, hová mint tehetős ember lépett be. Kétségbeesése első rohamában véget akart vetni életének; de neje s ártatlan gyermeke emlékezete visszatartotta a bűnös kezet, melly már a töltött fegyvert égő homlokára illeszté. Nem akarta e két szelid teremtésre azon szégyent hozni, hogy öngyilkosnak özvegye s árvája legyenek; elzárta tehát a fegyvert, hogy kísértetbe ne essék újra, és íróasztalához ült. Legelőbb is ügyvivőjének irt; utasításokat adván neki minden adóssága kifizetésére, s a megmaradandó igen csekély öszszeg elhelyezésére; aztán uj levélhez fogott, melly rokonához s legjobb barátjához Arthurhoz szólt. Kitárta előtte egész lelkét, megvallotta minden bűneit, s arra az esetre, — mellyet forrón óhajtott — hogy Vanderelszt golyója véget vetne életének, Arthurra bizta nejét s leányát, tudván , hogy igy jövöjök legjobb kezekbe kerül. Ezen levelet is bevégezvén, végre ágyára dőlt, s kimerülve lelki szenvedéseitől, reggel felé mély álom nehezkedett szemeire. * * Szomorú volt az ébredés ezen halálszerü álom után, szomorúak a napok, melyek most következtek; s ha Lionel meg is érdemelte azon büntetést, mellynek súlya alatt majdnem összeroskadt, mégis inkább megsajnálta volna, mintsem kárhoztatná vagy megvetné az, ki olvashatott volna lelki kinok által dúlt kedélyében. Nejének nem mondott semmit a megtörténtekről, mert feltette magában elébb Arthur válaszát bevárni, de ezen válasz késett, s minden pillanat a szelid, mindig nyájas és engedékeny nőre, kit most inkább szeretett mint valaha, vagy ártatlan gyermekére, tőrszúrás volt a szerencsétlen férj és atya szivébe. Ügyvivője tüstént válaszolt; elküldte az adósságai kifizetésére szükséges öszvegeket, s azt irta, hogy a megmaradt igen csekély töke, utasítása szerint el van helyezve; de mindezt olly hideg, mondanók szemrehányó modorban irta, hogy Lionel szive összeszorult, annál inkább , mivel azon ügyvivő, családjának régi hű barátja volt, ki már atyjának is egész bizodalmát birta. De mindamellett haladott az idő , s egy reggel, mikor Os-