Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-27 / 21. szám - Windsor (kép) 166. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
166 Épen fegyvereit tisztogatta a legénység. Lőttek és ismét töltöttek. A főnök nézte egy ideig, azután ismét előhozta kivánatát, hogy neki lőport és golyót adjanak. Egy szemet sem kapott, hanem e helyett elvezették őt a hajó orrára, megmutatták neki a két ágyút, s megértették vele, hogy még csak ezzel lehet ám nagyokat lőni. A főnök fejét csóválta s távozott. E napon jött néhány uriák megint, de nem bocsátottak a hajóra senkit. Mondták az eszkimók, hogy árúkat hoztak és cserélni akarnak , s ekkor a kapitány a kép intézkedett, hogy egyszerre csak egy umiák emberei mehessenek a fedezetre. Ez ugyan nem tetszett, de meg kellett benne nyugodniok, és míg egy alkudott , addig a többi valami ellopni való után tekintgető szét. A fegyvertisztogatás, meg az ágyú nagyon jó benyomást tett a főnökre, s ez azt gondolta, hogy ezekkel az angolokkal mégis csak jó lesz békét kötni. Harmadnap összeszedvén néhány eszkimó főnököt, ezek kiséretében ment a hajóra, s békejelül ajándékokat hozott, ajándékul hozta mindazt, mit emberei elloptak. A kapitány megelégedését nyilvánitotta, s ajéndékot nyújtott az eszkimó főhatalom letéteményeseinek. Most tehát béke volt a két nemzet között. A matrózok gyakran foglalkoztak a jégen, s az eszkimók mihelyt észrevették oda gyülöngtek bámulni. Ha kevesen voltak, békésen, ártatlanul viselték magukat, de mihelyt megszaporodtak , egyik és másik matrózt körülfogták, taszigálództak, ruháját rángatták, s ha valamit ez megtagadott tőlök, az éles késsel egy-egy fényes gombot lemetszettek ruhájáról. A tettes azután a többiek közé vegyült, s mindnyájan ugy tettek, mintha az egész csak tréfa volna. Így folytak a békenapok, mig egy éjjel néhány eszkimó betört a raktárba s egyet mást elvitt. Következő reggel nagy bátran lő az eszkimó király, puskájával vállán, és igyekszik a kapitányt bizonyossá tenni, hogy a tolvajok nem az övéi közül valók, hanem a Smyth fokról érkezettek. Ő kész a matrózokat oda kisérni, s a holmik összeszedésében őket kalauzolni. Nagyon gyanús volt az ajánlat és a kapitány méltán tarthatott tervezéstől, árulástól. Az ajánlat elfogadása helyett tehát a főnök puskáját vette el zálogkép, míg az ellopott holmik visszahozatnak. Ez háboru-üzenet volt. A főnök nagyon sértve érezte magát. Az eszkimók rögtön elhatározták a hajónak erővel való elfoglalását és prédára bocsátását. Nők és gyermekek eltávolíttatván, a férfiak három sorban nyomultak előre ijjaikkal fegyverzetten, lármázva s fenyegetőzve. Egy üdvözlő vaklövés az ágyúból, és néhány puskagolyó fütyölése, melly fejek fölött repült, épen elégséges volt a vitéz hadsereg szétugrasztására. Minden ellopott holmit visszavittek, és a béke másodizben is megkötteték. Valóban most az eszkimók is azon nézetre jöttek, hogy a békét fentartsák, s őszinteségük bebizonyítása végett nagy mulatságot rendeztek az angol hajó szomszédságában. A főnök maga vezette oda népét, s részt vett a mulatságban. Az eszkimók tamburin mellett tánczoltak, ujjongtak, s többször az egész gyülekezet irtózatos karénekkel kedveskedett. A kapitány rendelkezést tett, hogy az eszkimók szívessége viszonozva legyen. A matrózok téli mulatságainak elsőjét kitűzte october 28-ra, s ezt egy nyomatott lapon jelenté, mellynek czime volt : „Nagy újdonság." Meghívta az eszkimókirályt udvarával. Hetvened magával jelent meg ő magassága négy óra tájban s helyet foglalt a körben felállított padokon. A mulatság azon kezdődött, hogy mindenki egy kevés dohányt kapott. Azután megszólalt a zene : egy hegedű, egy trombita és egy dob. Az első vig zenedarab általános csudálkozást és jókedvet idézett elő, miután a tisztelt vendégek közül a legtöbb most először hallott illyesmit életében. Elsőbb a vendégek tánczoltak dobszó mellett. Aztán jött a matrózokra a sor, és kevés idő múlva annyira fokozta magát a tánczkedv, hogy a tűzbe jött eszkimók lehányván magokról bőrködmöneiket, hat foknyi hidegben félig meztelenül tánczoltak. A férfiak ujjongtak, s a nézők diadallormája is közbe vegyült. A fedezet, dühöngő őrültek házához hasonlított, s a mulatságnak tíz órakor vége lévén, az eszkimók nagy megelégedéssel távoztak. Utolsóul maradt a király néhány kísérőjével, és midőn mondották neki, hogy az ünnepély jeléül bejáráshoz kitűzött zászlóból tenyérnyi nagyságú darabokat vagdaltak ki az eszkimók, kívánta, hogy számlálják össze, hány folt hiányzik, mert gondja lesz reá, hogy mind visszakerüljön. Mondotta a kapitánynak, hogy látogassa meg öt telepén. Azután távozott. Mindjárt másnap el is ment Maguire, orvosával az eszkimófaluba. A kunyhók itt sajátságosan vannak építve. Jégtáblákathógöngyölegeket raknak egymásra, építés közben folyvást öntözvén olvasztott hóvízzel, hogy összefagyjanak. Fölül van az ablak, melly csak gyéren bocsát be világot, miután a főnököknél a czetnek bizonyos kifeszített része, közönséges eszkimónál pedig egy tiszta jégtábla pótolja az üveget. Midőn a kapitány látogatást ten a faluban, már annyi hó esett, hogy a főnök legmagasabb kunyhója is alig igen kevéssé látszott ki. A lakosok valamennyien királyuk kunyhója elé gyülekeztek Maguire közeledtének hírére, hogy őt fogadják. A kunyhó egyik végéhez hat lépésnyi folyosó volt kapcsolva négyszögletű nyílással. Ezen lefelé haladva egy igen szűk, kerek előszobába jutottak, mellyből a lak belsejébe kelle lépni. 16 láb hosszú, 10 láb széles és 7 láb magas volt az elfogadási terem , ebédlő, alvó szoba egyben, oldalain fókakőrökkel kiaggatva, hogy a nedvesség ellen védelmet nyújtsanak. Oldalt egy kivájt kődarabban halzsír égett. Az eszkimó halzsirral melegít, azzal világit, azzal olvasztja a havat és halzsirt; halzsirt eszik, halzsirt iszik, és nem csoda, hogy e szük lyukban olly irtózatos bűz van, mikép a kapitánynak néhány perczig szokni kellett ahhoz, hogy szólhasson. A föld is be volt terítve bőrökkel, és a kapitánynak kísérőjével együtt a kunyhó közepén kellett leülni, szemközt a főnökkel, ki mellett mindkét felől egy-egy neje ült. A kunyhóban még négy férfi, két nő s néhány gyermek hevert, mindnyájan csípőig meztelen. Rendkívül megörvendeztette e látogatás a kunyhó királyi lakóit. Aszalt ludhussal, nyers hallal, halzsírral és félig rothadt fókafarkkal — melly igen kedves csemege — kínálták meg a vendégeket. A jég forró volt a lélekzés és kigőzölgéstől. A kapitány kevés ideig maradhatott és végét szakaszta az elfogadásnak. Igy a frigy sokszorosan megerősíttetvén, egész télen át megmaradt a béke az angol és eszkimó nemzet között. Mihelyt az idő julius elején engedni kezdett, és Maguire készületeket tön, hogy hajóra hordozkodjék és fölszedette horgonyait, az eszkimó telep is fölkerekedett, szánakra rakta csónakjait, s a nyári időszakra kelet felé távozik. Szilágyi Virgil: Windsor. Gyakran fordul elő a hirlapokban Windsor (Winder) s lehet, hogy találkoznak olvasóink között, kik nem értik , hogy miért emlegetik tulajdonképen olly sűrűen ezt a helyet; azért rövid leírását adjuk s rajzban is közöljük annak képét, épen midőn a franczia császár behajtat kapuján, melly ez alkalommal diadalívvé lön átalakítva. Windsor Londonhoz néhány angol mérföldnyire fekvő, mintegy 7000 lakosú város a Themse mellett, mellyen álló kőhíd van. Mintegy negyed óra távolságban vonul el Windsor közelében a vaspálya, mellyen számtalan látogató tesz kirándulást Londonból e hires nevezetes helyre. Híressé pedig teszi e várost a királyi vár, melly épen ollyan kedvelt nyári mulató helye az angol királyi udvarnak, a minő a bécsi csász. udvarnak Schönbrunn. Áll e vár egy nem igen magas hegyen, alakja s építési