Vasárnapi Ujság – 1855
1855-09-02 / 35. szám - Galeswnthe. Szilágyi Sándor 274. oldal / Történeti leirások - Obernyik halálára. Losonczy 274. oldal / Versek
sora által a miveletlen, félénk és védtelennek tetsző teremtményből a föld ura lett, ki rendeltetését, uralmát mindinkább kiterjeszteni s szilárdítani igyekszik. S ha vizsgáljuk, mi által vált mindez lehetővé? vonakodás nélkül válaszolhatjuk, hogy fenségét, lelki tehetségein kivül, leginkább tápszervei- azaz fogai és gyomra alkatának köszönheti. Mig az állatok legnagyobb része kizárólag növény vagy állati tápszerre van utalva, az ember függetlenül az állati növényvilágból kedve szerint választja eledelét, fogai s gyomra egynek ugy, mint a másiknak aprózására alkalmas. Sőt az ásványvilág is kénytelen étvágyának adózni; nemcsak savat, vasat s meszet vesz fel, de vannak vad néptörzsek, mellyek, mint a délamerikai ottomakok, az esős időszakban bizonyos agyagot gombóczalakban, a gyomor oldalainak kiterjesztése tekintetéből falnak. A meleg s mérsékelt égalj alatt az ember eledelét leginkább a növényvilágból veszi. Nálunk különböző kenyérfajok búza, rozs, árpa, tengeri, rizs, — délen pálmák, kenyérfa, rizs stb. képezik az úgynevezett kenyérnövényeket, — a hideg égövek alatt azonban a növényzet silánysága, sőt nem léte majdnem kizárólag huseledelre kényszeríti az embert. Igy táplálja a lappot az iromszarvas, a grönlandit a halak s fókák serege. — De a huseledel is felette változó, mig nálunk leginkább a kérődzők s a madarak néhány neme, különösen a vizi madarak képeznek rendes eledelt, — a mongol fajú népek kutyát, macskát, patkányt, egeret; az indiánok farkas-, róka-, kigyóhust fogyasztanak; az arabok nagy sáskákat s a Róka-szigetek lakói még undokabb férgeket is felemésztnek. Bárhol kössön is ki a merész utazó, a föld legfélreesőbb szigetkéjén, mindenütt emberekre találand, kik mindnyájan a közös nem jellemét viselik, bár mennyire különbözzenek is testalkatra , szinre, termetre , szokásra s nyelvre az emberi nemet alkotó számos fajok. Mellyek a főfajok s miképen keletkezhettek, arról a legközelebbi számok egyikében fogunk megemlékezni. Dr. Hegedűs. Obernyik Károly halálára. (Meghalt Pesten, aug. 17-én 1855.) Ébren vagyok? vagy tán csak álmodom, Való-e vagy rémséges álom ez? Tán csak baráti szívem aggodalma Sugallja e borzasztó hírt fülembe, Miképen lángeszed fáklyája végső Lobbot vetett, nemes szived kihűlt, S vidor kedélyed napja elborult Örökre? ... óh teremtőm, istenem. Hol van kebelszoritóbb fájdalom, Hol van keserv ollyan mély, mint enyim? Ki ad nekem, ki ad mint honfinak, Ki ad nekem, ki ad mint hű barátnak Vigasztalást?! Csalárd, csalárd remény! Nem rég midőn búcsúnk után kezet Fogánk, hivők-e, hogy e kézszorítás Leend utolsó? hogy reánk soha Viszontlátásnak napja nem derül! Pedig, pedig mi voltál énnekem te! Szerettük egymást mint barát szerethet, Szivünk erősen összeforrva volt, S midőn tied enyimtől elszakadt : Csodálni kell-e, hogy rokon fele Sajog, fáj, vérzik mondhatatlanul! Két évig nem csupán csak a fedél, Melly lakhelyünk fölött emelkedett, S a pálya, mellyen olly hévvel futál : A csepp öröm, tenger bú is közös volt, Mellyben testvérileg megosztozánk. Hányszor nyitád föl kebledet nekem, S hányszor nyitám föl keblemet viszont én 274 Neked legkedvesebb nemes barátom ? Oh hányszor oszlatád sötét boruját Őszinte jó lelkednek sugarával! . . . Csalódásomnak zordon napjain Meleg kebleddel födtél engemet, És nem fért hozzám a hideg gyűlölség. Fogadd ezért szent hálámat fogadd, Fogadd sötét sírodnak éjjelén; S fogadd őszinte forró könnyemet. Óh majd ha újra napjaim borulnak Ha a rám zúduló vihar dühe Reményim fénylő lámpáját kioltja; Ha újra ármány zúdul ellenem, És a kiket nem bántottam soha Meghitt barátim lesznek üldözőim, S közeleg a gyűlölség hideg kígyója , Hol merre nyílik akkor menhelyem , Kivel sírok , kinek panaszkodom , Ki bátorít, s vigasztal engemet ? . . . . Hiszen, hová mindenkoron vonultam A hű, meleg kebel kihűlt örökre ! . . . Nincs veszteség e földön mint enyim ; A veszteség nem csak barátidő, A honnak is közvesztesége ez. Magas lelkednek minden gondolatja Nemes szívednek minden dobbanása Övé övé volt, a kedves hazáé. . . . A tett beszél, maradt reá : „Örökség." Óh múza , színügyünk komoly múzája ! Gyász annyiszor borúla rád, korán ragadta a sors sírba Katonát, Korán kidőlt Csákó, s korán ki pótolandja e három jelesnek Obernyik. Helyét közöttünk ? . . . múza jel velem, Hadd folyjon össze könnyünk a barát És olly jeles hívednek hantjain . . . Imádkozzunk! . . . • Losonczy László. Galeswinthe. Történeti kép. — SZILÁGYI SÁNDORTÓL. (Vége.) Untalan illyen vendégektől boszantva, személyük és vagyonukért mindig aggódva, a gazdag benszülött családok fiai elveszték ama lelki nyugalmat, melly nélkül tanulmányozás és művészet hervad , vagy a példától ingereltetve, amaz állatias függetlenségi ösztönnel, mellyet semmi miveltség sem irthat ki az emberi szivből, a barbár életre adták magokat, mindent megvetettek a vad erőn kivül s veszekedőkké s nyugtalanság előidézőivé lettek. — Mint a frank harczosok ellenségeiket éjjel vagy házaikban megtámadák s sehova sem mentek a német tér az úgynevezett skramanzar nélkül. Így pusztult ki másfél század alatt a gallus földről minden szellemi műveltség, az erkölcsök minden finomsága, egyedül a dolgok erőszakossága által anélkül,hogy e szomorú változás rosz akarat vagy a római műveltség elleni rendszeres gyűlölet műve lett volna. Siegbert házassága, annak pompája s különösen a fény, mellyet annak az uj hitves rangja adott, Hilperich lelkére — mint azon idő krónikásai irják — nagy befolyást gyakorolt. Kedvesei és nejei közepett, kiket ó-germán főnökök módjára, hosszas szertartás nélkül vett el, ugy tetszik neki, mintha kevésbé nemes, kevésbé királyi életet folytatna, mint testvére. Elhatározá, miként ez, magas származású hölgyet venni el, s hogy semmi részben se álljon utána, egy követséget azon bizománynyal inditott útnak, hogy a góth királynak idősb leánya Galeswinthe kezét kérje meg. De e kérés akadályokra talált, millyek nem álltak Siegbert követei útjában. A neustriai király rendetlen életének hire Hispániáig elhatott; a góthok czivilizáltabbak a frankoknál s különösen az evangyéliom fenystékjének inkább alávetve, ugy halják, hogy Hilperich király pogány életet él. Athanagild idősb leánya félénk természeténél s szelid és komor