Vasárnapi Ujság – 1855
1855-04-15 / 15. szám - Sándor czár (kép) 117. oldal / Nevezetes személyek arczképei és életirásai
117 II. Sándor czár. Miklós czárnak folyó évi márczius 2-án bekövetkezett rögtöni halála után, annak legidősb fia Sándor foglalá el az orosz birodalom trónját. E férfiú az, kire most a világ szemei függesztvék, ki hivatva van ama nagy munkát befejezni, melly évek óta tartja forrongásban Európát s mellyel boldogult atyja óhajtott czélhoz nem vezethetett. Világbéke vagy világháború — mellyik legyen a mai nemzedék osztályrésze, ennek eldöntése leginkább az uj orosz czár akaratától , elhatározásától függ. II. Sándor 1818. ápril 29-én született, tehát épen most éri el életének 37-dik évét, most van legszebb férfikorában. 1841 óta házasságban él Mária hesszeni német herczegnővel, kitől eddig öt gyermeke van, u. m. Miklós, Sándor, Vladimir, Elek és Mária. Különben a czár eddigi életéről kevés lett köztudomásúvá. Miklós czár halála után bebizonyult, hogy Sándor az utóbbi 10 év alatt atyja politikájába teljesen be volt avatva s kormányrendszabályaiban folytonosan részt vett, ugy hogy azon vélemény kezdett lábra kapni, mikép az uj czár is a réginek utján fog haladni. Fiatalkoráról beszélik, hogy beteges, gyenge testalkata sok gondot okozott szüleinek, minélfolva órákig tartó katonai gyakorlatok, lovaglás, vívás , az év legridegebb szakaiban tett gyors és hosszú utazásokban gondoló Miklós czár fellelhetni a gyógyszert fia számára, hogy legyen belőle ember és olly hatalmas uralkodó, mint ő volt. A roppant erőfeszitések, bár egy időre alább kelle velők hagyni, végre mégis megtermék gyümölcsüket, s edzett férfiúvá teremték a nagyherczeget. Lelki tulajdonságait illetőleg az volt a hire mindig, hogy Sándor czár szelid természetű, mit gyakran nem örömest láta atyja, kiről mondták, hogy nagyobb szeretettel is viseltetett szilajabb természetű másod-szülött fia Konstantin iránt. Sándor szelidségéről s érzékeny természetéről többször közöltettek egyes bizonyságok s ennek jelét már trónralépése óta is adá, mint a következő esemény tanúsítja: Egy sz.-pétervári tudósító azt írja többek között az ut czár jellemzéseül, hogy ő felsége márczius 5-én összehívá a téli palotába a senatus minden tagjait, a katonai nevelőintézetek minden törzstisztjeit, a tanító tiszteket és a tancsapatok őrmestereit, hogy ott meghallják a katonai tanintézetekhez szóló napiparancsot. — A mintazár belépett a terembe így szóla a gyülekezethez : „Uraim azért kívántam mindnyájok idejövetelét, hogy önöktől, mint eddigi főnökjök, bucsut vegyek. — Hat évig voltam önökkel, s ez idő alatt sok tiszta örömet szereztek önök énnekem. Mindnyájan itt vannak önök , szivemben." Azután elkezdé olvasni fennhangon a napiparancsot, de nemsokára , midőn azon helyhez érkezett, melly az intézetek irányábani viszonyát hozta emlékezetében , könybe lábadtak szemei, s később a zokogásig elérzékenyült. Az egész teremben minden szem kényezett. Azon helyen, hol Rostonzoff segédtábornokról szól a napiparancs , jobbját nyujtá aczár a tábornoknak, mellyet az csókkal illete. Ekkor félben szakitá az olvasást, Rostonzoffhoz fordult, átkarolta s megcsókolá érzékenyen. — Miután elolvasta az egész napiparancsot, kényezve csókolá meg a senátus tagjait, s a kadétiskolai igazgatókat. Midőn a pultavai kadétiskola igazgatóját megcsókolá , igy szóla hozzá : „Adja ezt át tanítványainak." — Azután az őrmesterekhez fordult e szavakkal : „Ide jöjjetek hozzám , ide énhozzám !" Ismét könybe lábadt szemekkel ezt mondá nekik : „Szeressetek engemet gyermekeim, s legyetek örömére császártoknak — mint akkor szerettetek és örömemre valátok , midőn főnöktök voltam. Emlékezzetek közös atyánkra és jóltevőnkre. Én megáldlak az ö és magam nevében." Ezen szavakkal a legközelebb álló két kadét fejére tette kezeit, a midőn mind előrohantak s kényeikkel áztatva csókolták a császár kezeit, a ki többek homlokát megcsókolva monda : „Szeretnélek mindnyájatokat össze- II. Sándor czár.