Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-06 / 18. szám - A pesti dunapart és lánczhid (kép) 140. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
140 telt be keserűsége pohara, s többet kellett szenvednie folyvást. Régen forgatá elméjében, hogy Persiát meghódítsa, és Cziruson, Asztiages miatt, kivel rokonságban volt, boszut álljon, azért hadat indíta ellene. De a persa hódító, Czirus, mind közelebb jöve a lid birodalom felé. Darab ideig egyforma szerencsével folyt az ütközet, de utoljára gyöngébbnek érezvén magát Krézus, visszavonult; Czirus pedig használván az alkalmat, utána ment nyomon. Azonban a főváros, Sárdis alatt nem várt erővel találkozott, különösen a lovasság miatt, melly Krézus hadának főerejét tette. Czirus leginkább Harpagosz tanácsára a teherhordó tevékről levette a pogyászokat s rájok lovaskatonai ruhába öltözött férfiakat ültete, jól tudván, hogy a ló félvén a tevétől, ez által megzavarja Krézus clovasságát. Ügy is történt, de a lidok leugrosván lovaikról, gyalog kezdének harczolni mind hiába, mert futásra kényszerittettek s a város ostrom alá vétetett. Az ostrom igen sokba került a persáknak, derekasan védvén magát Krézus; de utoljára mégis bevétetett az egy titkos útnak felfedezésével, mellyen Czirus katonái az ostrom tizennegyedik napján belopózkodtak a város falai közé. Egy persa katona épen Krézust rohaná meg. Krézus nem sokat gondola már az élettel; rá nézve mindegy volt a halál; azért nem is védte magát, hanem fia, a néma, látván atyja veszedelmét, félelem és szorongattatásai közepett nagy erőködéssel kiáltásban tört ki, mondván : Ember, ne öld meg Krézust! Ez volt a királyfi első szava, s ezentúl mindig tuda beszélni; de Krézus csakugyan elfogatott, s élve került Czirus elé. Nemsokára készen vala a máglya, és Krézus rajta, bilincsekben. Mielőtt lángok között lelné végét, megfordula eszében az athenei bölcs s emlékezék szavaira, mellyeket az emberi sors változandósága felöl mondott, mire keservesen felsohajta. Később mély csendesség közepett háromszor kiáltá Szóion nevét. Czirus azonnal figyelmessé jön, s kérdezteté : kit híva segitségül. Krézus nem akart felelni, de további ösztönzésre elmondá Szóion intő szavait, mellyeknek igazsága felől most győződik meg valóban. A persa hóditó megdöbbenő előadásán, visszaborzadt azon gondolattól, hogy Krézust megégesse; de a máglya már köröskörül lángolt , és parancsolá eloltani. Emberei ugyan elkezdték az oltást, de haszontalan lett volna minden emberi fáradság, Krézusnak el kell hamvadni, ha észrevétlenül felhő nem kerekedik s el nem öli a lángokat záporával. Igy megszabadult Krézus a haláltól, mikor Czirus illyen kérdést intéze hozzá : Ugyan Krézus, kinek a tanácsából lettél te barátból ellenségemmé ? Oh Czirus! felesé a fogoly, senki sem olly esztelen, hogy többre becsülje a hadat békénél , mert békében fiak temetik el a szüléket , hadban szülék a fiakat. A rosz lélek vitt arra engemet. Ezt hallván Czirus, s látván, hogy Krézus megbáná tettét, maga mellé ülteté őt, vele nagy emberséggel bánék s nem egy izben kérte ki, és fogadta el tanácsát. Azonban Czirus halála szinte az emberi sors változandóságát példázza. Öt ki annyi népet meghódita, elhagyá végre a szerencse . Hadakozó természete mindig háborúra ösztönzé, s ugy e pesti dunapart és lánczhid.