Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-13 / 19. szám - Körösi Csoma Sándor. Pettendi Géza 148. oldal / Nevezetes személyek arczképei és életirásai - Kelet kétértelmü beszéde. Győry Vilmos 148. oldal / Történeti emlékek
— Szabadok vagytok. — Menjetek el Persia egyik főbb városába, Ardebilbe, és éljetek ott jámborul. Harczosok ne legyetek, hanem legyetek papok. Áldjátok Allaht, hogy még egyszer meghagyta élnetek azt az időt, midőn szabadon láthatjátok a kék eget, a zöld mezőket. És jól meghallgaták e szavakat, s midőn már elvonult a szultán elől, akkor ezen gondolat támadt fel keblében ; nem volna e vájjon jobb a helyett, hogy jámbor muzulmánok előtt imádkozó szavakat mondjon, nem volna e jobb e helyett csatára buzditó hangokat ejteni a harczosok ezreihez. A minarék csúcsain ragyogó félhold van; ragyogó félhold van a hadseregek előtt is, de a minimarékon nincs, van az a hadseregnél : ragyogó fegyverek. És sokat lehet tenni azokkal. Bizony jobb volna parancsolni százezreknek, mint engedelmeskedni mindenkinek. Sokkal jobb volna. És e gondolat tetté vált, s Ali elment Erdebilbe, de nem azért, hogy seih (pap) legyen, hanem azért, hogy lehessen sah (király). — Sereget gyüjtött és harczsikra szállt. — De harczsikra állt Mirza is. Ott ragyogott mind a két tábor felett a félhold, ott tündökölt mind a két sereg előtt a kard. — A félhold szerez-e majd győzelmet a kardnak, vagy a kard a félholdnak? Alinak nem szerzett azt sem a félhold, sem a kard. A nap leáldozott most is a harcz végeztével épen úgy, mint Haider küzdelme után, és Ali boldogsága, szerencséje épen ugy halt el, épen ugy semmisült meg mint Haideré. A küzdelem után bejárta a győztes had az egész csatasíkot. A két herczeget keresték, Alit és Ismailt. Ismail nem volt a síkon, Ali nem volt életben. Véres kard volt kezében, s kebelén véres sebek. Aki megölte őt, bizonyára kapott tőle emlékül szinte néhány vágást e tettéért. De hol lehet Ismail ? A szultán még a jövő nap hajnalán magához hivatá országa főbbjeit, és igazhivő muzulmánhoz illőn megmosván kezeit, megesküdött az ő szakállára, hogy azon embernek, a ki menedékhelyet fog adni a menekvő Ismailnak, azon embernek ő meg majd halált ad. És ha a muzulmán megesküdött egyszer az ő szakállára, szavait nem vonja többé vissza. Ha midenét rááldozza is, de amit kimondott, meg kell annak történni. Azonnal küldöttség indult ki minden irányban, hogy keressék fel a futamrólsmailt, és ha megtalálják valahol, kérjék őt ki először szóval, s ha a szó nem használ, fegyverrel. És ime az egyik küldöttség, melly Ghilan tartomány felé vette útját, a mint egy sik mezőn haladna, a lovagok messze távolban néhány lovast vesznek észre, kik között ifjú gyermek száguld. % — Ismail herczeg az—mondá örömmel a küldöttség főnöke — Ghilan felé tart, s a mint látszik Landsan (a ghilani herczegség fővárosa) felé irányozzák utjokat. Utánok! És a küldöttség vezetője jól gondolkodott. A szaladó lovagok egyike Ismail volt, s csakugyan Landsan felé haladának a futamló herczeg és környezete, hova nemsokára be is értek, s rögtön a tartomány fejedelméhez Hasszánhoz járult Ismail. Trónján ült az ősz fejedelem épen, midőn az üldözött gyermek kegyelmet esdteni hozzá érkezett. Nagy dolog volt az, amiben járt, és nagy küzdelemben volt a fejedelem is, a menekvők jelenléte után.—Ha befogadja őket, ha menhelyet ad Ismailnak, s ezt megtudja Mirza sah , haddal fog rárontani, és kiűzi őt országából; ha pedig elutasítja magától a menekvőket, s nem nyújt segélyt az elhagyottaknak, azt megtudja Allah, az Isten, és ki fogja őt űzni holta után a paradicsomból. Mert vétek az, nem segítni a szűkölködőn, és gyámolatlanul hagyni a szenvedőt, aki pedig vétkes, annak nincs helye a paradicsomban. Josh Allah, nehéz itt a választás.—Ha befogadja a menekvőket, elveszti azt amije van; ha nem fogadja be, elveszti azt, ami után vágyódik, a jövő élet boldogságát. Mit tegyen? Mikor az emberen jó ügyben nem képes segíteni az ész, akkor segít az Isten. Hasszán lelépett trónjáról, és a kába (Mekka fekvését mutató tábla a török szobák falán , melly előtt imádkozni szokás) elé lépett, hol is melle fölött keresztbe fonván karjait, buzgóan imádkozék. Alig emelkedett fel újra, midőn a palota előtt kürtök harsantak meg. Mirza követsége érkezett el. — Allah ekber! Allah kérim! — kiálta fel a fejedelem buzgón — nagy az Isten és hatalmas, nem hagyja ö el azt, a ki őt el nem hagyta. l És e szavak után a gyermek Ismailt kezén fogva, gyorsan kivezette a teremből, de nemsokára ismét visszatért, s a trónra fellépve újra intett az ajtónálló öröknek, hogy bocsátanák be a szultán követségét. A küldöttség belépett. A kölcsönös üdvözletek után az ősz fejdelem így szólt : Tisza-áradás az alföldön.