Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-27 / 21. szám - Eszkimó király. Szilágyi Virgil 164. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
165 onnét ö magasságát kivezetni, mert oda idegent nem igen örömest bocsátanak. Kevés idő múlva három umlák érkezett, s az eszkimók fris csapata — nők férfiak — felmászkált a hajóra. Mindenhez hozzányúltak, s a matrózok nagy erejébe került akadályozni a lopásokat. Egy erős fiatal eszkimó a raktárba vezető lépcső ajtaját kezdte feszegetni mintha csak egészen otthon volna. A kapitány eltaszigálta, ez azután az őrmesterbe köteledzködött, hanem ez matrózökleit hívta segélyül, és a megdöngetett eszkimót egy sem védelmezte. Egész közönnyel nézték a rögtönitélő végrehajtást pedig mintegy hatvanan voltak. Déltájban a vendégek nagy része távozott, a főnök tizenöt emberével maradván. Maguire gondolta magában : kár lenne viszálkodásba keveredni a benszülöttekkel az által, hogy a főnök előtt megmutassa az utat , majd elunja magát s akkor távozandik bizonyosan. De a főnök másvalamin törte a fejét, mert pár óra múlva három nagy umrák érkezett eszkimóval terhelve. ,Tewoi £ mondá a főnök érkező alattvalóinak, s ezek is gyakran ismételték beszélgetés közben „tewoi, tewoi!" Így nevezik ők a dohányt, és egészen bizonyos volt, hogy a főnök úgy gondolta, mikép abból a növényből mit a kapitánytól kapott többnek kell lenni a hajón, s igen hasznos vállalat leendahajót kirabolni. Ide mutatott az is, hogy a nőket és gyermekeket mind eltávolították. A kapitány, hogy a bajnak elejét vegye, észrevétlenül egyenként a hajó belsejébe küldötte matrózait, hogy öltönyeik alá pisztolyokat rejtvén, fegyverezve legyenek, ha netán az eszkimó vendégsereg előrántja késeit. Az eszkimó király tombolni, lármázni, taszigálódni kezdett a matrózok között, de ezek sehogy sem akartak összecsapni s ezzel okot szolgáltatni átalános zavarra, rablásra. Most pillanatnyi csend jön az eszkimók között. Haboztak, nem tudták elhatározni mit tegyenek, miután már az apróságokat mit lehetett összeszedték, s a matrózok vigyázata mellett még a lopás is lehetlenné vált. Végre abban állapodtak meg, hogy még jó lesz kikémleni a hajó fegyverzetét; minden merénylet nélkül távoztak midőn alkonyodott, s utoljára a főnök is elment csónakján, késő esti hét órakor. Tizenkét óráig tartott éber őrködés kifárasztotta a matrózokat, de azért pihenésről szó sem lehetett. A hajó oldalán jégtorlaszok felől sérülések mutatkoztak, egész oldalát deszkával beboritékozták, s a mennyire lehetett a jégtorlaszokból is eltisztitottak annyit mennyit birtak — a hajóra mászás nehezitése végett. Másnap jöttek az eszkimók. A rendes bejárást csak ugy nem keresték mint azelőtt, hanem a hajó oldalán másztak fel. A matrózok ellenszegültek, néhány eszkimó kést rántott s két matróz sebet is kapott lábán. Mig a viaskodás tartott, néhány eszkimó neki ment azon-csöveknek, mellyek arra szolgáltak, hogy rajtuk a víz a hajó fedezetéről lefolyjon — s azokat lefeszegették éles késeikkel. Déltájban a főnök szárazon jött a partra, a hajóval szemközt letelepedett és követelte, hogy vigyék őt a hajóra. A matrózok mutatták neki, hogy abból ugyan semmi sem lesz. Saját csónakjáért elküldötte tehát kísérőjét, s azon a hajóhoz vitette magát. Haraggal kérdezte, miért nem mentek érette, mikor látták, hogy ott van. A kapitány tudtára adta, hogy ezentúl egyetlen eszkimót sem bocsátnak a fedezetre. Miért? kérdé csodálkozva a főnök. „Csak azért mert nekem úgy tetszik, és mert az eszkimók szemtelenül lopnak, tömérdek holmit elidegenítettek máris. A főnök még inkább csodálkozott, hogy lehet illyesmiért haragudni, hiszen annyi mindenféle van a hajón, hogy azt, mit az ő emberei elvittek, számba se kéne venni. Lajos Napoleon ünnepélyes bevonulása Windsor várkapuján.