Vasárnapi Ujság – 1855
1855-02-11 / 6. szám - Attila (kép) 45. oldal / Nevezetes személyek arczképei és életirásai
gett magát adósságba mártja, a végtére az adósok börtönébe sétál, akkor azt mondom : Oh az ő pipája igen drágába, felette drágába került. Röviden, beláttam, hogy az emberek nagy része önmagának alkot bajokat, mivel a dolgok becse nincs általuk helyesen és tisztán felfogva, innét van azután, hogy sokat adnak pipájokért. Argay. 45 A nagy világhódító, a nagy hún király arczképét nyújtjuk olvasóinknak, ki ezernégyszáz évvel ezelőtt élt a Duna és Tisza partjain, kihez olly köti a örömest néphit mai napig is a magyarok ősi hagyományait, s kinek emlékét újra felelevenité köztünk egy franczia történetíró remek munkája, melynek magyar kiadását minap jelentettük. Csodálkozva fogja nézni képünket, ki e munkát s benne Attila rajzát olvasta. Mert vájjon ki ismerne e képre midőn Thierry munkájában (Szabó Károly fordítása szerint) ezeket olvassuk : irat „A történet Attiláról olly képet hagyott reánk, melly után ezen hires barbárt igen pontosan elénk állithatjuk. Alacsony termetű, széles vállú, nagy fejű , apró mély szemű, ritka szakállú, lapult orrú s arczszine szinte fekete volt. — Természete szerént hátravetett feje nyugtalanul kíváncsian körülhordott tekintete , tartásának némi daczos és parancsoló kifejezést adott. volt a férfiú, mondja Jornandes, kit örömest idézünk, mert gyermetegen visszaadja a góth nemzeteknél fenmaradt benyomásokat, ő volt a férfiú, kire a végzet bélyegét ütötte, ki a népek rettentésére s a világ renditésére született." Ha valami fölingerelte, arcza elkomorult, szemei szikráztak; a legelszántabbak nem mertek haragja kitörésével daczolni. Szavait sőt tetteit is bizonyos hatásra számitott nyomatékosság bélyegezte; fenyegetni csak rettentő kifejezésekben szokott; hadult inkább azért dult, hogy romboljon, mint hogy raboljon; ha ölt csak azért ölt, hogy ezer meg ezer temetetlen hallottat hagyjon az élőknek látmányul. E mellett azokhoz, kik tudtak hódolni, nyájasnak, kérelemmel engesztelhetőnek, szolgái iránt nagylelkűnek s alattvalóival szemben feddhetetlen birónak mutatkozott. Öltözete egyszerű, de nagyon tiszta, élelme hus volt fűszer nélkül s ezt fatálon hordták elé, általában szerény és mértékletes életmódja ellentétben állt a fényűzéssel, mellyet maga körül kifejtve látni szeretett." Ezen rajzát adja Attilának Thierry. A ki többet szeretne tudni a nagy király viselt dolgairól , de értesülést merithet Szabó Károlynak a „Vasárnapi Újság"m. évi folyamában „Attila élete" czim alatt közlött czikkeiből s még bővebbet magából a franczia iró munkájából. S mi joggal adjuk mi mégis Attilának a fentebbi leirástól merőben eltérő rajzát ? kérdheti az olvasó. Mire csak azt feleljük, hogy e joggal nem mi élünk először. Mert miután Attilának arczképe eredeti nem maradt, a későbbi idők művészei kénytelenek voltak saját felfogásuk s képzeletük szerint alkotni meg hún király alakját s arczvonásait. Az általunk közlött rajz nem valami uj találmány hanem több század óta járja mint Attila valóságos arczképe s igy található Európa több első rangú képcsarnokában. Első pillanatra valószínűnek fogjuk találni, hogy eredetileg magyar ember képzeletének szüleménye. S miért ne akadhatna ember, ki az Attiláról fentebb közlött leirás hitelességén kétkedjék, miután bizonyos, hogy azon Jornandes, kinek tekintélyére a franczia történetíró hivatkozik, góth eredetű ravennai püspök volt, tehát Attila emléke iránt