Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-13 / 28. szám - Régi képek. Vas Gereben 242. oldal / Elbeszélések
Mint egy liliomszál, ki reszket a széktül, Kiesik kis keze a király kezébül. Kitántorog a szobából S pamlagára szédül. Jaj Istenem, jaj, jaj! oda van hát minden! Leszakasztott virág . . . csalva reményimben. Más osztja meg a koronát, Mit fejemen hittem. Mit fejemen hittem, amit neki szántam : Hunyady Lászlónak ... kit titkon imádtam! . . . Csillapulj köny, föl ne keljen A gyanú irántam. A gyanú irántam kebeledben László! (Benyitott a király, hallatszott a zárszó.) Téged hílak, téged várlak, Gyez ölembe László! Gyez ölembe László, szivem reszket, félek; Jaj millyen hirt hoztak, ha elvesztenélek ! — — Ne remegjen galambszived Ollyan nagyon, kérlek! Ne olly nagyon, kérlek, csak kezem lesz másé; Tied marad szivem, tied lesz a nászéj. — László király szava, hangja, A szivdobogásé. A szivdobogásé arcza pirulása, Megjelenik erre Ágnes mosolygása . . . Angyalé lesz, sátáné lesz Forró karolása. Forró karolása mint az inda rá foly, Melly csak a fa hunytán hull alá a fáról . . . Ki gyanitná, hogy fáj neki Trón helyett a zsámoly? Trón helyett a zsámoly, mégis csupa gyönyör. — Jer közelebb Ágnes! a forró láz gyötör . . . Idébb . . . idébb . . . ajakimhoz . . . Szomjuságom megöl! Nem, nem, édes László! szomjadat eloltom. Sose vádolhassad az én gondos voltom : Nézd ez almát . . . piros almát . . . A számodra tartom. Elébb hat az almát; azután meg ajkad. — Ágnes ajkán elhal egy fojtott sóhajzat. Elborul a palotára, Minden csendes, hallgat. Minden csendes, hallgat a királyudvarba'; Lelik Lászlót másnap vetett ágyon, halva . . . Konow Ágnes, Konow Ágnes! Kosz volt az az alma. Tóth Endre. '242 Hégi képek. VAS GEREBEN-tól. (Folytatás.) Az intézeti leczkékre gyakran bejárt, és szivesen hallgatta az előadásokat, melyek épen azért lőnek mindig érdekesek, mert a tanárok mindig hihették, hogy a gróf is bejön. Az intézeti növendékek kétfélék voltak, intraneusok, kiket a gróf saját költségén tanitatott, kik közöl aztán saját jószágaira a jelesebbeket kiválogatta, — extraneusoknak pedig azok neveztettek, kik saját, vagy mások költségén jártak az intézetbe egy vagy két esztendeig. Az utóbbiak közt akadt aztán ollyan is, ki az intézet felé csak nagy ritkán ment, s igy épen nem nagy csuda, hogy abból nem sokat tudott, a mit nem hallott. A gróf néha az illyen urfiakat ugy akarta megpirítani, hogy a tanár által jelenlétében kikérdeztette őket, s illyenkor a megrémült fiatal ember szivesen megfogadta, hogy inkább bejár szorgalmasan, mint a gróf előtt megszégyenítesse magát. Akadt azonban egy, ki már csakugyan eltökélte magát, hogy semmit sem tanul, ámbár már harmadszor kérdi a tanár a gróf jelenlétében. ,Barátom, kérdi a tanító, — mondjon nekünk valamit a himlőoltásról ?" Erre a halovány gyakornok fület hegyez, s nagy mohón utána mondja azt, mit a másik pajtás kópéságból a birkajelelésről súgott : Megfogják a fülét, s abba különböző jegyet ütnek, néha csipkésre vágják ki! „És ezt ön elhiszi ?" kérdi a gróf meglehetős koszusággal. ,Igen is elhiszem." Felel a lusta tanuló egész bátorsággal. „Járt ön sokat a birkák között?" Kérdi ujabban a gróf. ,Igen gyakran." „Na akkor jövőre azt a tanácsot adom, csipkéztesse ki legalább a fülét, hogy irgalomból birkának higyjék." A gyakornoknak másnap kiadták az útlevelet, mert a gróf ennyi kisérlet után nem akarta, hogy egy illyen kerge juh még a többit is elrontsa. Kétségtelen, hogy a keszthelyi intézetnek nagy befolyása jön a dunántuli kerület gazdálkodására; mert a posványok, rengeteg erdőségek sorban pusztulának s a Balatonnak Somogy felöli oldala nyiltabb, barátságosabb lőn, s alig félszázad alatt ma már olly gyönyörű gazdaságok vannak mindenfelé, hogy hazafiúi örömmel gyönyörködhetik bennük akárki, ha azon tájakra vetődik. A legnagyobb urodalmakban ugy mint kisebb gazdaságokban, még máig is számos keszthelyi növendék van, és szorgalmuk eredménye kétségtelenül a keszthelyi intézet kisugárzása. Nem röstelt a gróf későn, korán, hidegben, melegben utána járni a dolognak, azért jaj volt annak, kit ismételve hanyagságon kapott; annak nem volt kegyelem. Régóta lesett már egy majorsági tisztre, ki a fölkelő napot csak hirből ösmerte, s ö miatta kaszálhattak, arathattak és takarodhattak a merre akartak. A gróf egy darabig eltűrte a hanyagságot, mert nem volt szokása rúddal menni az emberre minden csekélységért, s ebben a tekintetben még azon gyengédsége is megvolt, hogy családos embernek többet elnézett, mint a nőtelennek. A jelen esetben a tiszt nőtelen volt, tehát a beszámításnak még kevesebb helye volt, s minthogy a hanyagság valóságos rendszerré vált, a gróf bement a majorba, s egyenesen az alvó tiszt szobájába nyitott, hol a tiszt javában horkolt. A gróf egy dunyhát vetett még a takaró fölé, mire a tiszt fölébredt, s meglátván a grófot, eszeveszetten akart kiugrani, azonban késő volt mert a gróf lefogta. ,Nem szabad, a világért sem szabad, mert a nemzetes ur beteg, aztán meghűtené magát." Egy darabig nyögött az ispán; mert a gróf lefogta a dunyhát, és hagyta izzadni a kénytelenségből heverőt; hanem utóbb megint mozogni kezdett, ,Méltóságos uram, semmi bajom sincs!" „Az már más," — mondja a gróf eleresztvén a takarót, s a bejövő öreg bérestől kérdi : ,Hány üres szekér van?" „Tizenhat, méltóságos uram, mit tetszik parancsolni?" .Ezen urnák minden holmiát fölrakjátok, s elviszitek a legelső faluba s a hol akarja, lerakhatjátok." Ekkor aztán magára hagyta a kimelegedett embert, kinek elég oka volt most már akar megmelegedni, akar megfázni; mert a gróf a milly türelmes és elnéző volt kicsinségeknél, vagy a hol rosz akaratú hanyagságot nem látott; más esetben épen ollyan kérlelhetetlen volt. Estére már betöltve jön a hely, s az uj embernek elég volt elődének példája arra, hogy mihez tartsa magát. De nem is találta ám öt ágyban a gróf! Szorgalmának gyümölcsével állta meg az Isten, s a jól rendezett uradalmak mellett milliók halmozódtak össze pénztáraiban, de azért ő változatlanul megmaradt annak, ami volt, barátságos és leereszkedőnek, s a vele beszélő napszámos mindig az igaz barátot résztvevő embertársat látta, soha a gazdag urat, kinek rendelkezésére kész milliók álltak. A kertészfiúkkal órákig elcsevegett, s ha valamellyiknek szorgalmát látta, haza menvén, mindeniknek egy külön pörsölyt tartott, s abba az érdemnek megfelelő jutalmat tett. Mikor nagy ünnep következett, lehozatta a pörsölyöket, s a gyepre heverészett a vidám fiúk közé, s a bevégzett munka után hosszan tréfált velük, rendre kinyitogatta a pörsölyöket, megszám