Vasárnapi Ujság – 1856
1856-02-24 / 8. szám - Kalandozás az északamerikai őserdőkön. Dr. Hegedűs 63. oldal / Nép- és országisme.
Vi ruczi zokogva ölelé át Pista bát. „Épen mint nekem Pista bá és jó anyja a vén Sára asszony, kit az Isten nyugtasson meg porában is." ,,Nekem sok jó testvérem is volt," folytatá Laczi. „Tankó Márton gyermekei mind testvéreim voltak. Együtt tanultunk, együtt nevelkedtünk." „Jól ismerem", — mond Tulu Pista — „az egész familiát; de mióta a kolerakor kiköltöztek innen, azóta nem laktak e vidéken." „Eddig" — monda Laczi „a Kolozsvár környékén levő jószágon laktak, melly «7. asszony jussa. Csak az idén költöztek vissza ide. A vén béres mondá nekem tegnapelőtt, hogy ismer ő egy épen olly nevű leányt itt Mákosfalván. Én mindjárt gyanitám, hogy ez nem lesz más, mint testvérem. Még azon estve idejöttem. Nappal nem jöhettem, mert a regementnél be van irva a nevem; megtudták hogy kolozsvári diák vagyok, s már tűvé tettek értem minden falut, ahol csak egy Beder nevű ember lakik." „Igen, csak képzeljekend Pista bá", szólt Juczi. „Laczika el akar holnap indulni Kolozsvárra. Oh, pedig de szeretném, ha csak még egy hétig itt lehetne velünk, de jól teszi mégis, hogy elmegy innen — itt ráakadnának." „Hej bizony, de kár, hogy három hét múlva itt nem lehet diák uram, akkor tartom a lakodalmat Juczival! Soha se busuljon keed Jucziért, jól lesz neki dolga. Katona sem vagyok, kiszolgáltam már. Csak egy ujjam hibázik, azt sem a háborúban vesztettem el, hanem mindjárt első esztendőben összeverekedtem a paraszt legényekkel, de nem leány felett, hanem egy pajtásomért s egyik paraszt zsivány leharapta ujjamat. Ollyan fogai voltak, mint a medvének, vagy az én Bandimnak. Hol vagy Bandi?" folytatá Tulu Pista, hogy vigabbá tegye a beszélgetést. Felelet helyett olly hang üté meg a társaság fülét, mintha valaki gordont ' húzna a pest megett. „Ej! hogy húzza a bőrt a jégén!" 2 mond Pista bá. „Aztán a kölyök alig halva feküdtem a kocsin, a lovaknak mindig a gazdáját szidta — majd ki kap ezért!" „Csak azt akarom még mondani Pista bá," szólt a diák, ki mint minden ifjú diák, szeretett leczkét tartani az öregebbeknek. „Csak azt akarom mondani, hogy többé ne tréfáljon illy gonoszul Juczival. Lássa hogy megijesztette, még most is reszket!" „Ne félj ecsém! azután nem indulok meg minden mendemonda után vaktában. Csak azt akartam kipróbálni, fog-e engem Juczikám siratni, de láttam, hogy ugyancsak siratott. Aztán úgy akartam tenni, hogy lassanként térjek magamhoz. De egészen dühbe hozott, mikor láttam, hogy Juczi egy idegen diákkal akar megszökni, s az a szájas Borcsa, mint a karvaly, olly hamar kinyújtja körmét mindenem után. A tettetés még igen is jól ment, csak az az átkozott kutya jött oda egyszer fülemhez szimatolni. Kicsibe múlt, hogy pofon nem ütöttem. De fél szemmel mindent láttam. Édes Juczim, milly szívrehatóan siratott engem!" Felesleges is tán elmondanom a többit. A diák másnap estve már Szeben felé járt Tankó Márton úr kocsiján. Pirczi Marczi másnap hajnalban tudta meg feleségétől, testvére halálát és feltámadását. Csergetyüjét meglelte és miután a maga helyére tette, elmnet ismét a hullához favágni. Tulu Pistát pedig és Beder Juczit a pap háromszor hirdette ki a templomban. Lakodalmukon maga Tankó Márton ur volt a násznagy a szomszéd faluból. Tankóné tens asszony pedig szép menyasszonyi ajándékot küldött neki. Tulu Pista bá többé soha sem bocsátá ki száján e szót : „Lassan a testtel;" nagyon restelte mindig, hogy Juczi hűségében kételkedett. Boldogul élnek tán mai napig is. Hanem közelebbről azt a szomorú hírt hallottam, hogy szegény Pirczi Marczi ezelőtt három esztendővel meghalt. Borbála is utána költözött, de az már nem olly nevezetes, s nem épen olly szomorú ujság. kalandozás az északamerikai őserdőkön. Desor nyomán Dr. HEGEDŰS. Messze ama nagy vizén, az atlanti tengeren túl, mellynek hullámai Europa nyugati partjait szüntelen ostromolják, sok száz mérföldnyire tőlünk, egy fiatal mesés földrész terül, mellynek zengzetes nevéhez, sok szép remény, de még több keserű csalódás emléke van csatolva. E fiatal világ, ez ifjú földrész ama gyakran ép olly túlzólag magasztalt, mint szertelen gyalázott Amerika. Alig néhány századja, hogy Kólón Kristóf vagy diákos nevezettel ("ominibus Kristóf a merész genuai tengerész, ez eddig ismeretlen földrészt felfedezé, s most már, főleg mióta a gőzösök keleti partjait Európa nyugati réveivel gyakori közlekedésbe hozták, ugy beszél róla mindenki, mintha csak valamelly szomszéd megyéről szólana, holott partjai s néhány dél- s északamerikai állam kivételével, távol sem annyira ismert, mint azt a közönséges szójárás szerint ítélve, vélni lehetne. Legismertebb részei közé kétségtelenül az északamerikai Egyesült államok számíthatók, s még ezek belsejében is, főleg nyugaton a csendes tenger felé hatalmas kitrjedésű puszták, járhatlan mocsárok s rengeteg erdők találtatnak, mikben sem falvak, sem düledező épületek omladványai, méhlepte romok repkénynyel borított feliratos sziklák nem tesznek tanúságot az ember jelen, vagy hajdankori tevékenységéről. — Naphosszat barangol e vadonban a merész vándor anélkül, hogy valahol emberléptek nyomára akadna. Ős eredetiségben, termő erejének egész fenségében szabadon s ember által nem korlátozva, munkál és ront, emel és dönt, porlaszt s új életet, fakaszt a hatalmas természet, nincs mi tevékenységének irányt vagy határt szabni merészelne. Mikor a természet eddig osztatlan állapotban birt irodalmába az Egyesült államok által kirendelt mérnök csapatok, kik magukat elég jellemzőleg „a polgárisulás utcsinálóiiak(les pionneurs de la civilisation) nevezék, bátor léptekkel előre nyomulnak, mint a világtenger hajója, s Afrika sivatagain áthaladó vándorcsapatok, egyéb tájékozási eszköz hiában, csak az égboltozat örökké és mindenütt egyenlő fénnyel ragyogó világai után tájékozhatják magukat. E terhes, számtalan veszély s bajjal járó merényletre ki hinné csekély díjazás mellett részint kaland s ismeretvágy, részint nyelvágytól vezérelve a legjelesb családok ivadékai, tehetős családok reményteljes fiai vállalkoznak, kik felejtős trónnal egyik kezükben, fényes baltával másikban, vállaikon töltött fegyverrel kalandozzák összevissza az eddig ismeretlen területeket kimondhatlan nélkülözések s fáradalmak között azok pontos föld-, méz-, ásvány- és növénytani leírását, készítvén. Illy mérnökcsapathoz szegődve, mellynek feladata a Michigan tó északi partjainak kutatása s felmérése volt, úgymond a fiatal franczia, kinek naplójából a sorokat vettük, indultunk az eddig még soha embertől nem látogatott vidékre. Első kirándulásunk Monásztik folyam partjainak ismertetésére volt irányozva. — Tán ismeretlen hangzatú e név? nem tesz semmit; — én sem ismerem e kirándulás előtt s boldog, ki őt még csak nevéről s írásból ismeri. Mindenekelőtt alkalmas járműről kelle gondoskodnunk, mi végett egy, meglehetős nagyságú, lapos dereglyét úgynevezett machinák-ot béreltünk, melly ugyan kissé ódivatos szinezetü volt, de fehér vitorláival s vereses feketére festett oldalaival, még igen tisztességesen nézett ki. A hajó legénysége két uti szolga (voyageur) volt. — Az egyik Ágoston, indián származású mettiz, már 15 év óta hajós s ezért edzett idegzetű, sebesen evezni, sokáig gyalogolni s ügyesen vadászni tudó, mig a másik, kinek neve Tamás, igazi kanadai franczia, ügyetlen, gyáva, de jóakaratú s kicsapongásig víg fiú volt. Angolul egyik sem tudott, s igen örültek, midőn velem anyanyelvükön a kedves franczia nyelven beszélhettek. Több hónapi eleséggel fegyver s ruhával bőven ellátva hagyták el 1850. évi junius 11-én Makinak kikötőjét. A Makinaktól Enoch öbölig száz mérföldnél nagyobb területen alig lakik néhány ezer ember, ezek is csak halászat végett tartózkodnak itt juniustól októberig, különben a szó teljes értelmében laktalan. Tíz napig e magányos elhagyott part hosszában elég bajjal hajóztunk, a viz itt-ott olly csekély lévén, miszerint hajónkat gyakran gyalog kelle tovább vonszolnunk, mig végre Monásztik (sziget folyó) ömléséhez értünk. — Néhány szerencsétlen vállalkozó, ki e folyam partján termő fenyőkből nagy nyereményt vélt magának szerezni, a folyam partján deszkametszőt épített, melly azonban nem igen diszlett. — A kis telep néhány épület s néhány burgonyá- s tengeriföldből állott, melly körül járhatlan czédrus-posvány terült, hová behatolni senki sem mert; főleg nyáron, midőn mérges szúnyogok és leegek milliói dongtak az erdőben. — Valóban nem igen kics Bőgő. — 2) Így szokták mondani arról, ki keményen hortyog.