Vasárnapi Ujság – 1856
1856-02-17 / 7. szám - Lassan a testtel. Salamon Ferencz. Tiz arany pályadíjt nyert mű (kép) 55. oldal / Elbeszélések
55 még nem örülhet életének. A tükör majdnem sokára neki elvirágzott kecseket mutatand; varrni, kötni sem lehet mindig; a szerelem és kellemesség is múlékony jók; a víg kedvesség pedig csak a rosszeszélynek ürít helyet. Én tehát majd komatárul tárczájába ollyan valamicskét kötök, ami öt boldogitandja és állandó is lesz." Akkor Jupiter a leánynak egy bárányt nyujta ajándékul és egy kagylót, egyszersmind homlokát megcsókolá és monda : „Légy szende, tűrő és háziasA szűz megilletődve köszönte és legelső könyvje ekkor gördült. Azon helyen, hová a könyv csöpp esett, egy violaszál virágzott fel és tömjénillattal töltötte be az Olympust S most már szabad a hozzászólás, nyelvvel, tollal. Lassan a testtel! „Megállj tolvaj, az egér rágjon meg!" Marczi bá azonnal könyebbülni érezte szivét, mert illyféle káromkodással senki sem élt más, mint Nemere Bandi a Tulu Pista szolgája. „Bandi, komám ne izélj !" ez volt mindössze amit a bakter vigyorogva mondott. Bandi is ráismert üldözöttjére, s békességben mentek vissza mindketten a szekérhez. „Ijnye! illyen adta Marczija, hát te hogy kerültél ide Pákéfalvára, hiszen te Mákosfalva baktere volnál.'" kiáltott rá Pista bá, ki mindjárt rá ismert, mihelyt az égést és a tíz órát kiáltotta, de azt nem látta, hogy szekere saroglyájából szottyant le, sem azt, hogyan kergetőztek Bandival a szomszéd utczában. „Tudja lsz a jó tüzes ményka, Pista komám!" „Hát Pista bá' szólt közbe Bandi, „mikor rám kiáltott hogy felkeljek, a saroglyába valamit láttam mozogni; jót suvasztok oldalára, kibujt az,tán a saroglya között s itt be kezdett nyargalni ebbe az utczába, — én utánna, — itt van! Rég hallottam, hogy Pirczi Marczi és felesége az a vén boszorkány, az ördöggel czimborál, most már csakugyan igaz." Pista bá a kergetőzést nem is kisérte figyelemmel, mert leszállt a nyeregből, s a kocsmaajtóból kiáltott Bandira. — A kocsma egy utczasarkon volt, s ők a mellékutczából jöttek elő. „Ne beszélj bolondot Szuszi ecsém! Hanem kend Marczi bá, hogy került hát az én faraglyámba?" Marczi rettentően csodálkozva állott a szekér mellett, most kezdett homályosan eszébe jutni, hogy neki tulajdonkép a Tulu Pista bá házát kellett volna őrzeni. „Hát ke haza jött Enyedről?" kérdé Marczi folyvást csodálkozva. „Miért kente be Bandi a képét feketére?" monda tovább Marczi, ki tudta hogy öccse nagyon tréfás ember, s azt hitte, hogy most vele is komázni kezd. „Marczi, legyen eszed, nesze egy kis bor, ez helyre hoz. Hogy kerültél a saroglyába?" éjjel." „Hát feleségem küldött házadhoz, hogy a körül legyek egész „Mondom, hogy az ördöggel czimborál," szólt Bandi. „Bandi ide vigyázz! Azt mondom, ne szólj bele többet! Inkább téged gondolnának ördögnek." Bandi megemlékezett az ő fekete pofájáról, és hallgatott. „De hát mit leskelődöt te a más háza körül, he?" „Hát Juczira leskelődtem." „Ha, ha, ha!" nevetett fel Tulu Pista, „mi a patvar? csak nem vagy szerelmes Jucziba. „Nem én, ha más" mondá röviden Marczi. „S ki az a más, ha nem volnék ?" Híhí! hát azt hiszed, hogy egyedül vagy a világon?" „Ne komázz Marczi, csak azt mondom neked! Hát ki volna a Juczi szeretője." „Egy fiatal deák, kit tegnap estve későn tőle láttam kijönni. No most érted-e ? . . . Még ma estve is ott lesz bizonyosan." „Lassan a testtel!" dörmögé Pista bá. „Marczi csak tréfál, de majd kitudok én mindent. Ülj fel Bandi, a nyeregbe.Hova lett Marczi ? Hé Marczi!" „Elejtettem a csergetyűmet," kiálta vissza Marczi bá, s elment a mellékutczába, hol imént játszta a bakfüttyet. „Annál jobb, fordítsd meg Bandi a szekeret, jól hajts azt mondom, ne kíméld se az ostort se a kereket!" Máskor, ha Tulu Pista útnak indult, azt mondá : „Lassan a testtel, kímélni kell a kereket." Marczit pedig ott hagyták, mint szent Pál az oláhokat, s tudja az Isten mikor akadt csergetyüjére. Annyi bizonyos hogy addig nem indult haza, mig azt meg nem találta, ha mindjárt egész éjjel és egész nap kellett volna is azt keresgélni. — Pista bá szekere vágtatva halad az országúton. Bandi nem kiméli az ostort, se a kereket. Pista bá egyszer sem mondja . Lassan a testtel, hanem meg biztatja. Bizony nem volna csoda, ha az a kölyök még felboritná a szekeret, valamellyik árokba vagy hid alá. — Különben is Pista bá pénteken indult útnak, s kutyája tegnap előtt olly keservesen vonított! Juczi és Laczi búcsúzása hosszan tartott, de ha a bakter nem leste azt annak a felesége, az utcza túlsó oldalán egy fa alól. Közelebb nem mert menni, félt a kutyától, pedig az szegény még mindég a komló alatt hevert. Epen akkor érkezett, midőn távolról a diákot látta bemenni a kapun, a kutyaugatást és sivatást is hallotta, s mintha férfi és nőhangok ütötték volna meg fület. Türelmetlenül várta hát a diák kijövetelét. Sokáig várt hiába. Nem tudta, hogy az a diák most búcsúzni ment Juczihoz. Azok, kik nagyon szeretik egymást, soha sem fogynak ki a beszédből. Olly keserű kimondani az utolsó „Isten hozzád"ot, hogy nem csoda, ha ahhoz az ember előbb szoktatni akarja magát s százszor mondja el, mig a legislegutolsót csakugyan ki kell mondani, akárhogy kényezzen és zokogjon is. Az „Áldjon Isten édes Laczim"nak, s az „áldjon Isten édes Jaczim"-nak tán másnap reggelig se volna vége, ha kocsizörgés nem hallszanék, ha valaki nem nyitná meg a kaput, ha Tulu Pista négylovas szekere az udvarra nem ballagna. Az udvarról szomorú hangok hallszottak be. „Jaj, jaj, szegény Están bá! . . . Nee, te kutyának való Fakó! . . . Hogy az egér rágja meg a gazdádat. Jaj, jaj!" Bandi a harmadik jajt már a konyhában mondta. „Mi történt az Istenért?" kiálta Juczi magán kívül ijedtében, s a pitárba sietett a gyertyával, míg a diák benmaradt a setétben. „Tulu Pista bá meghalt. Az árokba, a pap hidjánál befordult a kocsi; három borvizes ember segített ki! . . . Pista bá a feje lágyára esett!" „Mi az, mi az?" kiáltott szájas Borcsa, ki leshelyéből elősietett. „Az Istenért! Pista bá kiterítve fekszik a szekeren; olly halovány a holdvilágnál. Költöttem, de nem mozdult. Meghalt!" Mikor a diák még ez idegen rikácsoló hangot is hallotta, jobbnak látá a Skodából a szomszéd oldalkamarába vonulni, pedig igen nyughatatlan volt Juczi végett. Juczi már kinn volt a szekérnél, mellyből a lovak ki se voltak még fogva. „Istenem, istenem, vegyük le, ser édes Bandim segits." Bandiki eddig zekéje ujjával takarta el arczát, vagy azért, hogy fényeit elrejtse, vagy azért, nehogy nevetésre indítsa a szomorkodó Juczit fekete orczájával, most a holdvilágnál borzasztóan nézett ki midőn kormos arcza feltűnt. Jól látta Juczi a pofát, de eszében sem volt nevetni. Ő csak a szegény Tulu Pista szomorú sorsát gyászolta és siratta. Egy saraglyán vitték be szegény Tulu Pistát a házba. Az alatt szálas Borbála egynehány szomszédasszonyt fellármázott, hogy főenek az Istenért, mert borzasztó halál, gyilkosság történt. Miután iszabát egy gyékényre teritették, szálas Borbála visszaérkezett s gyanús szemmel nézte az asztalon levő maradék ételt. Szerette volna tudni, ki volt a vendég. Bandi annak a maradéknak késsel villával és öt ujjával esett neki. Juczi keservesen siratta Tulu Pista bát, olly feszívesen, hogy az elősietett vén asszonyoknak is megesett rajta a szivök. * ggtPALYADIJT — Eredeti beszély a székely népéletből. — Irta SALAMON FERENCZ. (Folytatás.) Hanem.