Vasárnapi Ujság – 1857
1857-11-22 / 47. szám - Tiz millió dollár. Jókai M. 506. oldal / Elbeszélések - Virághalmi, Templomszenteléskor 506. oldal / Költemények
Az országgyülés bevégeztével beutazta Német-, Franczia-, Svédországot, Dániát és Németalföldet, melly országok fővárosaiban hosszabb ideig mulatván, folytonos tanulmányok által öregbité ismereteit s tapasztalatait. Midőn hazatért, a nagyatyja után örökölt nagyszerű könyvtárban szenvedélylyel búvárkodott s több jeles czikkben, mellyek bel- s külföldi lapokban jelentek meg, irodalmi uton is hazai állapotaink ismertetésére, fejlesztésére törekedett. 1848-ban Turóczmegye újra megválasztá követéül. 1849. végével b. Prónay Gábor állandóan Pesten telepedett meg s azóta látjuk sikerdus lankadatlan működését a társulati téren. Alig van a szellemi s jótékony czélokra alakult egyletek között egy is, mellyben Prónay Gábor mint elnök, igazgató, választmányi vagy legalább egyszerű részvényes tag szóval és tettel részt ne venne. 1854-ben az irodalom és művészet terén is szép helyet foglalt el azon díszmunka kiadása által, melly 1854-ben magyar és német nyelven „ Vázlatok Magyarhon népéletéből" czim alatt jelent meg s a külföldnek irántunk táplált jó véleményét még inkább megerősité. — Az örvendetes emelkedésnek indult s eredményeiben már is jelentékeny pesti műegyesület ügyeiben mindenkor nagy tevékenységet tanúsított, s olvasóink tudják, hogy a legközelebb időkben létrejött s szép jövendőt érdemlő „Kertészeti egyesület" s „Baromfitenyésztő társulat" szintén b. Prónay elnöksége s erélyes pártolása alatt emelkedtek ki a semmiség öléből. Bizton hisszük, hogy e sorok szives olvasója velünk tart, midőn a fent elősorolt érdemeknek meghozzuk tiszteletünk adóját s kimondjuk azon meggyőződésünket, hogy ha nagyjaink, kikre mindenkor büszke várakozással szokott tekinteni a magyar ember, a munkafelosztás hálás elvét követve, külön-külön térre kiállanak zászlóikkal, akkor csakugyan el fog következni azon idő „melly után buzgó imádság eredez " Templom-szenteléskor. Kész már a kis templom a falu közepén, Mint ragyog a kereszt kis tornya tetején, S tiszta falai milly szűzies pompában Diszelgnek, mint ékes menyasszonyruhában, Csillogó ablakin, mint égi glória Beragyog a fénylő őszi nap sugara. S a kis harangotskák milly szent ünnepélylyel küldik szózatukat a vidéken széjjel. Mintha mondanák a hivők seregének : „Jertek, jertek! . . . mindjárt megzendül az ének." — Megtelik az egyház e nyájas intésre, Ki ne jönne el a templomszentelésre?! . . . Felszentelésére ama szent hajléknak, A melly menedéke dúsnak, nyomoréknak; A hová a boldog siet örömében S a szegény menekül kinja tengerében; Amaz, hogy hálákat adjon Istenének; Ez, hogy itt keressen fájó szívsebének. A hol bizalom két kétkedő lelkünkben És uj erő támad elcsüggedt szivünkben — A hit ereje, melly hegyeket is mozdít, Ez égi balzsam, melly minden sebet gyógyit. Ah! de már csakugyan megzendült az ének Ajkain a hivek buzgó seregének — Ugy hangzik az ihlett szivek össz-zengése, Mint angyal-ujjak közt égi lant pengése. Most a tiszteletes lép katedrájára, Átszellemült öröm ül ki orczájára . . . Szive fenekéről meriti szavait, Hogy lelkünkbe hintse a hit szent magvait; S a honnan merité, oda hat az ige Szivünk fenekére, lelkeink mélyébe. Kimondá az Áment . . . Lelép az oltárhoz, Egy csecsemőt hoznak annak zsámolyához. S a szent keresztvizet ráhinti fejére, A kisded mint angyal mosolyog feléje. A hála rejlik e mosolynak alatta, Hogy őt most az egyház tagjává avatta. Majd egy mátka pár jő — s lesütött pillával Ali az oltár elé — s piruló orczával, Mert az egész népség mind csak reájok néz . . . S egybe fűződik az örömtől rezgő kéz És a „holtomiglan" s „az ő holtaiglan" Ellebben ajkikról reszketegen, halkan; Mintha nem birnák el boldogságuk súlyát, Midőn a pap rájuk adja szent áldását. S az örömanyának köny torul szemébe. Saját esketője jut talán eszébe! . . . Midőn régen elhunyt férje oldalánál Hűséget esküvék az ócska oltárnál. Most de máskép van az, uj oltár elébe, Uj nemzedék járul a régi helyébe; — De ne búsulj öreg, az ujdon oltárhoz, Te is oda léphetsz az ur-vacsorához, Vedd magadhoz s a te lelked is megujul Abban, ki elvérzett értünk áldozatul. Most egy halvány asszony jő egyházkelésre, Elhalasztotta azt, templomszentelésre. Az ünnepélyt zárja a pap hő imája És áldást kér Isten ez uj hajlékára. És megzendül újra a bezáró ének Ajkain a hivők buzgó seregének . Az iskolás csapat kettesén, sorjában Megindul kifelé a templom hosszában S utánuk, kor szerint, szépen kiballagnak A hivek, leghátul a vének maradnak. Virághalmi. Tíz millió dollár. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. Tíz millió dollár! Husz millió pengő forint! Boldog Isten, még csak kimondani is nagy szó! Husz millió forint aranyban, egy rakáson, csak a súlya majd százötven mázsa, hogy ne volna az nehéz egy ember lelkén ? Ha azt mondanák : itt van húsz millió, nyúlj hozzá, tied lesz, add érte cserébe becsületes neved, ... és oda nem adnád . . . Ha azt mondanák : itt van, vigyed, de felejtsd el érte mennybeli üdvödet, ... és nem felednéd el . . . Ha azt mondanák : vidd e kincset, de add el érte azt, akit legjobban szeretsz, ... és el nem adnád, .... És ha azt mondanák : itt van húsz millió, áruld el érte hazádat! ... és el nem árulnád, .... akkor elmondhatod magadról, hogy derék ember vagy. Egy történetet fogok elmondani valami emberről, aki nem tudott illyen derék ember lenni; hallgassátok meg, ha tetszik. A spanyol amerikai szabadságháborúk alatt történt ez a kaland; az idő épen kedvező volt hasonló regények alkotására; a hős és a rabló, a dicsvágy és a pénzvadászat, a honszeretet és a könnyelmű ábránd ollyan közel állottak egymáshoz, ellenség és jó barát könnyen összetévesztette őket; a szabadságért harczolók gyakran kezet szoritottak a kóbor martalóczczal, ki nem elvekért, hanem zsákmányért harczolt, s a kormány vezérei ugy bántak a szabadság-hősökkel, kik egy nagy eszméért küzdtek, mint rablókkal, kiket a törvény üldözni kénytelen. Amint Peruban kitűzték a szabadságzászlót, egy fiatal skót tengerész, Robertson, ki az előtt a spanyol kormány hajóin szolgált, áttért a republikánusokhoz s azoknál hajóskapitányi rangot kapott Robertson fiatal volt, eleven képzelődésü, heves, nagyravágyó, erős hajlammal birt a regényes, a rendkívüli után, ami tengerésznél mind igen jó tulajdon, kivált ollyankor, mikor a tengeren nem csak a viharok, hanem ellenséges gályák s kalózhajók is járnak. Első szolgálatul mindjárt azt bizták rá, hogy keresse fel a hírhedett kalózvezér Benavides bandáját, melly a spanyol kormány pátensével zsebében, a Chili partokat végig rabolja s gyilkol és gyújtogat egész Arauco hosszában. Robertson végrehajtá küldetését, éjszaka meglepő Benavide rablócsapatát legbiztosabbnak hitt sziklarejtekében, a kalózok a dühös tusa után elfogta mind, csupán egy szabadult meg közüle* a második kapitány Martellif az is oldalában vitte magával bertson vadászkésének hegyét, a mi a sebben törött. Az araucai parton, hol a rablókat elfogták, volt egy szép trebély kenyérfa, melly máskor is sok kedves gyümölcsöt termett jó indusok örömére. Robertson ennek a fának hatvan ágára egy egy rablót köttetett fel, hogy akik messziről nézték, mondhatta magukban : a Chilieknek ugyan nagy karácsonfát ajándékozó valaki, czukorbábokkal megrakva.