Vasárnapi Ujság – 1859
1859-09-11 / 37. szám - Fehérhegységi utiképek (képekkel). Első rész. I. II. III. (1. Térkép. 2. Pozsony. 3. Pozsonyi főpiacz. 4. Báthory András siremléke. 5. Máriavölgy. 6. Stomfai kastély. 7. Borostyánkő. 8. Detrekővár. 9. Balassa M. siremléke 434. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek - Somogyi Ignácz: Az én költészetem 434. oldal / Költemények
434 Pray havonkénti 16 forint nyugdíj mellett temérdek nélkülözést szenvedett. Ez időbeli jeltevői közt kitűnő helyet foglal el Hédervári gróf Viczay Mihály, ki a szükséggel küzdő Praynak mindig nemes pártfogója volt. Érdemei méltánylatául Mária Terézia királyné csekély nyugdíját 400 forintra emelte, s királyi történetirónak nevezte ki. A mint Nagy-Szombatból az egyetem 1777-ben Budára áttétetek, annak első őrévé 800 forint évi fizetéssel Pray hivaték meg. Ezen hivataláról azonban 1780-ban lemondott, csak akkor vállalta azt újra el, midőn az egyetem 1784-ben Pestre átköltözött. Ekkor történt az, hogy nagybecsű könyv- és kézirat-gyűjteményét, 400 forint holtáig fizetendő évdijért a pesti egyetem könytárának adá, ezáltal azt a szétszóródástól megmenté, melly sors már sok jeles könyvtárnak jutott osztályrészéül. A munkái által elhíresült férfiút II. Leopold király trónra lépte után félévvel, nagyváradi kanonokká nevezé ki, hol az egész életét másutt töltött Prayban annyira biztak, hogy az ugyanazon évben tartott országgyűlésre a nagyváradi káptalan őt követőül választá. I. Ferencz király pedig tormovai bold. Szűzről czimzett apáttá nevezte ki. Pray élete ezentúl szakadatlan munkásságban telt el, a hazai történet buvárlása vette minden perczét igénybe, mellynek írásában óriás munkásságot fejtett ki. Ez időbeli nevezetesebb művei közöl csak némellyeket emlithetünk itt, mivel mindnyáját elszámlálni nem ide tartozik, illyenek fentebb emlitett munkáján kivül. — Az osztrák házból származott királyok története 1799. Buda. — Magyar királyok története az ország régi álllásának megismerésére szogáló előismeretekkel. Buda, 1801. — Sz. Erzsébet és sz. Margit, II. András és IV. Béla magyar királyok leányainak élete. — Az aubániai perjelségről. — Szent István jobb kezéről. — Szent László királyról. — Salamon király és Imre herczegről. — A magyar királynék koronázása felőli régi véleményről. — A magyar királyok és királynék pecsétjeiről. — A magyar egyházi uralkodásról stb. stb. Kéziratban maradt munkái szintén igen becsesek; ezek közöl mindazokat, miket 1784 után irt, Schőnvisner István pesti egyetemi könyvtárnok barátjának ajándékozta, kitől azt József nádor 1000 pengő forinton vette meg, s ha Pray egy pár életirója jól van értesülve, azt a magyar nemzeti muzeumnak ajándékozta. Ezek közt nevezetesek: az 1524., 1526., 1681., 1790., 1791-iki országgyűlési akták. — A magyar országgyűlések eredetéről s azok fokonkinti fejlődéséről; Bethlen Gábor erdélyi fejedelem viselt dolgai 1612 — 1631. Magyar főemberek levelezései 1490—1711. részben. — Magyarország staszitikája s oklevéltana. II. András, IV. Béla és III. András 1231., 1267., 1298-ban kelt szabadság-leveleiről. A Zsigmond által alapitott Sárkány-rendről. Ezeken kivül temérdek sok okmányt gyűjtögetett össze, régibb és ujabb időből, magyar királyok és királynéktól szintúgy országnagyoktól, azoknak érdekes pecsétjeivel együtt. Mindezen munkáit latin nyelven irta. Hogy miért történt ez igy, kifejtették e lapok, midőn nem régiben Révay Miklós életrajzában ennek számos, szintén latin munkáit érintették. Kitürő munkássága közben elvégre Pesten 1801-ik évi sept. 23-án, Mitterpacher Lajos és Schőnvisner István barátai karjai közt csendesen elérte a halál, kiről habár meleg honszereteténél fogva a szomszéd népek iránt néha néha kissé kiméletlenebb, erős vallásos buzgalmánál fogva más hitűek iránt türelmetlenebb, saját hazája férfiai s eseményei jellemzésében kissé buzgóbb s leirásában bár világos de kissé szárazabb s kevésbé művészi volt is, mint azt illy széles tudományo s jeles műveltségű férfiutól várni lehetne: mindamellett is bizvást elmondhatjuk, hogy Pray György a magyar nemzet történelme körül szerzett számos művei által történetíróink, s e téren úttörőink között maradandó helyet s örök elismerést küzdött ki. Apavári Gy. Az én költészetem... . Az én költészetem nem sebes reptű sas, Melly az égbolt alatt a naphoz közel jár S le nem veri onnét a meleg, a fényes, Égető napsugár. . . Az én költészetem fekete madárka, Nem megy a magasba, dicsőséget várva Levonja a bánat . . itt szálldos a földön Ajakara ollykor egy bus ének, dal jön . . . Fehérhegységi utiképek. (A CSALLÓKÖZI UTIKÉPEK ÍRÓJÁTÓL.) Első rész: Pozsonytól Szakolczáig fölfelé. (Folytatás.) A hegy völgyes vidék ezentúl mindinkább tágul és mig keletnek a Fehérhegység magas ormai köritk, nyugatfelé végtelen róna képezi a látkört. Gazdag, nagy és csinos tót faluk váltják fel egymást az országút mentében. Illyen mindjárt legközelebb, hazánk egyik gyakori helynevét viselő Besztercze. Alig néhány száz lépésnyire a megette emelkedő hegyoldal egyik vadonregényes torkolatán nagyszerű két emeletes épület mutatkozik, kiemelkedő vörös toronnyal, melly a távolban majdnem a házhoz tartozónak látszik. Ez Máriavölgye (Vallis Mariae, Marienthal) egykor a Pálosok, ezen kizárólag hazai eredetű szerzeteseink egykori hires monostora, és máig is még országszerte ismeretes, sűrűn látogatott bucsuhely. (L. a képet 436. lapon.) Ájtatos legendája beszéli, hogy már sz. István király hittéritése korában kezdek zordon bérczeit és sürü erdőségeit Gerard és Zoerarddal s társaikkal bejött ájtatos remeték népesíteni. Egyikök remete-laka mellett kis kápolnát is emelt már a kies völgyben, mellynek oltárára a Boldogságos szűznek sajátkezüleg művészileg faragott fa-szobrát állitá föl, melly előtt társaival s a környék megtéritett első keresztyén híveivel végzé naponként imáját. Mire Sz. István halála után András, Béla és Levente alatt az elnyomott magyar pogányság újra fölemelte fejét, ezen a vidéken is a keresztyén egyházak elpusztultak, a hittéritők üldöztettek. A máriavölgyi remete is eltűnt, miután kegyelt képét odvas fa üregébe egy kutforrás fölé elrejtette, hogy talán majd jobb időben föllelhesse. De azóta az erdőségben a szent zsolosma helyett megint csak a vadállatok üvöltése hallatott, s a jámbor remeték barlangjai kegyetlen zsiványok borzalmas tanyájává lőnek. Az isteni kegyelem sugára azonban nekik is földerült. Történt, hogy valamelly kegyetlen rabló neje idétlen ikreket szült. A vigasztalhatlan szülők ebben vétkes életük isteni fenyítését látták Bus fohásszal fürösztik meg Az én költészetem nem dalias férfi, Kinek fél világra terjed diadalma, S kinek homlokáról azt mondja a babér, Hogy nem lesz meghalva. . . Az én költészetem egy szerető kis lány, Oll egyszerű szegény, ollyan bus, olly halvány, Rám borul, megcsókol, hogy ha fáj az élet, S szivemben csókjára vigasztalás éled. . . Az én költészetem, nem magas lombos fa, Melly a felhőkig ér leveles fejével, S a mellytől a vihar s az idő haragja Megtörődve tér el. . . Az én költészetem lehajló bus fűzfa Édes örömeim sirhantjain hajta, S ha a csalódásnak terhes útját járom, Ollyan nyugodalmas árnyékán az álom. . . Az én költészetem, nem zuhatag, mellynek Harsogó moraja mérföldeket tölt be; S annyi bámulót csal, a honnét leomlik Arra a szép földre. . . Az én költészetem csevegő kis csermely Sötét bus erdőnek közepén fakad fel, Lassan, lassan siet . . a jövőről suttog, Azt mondja, hogy én is leszek egyszer boldog. Az én költészetem nem fényes nap, mellynek Mindenik sugára ugy ragyog, ugy éget, S melly egy pillantásra szerelemre gyújtja E nagy mindenséget. Az én költészetem felhős éjszakámnak Derengő csillagja, mit csak alig látnak; De én rajta csüggök, sugarait érzem , Rajta fénylik, ragyog éltető reményem! Az én költészetem nem futkosó szellő, Melly kizöldült völgyben virágokon lépked, Melly elszenderiti mámoros illattal Az ábrándos lelket. . . Az én költészetem gyengéded viszhang csak, Viszhangja az édes epedő sóhajnak, Mit titkosan bocsát szivem lángzó vére, Ha az emlékezet keze hozzáére. Somogyi Ignácz.