Vasárnapi Ujság – 1859
1859-12-11 / 50. szám - Egy vidéki ember levelei Pestről II. 595. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek
595 csak hevességtektől félék. Az uj lőfegyverek csak távolban veszélyesek, s azok nem fogják gátolni, hogy mint eddig is, a szurony maradjon a franczia gyalogság félelmes fegyvere." 9. számú rajzunk a sorgyalogság tisztét és közemberét tünteti elénk. A franczia tiszt fő jellemvonása, hogy mindig háborús időket óhajt. Előtte azon kormány népszerű, melly őt harczba viszi, azért is a Napoleoni uralkodás, már csak a nagy császár emléke miatt is a katonaság előtt a legnagyobb tetszésben részesül. A franczia tiszt, egész fel a kapitányig, meglehetősen roszul van fizetve. A törzstisztek, őrnagyok és ezredesek feltűnő szigorral különítik el magukat a kisebb rangú tisztektől. Mondhatni, hogy Francziaországban a kapitány és az őrnagy között, társalmi tekintetben nagyobb különbség van, mint Németországban az őrmester és hadnagy között. A franczia tiszt, csak azért, hogy tiszt, még nem tagja a magas korbeli társaságoknak; a kapitány úgy tekinti tiszti hivatalát, mint életpályáját, közöttük nincsenek olly fiatal uracsok, mint például Angliában, kik csak azért lépnek az ezredbe, hogy fényes egyenruhájukkal a tánczvigalmakban büszkélkedjenek s pénzüket vig pajtások között költhessék. A franczia tiszt ritkán szokott házasodni, hanem ha szolgál a szerencse, és tábornokságig viheti, nem igen marad feleség nélkül. Vagyonos szülők gyermeke csak kivételkép kezdi pályáját a gyalogságnál, s a főhadnagy előrelátásból nem házasodik, mert reméli, hogy 45 éves korában ezredes lesz, s akkor, hite szerint, válogathat a legszebb és leggazdagabb lányok között. A közvitézek Francziaországban az úgynevezett vig ficzkók közé tartoznak. Hivatalos adatok szerint a közemberek felerésze nem tud olvasni, az illyenek azzal vigasztalják magukat, hogy nem lesz belőlük káplár, akinek magán kívül még másokért is felelni kell. Az utazók, akik Francziaországot bejárták, egyhangúlag állítják, hogy a midőn először láttak egy franczia zászlóaljat kiállítva, egészen megcsalatva érzék magukat. A legénység sovány és gyenge testalkotása : mozdulata szabálytalan, könnyed és hanyag s mi a ruházatot illeti, a csinosságra sem nagy figyelmet forditanak. Azonban a külső csal : a kiaszott arczu katona edzett izmokkal bir; a látszólagos hanyagság szine alatt az önbizalom ereje rejlik; az öltözetbeli csinosság helyébe a kényelem és czélszerüség rendszree van behozva. A franczia hadseregben van 100 ezred sorgyalogság. Béke idején egy ezredben van 2 mozgó, és tartalék zászlóalj. Az előbbiekben van 8 század, a tartalékban 7. — Midőn a zászlóalj sorba áll, a széleken az egyik század gránátosokból, a másik könnyű gyalogokból áll. E két század „válogatottnak , (d'elite) a többi hat középpontinak neveztetik (Compagnies du centre.) A válogatottak közé nem vesznek ollyan ujonczot, a ki legalább már 6 hónapig a középszázadokban nem szolgált volna. Háború idején, minden zászlóal két századot külön választ s akkor ezekből a 4-ik zászlóalj alakul; a szabadságosak behivatnak, s az ezred létszáma 4000 emberre emelkedik. A franczia gyalogság kék kabátot visel, melly majdnem térdig ér. A nadrág téglavörös. A gránátosok vörös vállrojtot volt igeur századok sárgát viselnek. Az előbbiek e mellett jelként vörös posztóból égő gránátot, az utóbbiak vadászkürtöt viselnek. A vadászok (10. sz. kép) összesen 20 zászlóaljat képeznek. 1851-ben még csak 10 vadászzászlóalj létezett, a mostani kormány kitűnő figyelmet fordít e fegyvernemre, s a zászlóaljak egymást felváltva, Vincennes-ben szoktak begyakoroltatni, azért is vincennesi lövészeknek neveztetnek. Egyenruhájuk hasonló a sorgyalogságéhoz, azon különbséggel, hogy zöld vállrojtot viselnek, s a bevarrások (passepoils) sárgák. 11. sz. képünk a gyalogságnál létező trombitást, dobost, karvezetőt és az ezredbeli ácsot tünteti elénk. A tüzérség (12. sz. kép) a franczia hadsereg legjelesebb osztálya. A leghíresebb franczia tábornokok a tüzérségen kezdik pályájukat. Az „École politechnique" világhirü intézet, s ezenkívül a tisztek és altisztek számára külön iskolák léteznek. A tüzérségben van : 5 ezred gyalogtüzér, 7 ezred lovassági tüzér, és 4 gyorslovas tüzér. Összesen 16 ezred 197 üteggel, 60,000 ember, 49,000 ló 1182 ágyu. A jelen évben behozott vontcsövű ágyuk gyakorlati czélszerüsége, a lefolyt olasz hadjáratban fényesen bebizonyult s azóta más hatalmak is elfogadák az uj rendszert. Megjegyzendő, hogy a franczia tüzérek rövid lőfegyvert is viselnek, melly széles szuronynyal van ellátva. 13. sz. képünk három markotányosnőt ábrázol. A széles karimájú kalapot viselő a gyalogságnál, a másik szemközt az előbbivel a zuavoknál, a harmadik körből a lovasságnál van alkalmazásban. (Foly, TÁRHÁZ. Egy vidéki ember levelei Pestről. II. Első séta : a hatvani kaputól a szénatérig. Elvégre Pesten voltam. Felültem egy omnibusra, s vittek, magam sem tudtam merre. Midőn a kocsi megállott, kérdezősködtem, hol találnék egy alkalmas vendéglőre, s elvezettek az ujvilág-utczába, az „arany sasba," hova rendesen alföldi magyar emberek szoktak szállni. Ezen harmincz esztendeje mult, hogy utoljára laktam Pesten. Akkor is későn este érkeztem a városba. Emlékezem, gyönyörű augusztusi holdvilágos éj volt, s én este 9 órától egész reggeli 2 óráig össze-vissza barangoltam az utczákat, s mindenekfelett az érdekelt, ha eltévedtem, s egyszerre véletlenül olly helyre bukkantam, hol már egyszer megfordultam. Most már egykori jurátusi lábaim rég elhagytak, törődött, zúzódott testemnek jól esik a nyugalom. Csak egy pár pillantást vetek a gázvilágitásra, gyönyörködém a denevérszárny-alaku fényes lángon, vacsorát szokásból evém, s azután lefeküdtem. Tetszettem magamnak, hogy illy közönyös ember válhatott belőlem, s elhatározám, hogy a szép várost, mellyről annyit olvastam, s mellyet újra látnom, szivem fővágya volt, majd csak reggel, napvilágon, fogom szemügyre venni. Reggel 6 óra volt, midőn az utczára léptem.Először azt gondolom, felfogadok valami vezetőt, de mégis jobbnak ítélem, ha egyedül vetem oda magam a már zajló népség hullámai közé. Ez esetben legalább járok, kelek, a merre tetszik, ott állok meg és vizsgálódom, hol kedvem tartja, s ha eltévedek, majd csak eligazodom, felkeresem a régi ismerős helyeimet, s annál nagyobb lesz örömöm, ha tapasztalom, milly változások történtek ennyi idő óta. — És hogy szemlélődéseimet ott kezdjem, ahol az azelőtti napon a vasútról letettek, megindultam az indóház felé. Mindjárt elmondom, hogy jártam. Én bizony azt gondoltam, hogy a vasúti pályafő csak is ott lehet valahol a város délkeleti részén, amerről hajdanában is Pestre szoktunk volt érkezni; azért az úgynevezett hatvani kapuhoz érve, kétkedés nélkül jobbra fordultam. Nézek az utcza szemközti oldalára, s úgy veszem észre, hogy ott minden azon állapotban van, a mint azt ezelőtt 30 évvel elhagytam. Épen hogy a Grassalkovics herczeg-féle granariumból lakóházat csináltak, s az országút felé eső boltokat bérbe adták az ócska vasat áruló zsidóknak. A szegletház után egy hosszú kőfal-kerítés következett. Ez régente a füvészkert volt, most csak egy pár fa van még benne; az udvaron gazdasági gépek voltak kiállítva, balról, a fal mellett. Paprika Jancsi bohóczkodott egy nagy rakás gyermek rettentő mulatságára. Annál inkább volt okom megelégedni az utcza másik oldalával. Tüstént tehát, hogy a rut helyről nézzem a szépet, átmentem a szemközti részre, s onnan gyönyörködöm, milly nemes ízlésben épül ezen ifju város. A sárgára festett Zrinyi-vendéglő helyét kevély háromemeletes palota foglalja el. Az uj kávéházzal egyszersmind a réginek kéteshirü vendégei is elpusztultak; a ház előtt meleg éghajlati növényekkel kerített sátor alatt csinos úri közönség ült az asztalok mellett. A kávé finom illata odacsalt volna, ha lelkem vágya, hazám fővárosát ujonan létrejött szépségeiben minél elébb csudálhatni, étvágyamnál nem erősebb. Igen meglepett engem a pesti uj kövezet is. Egykoron e széles utcza valóban megérdemlé, hogy országútnak nevezzék. Sárból és homokból készült, s kátyúkkal bővelkedő töltés huzódék ott keresztül, hol most végtől végig négyszögű kövek vannak lerakva. A sima kövekből épült járdán rég nem érzett könnyűséggel sejtettem, s háladatlansággal vádolom az ujságirókat, akik, tárgy hiányában, e nagy költségbe kerülő gránit koczkák felett elménezkednek, pedig sok helyütt hazánkban bár a templom lenne olly szépen kővel kirakva, mint Pesten a járda. A Zrínyihez czimzett ház után még néhány tetszetős külsejű épület következik.Igen kedvező benyomást tesz a szemre, ha a góthiveket és czifrázatokat a jelenkor építészetének kényelmeivel összekötve találjuk.Van itt egy épület, melly nézetem szerint túlságosan el van czikornyásitva. De azért hadd legyen illyen is : a kimért szabályozott épitkezés a legnagyobb várost is egyhangúvá, unalmassá teszi. A városoknak az épületek változatossága nyájas külsőt szokott kölcsönözni. Öszhangzásban van ez az utczák ellepő tarka sokaságával. A nagy világ e külső képe nem tánczterem, a hol csupán fekete frakkokat látunk, nem kaszárnya, mellynek udvarán csupán fehér egyenruhás sorok vonulnak szemeink előtt. Elhaladva a régi füvészkert falkerítése mellett, észrevévén, hogy ami az épületek szépségét illeti, a balsor szerepet cserél a jobbal. Itt már a külváros felé eső részen kezdenek a házak szépek lenni, míg ellenkező oldalon többnyire csak régi ismerőimet találom fel. Ott állottam, a hol hajdanában a „Rongyos lámpáshoz" czimzett szenyes csapszék gubbaszkodott. Kerestem a sárral befecskendezett falakat, mellyekről egy időben valamellyik diák társam mondá : „épen ilyen voltam én másfél esztendős koromban, ha anyám egy kanál szilvaizet adott, hogy ne sírjak, s én bekentem magamat." Most, egy igen díszes, és egyszerűségében is sokat mutató épületnek homlokfala emelkedett előttem. Az első pillanatban az jutott eszembe : eztán a nemzeti múzeum! de miután előtte s körülötte szépen zöldelő kertet nem láttam, elismerem tévedésemet. Elhagyom a járdát, s az utcza közepére jöttem, hogy onnan nézzek végig az épületen. A felirásból megérthettem, hogy ez az uj Állatgyógyászi intézet. Örömöm határtalan volt, mert ugy gondolkodom . Ha illyen palotában tanulják a lódoktorságot, hány emelettel birhat azon fényes márvány-oszlopokon nyugvó kevély épitvény, mellyben a magyar egyetemi ifjúság, a szenvedő emberiség érdekében az orvostudori koszorú elnyerése után fáradozik! Csalódásomat máskor írom le, de ezóta nagy vigasztalásomra értesülök, hogy az egyetemi orvosi kar számára épen most van tervben egy olly épület, melly a czélnak megfeleljen.