Vasárnapi Ujság – 1859
1859-09-11 / 37. szám - Visszapillantások az olasz hadjáratra: (1. Három magyar huszár Vogherában. 2. Egy huszárezred fogadtatása Münchenben. 3. Osztrák csapatok a Brennerhegyen. 4. A franczia sereg visszatérése Párisba. 5. A buffalorai hid a Ticinón. 6. Halottak temetése 439. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon. - Lehet vásár koldusok nélkül. Nemcsik J. 439. oldal / Vegyes tartalmu
442 gondoskodnia kellett volna a költözködésről , de a nő sehogy sem tudván megbarátkozni azon gondolattal, hogy megszokott házából valaha kiköltözködjék, őrülé3i rohamában egyetlen gyermeke életét egy vágással kiolta, s azután saját ereit is felvágta. A szerencsétlen nő, midőn e sorokat irtuk, még élt. — Sz. M. — (Szomorú példa): Hinné-e valaki, hogy találkoznak emberek, kik lakukat s terményeiket önmaguk megsemmisítik s felgyújtják? Fájdalom, vannak illyen, a túlságos biztositásból származó esetek, illyen történt Szegszárdon is, de pórul járt a gonosztevő, mert felfedeztetvén, hogy önmaga gyújti fel biztosított házát, legközelebb bírói ítélet következtében szigorúan lakott. Ezen bűntény kiderítését főleg az ottani főszolgabíró úrnak lehet köszönni, ki átalában számos érdemet szerzett már a közbátorságra nézve. A kivégzett gyújtogató háza a magyar bizt. társulatnál volt biztositva. Ugyan e társulat előtt feltűnő levén némelly biztosított gabona túlzott értéke, egy hivatalnoka által kutatást rendelvén az egész vidéken, szomorúan tapasztalta, hogy a biztosított érték igen sokkal több volt a valódinál. — Valóban szomorú, hogy a jótékony czélú biztosítási intézeteknek illyesminek is ki kell téve lenni! Bár a gyöngéd becsületérzés lehetlenné tegye az illy esetek megújulását! -! (A ,,Novara" gőzös földkörüli útját bevégezvén), közelebb Triesztbe visszaérkezett. A tudomány érdekében kétségkívül fontos eredménye van ez utazásnak, jelenleg azonban, a hivatalos kimutatások hiányában, még keveset tudunk róla. A magával hozott tárgyak közt nagyszámú ipartermény van, különösen chinai és japáni munkák s mindennemű fegyverek; vannak továbbá majmok, kajdácsok (papagály), három fiatal farkas, több szerecseny, két olajszínű és tatovírozott testű newseelandi lakos stb. Az utazók közöl mindössze nyolcz ember halt meg; a parancsnok, tisztek és tudósok minden betegségtől menten maradtak. A, (A léghajóul megkísérlése Amerikából Európába), mellyről Wise léghajó utazásának leírásakor emlékeztünk, aligha fog sokáig elmaradni. Vagyonos emberek e czélra már 20000 dollárt (40,000 ft.) írtak alá. ^ (A kiköltözöttek száma), kik 1815-től 1858 végéig, jobb hazát keresendők, előbbi hónukat Angliát, elhagyták, 4,797,166-ra megy. Ezeknek fele az észak-amerikai államokban települt meg. A (Északi fény.) Az „A. H." írja, hogy hétfőn, aug. 29-én reggeli 1 órától majd 3 óráig az égen nagyszerű északi fény volt látható. Tótkomlósról is hasonló tüneményt észleltek. De vajjon igazán északi fény volt-e az? A (Egy gazdag orosz), mint mondják, a Londonban levő orosz követ testvére, Svejczban Wallis kantonban Zermattnál aug. 20-án, midőn a magas jegeseket (Gletscher) mászkálná, megsikamlott s egy jégszirt torkolatba, 60 láb mélységre alázuhant, honnét kötélen utána ereszkedve, nagy fáradsággal lehetett csak fölhozni őt, ki egy szót sem szólt fájdalmairól, mert akkor már rég meg volt halva. — (A Csabacsüdi gyógyfonás Békésmegyében.) A természet gyógyitó erejét olly helyekre is elárasztja, hol azt az ember csaknem hihetetlennek tartaná. A természet illy csuda szüleménye a csabacsüdi keserü-viz-forrás, mellynek ize, könnyű itala és hatása csaknem a karlsbadihoz hasonló. A forrás mintegy két ölnyi mélységből buzog fel vizszintes s nem pedig függőleges irányban. Hogy a forrás vize gyógyerővel bír azt sokan tapasztalták a környéken, kik ha bajuk van, csak a forrás vizéből isznak reggelenként egy pohárral és könyebbülést éreznek. Sőt az állatokra nézve is igen nagy gyógyerővel bir, mert többszöri ivása után e viznek vidorabbak lesznek, és fényes szőrt kapnak, mi az egészség jeléül tekintendő. Ajánlanám figyelmébe e forrást a szakértő orvos uraknak, annál inkább, mert az tudtommal Magyarország alföldjének egyetlene. — Szakál Pál: (A kocsikerekeknek gutta-perchávak bevonása) Berlinben mindinkább divatba kezd jőni, mi igen czélszerű mód a kellemetlen kocsirobogás megakadályozására, bár másrészt véleményünk szerint azon árnyoldala van, hogy a hátulról jövő kocsit így kevesbbé lehet észre venni, s annálfogva könyebben történhetnek összegázolások. (Fölhívás.) Megjelenendő munkám példányainak mennyiségét egyedül az előfizetők száma határozván meg, — ezennel felkérem a t. cz. gyűjtő urakat a náluk levő előfizetési iveket az eddig egybegyűlt előfizetési összeggel együtt, legkésőbb f. hó 15-éig Müller Gyula könyvárus úrhoz beküldeni. Pest, september 1-én 1859. — Oldal József. Levelezés. Vidéki levél a bécsi levelezőtől. N.-Abony, sept. 5. (Boldogság otthon. Rosz zenekar, jó czimbalmos. Jó zongorász, rosz műhistorikus.) Boldog, ki a város tájától, zajától Házbérgondok nélkül éldegélhet távol! — Az illy boldogságnak én is örvendezek, Saját tehenünknek ehetem vajából S békésen fogyasztom az én öregemnek Jó magyar dohányát nagy tajtékpipából. Horatius versének e korszerű s nem kevésbé szellemdus körülirását szükségesnek tartom ollyankor, midőn csekély érdemű pennámmal vidéki levelezőnek csapok fel azon jó reménységben, hogy — egyetlen és fontos argumentumul azt hozván fel, hogy csak rövid ideig akarok fungálni — a tiszteletreméltó czéh a „szörert" nem fogja kilevelezni köréből, s ígérem, hogy mikorra „falusi benyomásaim kifejezésének befejezése kinyomatását elérte" rég nem leszek már e vidéken, hanem újból taposni fogom egész meggyőződéssel azon köveket, mellyeknek egy-egy darabja ezüsthuszasba került. Milly levegő, milly emberek, milly koszt, milly ágy! Wer nie diu Gollaacii mit Aorger asz, Wer nie die flöherfüllten Nächte An seinem Bette schläfrig sasz, Der kennt euch nicht, ihr himmlischen Mächte! Csak ugy kavarognak bennem az érzelmek, mellyeknek chacsából az az egy gondolat bontakozik ki tisztán : itthon vagyok! . . . s a fennidézett versre vonatkozólag nekem és Göthének igazat fog adni mindazon egész és feleségtelen ember, ki évek során át lakik Bécsben. Hanem legyen neki megbocsátva, én jószívű ember vagyok. — Ne nehezteljen rám, hogy ez egyszer annyit beszélek magamról; nem hiúságból, hanem megelégedésből történt, s miután vágyaim belügyének eleget tettem, térjünk át a külügyekre. Hogy Abonynak hány lakosa van, a földműveléssel, vagy marhatenyésztéssel foglalkozik-e tüzetesebben, sokat olvas, vagy keveset beszél-e, kávét iszik-e többet, mint theát stb., nem tudom, csak annyit engedjen mint bizonyost állítanom, hogy itt kimondhatlanul jól érzi magát mindenki, hogy itt a régi magyar erkölcsök a legszerencsésebb öszhangban állanak e krinolinos század igényeivel, hogy szép és kedves hölgyekkel, művelt férfiakkal, kaszinóval, nyilvános kutakkal, titkos verselőkkel, ismert írókkal, írónőkkel, lantosokkal, dalosokkal, s mindenféle sokkal, zeneszerzőkkel, roppant porral s gyalázatos zenebandával bírnak ; az utóbbi dologra rácsapott epitheton, azt hiszem, annál igazoltabb, miután keringőviselt, polkabeteg füleimre édesen hat még a leggyengébbül előadott magyar zene is; hogy ez Abonyban így van, annál csodálatosb, vagy épen azért természetes — mert az ismert zeneírók Simonffy, Lovassy földjeink — vagyis : azon igazolt példaszóból indulva ki, melly szerint minden varga rongyos czipőben jár, feltűnőnek nem fogja ön találni, hogy rosz zenekarral bővelkedünk. — Hanem aztán van .... de nem, ez uj sort érdemel, ha szedő barátom tiltakozik is ellene. Van czimbalmosunk, kit, minden tétova nélkül, művésznek nyilatkoztatok a vidéki levelező (ha általam bitorolt ig, de) örökölt jogainál fogva s azon édes lelkesültség folytán, mellyre néhányunkat ébresztett a minap. — Czimbalom azon hangszer, melly azt a sajátszerű, bűvös színezetet kölcsönzi a magyar zenének, melly arabeszkjeivel körül- és átfutva a dallamot s közéje vegyül azon hangoknak, mellyeknél nincsenek szebbek széles e világon; hanem jó czimbalmost ollyankor hallgatni, mikor csak ketten „segítik," mint ők mondják, midőn a gordonka és brács lágy, zöngedelmes moraja szűrődik át az illyenkor önállóan s tisztán kifejlődő árián — hasonlithatlan, s csak épen magyar ember által élvezhető gyönyör ; hallgattuk kezünkben a quaterkás pohárral, szemünkben a könyvvel s szivünkben azon fájó, nyugott bánattal, melly sohasem szunyad bennünk, s illy perczekben csak határozottabb kifejezést nyer stb. stb. — Látja, hogy mennyire neki feküdtem az ábrándnak, melly nekem, mint tudja, sohasem volt legerősebb oldalam, s hogy ez igy történt, roppant és elvitázhatlan érdeme Ölvödi Laczinak, a legkitűnőbb czimbalmosok legszerényebbikének. Csermák, Bihari, Lavota darabjai, s azok a szivetjáró és magyar hangok szerencsésb és igazabb interpraetatiót Lacziénál aligha nyerhetnének; hálával és gyönyörrel emlékezem itt róla, nagyobbítsa ő is a magyar zene jeles hirdetőinek sorát, éltesse őt az Isten, s egyebet nem kérünk mint azt, hogy el ne vigyék tőlünk műutazni; majd gondját viseljük mi, csak maradjon meg szépen minálunk — bizony, bizony mondom, hogy ránk fér. Valamint egyéb vidékein a magyar hazának, ugy itt, is nagy indignatiót szült Liszt Ferencznek a magyar zenét illető merész állítása, s nem kevés meglepetéssel olvasám tegnapi tiltakozását (a M. Sajtóban), mellyben néhány homályos kapkodás után azt állítja, hogy az ő könyve még meg sem jelent; ejnye! ejnye! már ez csakugyan furcsa vagy „különleges," hogy dr. Tulipánnal ékesen fejezzem ki magamat. Kezemben volt a könyv, Simonffyd-magammal olvastam belőle olly dolgokat, mellyeknek századrésze is elég volna azon elkeseredettség előidézésére, melly minden magyart elfogott. — Vagy csak azt állítja Liszt, hogy „volume"-jének magyar fordítása nem jelent meg? ... de uram azért, hogy ön magyar létére nem beszél magyarul, tudunk mi annyit francziául, hogy megérthessük, a mit zenénkről mondanak, sőt ha csuvasz nyelven irta volna könyvét — az illyen dolgokat mindig megérti az ember, s avval, hogy honfitársaira s szülőföldére különben minden szépet jót ráaggat, még nem ütheti el azon differentialis — negativ okoskodásokból, s ingadozó okadatolásokból kibetűzhető állitást , miszerint a magyarnak csakugyan nincs zentje! — Kár, hogy az, s kire olly büszkék valánk, ki olly szeretreméltó, genialis s nemes érzelmü, illy könnyelműen lisztezte be fényes nevét; ne is akarjon kimosakodni,mert abból csiriz lesz — ami nem valami jól áll. Ugyan miért haragszunk mi azokra a nagyfejű sógorokra, kik a kutyafejű tatároktól származtatnak bennünket, csikóhussal jóltartanak s nyelvünket tót vagy turul eredetűnek mondják ? Gróf Fáy, Ujfalussy, Szénffy stb. hallgatni fognak? . . . csak mentől előbb czáfolják meg Lisztet a külföldi lapokban, intra muros még csak haragunni sem tudunk rá, legfelebb nevetünk fonák, badar, fantasmagorikus, de daczára ennek szépen irt könyve felett. *) Én pedig ajánlom magamat a szerkesztő urnak s miután vadászni készülők, praetendálom, hogy nekem telhetőleg sok vadat kívánjon. A viszontlátásig. K. T. *) Liszt könyvében — nem tekintve irányát — valóban sok szép és érdekes részletre akadtunk, mellyekből adandó alkalommal közlendünk is mutatványt. Igazolásául annyit röviden meg kell említenünk, hogy a magyar haza és nemzet iránt a legmelegebb lelkesedés szól a könyvből, de azt sem lehet tagadni, hogy ez egyszer talán csupa túlságos jóakaratból — elvetette a sulykot. Örömmel fogadjuk egyébiránt a lapokban közlött többrendbeli igazoló felszólalását s mind azok igyekezetét, kik Liszt Ferenczet megingatott s hirnevének visszaszerzésében támogatják — mi leszünk az elsők, kik hangosan valljuk be haragunk alaptalanságát, ha a bizonyítékok ereje lecsillapítja azt. Szerk.'