Vasárnapi Ujság – 1861
1861-03-17 / 11. szám - Adatok Petőfi halálához 126. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
meleg kénköves vizü Peczét, mely Várad alatt szakad rövid pályája után a Körösbe, a legelsőbben is Szöllös nevü helységbe értünk. Az igen jó állapotban levő országút Szöllősről Pecze-Sz.-Mártonon keresztül folyton emelkedő halmokon, hűs árnyat terjesztő, éltető zamatot lehelő bükk-erdők közt vezető az úgynevezett Felix-Fürdőbe. Sz.-Mártonnak egy csinos r. k. egyháza, s kastélyalaku premontrei zárdája emlitést érdemel. Ezen, N.-Váradon tanitással üdvösen foglalkozó szerzet tagjai a városban is birnak egy tekintélyes külsejű, kétemeletes zárdával, mely azonban az utóbbi időben katonai és börtön-kórházul használtatik. A hegyfoki (premontrei) zárda birtokához tartozó Felix-Fürdőtől félórányira, kies völgyben fekszik a czélszerü épületekkel, sétányokkal s minden szükséges kellékkel ellátott Püspök-Fürdö, a n.-váradi püspökség birtoka. E két, hatalmas gyógy erejű, meleg kénköves vizü fürdőt, melyek hazánk s Európa ilynemű elsőrendű helyei közt méltó állást foglalhatnak el, — római eredetüeknek mondják. A török uralom és zaklatások alatt II.-Várad nemcsak mint Magyarország keleti kulcsa, de mint meleg fürdőkkel biró hely is az izlamot követőknek szemefénye volt. A török vallásos szokásból, de még véralkatánál fogva is nagyon gyakran használván a fürdést és mosódást, — mint azt a történelem igazolja, az országban leginkább azon helyeket igyekezett kezére keriteni és megtartani, melyek melegforrásokkal dicsekednek, milyek : Buda, Eger, a délkeleti szélek és N.-Várad. Az erdélyi belfejedelmek alatt N.-Várad soknemü háborgáson esvén keresztül, hirneves fürdői mindinkább hanyatlottak, mig végre uj életre támadtak leginkább feledhetlen emlékű orvosunk, Grosz Frigyesnek *) ezekkel is történt sikeres gyógyitásai által. Most már ismeretesek e hévvizek megint az egész hazában, s látogatóikat nemcsak a közel vidékről, de az egész Tisza és Maros közti földről nyerik. Továbbá e fürdőhelyek N.-Váradnak az, mi Pestnek a budai hegyek és a Császár-fürdő. Ideje szórakozni s mulatni, a kinek ideje s erszénye engedi. A Püspök-fürdő közelében Bontón van egy régi, néhány század viharát átélt, sokaktól Sz. István, némelyektől pedig (s több valószinüséggel) Sz. László királyunk által épittetni állított kápolna, mely idő folytával török mecsetül használtatott, még később hol a görög, hol a latin szertartású katholikusok tartották benne isteni tiszteletüket. Ezen kápolnát barna falaival, méhlepte tornya és fedelével néhány év előtt még egész tiszteletgerjesztő ódonságában láttam. Az utóbbi időben azonban Göndits István püsp. urad. főigazgató kegyelete azt egészen újból kijavíttatta, miáltal ugyan régi emlékeink egyikét elveszték, de az isteni tisztelet egygyel több alkalmas hajlékot nyert. " E ponttól kezdve a táj mindig regényesebb, mindig felségesb külsőt nyer. Jobbról-balról bükkös erdők, vadszőlővel, cserjével benőtt irtások, ezer vadvirággal, pirosló eperrel elhintett tisztások, nyájaktól tarkáló dombok, s a sovány rozsot vagy tengerit * termő földeken kapájukra támaszkodó, s minket bámuló oláhok gyönyörködtetik a szemet! Nagyravágyásom csak addig terjed, hogy valaha az irodalom sovány mezején oly bámulatot kelthessek, mint milyet ezen utamban az oláhok közt nadrágos voltom okozott! Előttünk a Bihor, Réz, s Valemare egyes ormai kékeinek s egyes kopár részeik a nap sugaraival elhintett, hóval borított bérczekként tűnnek elé. Az úttól jobbra Tenke mezőváros és fürdő, Beél regényes vidéke, balra pedig Síter és Szalárd helységek fekszenek. Szalárdról eszembe jutott a jó régi krónikás, Szalárdy János, a ki Várad siralmas történeteit azon időszerinti ékes magyarsággal kilencz könyvben irá vala meg, regényíróink nagy hasznára. Már-már a szóból akartam elemezgetni e két helység elnevezéseinek eredetét, midőn a bonyodalmas útról, Horváth Mihály esperes ur jó eleve az egyenes ösvényre térített következő előadással : Síter és Szalárd hegyes rengetegben feküdt, s mindkettő szerzetes kolostorral birt. Szalárdon volt a Sz. Alárdról nevezett kolostor, honnan később összevonás által vevé a helység is elnevezését. Nagyobb egyházi ünnepek alkalmával a szent menet (processio) a hegyek közti ösvényen innen vonult a szomszéd klastromig, a honnan azután ez, s a körüle kerekedett helység Sanctum Iter (Szent ut) latin nevet kapott, a minthogy régibb okiratokban az ily módon van papírra téve : „S. Iter." — Elterjedvén azonban hazánkban a reformatio, annak uj hivei nem igen kutatták a helység elnevezésének történetét, hanem egyszerű ésszel ugy mondották azt ki, ahogy kiírva látták, s igy maradt fel mai napiglan „Sanctum Iter" helyett : Síter, és „Sanctus Alardus" helyett : Szalárd. E történetke valószínűségéről csak azon esetre kezeskedhetném, ha bizonnyal tudnám, vajjon a reformatio behozatala után nyerte-e a Szalárdy család nevét e faluról, avagy még azelőtt ? A Felix-fürdőtől legelsőbben Mikló-Lazúr magyar hangzású, de csupa oláh lakost számláló püspöki helységbe érünk. Ennek határában kezdődik ama táj, melyre ráillenek a nagy költő szavai : Az a görbe felföld hegy- és völgyeivel Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell! S valóban nem tudtam egy hirtelen, hogy e nagy könyvnek melyik lapjára vessem szemeimet legelőször : a természet szépségét s teremtő erejét, vagy az ipar renyheségét s az ember elsatnyultságát tekintsem-e? Mikló-Lazúr lévén utunkban az első oláh falu, helyén látom itt a magyarhoni oláhokról tett tapasztalataimat közölni, mielőtt további utam leírásához fognék. (F.iyt,n.. köve^no .) Életirását s arczképét közlötte a Vasárnapi Újság 1857-ben. *) Tengeri kukoricza, erdélyiesen : törökbuza, oláhosan : málé. TÁRHÁZ. Adatok Petőfi halálához. XL. Nyilt levél a „Vas. Újság" szerkesztőjéhez. (Nyomozása és fölfedezése a Kápli Lajos ur kis-babothi lelkésznél volt Petőfinek.) Győr, márczius 4-kén. A Petőfi halálára vonatkozó adatokat figyelemmel kisértem, nem mintha nagy költőnk halála fölött kételkedtem volna, mert e szomorú meggyőződés már a segesvári csata óta sajátom, hanem kedvenczem végperczeinek részleteivel, s a szent helylyel, hol a hazát tán leglángolóbban szerető kebel pihen, óhajtottam megismerkedni. Magam is az erdélyi hadsereg tagja voltam, s zászlóaljam az 50-dik honvédzászlóaljjal Maros-Vásárhelyen készültségben álltunk, mikor a szerencsétlen kimenetű segesvári csata vívatott. Föladatunk volt a beszterczei uton netán előtörő orosz-osztrák sereg megakadályozása. Azt, hogy imádott parancsnokunk vezérkarával együtt ment Petőfi a bekövetkezett segesvári csatába, szintoly bizonyosan tudom, mint azt, hogy az elvesztett, de a magyar fegyver dicsőségét e veszteség mellett is emelő csatából vissza nem jött. Aznap, melyen vezérünk megjött, melléje, illetőleg a vezérkarhoz voltam szolgálatra rendelve; s mig ő elgyengült teste üditésére lanyha fürdőt vett, mi az előszobába gyűlve beszélgettünk a mult nap veszteségeiről, s közvetlen környezetről hallom, hogy Petőfi Sándor a csatatéren maradt, holtan, vagy a foglyok közt, arról tudomása egyiknek sem volt. Elég az, hogy vissza nem jött, s ha élve kerül az ellenség kezébe, a vérdühös Haynau alatt, bizonyára kivégeztetik, s ha nem, úgy kegyelem utján 20 éves nehéz várfogságra ítéltetik, s erről tudomásunk van. Bujdosása hazánkban vagy a külföldön, most már épen értelmetlen volna, sőt azt sem hihetem, hogy ő, kinek mindene, mondhatjuk éltető eleme a költészet volt. Bach kényuralma alatt hallgatott volna, mint nem hallgathat a ligetnek dalnoka, a kalitba zárt csalogány. Ezeket tudva, annál inkább meglepett Kápli Lajos kis-babothi lelkész urnak f. évi jan. 2-ról kelt, a „Vasárnapi Újság" 6-dik számában közlött levele, melyben a meggyőződés határozottságával állítja, hogy Petőfi Sándor az 1851-ik évi julius hava közepén nála volt. Nem kételkedtem, hogy a tisztelendő ur csalódik, s csakis az e tévedés által előidézett zavar és bizonytalanságon aggódtam. Szerencsémre levélíró maga adta kezembe a kibontakozás fonalát, azt mondván ugyanis, hogy vendégét Babothról Ménfőig vitte és kisérte, s Petőfi onnét Győrbe „P. F. tanárhoz" írd és olvasd, Posszert Ferencz tanár úrhoz volt menendő. E hazafias érzelmű családhoz fordultam, s a meleg keblű honleány, ki