Vasárnapi Ujság – 1865
1865-01-29 / 5. szám - Az üveg. Bardócz Lajos 54. oldal / A természettudományok; ipar; gazdaság
nősen a vidéken, s a létezők száma, és népessége kellő arányban van-e szükségeinkkel, e téren a feladatunk nagyszerűségével, s a kor kívánalmaival? A Bacsa-féle rendszer alatt felállított vasárnapi iskoláink ott is, ahol még fenállanak, igen csekély értelmű világot terjesztenek már csak azért is, mert azok, kikre ezen iskolák vezetése bizatott, csak nagyritkán bírnak helyes fogalommal annak feladatáról, mit lehetetlen mélyen nem sajnálnunk, tudván mily áldásos jótékonyságot gyakorolnak ezen iskolák külföldön az iparos osztály szellemi képzésére. Elmondjam-e rajz- és festészeti iskoláink létezését, vagyis inkább nem létezését, melyek absolut értékét, szív- és észképző hatalmas erejét oly nagyra becsülik a külföld művelt népei, hogy az írás, és olvasás elemeinek megismerése után már a népiskolában rendes tantárggul tekintik a rajzot, s a közép, és felső iskolai tanfolyam minden osztályában egyéb tudományokkal párhuzamban fokozatosan fejlesztik tovább. Az ekként képzett gyermek megismerkedvén az alakok helyes idomzatával, arányaival, és szépségeivel, ezekből elvont szépészeti eszméit, és érzékeit felnőtt korában kifejezni, megtestesíteni törekszik polgári működésének minden talpalatnyi terén, s a bogárhátú viskók eltünedeznek, a családélet szentélye, a szoba, nemes egyszerűséggel kínálja olcsó bár, de ízléses kényelmeit, az öltözék, a kert, a külső, és belső gazdaság a művészet geniusának szelíd hatalmát hirdetik. Hogy iparunk, és gazdászatunk mindezen körülmények daczára is a közelmúltban örvendetes fejlődésnek indult, azt meggyőződésem szerint — nagy részben a nagyobb földbirtokosaink által adott példának szerencsés utánzása eredményezte. A gazdászat, és ipar terén ezek által tett merész kezdeményezések a sikerülés ékesszólásával felbátoriták a félénkeket, ostromolták a konokság s a hagyományos szokásokkal szakitni nem tudó renyhe stabilismus érvtelen álokoskodását, ösztönözték, ébren tartották a versenyt, s új keresetforrások felnyitása által a tevékenység és vállalkozásnak szélesebb tért, az emberi szellemnek emelkedettebb látkört teremtettek, s ez által legalább részben pótolták a tudományos képzettség hiányát. A többi közül ily kezdeményezőket akar felmutatni ez alkalommal a bácsmegyei jankováczi uradalom egykori vevője, s annak jelenlegi tulajdonosa Mayer János, és fia Henrik bécsi bankárok személyében, kik ez előtt mintegy 20 évvel megvevén a nevezett uradalmat, annak kis-szállási pusztáján, hol a régi tulajdonos idejében a délibáb rengő tavában szilaj ménes, és csorda vágtatott, s a tengernyi rónának emelkedettebb pontjain csupasz karámok, vagy, mint itt nevezik, cserények, a szegény legények eme képezdéi, s ittott elszórva néhány zilált fövegü majorsági épület, s ráadásul helyenkint az erdő képviselőjeként néhány satnya szálfa ágaskodott, — a gazdaságtan jelen fejlettségének megfelelő uj berendezést létesítettek, s külföldről behozott építészek által szilárd anyagból, s ízléses stilban emelt épületekkel ellátott gönyörü majorokat építtettek, a pusztát szabályosan keresztülfutó utakat viruló faültetvényekkel szegélyezték, s a 34 ezernyi létszámra emelt juhászatot megnemesítették, s végül hogy a minden szükségessel gazdagon fölszerelt mintaszerű gazdászat nyers termékei helyben feldolgoztatván, értékesíttessenek: olaj- és szeszgyárt, gőzmalmot, öntödét és gépgyárt állítottak fel, mely utóbbi a Lüsse Miirky et Bernárd czég prágai híres gőzgépgyárával összeköttetésben az ipar, és gazdászat terén alkalmazásban levő kisebb és nagyobb minden gép kiállítására képes. Mindezek folytán a még néhány év előtt igazán puszta kisszállási puszta ma már egy hatalmas tündér varázsütésére előállt paradicsomként áll a bámuló utas szemei előtt. Az e vidéki gazdák pedig néhány évig eredmény nélkül várván a tudós gazdálkodásnak után útfélen jósolt tönkrejutását, kezdték eltanulni az okszerű vetésforgás beosztását, a föld helyesebb mivelését, eddig név szerint sem igen ismert takarmány, és magnövények termelését, vasekéket, boronákat, szecskavágókat stb. szereztek a gépgyártól, s míg ezek által jövedelmezőbbé tett gazdaságuk termőképességét egy részről felebb fokozták, másrészt nyers termékeik számára a gőzmalom, és szeszgyárban, közel, biztos, és mindig kész piaczot találtak. *) — Képünk a gyártelep homlokzatát ábrázolja. Karapályi. Az üveg. , Közli Dr. Bardocz Lajos. (Az üveg feltalálása. — Az ó-kor üvegipara. — A marrha edények. — Az egyiptomi üvegipar — Minutok üveggyüjteménye. — Üvegablakok. — Az olasz üveggyárak. — A cseh- franczia és angol üveggyárak. — Az üvegtükrök. — Az üvegműipar. (Folytatás.) Plinius írja, hogy Tiberius császár uralkodása alatt olyan üveg találtatott fel, melyet ugy lehetett nyújtani, hajtani és metszeni, mint az aranyat és ezüstöt. Bizonyos építész, folytatja Plinius, midőn egy pompás épületet a császár tetszésére és megelégedésére végezett volna be, ezáltal gazdagon megjutalmaztatott, de később valami nagy hibát követvén el, száműzetésbe kelle mennie. Hogy a császár kegyét ujabban megnyerje és szabadságát kieszközölje, valamely rendkívüli találmányon törte a fejét, ami végre sikerült is. Ekkor találta fel t. i. a fennebb említett csudálatos üveget, melyből egy szép serleget készitett, azzal Rómába utazott és azt a császárnak ajándékozta. A császár már magát a készítményt nagyon csudálta, valamint annak kitűnő szépségét , de még nagyobb lőn bámulata, midőn az épitész a szép serleget a földhöz vágta és onnan, egy kis behorpadást kivéve, minden sérülés nélkül vette fel. S midőn egy kis kalapácsot előhúzott s azzal a behorpadt részt előbbi állapotába visszakalapálta , még nagyobb bámulat fogta el a jelenlevőket. Tiberius kérdezé, hogy ismeretes-e ezen művészet mások előtt is, s midőn azon feleletet veve a művésztől, hogy ő azt még senkivel sem közölte, annak fejét leüttetés műhelyét a földig leromboltatni parancsolta, attól tartván, hogy ezen találmány, ha elterjed, az arany és ezüst értékének elenyészését fogná eszközölni. Kunkl a 17-ik század közepén és Richelieu bíbornok idejében egy franczia vegyész minden igyekezettel azon voltak, hogy ezen titkos találmányt újra felfedezzék, de fáradságukat nem jutalmazta eredmény. Azonban mindemellett sincs okunk arra, hogy Plinius elbeszélését, mely más római írók munkáiban is feltalálható, a mesék közé soroljuk. Azt, hogy valaha kalapálható üveg létezett, nem ismerhetjük ugyan el, de másrészről lehetséges, hogy a régiek valamely más, az üveghez hasonló anyag birtokában voltak, mely a kalapácsnak épen ugy engedett, mint napjainkban a chlorezüst. Plinius azon állítása is alaptalanul vonatott kétségbe, hogy a régiek az üveget esztergályozták , mert számos oly példányokat hoztak már napfényre a régi üvegmaradványokból, melyeken az esztergályozás kétségtelenül felismerhető. A rómaiaktól az üvegművészet legközelebb Galliába a Germaniaba származott át, de itt is csak fényűzési czélokra használtatott. Ha némelyek állításának hitelt adunk,Plinius idejében már Galliában és Spanyolországban is gyártották az üveget. A műveltség átalános hanyatlása, mely az első keresztyén századokban bekövetkezett, az üvegművészetet sem hagyhatta érintetlenül, s az ennélfogva századról századra sülyedni kezdett, és csak a 13. század vége felé kezdett emelkedni megnt. A keresztyén időszámítás első századaiban az üvegablakok még a templomokon is ismeretlenek voltak, és azok hiányait függönyök, redőnyök és ablaktáblák által pótolták. Az ablakok hiánya azon helyek szélid ege alatt, hol az emberiség bölcsője létezett nem is volt oly nagyon érezhető; ott pedig, hol a hidegebb égalj azokat megkivánta volna, táblák által zárták el a nyílásokat. A keletiek annyira elzárják magukat a nyilvánosságtól, hogy lakásaiknak a nyilvános utczára fordított részén semmi ablakot sem hagynak. De az üvegablakok a többi részeken, tehát az udvarra vagy kertre nézőkön is hiányzanak, s a szelíd égalj a tömött elzárást nem is teszi szükségessé. Ennélfogva tehát az üvegablakok helyett fonadékok, fából készített rostélyok s a gazdagabbak házain redőnyök szerepelnek. A legyek és szúnyogok, valamint egyéb rovarok ellen finom flórszövetek alkalmaztatnak ugyan, de hogy efféle hárító szerek két három ezer év előtt is használatban lettek volna, nagyon kétes. Maguk a chinaiak, kik minden találmányban elődeink voltak és emlékezetet túlhaladó idők óta foglalkoztak oly tárgyakkal, melyeket mi csak egy pár század óta ismerünk, nélkülözték a táblaüveget s így az üvegablakot és azon ablakaikat, melyek elzárását az idő viszontagságai elkerülhetlenné tették, csillámpalával, szarutáblákkal vagy olajjal itatott papirossal zárták el. A híresebb templomok a harmadik században már ablakokkal díszesittettek fel, de csak színes üvegből készítettekkel, mert a színetlen üveg ekkor még nem volt ismeretes. A mindenféle színes üvegek, mint Philippinus János tudósít, gipsszel ragasztattak össze egyes táblákká, és ezen tarka táblákból állíttattak össze a templom-ablakok. A bizánczi Zsófia templom, a római dóm és a ravennai templom voltak az elsők, melyek üvegablakokkal díszesittettek fel. Gildebert frank király a hatodik században látta el országa némely templomait üvegablakokkal. Átalában véve az ablak elterjedése igen lassan haladt előre, ami, ha a gyárak csekély számát, a technikai ügyesség hiányos voltát, az üveg magas árát, és a közlekedés silányságát tekintetbe vesszük, könnyen megfoghatóvá válik előttünk. A ifjabb Wifred püspök a yorki Péter templom ablakai számára csak 670-ben hozatta az üvegeket Francziaországból, és ezek voltak az első üvegek, melyeket az angolok láttak. Ezután Benedek apát 674-ben hasonlóképen Francziaországból vitetett üvegeseket Angolországba, hogy az általa épített weremonthi apátsági lakot üvegablakokkal lássák el. A római Lateran templom csak 800-ban nyerte első ablakait tarka üvegből III. Leó pápa gondoskodása folytán. Németországban csak a tizedik században történik az üvegablakokról említés, és valószínű, hogy a nürnbergi templom volt az első, mely üvegablakokkal szereltetett fel, mi a 12-dik században történt. Francziaországban a szent denisi apátság Sugger apát gondoskodásából 1140-ben láttatott el üvegablakokkal. A nevezett apátnak sok pénzének kellett lenni, mert véka számra törette porrá a zafirt, hogy ezen por az üveganyag közé elegyiztetvén az üvegnek szép kék szint kölcsönözzön. — De mindemellett se higyjük, hogy ez időben már átalánosak lettek volna a templomokon az üvegablakok. Mert még 1350 táján is számos kérvényt nyújtottak be a papok a püspökökhöz és uralkodókhoz; hogy valahára gondoskodjanak, hogy a templomok üvegablakokkal láttassanak el; minthogy már sok előkelő ur lakházán diszeskednek az üvegablakok, melyek az isten házain még folyvást hiányzanak. Az európai üveggyártás egész a 13. századig a mig azt tudniillik a velenczei lapköztársaság derekasan fel nem karolta, oly mostoha állapotban volt hogy üvegablakok még e században is csak a kolostorokon és templomokon valának láthatók, sőt itt is igen gyéren. A ki lakását az idő viszontagságai ellen védeni akarta, mi az északra fekvő országokban csakugyan mellőzhetlenül szükséges is , az nem tehetett okosabban, mint ha az ablakok szűk nyílásait, ha nem is átlátszó, de legalább valamely áttetsző anyaggal zárta el. E czélra legalkalmasabbnak mutatkozott a csillámpala (Glimmer), melyet legszebb és jelesebb minőségben Cziprus szigete szolgáltatott. Oroszország több vidékén még jelenleg is a csillámpala szolgál ablaküveg gyanánt, mely, mint Plinius tudósit, már az ókorban nemcsak házablakokra, hanem a melegágyakra is használtatott. A második században vékony szarutáblák jöttek használatba; később bőrhártya, pergamen, és még később olajos papiros pótolta a szükséget. Azonban ne gondoljuk, hogy ezen igénytelen czikkekhez is oly könnyű lett volna a hozzájutás. Ezen általunk már figyelemre sem méltatott tárgyak az ipar ama fejletlen korában oly drágák voltak, hogy azok használata valódi fényűzésnek tekintetett, s igy a szegényebb sorsuaknak még csak az sem volt módjukban, hogy ezek megszerzése által védjék magukat az idő viszontagságai ellen. Ez időben valódi üveggyárakról, ha Olaszországot kivesszük, szólni sem lehetett, sőt még az olaszországi gyárak sem nagy jelentőséggel bírtak. Csak a 13. század vége után virágzott fel az üvegművészet megint, midőn azt a velenczei köztársaság vette uralma alá. A velenczei üveghuták csekély távolságra feküdtek a várostól, Murano félszigeten, hol hosszú ideig működtek csendesen, minden vetélytársak nélkül, és nemcsak Európa piaczait látták el üvegportékákkal, hanem az egész akkori kereskedelmi világot, is mi nem csekély eszköz volt Velencze gazdagsága és hatalma emelésére. Ugyanazért becsben is tartotta a köztársaság a hatásokat. A tanács polgári jogokkal ruházta fel mindazokat, kik az üveggyártásra adták magukat, és a nemeseknek megengedte, hogy az üvegfúvók leányaival érvényes házasságra léphessenek, s az ily házasságból származó gyermekeket az atyával egyenlő nemesi sarjadékoknak tekintette; holott különben a nemes atyától de nemtelen anyától származott gyermekek sem nemesek. *) Nem régen emlitettük lapjainkban, hogy ez emelkedő gazdasági és gyári telep tisztviselősége annyira megszaporodott s megmagyarosodott, hogy e pusztán már egy magyar szinésztársulat is megfordult s nagy részvét közt tarthatott szini előadásokat. — Szerk.