Vasárnapi Ujság – 1868
1868-08-02 / 31. szám - Beniczky Lajos 31. szám / Arczképek, Hazaiak - Beniczky Lajos (arczkép) Réthi L. 365. oldal / Élet- és jellemrajzok - Képek a hazai népéletből: 6. Gabonarakodás. Greguss J. 31. szám / Népviseletek; genreképek, Hazaiak - Bilioen kastély Hollandban 31. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek.
ki is töltött két évet, 1867-ben alkotmányunk helyreállásával Beniczky újból kiszabadult és azóta a fővárosban élt. A honvéd-egyleti mozgalmakban vezérszerepet játszott. Ama névtelen levél, melyet Dulovics Ernőhöz intéztek, épen ezen szereplésének tulajdonítja halálát. Mi kifejtettük már, hogy nem hisszük. A pesti honvédegyletnek Beniczky volt első elnöke; mint ilyen, ő hívta össze az ország minden honvédegyletét szervezkedő gyűlésre, és ő vezette az első központi gyűlést. Miután központi bizottság alakult, abban alelnökké lett Beniczky és emek állomásán következett be nevezetes összetűzése az elnökkel, Perczel Mórral. A központi bizottság rászalta elnökének amaz eljárását, hogy részt vett a delegáczióban. Távolléte alatt egyszersmind Mikárt a főjegyzőt állomásáról elmozdította. Perczel Mór azzal felelt ezekre, hogy föloszlatta a központi bizottságot. Ez okból következett aztán nevezetes és szenvedélyes kitörése Kossuth Lajos ellen, melyet a pesti egylet gyűlésén kezdett, s Sz.-Fehérvártt folytatott. Perczel a központi bizottság ellene és Mikár ellen támadott irányzatában szélsőbaloldali törekvéseket látott, mely párt Kossuthot vallja mesterének. Beniczky nem engedett Perczel föloszlató intézkedésének, hanem újból összehívta a központi bizottságot, annak kebeléből és nevében aztán egy országos honvédgyűlést, amelynek többsége a központi bizottságot meghagyta működésében, Beniczkyt annak élén. Beniczky becsült egyéniség volt a főváros minden ösmerős körében, és pedig szélesre terjedett ösmerettségi köre. Életadataihoz megemlítjük, hogy 1861-ben képviselő volt; természetesen a határozati párthoz tartozott. Óhajtjuk, hogy rejtélyes eltűnése derüljön fel mentől hamarább, és hogy ő találtassák meg életben. Réthi Lajos. A Nibelung-énekből. Forditotta SZÁSZ KÁROLY. II a r 111 inczhetedik kaland. Hogy ölték meg Rüdigert. (Vége.) Megijedt erre benn sok szorongatott lovag, Vége van az örömnek, azon busonganak: Hogy im legjobb barátjok most ellenök siet, Hajh, ellenségeiktől szenvedtek eleget! „Őrizzen attól isten!" szól Gunther. „Jó vitéz, Hitednek ellenére, tudom, hogy sohse tészsz, Hűséged nem töröd meg a melyben megbizánk. Megeskünném, nem is lesz fegyvert emelni ránk." „Már arról tenni késő!" felel nekik a vén. „Fülenetek kell vivnom, mert arra esküvöm. Védjétek magatok most jó kardok élivel. Hiába kértem, Krimhild ezt nem engedte el!" „Bár ellenünk fordulj is," mond Gunther, „jó lovag, Isten fizesse néked minden jóságodat, Baráti szivességed, a mit velünk tevél . . . De nem! Rüdger mihozzánk hű marad a mig él! „Mi is váltig köszönjük szép ajándékidat, Én és minden barátom — csak mostan élni hagyd! Miket nekünk adál, mind, mikor a hős Etel Földére ide hoztál.. .Gondold meg ezt, jó Rüdegerrel ,,0h bár csak ugy lehetne!" mond Rüdiger vitéz. „Mindent, mi kinccsel birok, rátok halmozni kész Volnék s minő örömmel! oh mint kivánom azt, Ha királynénk boszúja nem kérné számon azt!" „Hagyd el, nemes levente!" Gernot lovag viszont. „Nem volt soha jobb gazda, vendég barátihoz, Se bőkezűbb, se szivesb, mint hozzánk te halál! Meg is háláljuk még, ha megkímél a halál." „Adná az ég," mond Rodger, „Vitézlő Gerenát, Volnál te otthon, élve, — s én volnék bár halott. Legalább mentve volna akkor becsületem .... Gyászosb szerepe sem volt barátnak, mint nekem!" „Isten fizesse, hős gróf!" ily választ Gernot ad: „Jóságodat! Szivemből szánom halálodat, Ha ily magas erénynek el kell pusztulnia. Nézd, hordom még, mit adtál, kardod jó dalia! „Halálos nagy bajomban cserben sohasem hagyott; Halálra sebre éle sok büszke lovagot. Hatalmas, tiszta fegyver, edzett aczél vasa. Pompásb ajándokot nem adhat lovag soha! „S jó szót ha nem veszesz be, ha ellenünkre törsz, S már is kevés hivünkből még többet is megölsz. Saját kardoddal vágom le büszke fődet is . . . Szánlak pedig, jó Rodger, magad' s szép nődet is!" „Ég adja bár, Gernot úr, hogy minden ugy legyen, A mint magad kívánod! Ne érjen idegen Földön halál, de épen mind haza menjetek! Nem, lányom jó védőkre találna bennetek." Szólt a burgundi Úte legkisebbik fia: „Minek ez, Rüdiger gróf! Nézd, mind e dalia Jó szivvel van irántad! S hogy támadsz ime rám? Leányodat özvegygyé hogy tennéd ily korán? „Vitéz lovagjaiddal ha igy törsz ellenem, Bizony roszul mutatná, — s nem hinné senki, nem — Hogy jobb kezünk egymásnak örök hitet fogadt, Mikor némül jegyeztem egyetlen lányodat!" „Gondolj esküdt hitedre, nemes fejdelmi vér, S ha Isten innen elvisz," — viszonzá Rüdiger, „Ne éreztesd lányommal haragod kényszerét, De légy hozzá kegyelmes, nemes szived szerént!" „Ugy is tennék bizonynyal" — Gizler felelt neki. ..De hogyha itt hazám és házunk e bajnoki Előbb elesnek nálad, frigyünk feloldva lesz, S hozzád s lányodhoz kötve nem lesz tovább e kéz!" „Isten, kegyelmezz nékünk!" a hős öreg kiált; S emelt pajzzsal rohannak a büszke daliák A hős vendégek ellen a palotába föl. . . De Hágen lekiált a lépcső tetejéről: „Vitézlő Rüdiger, várj még egy pillantatig!" S igy kezde szólni Hágen: „Hadd mondjak valamit Királyaim nevében, mig még ráérkezünk. Mi haszna lesz Ételnek, ha mind is itt veszünk? „Nekem is nagy bajom van" — szól Hágen zord szava: „A pajzsot, mit viselnem szép Gotelind ada, A hunok mind szilakba vagdalták íziben, Pedig Etel földére elhoztam ám hiven. „Ha még az ég kegyelme megengedné nekem, Hogy im e harcz-veszélyben olyan pajzsom legyen, Milyent te hozsz magaddal, Gotlind hős hitvese, — Nem volna úgy szükségem pánczélra, vértre se!" ,,S én szivesen odadnám jó pajzsomat neked, Krimhild ne vetne csak rám oly bősz tekintetet. De mégis vedd, jó Hágens viseld! — Derék paizs, Oh vajha elvihetnéd burgond hazádba is!" Pajzsát hogy általadni oly kész volt a lovag: Sok büszke hős szemében könyűk csillámlanak. Ez a végső ajándék . . . hajh, több ajándokot Bechlák Rüdiger gróf soha sem adhatott. És bármi zord is Hágens haragra gyúlni kész, Meginditá e jóság, mit a nemes vitéz, Immár halála révén, iránta mutatott. Könyekre lágyitott az sok büszke lovagot. „Jó Rüdiger, jóságod Isten fizesse hát! Nem is teremte többet ily nemes daliát, Hazátlanokhoz a ki ily nagyszivü legyen . . . Áldás és örök emlék dicső erényeden!" — „Oh jaj, mint fáj szivemnek", szólt Hágen utólag, „Nagy bánatsúlyt vetett rá boszús gyilkos harag, Legjobb barátainkkal hogy ily vitánk vagyon!" Jó Rodger is viszonzá: „Nekem is fáj nagyon!" — „De én ez ajándékot meghálálom neked, Mert érje bármi sors is itt e vitézeket, Az én kezem fenéked halálcsapást nem ad, Ha mind agyon vernéd is burgond bajtársimat." Jó Rüdiger a jó szót köszönve meghajolt, Ugy sirtak mindkét részről! hogy már remény se volt Forditni a bajon még, isten segélyivel . . . Minden erények atyja vész Rüdigerben el! Volker, a hegedős, a lépcsőről lekiált: „Hogy Hágen, a pajtásom neked békét ajált, lm azt ajánlok én is; kezemtől vész nem ér. Megérdemled te tőlünk sok szivességedét'. „Vitézlő Rüdiger gróf, magad te légy tanúm: E boglárt hölgyed adta, pompázva hordanom az ünnepély vigalmin. Azért tevém fel én , Hogy lásd magad s tanúm légy, mi hitven viselem!" „Adná az ég"— szólt Rodgers elfojtva zokogott. „Hogy adhatna még hölgyem neked ajándékot! El is mondom: e boglárt, hogy láttam kebleden, Ha drága hölgyemet még valaha ölelhetem." Igy szóla Rüdiger gróf s paizsát emeli. Szivét egyszerre harczvágy s nagy bátorság teli. A vendégekre robban, a lépcsőkön föl ám, Súlyosb csapásu hőssel sohsem vivtak talán! Ott ketten Hágen - Volker utat nyitnak neki, Megtartja mind a kettő, mint szólt igéreti. De az ajtó-küszöbnél még sok bátort talál. S első csapásra, szemben merész vívókkal áll. Gyilkos szándékkal adtak (mi bősz szivet mutat!) Gunther s Gernot királyfi a teremig utat. De Gizler félreállott, nehéz keservivel. Még élni vágya . . . Rüdgert azért kerüli el. Az ellenségre támadt Rüdger vitéze mind, Farkas szemet azokkal nagy bátran néze mind. Kezekben éles fegyver, öldöklő villogott, Hejh, szét is vágtak azzal sok pajzsot, sisakot! Azok, fáradtak ámbár, megállták helyöket, Bechlákaknak adtak dolgot is eleget. Pánczél kötésin által vágtak elevenig. Való, a küzdelemben csodát tett mindenik. Benn a teremben összevegyült a bősz csoport, Hágens Volker vitéz a küzdők közé ugort. Hejh,nem kiméltek senkit,az egyetlent csupán... Sisak szakadt, vér csorgott csapásaik után. Irtóztató zúgással a kard a mint süvölt. Paizsnak szíjjá pattant, paizsnak széle tört, Vértóba, permetegként pergett a drága kő, — A pajzsok pereméről... Oh bősz harcz, rémítő! Sort vág magának Rüdgers nyit karddal tág kaput, Mint a ki a viharral daczolva szembefut. E nap hős Rüdigerről világosan kitűnt, Hogy bátor erős bajnok, páratlan mindenütt. Fejdelmi két levente Gunther és Gerenot, Holtakkal hintik a tért, hová kardjok csapott. Kegyelem nem vezette Dankwart s Gizler kezét: Kit csak elől találtak végitéletre küldözék! Hős Rodger megmutatta mi roppant ereje, És fegyvere mily éles, hányat megölt vele! Meglátja egy burgondi bajnok s haragra gyúl, Vészt hozva Rüdigerre támad legott vadúl, Gernot, burgond királyfi, Rüdgerre rákiált; Rüdgerre így kiálta: „Nem hagysz-e élni hát Vitézinkből egyet sem? Ez szörnyen fáj nekem, E nagy kegyetlenséged tovább nem tűrhetem. „Ajándokod, mit adtál, mostan vesztedre vál' — Mivel barátaimból annyit elpusztitál. De most farkas-szemet nézz Gernot vitézzel itt, Méltó leszek kardodra, a mint tőlem telik!" A hős bedlári hozzá mig utat törhete, Sok vért világos fénye lőn vértől fekete. Most két vitéz levente egymással összenéz. Magát egymástól védni készül mindkét vitéz. Mindkettő kardja éles, nem véd attól paizs, Gernotra Rüdger ugy vág (megrendül maga is), Hogy kőkemény sisakját a vér boritja el, De jó Gernot vitéz is hasonlóval felel. A kardot megsuhintja, Rüdger ajándokát, Sámbár halálra sebzve, dühösen visszavág, Átmetszve pajzsot, vértet, hogy tőle Rüdiger, Nemes szivén találva, vérben hanyatlik el. Roszabbul sem fizettek még jó ajándokér'! Egymásra halva dűltek Gerenát s Rüdiger, Egymás nehéz karjától egyszerre verve át . . . Ez hozta dühbe még csak hős Hágen daliát! Oh A hős trónjai így szólt: „Oh szörnyű gyász eset! E két nemes vitézben rajtunk oly kár esett, Mit soha, mig csak élünk, ki nem heverhetünk . .. No, Rodger daliáin most kárpótlást vegyünk!" Lőn nagy dulakodás most, egyik sem engedett. Sokat levertek, aki nem is kapott sebet. Egymásra bajvivóknak csoportja úgy talált, Sok, aki ép különben, egymás vérébe fúlt.