Vasárnapi Ujság – 1868
1868-05-31 / 22. szám - A vén huszár. Potemkin Ödön 258. oldal / Elbeszélések; genreképek - Bozzay Pál: A hazáért (Josephstadt 1850.) 258. oldal / Költemények
•258 a kunszentmiklósi iskola ujjászervezése. A Thun-féle rendszer a protestáns tudományosság kisebb tűzhelyeit megsemmisítéssel fenyegette, az addigi iskolai alapok erejét sokkal felülmúló követeléseket támasztván irányukban. Fördös buzgásának s lelkesítő hatásának lehet köszönni, hogy a kunszentmiklósi iskola, mely nemcsak ama város, de egy nagy vidék lelki szükségének felelt meg, nemcsak meg nem semmisült e sanyarú időben, sőt uj és megfelelő alapok teremtetvén számára, virágzásának uj korszakába lépett. A község által tett évenkénti 3200 forint új alapitványhoz, a már ekkor nagy családdal, sok gyermekkel megáldott Fördös is tett erejéhez képesti alapitványt, remélve, hogy példáját mások is követendik. 1856-ban a kecskeméti egyház hivta őt lelkészül. S ö, az ottani iskolaügy bomlott viszonyai közepett reá váró munka és küzdelem nagyságának számba vételével, komoly megfontolás után, de ereje s törhetlen buzgalma érzetében nagy bátorsággal lépett uj hivatalába. Kun-szent-miklósi egyháza mély fájdalommal vett tőle búcsút, s egy minden világi kincsnél becsesebb jegyzőkönyvi végzésben örökítette meg érdemeit. Kecskeméten uj pálya nyilt munkásságának. A pesti theologiai intézetben versenytársa támadt a kecskeméti kollégiumnak. A történeti jog ez utóbbi mellett szólott, — az elevenen érzett közszükség az előbbi mellett. A harcz, melynek néha keserűvé vált részleteire nem akarunk kiterjeszkedni, hoszszasan tartott s Fördős abban törhetlen erélylyel, dő buzgósággal, áldozatkész tevékenységgel, s éles dialektikával védte Kecskemét jogait. A harcznak végre jó békesség vetett véget s a kecskeméti kollégium kielégittetett, a pesti is virágzásra emelkedett. De mint a természeti s állami életben egyaránt, a kitombolt viharok termékenyítik a pillanatilag letarolt mezőket, itt is, a küzdelemben uj életre lendült buzgóság megtermette áldott gyümölcseit s ebben Fördősnek, ki e buzgóságot élesztette és felhasználta, tagadhatlan érdemei vannak. Az ereje és ideje nagy részét igénybe vett harczok és polémiák mellett is annyi időt talált a tudományos és irodalmi tevékenységre, mintha azon kevesek által értett mesterség titkát bírná: 48 órává tenni a 24-et. Lelkészi hivatalában fáradhatlan, a társaságban eleven és elevenítő, az ügyek vitelében erélyes volt s a mellett egymás után hagyták el könyvei a sajtót. A „Papi dolgozatok" II.—XIV. füzeteit szerkesztette, köztök számos saját egyes dolgozataival, s három kötetet kizárólag saját dolgozataiból adván. A „Gyászesetek"->öt kilencz kötetet részint szerkesztett, részint maga dolgozott. „Kecskeméti protestáns közlöny"-t indított meg tudományos, irodalmi, kritikai és polemikus tartalommal, s abból 5 füzetet adott. E vállalat csak folytatása s kibővitése volt az előbb csupán kritikai tartalmú programmal megindított „Magyar prot. egyh. irodalmi ismertetések és birálatok"-nak. Előbb már, még kún-szent-miklósi lelkész korában adott Buzgóság szárnyai czim alatt egy kis imakönyvet, nép számára. Legnevezetesebb műve azonban Konkordáncziája vagy Szentírási Szókönyve, melyből eddig még csak két kötet jelent meg A—I. betűkkel, s mely ha bevégeztetik, nemcsak magyarul a legbővebb, legjobb és legtudományosabb konkordánczia lesz, de a külföld e nemű legjelesb műveivel is kiállja a versenyt, s fáradhatlan szorgalmának és terjedt bibliai tanulmányainak élő emléke maradand. A pest-kecskeméti iskolaügyben közrebocsátott számos vita iratait csak megemlítjük. Ennyire terjedt már eddig is e rendkívüli munkássága és buzgóságú férfiúnak munkálkodása. Ereje teljében s férfi kora legszebb delén állván még, oly szivós lélekkel, melyet közbejött családi csapások sem törhettek meg, sőt el sem ernyeszthettek, tőle még a protestáns egyház és irodalom sokat várhat. Érdemei nem maradtak elismerés nélkül, hozzá ragaszkodó egyházán kivül szélesebb körben sem. 1861-ben a kecskeméti egyházmegye főjegyzőjévé, a dunamelléki egyházkerület pedig tanácsbirójává választotta. Az egyházi tisztújítás elvének híve lévén, ez utóbbi hivataláról 1864-ben lemondott, de újra megválasztatott. 1865-ben alesperessé választatott. Az egyetemes tanügyi bizottságnak s a négy egyházkerület konventjének több izben volt részint pót-, részint rendes tagja. Adja Isten, hogy ereje, buzgósága, munkássága még igen soká ne fogyatkozzék megl —á — r— Bozzay Pál hátrahagyott költeményeiből. A hazáért. (Josephstadt, 1850.) Könyekben úszik a szem, oh e köny Nagyot fog a világnak mondani, Sors-üldözött magyarnak könnyeit Itták e már az Elbe habjai? Távol s közel ború a láthatáron, A szív hallgat, a szív csak titkon ver . . . Ki az, ki vélem a magyar hazáért Pohárt emelni mer? Eljöttetek megülni a napot. Mit ünnepeltek: gyászt vagy örömet? Virágot hoztok az új tavaszon. Vagy fátyolozva könnyező szemet? Egy elbukott világ, idegen Isten Oltári előtt térdem hever . . . Ki az, ki vélem a magyar hazáért Pohárt emelni mer? Sorsod rövid dicsőség, hosszú gyász. Én mindkettőben híven osztozom: Dicsőségedben lelkem üdvözül, Balsorsodat szivemben hordozom. Én hordom azt és megnyugodva hordom, S lelkemnek olyan édes e teher . . . Ki az, ki velem a magyar hazáért Pohárt emelni mer? Ki látta a füstölgő romokat? Apáinak megrongált csarnokát. Hol a gazdátlan téren, udvaron Özvetlenül ugatnak a kutyák. Irigység, árulás zsarnok-szeszélynek Gyermek-szemébe füstöt, port kever . . . Ki az, ki vélem a magyar hazáért Pohárt emelni mer? Hazám, hazám! egy fölfeszittetett Istenkép a keresztfán, bármi szent, Sárral dobált meg a pogány s szidott Mint egy latort, mint egy istentelent; De a te képed, a te szenvedésed Sok szívben hangos dobogással ver . . . Ki az, ki vélem a magyar hazáért Pohárt emelni mer? A Krisztus is meghalt már egykoron, De azután ismét föltámadott — Feltámadásod napját várom én, Azt várom én, csak azt a nagy napot! S akkor, midőn az egy ujonti éltet Az eltiport halállal küzdve nyer: Ki lesz, ki vélem a magyar hazáért Fegyvert emelni mer?! A vén huszár. (Genrekép a szabadságharczból.) Juhász István, felső-szent-györgyi jászfi, igen ifjú korában a Nádor huszárezredbe állott, hol azonban, daczára hogy kitűnő jó lovas, rettenthetlen bátor katona volt, s a mellett két kapitulácziót is kiszolgált, mégis csak őrvezetőségig bírt felhatolni; azonban ezen chargóját is több izben elvesztette, mint akkor mondták, degradáltatott, s végre is csak mint valóságos közvitéz tért haza. Honn, vagyontalan ember létére, darab ideig napszámmal kereste kenyerét, később pedig szőlő-csősznek állott be. A vén huszár, hat évi honnléte alatt, ugy látszott, kibékült sorsával s az ezredhez vissza nem kivánkozott többé. Azonban másként volt a sors könyvében megírva. 1848-ban, a szabadság hasadó hajnalán, s különösen mikor a rácz-szerb mozgalmak az első tíz honvéd-zászlóalj felállítását előidézték, s nemsokára más csapatok és lovas ezredek is alakultak, s midőn Kossuth Lajos személyesen, lelkesítő szónoklatával az alföld népét a nemzeti lobogó alá gyülekezni serkenté. Juhász Istvánban is fölébredt az egykori kedvencz pálya iránti ellenállhatlan szenvedély, a csőszostort eldobván, Szolnokra sietett, hová akkor Kossuth megérkezését minden órán várták. Szolnok Jászberénytől jó hat magyar mérföld. Juhász István egy szép nyári napon oda gyalogolt, de még nagyon jókor érkezek, mert Kossuthot csak néhány nap múlva várták Szolnokra. Azonban Juhász föltette magában, hogy e napot bevárja, s a vasúti indóházhoz telepedett azon föltett szándékkal, hogy ő Kossuthnak csap fel katonának és senki másnak, annak is csak huszárnak, mert ő ugyan gyalog nem megy háborúba, inkább visszaballag kutyát akasztani és madaraknak kerepelni. Végre az indóházon lobogó zászlók Kossuth érkezését jelenték. A nemzetőrség kiállóit s az ünnepelt férfiút a hullámzó néptömeg ezrei örömrivalgással fogadták, az előkelők vállaikra emelték s a szónoki állványra helyezték. E perczben halotti csend lőn, mindenki figyelme a szónokra szegült, ki varázshatásu szavaival a hosszú éveket átszendergett nép millióinak keblét felvillanyozni s harczi lángra gyulasztani jött. Juhász István termetes, vállas és nagy testi erejű lévén, az állványhoz könnyen tört utat magának, s midőn a vakmerő tolakodót rendreutasitni akarták, nagy büszkén azt veté vissza, hogy neki Kossuth úrral személyesen kell szólani. Az egyenlőség e korszakában ily érv elég volt arra, hogy helyet csináljanak az egyszerű napszámosnak, ki midőn Kossuth az állványról leszállott volna, bátran, de tiszteletteljesen, katonásan elébe lépett, üdvözlés röviden kijelenté, hogy ő egyedül a miniszter urnak akar felcsapni honvédnek, de nem gyalog, hanem lovas honvédnek ám, s inkább visszamegy csősznek, ha Kossuth ur el nem fogadja az ő durva munkás kezét. Kossuth elmosolyodott s habozás nélkül elfogadta az egyszerű napszámos jobbját, születése helyét, szolgálati idejét s az ezredet, melyben szolgált kikérdezvén, rögtön tizedesnek nevezte ki, mit írásban adván neki, mint jászfit, az akkor Jászberényben alakuló Lehel ezredhez utasította. Juhász István a 14 ik számú huszárezred 1-ső századában az első szakasz első tizedese lett, mire ő nagyon is büszke volt, s az egész század, mint legvénebb huszárt, apjának tekintette. Nagy tekintélyben is állott a vén huszár mindaddig, míg régi kórállapotába nem sülyedt. E régi megrögzött betegsége pedig nem volt más, mint az ivás szenvedélye. Az égett italt ugyan nem annyira szerette, de a borért élt-halt. Mindent véghezvittünk, hogy e különben jeles katonát a szerencsétlen szenvedélytől elvonjuk s józan emberré tegyük, azonban minden törekvésünk meghiusult, különösen mivel ez időben pénze minden honvédnek s huszárnak elég volt, a mellett naponkint e