Vasárnapi Ujság – 1868
1868-04-19 / 16. szám - Gyula-Fehérvár (10 képpel) P. Szathmáry Károly 190. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
190 •gazdálkodás s lehetőleg a szeszfőzésnek a földmiveléssel szorosabb összekötése vált szükséggé. A cselekmények szoros összefüggésénél fogva, a dolgok következetes egymásutánjának törvényét egyébben is tapasztaljuk. A haltenyészetet illetőleg, mig majd minden gazdálkodásunk az őstermelésre volt bizva, könnyebb volt a halászat eredményével is egyedül erre támaszkodnunk; — de most, midőn mind a földmivelés, mind az ipar minden ágában mindinkább a szakértelemre alapított javitás, jobb, ujabb nemű kezelés vált szükséggé s jut naponkint nagyobb érvényre; midőn a nagyobb adózás, nagyobb kényelmi igények következtében, mindenki rendes keresetre van utalva; a nagyobb fogyasztás mindig több élelmiszer előteremtését igényli; a csatornázás, különböző gyárak felállítása, a gőzhajózás nélkülözhetlenekké váltak; lehetlen, hogy a halász továbbra is csak a kétes szerencsére legyen utalva, s a haltenyészet az őstermelésre hagyatva, hogy vizeink haltól parlagon álljanak. — Egy lépést kell tennünk előre e téren is. Elmaradhatlan, hogy a haltenyészet jelen senyvedő állapotával tovább be nem érve, szakértelmes haltenyésztéshez fogjunk. A természet, mint láttuk, eléggé gondoskodott a hal szaporaságának első feltételéről, a mag — illetőleg petebőségről: fő feladatunk tehát nem az, hogy új tenyészanyagot termeljünk, — hanem, hogy a természettől önként és bőven adott tenyészanyagot minél inkább meg tudjuk óvni elleneitől, a gondatlan halászoktól, az áradások hűtlenségétől, a gőzösök habjaitól stb., és hogy a tenyészanyagot fel tudjuk tartani, jobban ki tudjuk fejteni, teljes kifejlődéshez juttatni. Mert mint tudjuk, a gondatlan bérlőt, a mohó halászt és a léha dolgozókat — kik nálunk, szerencsére, alig ismeretesek — valamint a vidrát kivéve, — a haltenyészet egyéb ellenségei különösebben a petéket s a fahalakat kifejlődésük első korszakában pusztítják. Ha a hal fejlődésének első korszakán túl van, — jöhetnek a hullámok, mehet a víz árja szanaszét: a kifejlett hal szabadon ficzkándoz, s ekkor még a hüzhödt csatornák mérges folyadékát is kikerüli, s csak a rekesztők és czölöpözések elől tud nehezen menekülni. Íme, a haltenyésztés ismerete épen azon előnyökre vezet, melyek által képesek vagyunk a a hal tenyészanyagát összegyűjteni, azt a megromlástól s ellenségeitől megóvni, annak ereje szerint való kifejlését elősegitni, lehetőleg biztositni. Erre nézve természetesen szükséges, hogy ismerjük a halpeték lényegét, az ivás vagy a pete megtermékenyités természetét, a halmagzat fejlődésefeltételeit, valamint a kifejlett hal föntartásának, gyarapodásának tényezőit. Mindezen ismeretekkel birva, különösen ha lesznek haltenyésztő társulataink, miként felebb érintők, melyek közvetítő intézeteket alapítjak, hogy ez ismeretek terjesztessenek, a petéket összegyűjtsék, kifejlesszék stb., ekkor reménylhető, hogy halaink nem fognak folyton fogyni, hanem hallal benépesíthetjük azon vizeket is, melyekben a halak már érezhetőn fogyásnak indultak. így lehet az, hogy a Tynen, a gőzhajók élénk forgalma mellett is kielégítő halászat van, s így érhetjük el mi is, hogy legélénkebb forgalmú viziútjaink sem lesznek a hal hiányában. Némelyek, különösen német írók, a haltenyésztést vagyis midőn a hal tenyészetéhez emberi gondoskodás és szorgalom járul, mesterséges haltenyésztésnek (künstliche Fischzucht) nevezik. Mi elégnek tartjuk ezt haltenyésztésnek nevezni, mert hisz, míg a hal ápolására sem gondot, sem fáradságot nem fordítottunk — mint péld. majdnem kivétel nélkül édes mindnyájan a négy folyam partjain — csakis tenyészetről lehet szó. Mesterséges haltenyésztésnek pedig csak az oly módok alkalmazását mondhatjuk, melyekkel a hal tenyészeténél a természet rendes működésébe külső erőkkel avatkoznak, illetőleg a természet rendes működésének lefolyását zavarják, péld. mikor valaki a halat, hogy az az ivás által erejét ne fogyaszsza, s minél hamarább elérjen bizonyos nagyságot vagy súlyt, — kiheréli, s így tenyészti, mint ez egyebütt is, de különösen Angolországban szokásos. A mi czélunk a haltenyésztésről azon értelemben szólani, miként ezt fölebb kifejeztük, s a mesterséges tenyésztésről, amint mi értjük ezt, csakis a fogalom tisztázása érdekében szólottunk. Lehet hogy a haltenyésztés foganatosítása elé nálunk is nagy akadályokat gördít, miként Francziaországban, azon körülmény, hogy a vízparti birtok legnagyobb része kis birtok, s a hal eleven természete nem igen engedi, hogy az egy helyt maradjon, különösen az ivás idejét megelőzőleg mindannyia nyugtalanul keresi a helyet, mely szaporítására alkalmas. Némely halfaj, például a tokfélék e végre majdnem egész életüket folytonos vándorlásban töltik. Quatrefages is ismerve a halak e tulajdonságát s a francziaországi partbirtokok eldaraboltságát, mondá, hogy Francziaországban ha találkoznék is, ki kisebb vizparti birtokán halat tenyésztene, meglehet, hogy a vidéknek, melyet a szokottnál több hallal látna el, jó szolgálatot tenne, de kétli, hogy egyszersmind önmagának is használni. — Mint tudjuk, nálunk is igen eldarabolvák a birtokok; de azért nem hiányzanak nagy vizparti birtokosaink, minők p. o. a Duna mentén a Pálffy s Eszterházy berczegek, az esztergomi és kalocsai érsekségek, a m. kir. kamara, a magyar tudományos egyetem, b. Sina, az Eitz grófok, Albrecht főherczeg; a Dráva mellett Lippe herczeg, gr. Pejacsevich és b. Prandau; a Bodrog és Tisza partjain: Breczenheim herczeg, az Andrássy grófok, a Lónyayak, Majláth grófok, Sennyey bárók, gr. Vayak, gr. Károlyiak, gr. Pallavicini, Karácsonyi, Kárász; a Balaton mellett az Inkeyek s gr. Festetich stb., kiknek több mértföld hosszat öntözi birtokaikat a víz. Az ily nagy birtokokon mindenesetre azonnal foganatosítható lenne a haltenyésztés; a kisebb birtokokra nézve pedig szükséges az egyesülés s a haltenyésztést közvetítő és elősegítő intézetek fölállítása, s itt-ott több-kevesebb gond, beruházás, szóval pótlása annak, mit a természet megtagadott volna. (Gyula-Fehérvár. (Folytatás.) II. A vár nevezetességei, régészeti és statistikai tekintetben. Legtisztesebb és minden tekintetben legbecsesebb épülete Fehérvárnak a székesegyház, mely építészeti tekintetben hazánk legelső monumentális egyházai közé számítható; a benne foglaltakat illetőleg pedig még ma, annyi kirablás és rombolás után is gazdag és érdekes történeti és régészeti múzeum, mely figyelmünket kiválóan igénybe veszi és megérdemli. I. A székesegyház. A székesegyház, ugy a mint jelenleg áll, négy építészeti korszak nyomait hordja magán. A régibb román kor nyomait mutatja az alsó falak nagyobb része, különösen a déli főkapu és oldalfal, a még meglevő két kisebb apsis; az ujabb vagy átmeneti román építészet korába sorozhatók a kereszthajó egészen s a tornyok alsó része; a csúcsíves (góth) építészet fénykorára utaló utánzat az 1753-ban Stojka püspök által kiépített szentély, valamint az egész egyház csúcsíves boltjai is, melyek azonban eredetiek is lehetnek. Végre a paróka (barocco) modort az északi oldalon épült bejárat előcsarnoka s a főbejárat előtti korlát faragványai képviselik. Az egyház jelenleg egy előcsarnokból (paradisum), mely a két torony közét foglalja el, s az ékes faragványokkal diszitett főbejáraton (portale) belől nagyszerű három hajójú belegyházból áll, melyet kereszthajó metsz át, s melyen belül a téves szentély áll. Egész hossza 261, szélessége 120, magassága több mint 60 láb; a fő- és oldalhajókat hat-hat oszlop választja el, melyek főtélyei (Capitel) kétfélék: egyszerű románok,korinthi modort utánzók s később kori gazdag és művészi diszitésüek rózsaös füzérekkel, az alapok attikai modorban, szabályos sarklevelekkel, melyek szintén legalább is a XIII-ik századra utalnak hazánkban. Különösen szép egy pár vízi liliomokkal ékített martány (console) a déli hajóban, melyek egyikét Henszlmann is érdekesnek tartá a lerajzolásra, s a „Régészeti kalauz"-ban közlésre. A falak nagy ködszerü kövekből vannak építve; legnagyobb diszszel a déli oldalon s a még meglevő, belől mellék oltárok által takart két kisebb kör alaku kiszökellésen(apsison), melyek egyikén (az északin) még a középkorban divatos épitészi elmésségnek is érdekes példányára akadunk: egy rébuszra, mely három nyulat ábrázol, oly ügyesen összeállítva, hogy bár mindössze csak három fülök van, mégis mindháromnak meg van mindkét füle. Tornyai közöl a déli van (nem egészen szabályosan) kiépítve 24 öl magasságra, az északi oldaltorony csak a fedélig áll fenn , a félelmességig repedezett állapotban van. A régi sirboltok ez idő szerint felbontatlanok; egy ujabb a szentély alatt nyúlik be s a közelebbi idő kath. püspökeinek tetemeit zárja magában egyszerű fülkékben; a Csiszár családé az előcsarnokból nyilik le. De bonn, az egyház belsejében vannak azon kegyeletes emlékek, melyek az ide zarándoklott honfiú figyelmét különösen magukra vonják. A déli mellékhajó, legnyugatibb boltja alatt három sírláda (sarkophag) áll, melyek közül a közbelsőt a nagy Hunyadiénak, az ennek jobbján esőt Hunyadi Lászlóénak tartja történet és hagyomány; a balján levő pedig kétségtelenül Székely Jánosé, a kormányzó testvéréé. Az elsőnek hihetősége mellett még több szól, mint Hunyadi Lászlóé mellett; legalább nincs mi meghazudtolja; ellenben ez utóbbin oly jelek vannak, melyek a véleménynek inkább ellene, mint mellette szólnak. Ilyen például a paizs, melyen két dárdával átszúrt medve van; e mellett jobbra F. C. betűk, balra A. betű, melyek egy Hunyadi koporsón mind idegen jelek. A nagy Hunyadiénak tulajdonitottat báró Bajtai püspök 1766-ban kinyittatta; de semmi igazoló emlékre nem akadtak, mi az annyi izben történt feldúlást tekintve, épen nem csoda. A harmadik Székely Jánosé, melyen mint a két előbbin is hanyatt fekvő és lábait (még megvoltak) oroszlánra fektető férfiú látszik, teljes hadi díszben. Jobbra családi paizs (talán az ősi vagy épen csak a székely nemzet ős czimere) s ezen terjesztett szárnyú sas, (turul?) Balra más czimer a magyal négy folyammal (nyalábbal). A koporsó lábánál még egy harmadik czimer is van: a szájában gyűrűt tartó holló, a Hunyadi-czimer. A sírláda fellapjának körzetén pedig ezen felirat olvasható: „Miles. Joannes, vocutus. fráter. Gubernatoris. sit. junctus. coelicis. choris. Anno. Dni. MCCCCXXXIIII (1434). De Huniad, és újra: Hic. est. tumulatus. Johannes, miles. junior. de. Huniad, vocatus. fráter. ejus. (Itt fekszik az ifjabbnak nevezett Hunyadi János vitéz, amannak testvére.) E három érdekes sírládával szemben a túlsó északi oldalon emezeknél nagyobb fénnyel, alabástrom- vagy márványból kiállítva még más kettő van. János Ezek egyike Izabella királynéé, másik fiáé, Zsigmondé. Ezek az előbbieknél sokkal épebbek, s hitelességök az össze nem téveszthető czimerek miatt kétségtelen. Izabella sírládája fedelén teljes magyar díszben öltözött koronás nőalak, karjain többszörösen hólyagos szabású köntös. A családi czimer négy részre osztott paizs, melynek jobb szárnyán gyermeket nyelő kígyó, balrészén egyszarvú és oroszlán, az alsó jobb szögleten a magyar kettős kereszt a hármas halmon; balon három koronás oroszlánfej; a másik czimer a lengyel sast ábrázolja. János Zsigmond teljes hadi díszben van kifaragva. A családi paizs itt is négy részre osztva; az első negyedben koronás sas (lengyel), a másodikban nap és hold (székely czimer) s egy ordító farkas (Zápolya); a harmadik negyedben a magyar négy folyam (nyaláb), az utolsóban egyszarvú és oroszlán. Felirat egyik sírládán sincsen, de az oldalak is igen ékes faragásokkal díszlenek. A sírládák üresek. E sírládákon kivül igen sok emlék van és még több volt ez egyház falában, padolatán. De ezek egy része oltárokká vagdaltatott (Bethlen Gáboré, Rákócziaké), más része felfelé levén fordítva a rajta járó-kelők léptei alatt kopott (Lépesé, Martinuzié) vagy épen befelé fordítva-el tett. A nagy és kis előcsarnokban még láthatni darabjait I-s. Rákóczi György nagyszerű fekete márvány síremlékének. Ezelőtt egy századdal még a következőké volt teljesen olvasható: Geréb Lászlóé, Mátyás király rokonáé az egyház külső falában; Antal nyitrai püspöké, ugyanott. Benn az egyházban: Szalay Báró Sztojka Zsigmond (Antal) püspök emléktáblája 1753-ból, midőn a szentélyt (ad veterem plane formám) helyreállíttatta; Lépes Györgyé, a sz.-imrei csatában elesett hős püspöké 1442-ből; István (Imre) püspöké 1419-ből (részben ma is látható a jobb oldali oltár előtt); Nagy Mátéé, neje Toroczkai Anna által állitva; Lencsés Györgyé 1593-ból;