Vasárnapi Ujság – 1869
1869-01-03 / 1. szám - Erdőd vára (képpel) 6. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
6 helyzetednél fogva, nehogy megfelejtkezzél egy perezre a köteles távolságról. Szegény nevelő, bel szokszor cserélne a cselédszobában csizmát fényesítő inassal, akár a kocsissal is, akit fölpofoznak, mihelyt tetszik! Azok sokkal függetlenebbek ; falatjukat, ami marad, vagy amit oda vetnek, szabad lélekzettel költhetik el, teljes fesztelenségben. A nevelőt az inas is lenézi, mikor a tálat oda tartja; boszankodik, hogy szolgálnia kell a másik cselédnek. Különösen a kezdet, ami felettébb nehéz ; ha megismerték, hozzá szoktak, — ha nem kell többé tartózkodni tőle, hogy egyenlőnek találja érezni magát: mind jobban bánnak vele, barátságosan, bizalmasan s miveltséggel és ügyességgel még szeretetet és becsülést is vívhat ki. Azután csak idegenek jelenlétében áll a nagy távolság; az idegen hadd mérje a család magasságát a nevelő alárendeltségétől. A vacsora végig folyt anélkül, hogy Barna a társalgásban részt vett volna; legfelebb egy-két erőszakolt kérdésre válaszolt, mint: Nem fázott meg az úton Barna úr? Élnek-e szülei? Vacsora után még huzamosan maradtak az asztalnál ülve; a női rész csemegézett és beszélt; az öreg úr, meg két idősebb fia pipára gyújtottak, közben iszogattak. Barnát nem szólította föl pipázásra senki; a borivásra egy párszor figyelmeztették ugyan, de azonkívül békét hagytak. Ahogy ott ült hallgatva és gyötrelmes türelmetlenséggel, egészen megzavarodott, a mint Anna kisasszony fölállt, hozzá került és befőtt gyümölcscsel kínálta. Köszönöm alássan ; nem kérek — mondá hirtelen — de Anna kisasszony nem tágított, bizonykolá, hogy a ki nem pipázik, annak csemegélni kell; aztán arra is figyelmezteté, hogy nem szeretne legelébb is üres kosarat kapni az ügyvéd úrtól. Barna nem tudá kiállani az ostromot, vett a csemegéből és úgy találta, hogy nagyon édes. Lelkének még édesebb volt, mint ajakának. Új házban, idegen helyen, addig ismeretlen arczok látása után akárhol izgatott az ember, mikor lefekszik. Nem tud elaludni gyorsan, és hányja-veti elméje az új tapasztalásokat. Hát még mikor a helyzet oly tűrhetetlenként tűnik föl, mint Barnának az átalános fogadtatás miatt,és oly megfejthetetlennek, mint minővé rá nézve Anna kisasszony csemegéje tette! Megfázott, ha arra gondolt, hogy mily hideg, eltaszító iránta ez a család, amelynek egyik tagja felette annyi gonddal őrködött, de megmelegedett arcza és a lelke, valahányszor az a karcsú, ékes, csengő hangú csemegekínáló jutott eszébe. Ez a két kép folyvást cserélgette egymást; a második hovatovább mint sűrűbben tért vissza; végül egészen hatalmába kerítette lelkét. II. Két hétig tartott a szünidő; az alatt Barna meglehetősen tisztába jött a családdal. Az öreg nagyságos úton sok becsülnivalót talált; nem mintha kiváló miveltségű, vagy szabadabb gondolkozású lett volna, azok tekintetében sok ráférhető még, hanem modora és lelki világának jelentkezése vívták ki becsülését. Csekély értékű képet is megtartanak néhol ízletes ódon keretéért. Valami afféléhez volt hasonlítható az öreg Ojtozi. Állításaiban, bármily elavult nézeteket védett, tiszta meggyőződés, egész föllépésében valami természetes tekintélyérzet nyilatkozott; kicsinyes dolog is fontosnak látszott, ha ő adta elő. „Tanulja meg Barna úr, én mondom azt az úrnak, hogy ezen a világon sokkal több a látszat a valóságnál!" Ilyenszerű kezdetleges életelv is hatással volt Barnára, ha az öreg úr mondá el, pedig bizony az ő miveltsége rég fölülállott azon, mintsem az ilyenből tanulhatott volna. Az öreg nagyságos asszony ugyanazon rovat alá esett női részen, mint férje. Jószívű, kegyes, leereszkedő, nyájas, szeretett beszélni a régi világ jóravalóságáról, a mostani romlásáról, és meg volt győződve, hogy nagy kegyességet tesz az ifjú ügyvéddel, ha efélékről félórákon át beszél neki. Az is a keretéért becses. Az úrfiaknál sem keret, sem kép. Néhány oskolát végeztek, azután hazajöttek és agarásztak, kártyáztak, ittak. Apjuk a gazdaságból nem bízott reájuk, mert maga még bírta, és lényéhez tartozott, hogy ő legyen feje házának. Muki úrfi aludni szeretett mindenekfelett és inni. Meglátogatta a községben lakó kisebb nemeseket, kártyázott makaót, ferblit, preferánszot, — ha azokra nem volt társaság, disznót is. Ahol vacsorára marasztalták, ott maradt. Üres, tartalom nélküli ember volt egészen; nyomta roppantul az az érzet, hogy nagyobb ur a többinél. Ha fennállva beszélt, folyvást mozgatta lábát a térdéből, azzal mutatta ki, hogy nagyobb ur. András úrfi, bátyjánál négy évvel kisebb, 28 éves, feje ürességére nézt ha nem is, különbözött abban, hogy kevesebbet aludt; fito 1gatta, mintha értene az élénk társalgáshoz; ez okból elmondogatta a másutt hallott sületlen életeket. Neki már foglalkozása is volt : hátas lovait szerette cserélgetni, az újakat betanítani. Azokról aztán beszélt sokat, kitűnőségeikről, nagy becsükről. A két úrfi körében mindig roszul érezte magát Barna. Társalgásba hasztalan kezdett, röviden végződött minden. Kerülte is őket, mikor lehetett. Mimiké kisasszony társaságát sem szerette. Mint egy fellegvár, melyről az alant álló nem tudja, üres-e vagy ágyukkal van telve, olyan maradott rá nézve a két hét végén is. Érzelmet, észt nem tapasztalt nála soha; érzéketlenséget, bárgyúságot sem. Úgy volt növelve a kisasszony, hogy a rang által követelt fellegvárról le ne bocsátkozzék. Nem került erőltetésébe, természetévé vált, hogy a modort lényeg gyanánt tekintse. Hát Anna kisasszony ? Azzal az eggyel nem volt tisztában az ügyvéd. Jobb napjainak azokat tartá, amelyeken mentől többet volt vele, és mégis nyomasztónak találta a veletételt. Mintha kiszabott modorú nénjéből és természetes, nyílt, bizalmas Pista öccséből lett volna összetéve ez a leány. Csevegett, élénk, előzékeny volt, de sem az észnek, sem a szívnek valódibb húrjait nem bírta érinteni. S ha az ügyvéd félénken olyanokat pendített meg, úgy tett, mintha nem értené. Úgy tett, mintha nénjévé vált volna egyszerre; rideg modorossággal fordítá másfelé a beszélgetést, vagy épen ott hagyta a kétségekkel vivódó ügyvédet. Anna kisasszonyt nem értette az ügyvéd; azért arra gondolt szünetlen, a két hét után is folyvást. Most így, majd amúgy, most érzésteli gyermeteg lénynek, majd hiú illembábnak tartá, de vívódott vele folyvást. Eszébe sem jutott, hogy szerelmes legyen bele, és mégis minden leány szépségét az övéhez mérte. Ha egyedül volt, azt a darabot játszá mindig fuvoláján, a melyet Anna kisasszony kedvencz dallamának mondott. Ez a talányos kis hölgy megfelezte legalább is az ügyvéd idejét, mely addig egészen a tudománynak volt szentelve. (Folytatás k5r ) Réthi Lajos: Erdőd vára. Erdőd vára, mely a hasonnevű mezőváros területén (Szatmár megyében) feküdt, ódon várkastély alakjában, noha már pusztulóban, mostanáig áll. Daczára annak, hogy e hely története a tatárjárás előtti időkig terjed, a vár maga nem a magyar és hajdankor hagyománya. Létét csak a XV. századnak köszöné. A Máramaros bérczei közül kiszármazott Balk-nak utódai, hazafias erények árán az ország nagyai közé emelkedve, még 1392 előtt lettek Erdőds környékének urai, és a híres kihalt bélteki Drágffy családnak megalapítói. Mátyás király korában élt a család egyik legjelesb tagja, Drágffy Bertalan, ki mind a polgári, mind a hadi pályán a legmagasabb polozokra jutott. Mint királyi főpohárnok és még inkább, mint 1493 óta Erdély vajdája a zászlós urak egyik legnevezetesbbike volt, mint hadvezér pedig az ausztriai hadjáratnál és Bécs ostrománál tünteté ki magát. Ez időben ő lévén ura Erdődnek is, oda családja menhelyéül 1481. évben várat építtetett, mint azt azon korból felmaradt emlékiratok tanúsítják. E vár falainak magassága 60, szélessége 30 lábnyi volt, a tornyok a falak magasságát még 20 lábbal haladván meg. Drágffy Bertalan elhalván 1501. évben, egyik fő örököse Drágffy János országbiró lett, ki az ország zászlójával kezében a mohácsi mezőn hősiesen végezte be életét 1526-ban. Egyetlen fiú-utódja Gáspár 1545-ben,ennek fia György pedig ifjú korában 1555. meghalván, a Drágffyak ősi családja megszakadt, és a nagy örökség a kir. ügyészre nézett; azonban Gáspárnak özvegyét somlyai Báthori Annát Báthori György Izabella hive nőül vévén, Erdőd vára ennek birtokába jutott. Az urat cserélés viszontagságokat hozott az eddig békében állott Erdődre is. 1565-ben Schvendi Lázár, I. Ferdinánd tábornoka Báthori Andrással körültáborlotta Erdődöt , hogy az Izabellához pártolt Báthori Györgyöt megfenyítse. A megrohanás oly véletlen volt, hogy a várkertben mulatozó Báthori csak paripája gyors futásának köszönhető menekülését, minek folytán vára is minden erősebb ostrom nélkül csakhamar, reá nézve elég hátrányos föltételek alatt meghódolt. A vár és uradalom minden készlete zsákmányul esett, a várban levő temérdek ruházat, fegyver, bor és élelem, készpénzben tizenöt ezer tallér jutott a császáriak kezébe. A katonaság a gazdag vadaskert palánkjait feltüzelte, vadjait elpusztította. Azonfölül a német katonaság vandalismusa (mint Istvánfi történetének 22. könyvébe feljegyzé) odáig terjedt, hogy az egyházba is berontva, ott a Drágffyak ősi sírboltjait is kincsszomjas dühvel felfeszegeték, mely rabláson azonban maga a vezér Schvendi rajta kapván vitézeit, ezek egyikét tőrével agyon szúrta, a másikat megsebesité. Erdődnek ilyen módon elestét nem tűrhetvén János Zsigmond a választott király és az erdélyi részek ura, Hassan temesvári beglerbéggel egyesülten, — mint írják — harminczezernyi főből álló sereggel vette ostrom alá Erdődöt, és negyven napig ostromoltatá kemény faltörő kosaival, és szüntelen megújított megrohanásaival, anélkül, hogy eredményhez juthatott volna, míg végre a tüzes harczokban mind a két várparancsnok, Lauenberg és Jónyi János ezredesek, az ostromló török sereg részéről pedig Kurta nevü bég, Nlassannak rokona is elesvén, a várőrség meghasonlott, és a németség a magyar hadtól elpártolva, a törökkel alkudozni kezdett. Hassan észrevevén a válságot, dühös rohamot intézett a várra és azt iszonyú vérontás között be is vette; Kurta elestét megboszulandó, az egész őrsereget lekonczoltatá, és Erdőd várát földig lerontatá. Ilyen állapotban jutott Erdőd vára a gróf Károlyi nemzetség birtokába. 1632-ben a török harczokban elesett báró Károlyi Mihály özvegye Zsennyey Borbála arra királyi adományt nyert. Erdőd várát azon alakban, mint azt még ma is láthatni, 1730-ban gróf Károlyi Sándor állitatta helyre, de már nem annyira grófi kastélyul, mint inkább magtárul és gazdatisztjeinek lakásul szánva. A régi öt torony helyett most már csak három áll épségben, tetejök újabb, de alapzatuk még a régi. A vár egyik tornya alatt gömbölyű terem foglal helyet, mely hajdan ebédlőül szolgált, ennek falait díszítik a régi vár és régi templom alakjainak rajzai, és felírásai is, megmentve és fenntartva az unokák tanúságául. Ezen felirások Erdőd vára és temploma rövid történeteit tartalmazzák és igy hangzanak: „1. Anno 1481. Szent György napjának odaváján néhai Dragfi Berthalan kezdette csináltatni Erdőd várát, az kőfalaknak magosságát hatvan singnyire, szélességét harminczra, a tornyok magassá-