Vasárnapi Ujság – 1870
1870-06-19 / 25. szám - Az ebédvivő kis leány (képp.) -r-s 308. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A Batthyány-gyászünnepély (5 képpel) 308. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyuak
308 néhányan is többen legyünk mi magyarok, s összébb tömörülve találjon nemcsak a jelen, de a jövendő vihar is. Eladatnék csángó testvéreinkkel itteni birtokaikat, melyek közül egy része ősi nemes birtok, milyennel itt csak ők, s még a moldvai sem birt, s otthoni ingyen földet adnánk nekik, vagy mi megvennék itt földjeiket s helyébe adnánk otthonn más ingatlan birtokot. Töredék csángó magyar népünk, siralmas helyzetét tekintve, ha ezt helyben hagyná is — ami nem kétségtelen — kérdjük: tanácsos lenne-e őket ősi helyökből fölbolygatni s ezáltal a szomszédos moldva-oláh nemzetet magunkkal ellentétbe hozni? Ne bántsuk az itt elvitázhatlan történelmi múlttal bíró véreinket, de mind vallási, mind művelési ügyek fölkarolása által működjünk oda, hogy ők a jelenlegi magyar haza területén kívül is értelmes keresztyén magyaroknak megmaradjanak, s éljenek ott, hol őseik hazát szereztek, s hol ők, bár töredékképen, minden nyomorúság s feledés mellett is, mai napig magyaroknak megmaradjanak."*)Fölhozom e nézetet is, hogy azok, kikre a csángók megmentése körül hazafias kötelesség vár, minden véleményt ismerjenek. Én részemről a csángó telepítést csak úgy látnám lehetségesnek, ha a magyar és román kormánynak sikerülne ez iránt egy csereszerződésre lépni, melynél fogva a magyar állam a csángók helyett megfelelő számú román kontingenssel szolgálhatna. Természetesnek látszik, hogy ez mindkét szerződő fél érdekében ütne ki: mindazonáltal bajosnak tűnik fel az, hogy itt nem is kettőn, hanem négy, sőt több félen áll a vásár." Mi részünkről elméletileg helyesnek, de a gyakorlatban kivihetlennek tartjuk a csereszerződést. Első s legalkalmasabb eszköz nézetünk szerint a csángók nemzetiségének megóvására vonatkozólag, a magyar katholikus és protestáns missió erélyes, buzgó működése és anyagi s szellemi támogatása a magyarországi protestáns és katholikus hitfelekezet által. Képek a hazai népéletből. Az ebédvivő kis leány. Forró nyári napon, hogy minő kellemes dolog árnyas, terebély fa hűsében megpihenni, tán nincs ember, aki ne tudná. — Hát még ha valaki teher alatt fáradva, megizzadva pihen le, alkalmasint kétszeresen nehezére esik a fának pázsitos aljától búcsút venni. A mi kis leányunk is épen azon gondolkozik, hogy még egy kissé vár, még egy kissé pihen, hátha azalatt majd valami utitárs is érkezik, a ki kosarát felsegiti, mert már mikor letette is azon veszélyben volt, hogy kidönti a sok jó ételt, amit édesanyja olyan takarékosan megfőzött s olyan gondosan elhelyezgeiett a kosárban. — Igaz, hogy már közeleg a dél, mert az ember árnyéka alig több egy lépésnyinél s ezt a munkások nemcsak az árnyékról, hanem a fáradtságról és üres gyomorról is észreveszik. A munkás ember pedig, ha a bibliából nem tudná is, józan eszével is feléri, hogy a munkás méltó a maga bérére, s aki forró délig dolgozott, megérdemel egy kis jó meleg ebédet. No de — gondolja magában a kis leány — édesanyja kását főzött számukra, az pedig olyan eledel, hogy ha 4—5 mérföldnyire viszik, még akkor is olyan forró, hogy nem lehet biztos mohósággal enni, neki pedig már csak egy rövid negyedórája van hátra. Ott ül tehát még egy darabig a hűvösön s elmereng a barázdabillegető egyhangú füttyentésén, mely annyira hasonlít kedvesének találkozóra hivó jeléhez s a fürjek pitypalatyján, mely a családias hivogató hang érzelmeit kelti fel kebelében. Titkos gondolatok, igaz! de kinek nem szabad e gondolatokat forgatni agyában! Nem, egy jól nevelt, egyszerű, házias leánynál e merengés nem esik ártatlansága rovására. Hiszen ő maga is arra gondol, akit apja, anyja kinézett számára, s ő nem akarja sietősebben álmai megvalósulását, mint kedvese és annak szülei, meg aztán tulajdon apja, anyja. Úgyis szokszor dalolta már neki atyja tréfás boszantással: ,,A mi lyányunk nem idei, szerető is megilleti." De a merengésnek utóbb is csak vége szakad s a kosár, mely mellette fekszik, útjára serkenti. Csak már jőne valaki, aki fölsegítené fejére, nem bánná akárki volna. Csak ma jőnének erre leánypajtásai, akikkel máskor ebédvivés közben ugy eltréfálgattak. Inkább elhinné apró hazudozásaikat, hogy milyen jó ételeket visznek, mint a múltkor is egyik azt beszélgette, hogy minő pompás túróscsuszát visz, meg egy nagy kulacs bort, meg pörkölt hust — s lábának egy döcczenése elárulta a titkot, a kosár leesett s a kidőlt félszáraz, fekete kenyeret s a szétguruló sok veres és fokhagymát pirulva szedegette össze, mig bánatosan tekintett az eltört vászonkorsóra, melyből a pompás friss kútvizet a szárazföld azonnal felitta. De most nem jő senki, még egy gyűrűs zsidó sem, pedig tücskök czirpelését sokszor az ő sípja hangjának képzeli, még egy koldus sem, pedig máskor elég ballag egyik falutól a másikig, még egy tehervitelből hazatérő béres sem, pedig máskor azok szekerei egymást érik, amint ebédre haza sietnek. Nincs senki, rá kell szánnia magit, hogy egyedül vegye fel a kosarat. Kötényéből tekercset csinál, hogy a kosár ne törje fejét, megfogja a kosár füleit, felemeli, amilyen magasan csak birja, hozzá szorítja a vastag fához, aztán meghajol s alá búvik, felegyenesedik, egyet igazit még fején és a kosáron s azzal elereszti, s a kosár minden támasz nélkül ugy áll fején, gyors léptei mellett is, hogy ha valami német asszony meglátná, nem győzné csudálni. Menj kis leány, siess, vidd gyorsan ebédedet apád dicsérete, csókja s talán, a kire gondolsz, annak szíves szavai még jobban fognak esni, mint az árnyas fa tövében lengő hűvös susogása! — r. — s. A Batthyány-gyászünnepély. A junius 8. és 9. napjain tartott gyászünnepély leirását már lapunk múlt számában közöltük, de részint hely szűke, részint az idő sürgős volta miatti néhány részlet még kimaradt a most utólagos közléssel kell kiegészítenünk tudósításunkat. A közönség érdeklődése még soká ébren fog maradni kétségkívül e nagy a valóban nemzeti ünnepély iránt. A nemzet önmagának szolgáltatott igazságot, midőn leghívebb a legnagyobb fiai egyikének s függetlenségi harcza dicső vértanujának igazságot szolgáltatott; a ily nemzeti érzelmek s az általok tett benyomások nem enyészhetnek el a cselekvények végrehajtásával. Mi is visszatérünk ismét a gyászünnepélyre. Mai számunk egyik képe is azzal foglalkozik. A gyász sötét fényében úszó ravatalt ábrázolja, a mint junius 8-ikán és 9-ikén délig közszemlére kitéve állott a ferencziek templomában. S most közleményünk kiegészítéséhez kell látnunk. Az ünnepélyes gyászmenetben küldöttségileg részt vett hatóságok névsorát kell mindenekelőtt teljessé tennünk. A megyék, hatóságok és testületük közül következők voltak képviselve a gyászünnepélyen : A pesti nemzeti színház összes személyzete. Komárom város 3 személy, Somogymegye 10 sz., Trencsénmegye 7 sz., Jász-Kunkerület 5 sz., debreczeni superintendentia 13 sz., Aranyosszék, Háromszék 1 sz., Jászberény 6 sz., Vasmegye, Temes megye 11 sz. Gödöllő város 9 sz., Veszprém város 15 sz., Pestmegye több mint száz sz., Nógrád megye 46 sz., Krasznam. 4 sz., Hevesmegye 86 sz., debreczeni polgári kör 3 sz., Hódmező-Vásárhely város 3 sz., Losoncz város 10 sz., Borsodm. 34 sz., Kis-Kunhalas 2 sz., Alsó-Fehérmegye 6 sz., budai tisztv. önsegélyző-egylet 21 sz., Zomborváros 2 sz., Fehérmegye 16 sz., Sopron város 6 sz., Barsmegye 60 sz., Zólyom - Korpona 4 sz., Zalamegye 26 sz., Temesvár város 3. sz., Miskolcz 16 sz., Hontmegye 50 sz., Szepesmegye 8 sz., Ungmegye 23. sz., Szatmárm. 40 sz., Tolnamegye 24 sz., Közép-Szolnokm. 4 sz., debreczeni ref. kollégium 2, Abaujm. 15 sz., Nagyszombat 2 sz., Győrm. 6 sz., Czeglédv. 7 sz., Máramarosm. 6. Ó-Buda 8 sz., Ungvár 6 sz., Vácz 12 sz., Szt.-Endre 5 sz., Arad 6 sz., Kolozsvár 7 sz., Gömörm. 4 sz., Békésm. 20 sz., Fehérvár 12 sz., Torontálm. 16 sz., Szeged. 5 sz. Nagy-Maros. 2 sz., Visegr. 2 sz., Bogdány 2 sz., Marosszék 5 sz., Nyitram. 20 sz., kassai (Vége köv.) Lukács Béla: Ebédvivő kis leány. —Mészöly Géza rajza.) • Missiói lapok, 1868. 89—90. II.