Vasárnapi Ujság – 1870
1870-11-06 / 45. szám - A harangok. K. T. K. 575. oldal / Vegyes tartalmu
575 fának X. Károlynak gyűlölt s hitszegő uralkodása miatt lett érezhetővé. A száműzetés s bujdosás szomorú napjaiban nem tanultak, nem okultak e Bourbonok semmit, de annál többet, — mindent felejtettek, mi azóta Francziaországban történt volt. Ugy látszik III. Napoleonnak is szándékában állott St.Denist választani családja végső nyughelyéül, hisz ebben is a nagy once hagyományát vélte teljesiteni; legalább ezt gyanittatják az utolsó években folyton folytatott nagyszerű épitkezések, javitások, s a császárnak kifejezett szándéka azok bevégeztével I. Napoleon tetemét a párisi rokkantak palotájából ide költöztetni át. A napoleoni eszmék szerzőjének e terve, sok mással együtt ma már a napoleoni álmok jámbor óhajainak országába tartozik. Sedan bezárta Napoleon előtt St.Denis kapuit, s ha istenfélő Vilmos képes volna is azokat Krupp és Dreyse segélyével feltörni, letörve róluk a nemzeti kegyelet szent pecsétjét— nem lesz nyugodt e faj álma többé, s ha a Valoisok, Bourbonok és Orleansok nem bolygatnák is éjfélenként a megtört viperatort, hamar eljönne az idő, mikor a fölegyenesedett óriás békéit széttörve, halottaiból rázná fel azt, ki oly véghetetlen nyomort, oly hallatlan gyalázatot hozott reá. A nemzet átka kergetné el e bolygó szellemet — messze, messze Francziaország szent földjéről — Potsdamig. De hagyjuk a sirok e hazáját, mely előtt nincs különbség rang és rend között, nincs kegyelem azokra nézve sem, kik e szót soha nem ismerék. Vajha a földi hiábavalóság e jelképe, a királyi mulandóság e százados emléke állitaná meg a jámbor Vilmost s súgná fülébe a kellemetlen szót: mementó mori. Nyugszik ott olyan, ki korában nálánál hatalmas volt, kinek szava nem tűrt ellenmondást, kinek nevére milliók átka tapad, kinek vétkeiért bűnhődik ma, midőn a visszatorlás órája ütött, nemzete, hazája. Ez a „forgó viszontagság", melyre a győző diadalmai közepette elmulaszt számítani, s csak akkor jut eszébe, mikor Clio már registrálta a történteket főkönyvében s a „Debet" rovat teljesen be van töltve. A történet logikája ez, mely minden lapján végig húzódik s nyomorban vigaszul, szerencséblen mérséklőül kellene szolgálnia. Menjünk vidámabb tájakra, hol élet és öröm ütötte fel tanyáját, s az előbbi szomorú kép ellentéteként még jobban esik a vándornak. A vasút néhány percz alatt Enghien-be,a párisi elegáns világ egyik kedvencz nyári mulatóhelyére, e kies fürdőbe visz. Ha kis tavat s csinos parkját körüljártuk, siessünk Montmorency-be, üljünk fel egyikére a piaczon campirozó szamaraknak, melyek Heine szerint, csak azért születtek, hogy cseresznyéket s grisetteket hordjanak, a minthogy utóbbi az ember Montmorency vidékén az gyümölcsfajjal uton-útfélen találkozik is, lévének zárt körben vagy nagyobb társaságban s kecsesen nyúlván el a csacsira applikált kényelmes ülőhelyen. Mit keres e vig nép itt? mi vonja az idegent is Montmorencyba? kérdezzük meg szamarunkat, vagy helyesebben, üssünk néhányszor végig rajta (NB. a franczia szamár csak olyan szamár s nem kevésbbé rest, mint idehaza a honnak), s ha indulatba hoztuk, magától elvisz Rousseau hires remeteségébe, hol a XVIII. század e nagy szelleme 1756. ápril 9-étől 1757. deczember 15-ig lakozott s itteni élményeit „Confessions" (Vallomások)-jaiban örökité meg, mig e hely volt bölcsője „Nouvelle Heloise"-jének is. Rousseauhoz zarándokol a tömeg, midőn a helyre jő, Jean Jacques szelleme susog e lombok közt, hol egykor a „természetes állapoti" előnyeiről s elveiről, a társadalmi s állami lét romlottságáról elmélkedett, talán épen azon kövön ülve, melyre irva van: „Jean Jacques szeretett itt nyugodni." Ezeknkivül még egy rózsabokor s babérfa hirdeti itt Rousseau alkotó kezét s bár ez utóbbi még teljes virágjában van, de bizonynyal el fogja törölni az idők viharos járása s elhullnak levelei, mikor e nagy bölcs neve még hervadhatlan babérral fog tündökölni századok hosszú során át. Ha ma kávét s bort mérnek is Rousseau egykori dolgozó szobájában, s ha billiárd foglalja is el dolgozó-asztala helyét, a művek, melyek innen kikerültek, túlszárnyalták e négy falat s kihatoltak a világ minden részébe, a név pedig, melyhez a montmorency-i remeteség emléke kötve van, — melynek viselője ott nyugszik ama nagy épületben, melyet „a hálás haza nagy férfiainak" emelt, s annyira kiválik a tömegből, mint a Pantheon kupolája Páris épülettengeréből, — tul fogja élni a győzelmes Vilmosok s hóditó Bismarckok művét, túl fogja ragyogni dicsőségük fényét. Ma a poroszok ágyúi fenyegetik a Pantheont s harczi dicsőségük egy nagy nemzet dicsfényét elhomályositni látszik. A balgák! Löjjétek hát e szent helyeket, küldjétek hát bombáitokat az emberiség dicsőségének ez emlékére, hisz azok csak emelkedni fognak értékükben, törpeségtek mellett annyival inkább kimagaslanak. A Pantheont összelőhetitek, de romjai s szelleme hirdetni fogják késő századoknak, mint, eddig, a francziák dicsőségét, s hozzá ezentúl a ti vandalizmustokat. Esánczokon megtörik erőtök, s golyóitok erőtlenül pattannak le az áthatlan lemezről, melyre lángoló betűkkel van feljegyezve a nemzetnek, mely ma lábaitok alatt nyög — multja, a szerep, melyet vitt, a szolgálatok, melyeket az emberiség érdekében tett. A harangok. Ki ne hallotta volna már az orosz és chinai óriás harangok hírét, melyekhez képest a debreczeni hires Rákóczi-harang csak kis csöngetyü. Azt is hallottuk, hogy a harangok hangjához rég idő óta bizonyos fontosság, sőt mondjuk ki magyarán, babona is köttetett, mely ugy látszik, sok helyen máig is érvényben van. Csaknemrégiben olvastuk a „Jász-Kunság"-ban, hogy Jászberényben egy fenyegető vihar alkalmával el akarták harangozni a jégesőt. Hitték, hogy a harangszó elűzi a mennydörgést, föltartóztatja a villámot, sőt elriasztja a gonosz lelkeket is. E babona azon hiedelemben gyökerezett, hogy a mennydörgés és villám a rosz akaratú szellemek művének tulajdoníttatott. A püspökök megkeresztelték a harangokat, hogy elűzhessék az ördögöt és vihart, mert ekkor a levegőben kóborgó ros szellemek megijednek a szentelt harang szavától. Voltak olyan korszakok is, midőn a harangok országszerte zúgtak napfogyatkozás alkalmával, hogy elűzzék a félelmes ellenséget, mely a nap fényes arczát irigyen eltakará. A harangokat nemcsak ünnepélyesen keresztelték meg, hanem ezenfelül többféle jelmondatokkal is bőven ellátták, melyekben érthetően ki volt fejezve a haranghoz kötött nagy fontosság. Egy régi harangon ily vers olvasható: Halált jelentve, fájdalmasan sirok, Megtörve futnak szét dörgés és villámok. Vasárnapon templomba hivlak el, Az álmost ágyából verem fel A szelek szavamra elhallgatnak, S végét vetem emberi haragnak. Elmésebbek e latin jeligék: Laudo Deum verum, Plebem voeo, congrego Clerum, Defunctos ploro, Pestum fugo, Festa decoro. Magyarul: Dicsérem az igaz istent, hivom a népet, egybegyűjtöm a papságot, az elhunytakat siratom, a pestist elűzöm, az ünnepeket diszitem. Továbbá, hol a felső szót az alsóval kapcsolatban kell olvasni: Egybehívom Jelzem Jelentem Elűzöm Hirdetem Siratom II ,1 III a sereget a napokat az órákat a villámot az ünnepet a halottakat. A harangok véderejéről való hitet erősbitette a következő történet. Durhamban néhány évvel ezelőtt szokásban volt, hogy aznap estvéjén a toronyban Te Deumot énekeltek, mely szokásra a következő esemény szolgáltatott alkalmat. 1429-ben a templomban, mialatt a barátok éjféli misét tartottak, tűz ütött ki. Több ideig dühöngött a tűz a toronyban is, de csodásan a harangok sértetlenül maradtak. 1852-ben a máltai róm. kath. püspök a vihar kitörése előtt szintén meghúzatta a harangokat; másfelől az is bizonyos, hogy egy franczia városban a harangozókat épen akkor ütötte meg a villám, midőn azt elharangozni akarták. A harang szava többféle körülménytől függ. A leglényegesebb az érez milyensége. A vegyíték mennyisége és minősége nagy befolyással van a hang érczességére. A réz és czin alkotja az érczbronzot, s ez a harangércz. Rendszerint több abban a réztartalom, azonban minden harang röntőnek megvan saját kedvencz vegyszere. Némelyik négy rész rezet vesz egy rész czinhez, másik többet vagy kevesebbet. Szigorú pontosság e tekintetben nem igényeltetik. Annyi bizonyos, hogy a czin túlsúlya élesebb hangot eszközöl, de a vegyítéket törékenyebbé teszi. A harangöntő művészete abban áll, hogy mindkét részre föl tudja használni az előnyt. Ha egy nagy harangot lassan égetnek, az anyag hangterjedelme erősebb lesz. A harang azonban nem pusztán harangérczből készül. Néha a czinhez és rézhez még egy kevés ónt, arzenikumot vagy horganyt is tesznek. Kedvencz eszme az is, hogy az olvasztó kemenczébe vetett ezüst javítja a harang szavát. Benvenuto Cellini VII. Kelemen pápa számára öntött tiszta ezüstből egy szép kis harangot, melynek külsejére mindenféle bogár volt vésve, jelképezve, hogy e kis harang ezüstszava elűzi ez ártalmas állatkákat. Az ezüstön kivül még vasból és aczélból is készitenek harangot. Az aczélharang olcsóbb és könnyebb, s csengő hangja van, de mindamellett is nem hangzik el messzire. Az öntött vas egy kevés czin tartalommal nem igen felel meg a czélnak. Beszélnek üveg-, sőt faharangról is, de nem képzelhetjük el, hogy az üvegharang hogy birhatná ki a kolomp erősebb ütését, sem azt, hogy a faharang buta hangja érdemes volna egy toronyba. A harang szava feltételeztetik továbbá a harang terjedelmétől, alakjától s vastagságától. A harang szokásos idomát nem szeszélyesség választotta. A tapasztalat igazolta, hogy a bevett idomú harang jóval nagyobb hangot ad, mint a másforma alakzatú. Mennél szélesebb az átmérő, annál mélyebb a hang. Még eddig a legnagyobb harang Moszkvában van. Körülbelől ötszázezer fontot nyom. De még nem érte meg azon tisztességet, hogy fölakasztassék, ennélfogva hangjáról nem lehet ítéletet hozni. Hihetőleg recsegős szava lenne, mert rajta széles repedés látható, mi egy tűzvész alkalmával eredt. A harang nevezetesen egy nagy gödörben van elhelyezve, s a tűz a felibe épült alkotmányba kapott. A nép, mely babonás kegyelettel viseltetik e harang iránt, oltásához sietett, s midőn a megtüzesített érezre hideg vizet öntött, az szétrepedt. E haranghoz még most is bucsut járnak; midőn lépcsőkön keresztül leérnek az üregbe, keresztet vetnek magukra. Egy angol utazó egy kis darabot kért belőle, hogy vegytanilag megállapítsa az érez anyagát, azonban kérelmétől elutasittatott. De ujabb időben Miklós czár vegytani bontás alá adván, kitűnt, hogy hat rész rezet, s egy rész czint tartalmaz, ezenfelül alig van benne valami vegyíték. Minthogy a harangszót tetszés szerint lehet, hol vastagabbra, hol vékonyabbra idomítani az öntés alkamával, könnyen átláthatjuk, hogy több különféle harangocska egymás mellé helyezve, zeneszerré válhatik. Az utrechti dóm tornyában is van ilyen harangjáték. A kis harangokat kulcsokkal ellátott forgó henger veri, s e kalapácsalakú kulcsoknak a henger lyukaiba való elhelyezése szerint egész éven át többféle zsoltárt harangoz el a harang. Ilyen harangjáték Ausztriában is van, ti. Salzburgban. Aki először hallja, valóban meglepően szépnek s kellemesnek találja. Utrechti tanuló koromban elég módom olt benne gyönyörködni. Tengerészek regélnek a tengerben levő harangokról is. Egyszer egy hajó Cornwallba templomharangot hozott, a hajó a viharban minden rajta levővel elmerült, s most vihar alkalmával a part mellett állítólag lehet hallani a harangzúgást. Hasonló történetet beszélnek St.Ouenben is, hol a halászok rá nem vehetők, hogy tengerre szállT. L. Convoco Signo Noto Compello Coneino Ploro I I I I II Armas Dies Horas Fulgura Festa Rogos. *