Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-01 / 31. szám - A marosvásárhelyi vértanuk emlékoszlopa. (képpel) Deák Farkas 488. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
488 31. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 1. — Uram, — szóktá meg Cyrust, — ön és társai nemde angolok ? — Nem, — felelt az, — mi amerikaiak vagyunk. — Ah, — mormogd az ismeretlen, — azt még jobban szeretem. — S te, barátom? — kérdé Cyrus. — Én angol vagyok. S mintha e néhány szóval már megkönnyebbitette volna szivét, eltávozott. De Harbert mellett menvén el, e kérdést intézte hozzá: — Mi hónapban vagyunk? — Novemberben, — felelt Harbert. — S melyik évben? — 1866-ban. — Tizenkét éve, — kiálta fel fájdalmasan az ismeretlen, — tizenkét éve! Harbert ezeket is elmondá a többieknek. Valószinü volt, hogy az elhagyatott csakugyan ily hosszú ideig volt a puszta szigeten s ez magyarázta teljes elbutultságát akkor, mikor feltalálták. — Hajlandó vagyok azt hinni, — mondá Pencroff, — hogy ez ember nem hajótörött, hanem valamely vétségeért ugy tették ki s hagyták a puszta szigeten. —Ne bolygassuk most e kérdést, — szólt Cyrus, —jövend idő, mikor maga el fog nekünk mondani mindent. Csak várjuk el. — De e szerint, — jegyzé meg a hirlapiró, — talán e palaczkban talált levelet nem is ő irta! — Ez nagyon valószinü, — felesé Cyrus. Ez mindenesetre megmagyarázhatatlan tény volt, ismét egyike azon rejtélyeknek, melyeknek megoldását csak a jövőtől kellett várni. A palaczkban talált levélen a Tábor-sziget fekvésének pontos meghatározása mindenesetre oly tengerészeti ismereteket feltételezett, minőket egy közönséges matrózban vagy más alárendelt egyénben föltenni nem lehetett. A közelebbi napokban az ismeretlen egy szót sem szólt s kerülte a társaságot. Keményen dolgozott a kertben és földön, alig vett magának pihenési időt; még evés idején sem ment be a lakásba, hanem künn költötte el többnyire nyers zöldségekből álló eledelét. Éjszakára sem ment be, hanem valamely fa alatt vagy sziklaodúban húzta meg magát. November 10-kén, este 8 óra tájt, mikor épen besötétedett, egyszerre, váratlanul megjelent a verandán együtt ülő társaság közepette. Szemei különös fénytől égtek, s fogai vaczogtak valami rendkívüli felindulástól. Egyszerre megszólalt, kitörő indulattal, szakadozott mondatokban. — Mért vagyok én itt? Mi jogon ragadtatok el szigetemről ? Mi közötök hozzám? Tudjátok-e ki vagyok? miért voltam ott, egyedül? Honnan tudjátok: nem ugy hagytak-e ott engem szándékosan, talán halálra adva, valamely bűnömért? Ismeritek-e életemet: nem loptam, nem raboltam, nem gyilkoltam-e? Végig hallgatták anélkül, hogy félbeszakították volna. Smith Cyrus, le akarva csöndesíteni s megnyugtatni, hozzá közelitett. De az hevesen visszalépett s tiltó mozdulattal szólt: — Csak egy szót akarok tudni. Szabad vagyok- e ? — Szabad, — felelt a mérnök komolyan. — Hát isten áldjon meg! — kiáltá az s futni kezdett mint egy őrült. Nab, Pencroff, Harbert utána akart szaladni. De Cyrus visszatartóztatta. — Hagyjátok! — mondá, — majd visszatér magától. Néhány nap telt el, de az idegen nem tért vissza. Cyrus azonban nem tágított állításától. — Ez, — mondá, — utolsó fellázadása ez elvadult természetnek, melyet a bűnbánat már meghatott s mely az ujabb magánytól vissza fog borzadni. Eközben folyt a szigeten mindenféle munka, félbeszakítás nélkül. November közepén végezték a harmadik aratást. Négy ezer mércze búzájuk termett. Szem hát volt elég, csak kenyérré kellett változtatni. E végre mindenekelőtt malom kellett. Vizek volt, a Mercy folyó egyik esése a legalkalmasb eszközt nyújtotta egy vízimalom felállítására. De mégis abban állapodtak meg, hogy egyszerűbb szerkezetű szélmalmot építenek a fennsík egy magaslatán. Azonnal hozzá is fogtak a gerendázat kiméréséhez s faragásához. A malomművet a legegyszerűbbre, de erős alkatúra tervezték; a szárnyaknak hasított deszkát vettek, a vitorlákra pedig az egykori léghajó vásznából elég jutott még. Pencroff és Nab nagyon ügyesek voltak már az ácsmesterségben s a munka gyorsan haladt. Az egész társaság részt vett a munkában, mely e szerint decz. 1-jére szerencsésen be is volt fejezve. Mivel aznap épen jó szél is fújt, de nem túlerős szél ám,azonnal fel is avatták az első szélmalmot a Csöndes-tenger e magános szigetén! Az idegen azonban mind ez idő alatt sem jelent meg ismét. Spillett és Harbert több ízben bejárták az erdőt, keresve mindenfelé, de nem találva sehol az elveszettet, sem semmi nyomát. Smith Cyrus azért nem szűnt megismételni: — Meglátjátok, vissza fog jőni. Miután félig már felfedezte titkát, ellenállhatatlan szükségét fogja érezni, hogy mindent fölfedezzen. Akkor aztán egészen a mienk lesz. A következés igazolta a Smith Cyrus jóslatát. (Folyt. követk.) — A sassetoti kastély, hol királynénk ősz elejéig lakni fog, igen regényes hely. A kastély, mely jelenleg Parker úr tulajdona, egy kis parkban áll, mely a nagy parkkal határos. Veres téglából van épitve; stylje XIV. Lajos korából való. Előtte egy virágkert terül el, melyben rózsabokrok és narancsfák pompáznak. Egy kis tornácz vezet a kastély előszobájába , mely oszlopokon nyugszik. Falai régi szőnyegutánzatokkal vannak diszitve. Itt-ott nagy fenyőfaszekrények állanak, melyeket az idő máregészen megfeketített. Az előszoba baloldali ajtaja egy tág ebédlőbe vezet, itt minden fenyőfából van készítve. Tetőzete sötétkék színü. A terem padlója fehér és fekete márvánnyal, van kirakva. A terem baloldalán egy góthizlésű edénytartó áll, melyet különféle antik s modern edények, bronzművek s egyéb csecsebecsék díszítenek. Az előszoba bejáratával szemben egy nagy terem játékszobának van berendezve. Ezt követi a tágas társalgóterem, majd pedig egy szoba, melyben felséges asszonyunk fog lakni. Ez a legegyszerűbb szoba az egész kastélyban. Fehér falait veres kelmével bevont oszlopocskák díszítik. De egy kép sincs rajtuk. Az ágy s az ablakok függönyei, valamint az egész bútorzat közönséges veres kelméből vannak készítve. A kandallón egy obeliszk óra áll. A kis park bővelkedik utakban. A kastély ablakaiból el lehet látni a tengerig. A nagy park, mely a kicsivel szomszédos, a maga nemében páratlan. Annyi a vad benne, hogy néha irtani is kell. — Vulkán-kitörések Izlandban. Európa ez északnyugati részén fekvő szigeten közelebb roppant erős vulkanikus kitörések voltak, melyek nagy károkat okoztak. A hamueső körülbelül 800 négyszögkilométernyi területen hullott, s a földet öt-hat centiméternyi réteggel borította be. A hullott hamu mennyiséget 4000 tonna súlyra teszik s e csapás folytán 5000 ember a legnagyobb nyomor által juttatik. Összesen 8 kitörés történt; az utolsó ápril 20-án kezdődött, négy napig tartott szakadatlanul, s a Myvatn nevü fensíket lávával borította el. Azon vulkán, melyből a láva legelőször tört ki, Sveinapja mellett emelkedik. A közelben volt dús tenyészetű vidék láva- és szikladarabokkal van boritva. Izlandban ily borzasztó kitörésre nem emlékeznek, s Herculanum és Pompeji eltemettetése óta (Kr. u. 75; talán sehol sem volt ily borzasztó tűzhányás. Egyveleg. SZÉKELY VÉRTANUK EMLÉKOSZLOPA MAROSVÁSÁRHELYT.