Vasárnapi Ujság – 1875

1875-10-10 / 41. szám - Japán hajdan és most. I. A japánok népünnepei. II. „Róka koma”. III. Szemfényvesztők; erőművészek és komédiások. IV. Gyermeknevelés. Tornászat. Társasjátékok. V. Vallás és hitregészet. VI. Társadalmi osztályok és családi élet. VII. Piaczi és utczai élet Yeddoban. VIII. Szinészek és szinházak (14 képpel). Sámi Lajos 646. oldal / Általános nép- és országisme - A temesvári Ferencz-József szinház (képpel) 646. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak

646 VASÁRNAPI ÚJSÁG. A temesvári Ferencz-József szinház. Temesvár mult hó 22-kén fényes ünnepet ült, mely emlékezetes fog maradni mindazon körökben, hol a közműveltség emelését s az arra szolgáló eszközök megszerzését méltatni tudják. Évtizedeken keresztül egy szatócsok és zsibárusoktól lakott piszkos utczában volt Te­mesvár városának színháza, már oly rozzant, szük és ódon, hogy nem tartották érdemes­nek kitatarozni és a közönség műigényeinek megfelelőleg restaurálni. Benne a német szó uralkodott. Strampfer, Gallmeyer, Blasel itt gyakorolták bécsi jargon­ukat és a német jod­lereket, melyeket a szépészeti érzékkel biró ember sehogy sem tud megkedvelni. Magyar szó csak néha-néha volt e szinházban hallható, a midőn egy-egy magyar vándorszinész csapat próbára tette a még néhány évvel ezelőtt is igen csekély számu temesvári magyar közönség ven­dégszeretetét és áldozatkészségét. A régi szin­házban megfordultak a magyar színművészetnek legjelesebb tagjai, természetesen akkor, a­mikor még mint úttörőknek, az édes hazai nyelv kivált­ságos őreinek, állandó magyar szinházak vagy játék­engedély hiányában a két magyar hazában bolyonganiok kellett. A régi ház rozzant falaihoz ilymódon sok emlék fűződött, melyek nemzeti életünk legszomorúbb napjairól, színészvilágunk nem egy kiválóbb tagjának szerencsésen leküz­dött nyomorúságáról szólnak. De hagyjuk a régi házat, mely nemsokára iskolává fog átalakíttatni, s tekintsük meg az ujat, mely összes hazai vidéki szin­házainkkal bátran kiállhatja a versenyt. Temesvár városának, mely közintézetekben nem gazdag, s csak polgárainak áldozatkészsé­géből tehet szert közmivelődési eszközökre, valóban rendkívüli erőfeszítésébe került az uj szinház felállítása. Majdnem nyolczszázezer forintra volt szükség, hogy a belváros egyik legigénytelenebb helyére, a ,,harang"-hoz czím­zett ház telkére és a volt katonai lovarda porond­jára egy palota emeltessék, melyben Thalia és Terpsyehore menhelyet találhatnak. Hányszor lepte el a csüggedés azon kicsiny­hitűek keblét, kik soha sem biznak saját erejük­ben és következéskép mások ernyedetlen törek­vésében és szívós kitartásában sem tudnak meg­nyugodni. Hányszor szárnyaltak a legroszabb hírek a már-már kivihetetlenné vált vállalatról, és — valljuk meg őszintén, — találkozott is elég­ olyan ember, kik a sötétségben tengődő férgek természetével birván, örvendett azon, hogy a szellemi, művészi és társadalmi élet fejlesztésére szolgáló intézet létesülése kérdé­sessé tétetett! A siker teljes öntudatában gyönyörködhe­tik Temesvár városa egész polgársága ez uj intézetében, melynél csak az a kár, hogy most még nem a magyar múzsának szolgál szentélyül! Az épület egy egész világ kicsinyben. Van benne szinház, vigadó, szálloda, kávé- és fürdő­ház, hangversenyterem, közönséges ivó, stb. Homlokzata a péterváradi kapuval áll szem­közt. Közvetlen közelében van a Hunyady-ház, a hajdani Hunyady-várkastély helyén épült tüzérségi laktanya és szertár, a másik oldalán szép kert egy kis filag oriával és az irgalmasok temploma. A vasúttal Temesvárra érkezőknek már­távolról szemükbe ötlik a szép, renaissance­stylben, Fellner bécsi építész tervei nyomán készült épület, mely a temesvári belső vármű­vek lerombolása után egy kis kerttel fog körül­vétetni és szabályos térre nyílni. A homlokzat az első tekintetre eszünkbe juttatj­a a párisi Châtelet és Lyrique színházakat. Egy peristyle-lel bir, mely alól arcade-szerű­, s portikussal van ellátva. A portikus fölött van a pompeji styl-ben festett és szobrászatilag díszí­tett loggia, melyet négy, cementes agyagból készült nagy korynthi és két kisebb dór oszlop díszít. A portikus fölött és alatt domborművű sphynx-fejek nyúlnak ki díszvirágok tölcséreiből, legfelsőbb része pedig vízszintes vonalakban vég­ződik. A homlokzat felső részén kerekded nyílások vannak, melyekben a mourette-eket helyeztek el. Az oldalfalakon, melyek világos­zöldre van­nak meszelve, sűrűen egymás mellett négy sor­ban kőből faragott ablakfők hosszú sorai látha­tók. Csak az első emeletiek vannak kőrácso­zattal ellátva, a többiek egyszerűsége eszünkbe juttatja a párisi és bécsi üzletházakat. A színház előcsarnoka szürke, mint a bécsi dalműházé. Foyer-je alól márványozott, tető­zete pedig gazdagon festett múzsa-alakokkal van ellátva. A színház belseje jó benyomást tesz ugy a nézőre, mint a színészre. Három sorban díszes páholyok veszik körül a nézőtért, melyeknek külső falai fehérek és aranyzottak, belső faluk pedig veresszínü kár­pittal van ellátva és aranyozott gyöngyréczecs­kékkel díszítve. A vendégpáholy damaszt-szö­vettel van kirakva és veres selyemfüggönyökkel ellátva. A­z első emeleti páholyokból félkör alakban erkély nyúlik ki. A páholysorok és az erkély párkányzata dúsan vannak megara­nyozva. A színpad melletti proscenium-páholyok kissé magasabbak a többieknél és ép e miatt nem elég arányosak. Maga a proscenium baste­lief korynthi oszlopokkal van díszítve, melyeknek csupán keskeny élei vannak megaranyozva. Fönn a színpad felett, hol az ország czimere szokott díszleni, egy lant látható. A zenekar jóval ala­csonyabb a földszinti nézőtérnél, mi igen gya­korlatinak bizonyult, miután igy a zenészek alig láthatók és a zene hangjai nem oly élesek a színpadhoz közel ülőknek. A szinház nézőtere, mely mintegy 1200 embert fogad magába, ügye­sen van felosztva; az üléssorok mindenütt foko­zatosan emelkednek, ugy hogy minden helyről egyenlően jól láthatni a szinpadot. * Az oldalfalak egyszerű pompeji stylben vannak festve. A tetőzet négy medaillonnal díszíttetett, melyekben pompás freskóképek lát­hatók. E freskók az ábrázoló művészet négy válfaját tüntetik fel sikerült allegóriákban. A színpad szélessége és mélységével, vala­mint magas zsinórpadlásával megfelel bármely nagyváros színpadának. Lehmann díszleteivel minden tekintetben kielégítette a közönség várakozását. A külső függöny görög tájképet ábrázol. Közepén terebélyes fa, j­obbra hömpölygő patak, balra görög templom oszlopcsarnoka látható. A fa alatt Apollo lantja húrjait pengeti a múzsák jelenlétében. E kép kitűnő benyomást tett a néző­közönségre. A díszelőadást ismertetni nem lehet felada­tunk. Úgy his­szük, elég megemlítenünk, hogy az első magyar szó és magyar művész élénk tapssal és tetszésnyilvánításokkal fogadtatott és a nemzeti színház művésztagjait a zsúfolásig megtelt ház az egész előadás alatt a legélénkebb é O O ovácziókkal tüntette ki. A temesvári Ferencz-József szinház nevét 1872-ben kapta, a midőn ő Felsége az árviz által sújtott Dél-Magyarországot és a magyar határőrvidéket beutazta. E színház egyik leghathatósabb tényező­jévé válhatnék a magyar nyelv és nemzeti eszme terjesztésének hazánk délkeleti részében, ha a magyar színművészetnek válnék állandó szentélyévé. Ezt kívánni s erre törekedni kell a dél-magyarországiaknak. 41. SZÁM. 1875. OKTÓBER 10. Japán hajdan és most. VII. Társadalmi osztályok és családi élet. Japán régi társadalma kilencz külön kasztra volt felosztva, s kevés kivétellel min­denki abban az osztályban maradt meg, a­mely­ben született. A magasabbra, felsőbb társa­dalmi osztályokba törekvést nem is nézték jó szemmel, s mindenki meg volt győződve a­felől, hogy az uralkodó kasztrendszer igen czélszerű és helyes intézmény, mely a nagyravágyásnak és elégedetlenségnek útját állja, s innen magya­rázható ki az a ritka lelki nyugalom, teljes benső megelégedés és boldog vidámság, melyek a japániak legkiválóbb jellemvonásait képezik. Sehol sem látható annyi boldog és elégült ember, kiknél a mások iránt való előítélet vagy irigység annyira hiányoznék, mint Japánban. A herczegek, nemesek, papok és katonák a négy előkelőbb társadalmi osztályt alkotják s két kard hordozására van velök-született joguk; az alsóbb rendű hivatalnokok és orvosok az ötödik osztályt képezik, s csak egy kardot sza­bad viselniök. A pénzváltók és nagykereskedők a hatodik, a kisebb kereskedők és iparosok a hetedik, a földmivesek és teherhordók a nyol­czadik s végre a szűcsök és timárok a kilen­czedik osztályt alkotják és kardot semmi szin alatt sem szabad hordaniok. Mindazokat, kik csont-, bőr- vagy enyvkészitéssel foglalkoznak, tisztátalanoknak tekintik, s azoknak nem szabad városokban lakniok,sőt még másféle f­oglalkozást vagy kereskedést folytató emberekkel sem sza­bad együtt élniök. Látszik ebből, hogy a túl­szigorú keleti kasztrendszertől az aránylag elég­magas műveltségű Japán sem volt ment, csak­hogy e társadalmi renden az ott lábra kapott nyugati polgárosultság ezóta igen sokat változ­tatott. Tulajdonképeni polgári osztály eddigelé csak Kiotóban, Yeddóban, Oszakában, Szakai­ban és Nangaszakiban tudott kifejlődni, mely öt város azelőtt is a Taikun vagyis politikai uralkodó közvetlen hatalma alatt állott; ez öt városhoz járult e tekintetben közelebbről Yoko­hama, Hiogo és Hakodati. Humbert szerint e polgári osztály, mely ugy a­hogy van, csak a legújabb időben, a nyugottal való érintkezés folytán alakult, a Taikunnak legerősebb támasza és nagy jövőnek néz elébe. Azonban politikai és társadalmi jogai még nincsenek, ugy hogy pél­dául a legszegényebb és legalsóbb rendű nemes ember sem bocsátkoznék le annyira, hogy akár a leggazdagabb és legtekintélyesebb kereskedő leányát is nőül vegye. Mikor egy daimio (főnemes) nag­y kisé­retével, vagy egy főbb hivatalnok hivatalos jel­vényeivel az utczán végig vonul, hirnökök jár­nak elől, kik a polgároknak tudtul adják, hogy álljanak félre az útból s illedelmes alázatos helyzetben várják végig a nagy ur tova-sétálá­sát. A ki nem ugy cselekszik, kardvágásokkal tanitják becsületre vagy lóval ugratnak rá. Ha egy akiadónak (kereskedő) előkelő úrral van dolga, ottani szokás szerint sokszor meg kell magát hajtania s mikor egy nemes küszöbét átlépi, letérdepel, homlokával a földet érinti és mindaddig ebben a helyzetben marad, mig a nemes ur a fölkelésre engedélyt ad. Ekkor is csak lehajtott fővel és térdére bocsátott kezek­kel szabad a ház ura előtt megállnia és vele beszélnie. Humbert a következő eseményt beszéli el, a­mely a japáni társadalmi viszonyokra élénk, bár nem nagyon irigylendő fényt derít. Egyszer Yeddó belvárosában egy nagy tűzvész óriási pusztításokat okozott. Másnap egy főhivatalnok ment Yokohamába, hogy onnan japáni ácsokat vigyen, kik akkor a hajógyárban dolgoztak. Egy japáni hajóács illő alázatossággal bátorkodott megjegyezni a hivatalnoknak, hogy az európai­akkal, kiknél az ácsok alkalmazásban állottak, kellemetlenségek támadhatnának, ha a szerző­o­­ t­désszerüleg fölfogadott munkásokat minden hir­ő , avagy előleges értesités nélkül elviszik a gyár­ból; az ilyen mégsem járja stb. S mit tett a hivatalnok? kardjával földre teri­é az alkalmat­lan okoskodót. A polgári osztály szabad mozgása eddigelé, legalább Yeddóban, sokféleképen akadályozva volt, de mióta a külfölddel való érintkezés nagyobb mérveket öltött, sikerült a legtöbb korláton rést törni, s a legmagasabbakat végkép le is rombolni. Hanem azon a körön belül, melyre korábban is szorítva volt, teljes függet­lenséget és zavartalan vidámságot élvezhetett.­­ Ö Főleg a tudósok és költők, orvosok, tanulók, festők és komédiások éltek irigylendő vidám életet. Az élet Yedda utczáin szerfölött eleven és tarkabarka, de a nyári hónapok alatt, főleg dél tájban, kihaltnak látszik az egész főváros. A csónakok és hajók a csatornák partjainál moz­dulatlanul pihennek, s tulajdonosaik déli álmu­kat aluszszák. Csöndes, zajtalan minden utcza, minden köztér, az egész város, a polgár és mun­kás hazatér családjához, mig a hajléktalan em­berek valamely lombos fa hűs árnyában vonják meg magukat. © o A­ki a nyári forró napok eme szakában Yeddó utczáin tol­l alá sétál, kényelmes és biz­tos bepillantást szerezhet a japáni polgári osztály házi életébe, s nyugodtan végig­nézheti a nyitott ablakon át, hogyan veszi magához az iparos vagy kereskedő család szerény ebédjét. A földre finom szalmából szőtt gyékény-szőnyeget terít­nek, mely abroszul szolgál. Az ételek főbb alkat­részét a rizs képezi, mely a japániaknak ugyszólva mindennapi kenyere, s melynek különféle éte­lekké való elkészítéséhez Japánban igen jól ér­tenek. A zöldségek közül a répát, murkot és csicsókát (édes burgonya) használják ; ízletes

Next