Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-10 / 41. szám - Japán hajdan és most. I. A japánok népünnepei. II. „Róka koma”. III. Szemfényvesztők; erőművészek és komédiások. IV. Gyermeknevelés. Tornászat. Társasjátékok. V. Vallás és hitregészet. VI. Társadalmi osztályok és családi élet. VII. Piaczi és utczai élet Yeddoban. VIII. Szinészek és szinházak (14 képpel). Sámi Lajos 646. oldal / Általános nép- és országisme - A temesvári Ferencz-József szinház (képpel) 646. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
646 VASÁRNAPI ÚJSÁG. A temesvári Ferencz-József szinház. Temesvár mult hó 22-kén fényes ünnepet ült, mely emlékezetes fog maradni mindazon körökben, hol a közműveltség emelését s az arra szolgáló eszközök megszerzését méltatni tudják. Évtizedeken keresztül egy szatócsok és zsibárusoktól lakott piszkos utczában volt Temesvár városának színháza, már oly rozzant, szük és ódon, hogy nem tartották érdemesnek kitatarozni és a közönség műigényeinek megfelelőleg restaurálni. Benne a német szó uralkodott. Strampfer, Gallmeyer, Blasel itt gyakorolták bécsi jargonukat és a német jodlereket, melyeket a szépészeti érzékkel biró ember sehogy sem tud megkedvelni. Magyar szó csak néha-néha volt e szinházban hallható, a midőn egy-egy magyar vándorszinész csapat próbára tette a még néhány évvel ezelőtt is igen csekély számu temesvári magyar közönség vendégszeretetét és áldozatkészségét. A régi szinházban megfordultak a magyar színművészetnek legjelesebb tagjai, természetesen akkor, amikor még mint úttörőknek, az édes hazai nyelv kiváltságos őreinek, állandó magyar szinházak vagy játékengedély hiányában a két magyar hazában bolyonganiok kellett. A régi ház rozzant falaihoz ilymódon sok emlék fűződött, melyek nemzeti életünk legszomorúbb napjairól, színészvilágunk nem egy kiválóbb tagjának szerencsésen leküzdött nyomorúságáról szólnak. De hagyjuk a régi házat, mely nemsokára iskolává fog átalakíttatni, s tekintsük meg az ujat, mely összes hazai vidéki szinházainkkal bátran kiállhatja a versenyt. Temesvár városának, mely közintézetekben nem gazdag, s csak polgárainak áldozatkészségéből tehet szert közmivelődési eszközökre, valóban rendkívüli erőfeszítésébe került az uj szinház felállítása. Majdnem nyolczszázezer forintra volt szükség, hogy a belváros egyik legigénytelenebb helyére, a ,,harang"-hoz czímzett ház telkére és a volt katonai lovarda porondjára egy palota emeltessék, melyben Thalia és Terpsyehore menhelyet találhatnak. Hányszor lepte el a csüggedés azon kicsinyhitűek keblét, kik soha sem biznak saját erejükben és következéskép mások ernyedetlen törekvésében és szívós kitartásában sem tudnak megnyugodni. Hányszor szárnyaltak a legroszabb hírek a már-már kivihetetlenné vált vállalatról, és — valljuk meg őszintén, — találkozott is elég olyan ember, kik a sötétségben tengődő férgek természetével birván, örvendett azon, hogy a szellemi, művészi és társadalmi élet fejlesztésére szolgáló intézet létesülése kérdésessé tétetett! A siker teljes öntudatában gyönyörködhetik Temesvár városa egész polgársága ez uj intézetében, melynél csak az a kár, hogy most még nem a magyar múzsának szolgál szentélyül! Az épület egy egész világ kicsinyben. Van benne szinház, vigadó, szálloda, kávé- és fürdőház, hangversenyterem, közönséges ivó, stb. Homlokzata a péterváradi kapuval áll szemközt. Közvetlen közelében van a Hunyady-ház, a hajdani Hunyady-várkastély helyén épült tüzérségi laktanya és szertár, a másik oldalán szép kert egy kis filag oriával és az irgalmasok temploma. A vasúttal Temesvárra érkezőknek mártávolról szemükbe ötlik a szép, renaissancestylben, Fellner bécsi építész tervei nyomán készült épület, mely a temesvári belső várművek lerombolása után egy kis kerttel fog körülvétetni és szabályos térre nyílni. A homlokzat az első tekintetre eszünkbe juttatja a párisi Châtelet és Lyrique színházakat. Egy peristyle-lel bir, mely alól arcade-szerű, s portikussal van ellátva. A portikus fölött van a pompeji styl-ben festett és szobrászatilag díszített loggia, melyet négy, cementes agyagból készült nagy korynthi és két kisebb dór oszlop díszít. A portikus fölött és alatt domborművű sphynx-fejek nyúlnak ki díszvirágok tölcséreiből, legfelsőbb része pedig vízszintes vonalakban végződik. A homlokzat felső részén kerekded nyílások vannak, melyekben a mourette-eket helyeztek el. Az oldalfalakon, melyek világoszöldre vannak meszelve, sűrűen egymás mellett négy sorban kőből faragott ablakfők hosszú sorai láthatók. Csak az első emeletiek vannak kőrácsozattal ellátva, a többiek egyszerűsége eszünkbe juttatja a párisi és bécsi üzletházakat. A színház előcsarnoka szürke, mint a bécsi dalműházé. Foyer-je alól márványozott, tetőzete pedig gazdagon festett múzsa-alakokkal van ellátva. A színház belseje jó benyomást tesz ugy a nézőre, mint a színészre. Három sorban díszes páholyok veszik körül a nézőtért, melyeknek külső falai fehérek és aranyzottak, belső faluk pedig veresszínü kárpittal van ellátva és aranyozott gyöngyréczecskékkel díszítve. A vendégpáholy damaszt-szövettel van kirakva és veres selyemfüggönyökkel ellátva. Az első emeleti páholyokból félkör alakban erkély nyúlik ki. A páholysorok és az erkély párkányzata dúsan vannak megaranyozva. A színpad melletti proscenium-páholyok kissé magasabbak a többieknél és ép e miatt nem elég arányosak. Maga a proscenium bastelief korynthi oszlopokkal van díszítve, melyeknek csupán keskeny élei vannak megaranyozva. Fönn a színpad felett, hol az ország czimere szokott díszleni, egy lant látható. A zenekar jóval alacsonyabb a földszinti nézőtérnél, mi igen gyakorlatinak bizonyult, miután igy a zenészek alig láthatók és a zene hangjai nem oly élesek a színpadhoz közel ülőknek. A szinház nézőtere, mely mintegy 1200 embert fogad magába, ügyesen van felosztva; az üléssorok mindenütt fokozatosan emelkednek, ugy hogy minden helyről egyenlően jól láthatni a szinpadot. * Az oldalfalak egyszerű pompeji stylben vannak festve. A tetőzet négy medaillonnal díszíttetett, melyekben pompás freskóképek láthatók. E freskók az ábrázoló művészet négy válfaját tüntetik fel sikerült allegóriákban. A színpad szélessége és mélységével, valamint magas zsinórpadlásával megfelel bármely nagyváros színpadának. Lehmann díszleteivel minden tekintetben kielégítette a közönség várakozását. A külső függöny görög tájképet ábrázol. Közepén terebélyes fa, jobbra hömpölygő patak, balra görög templom oszlopcsarnoka látható. A fa alatt Apollo lantja húrjait pengeti a múzsák jelenlétében. E kép kitűnő benyomást tett a nézőközönségre. A díszelőadást ismertetni nem lehet feladatunk. Úgy hisszük, elég megemlítenünk, hogy az első magyar szó és magyar művész élénk tapssal és tetszésnyilvánításokkal fogadtatott és a nemzeti színház művésztagjait a zsúfolásig megtelt ház az egész előadás alatt a legélénkebb é O O ovácziókkal tüntette ki. A temesvári Ferencz-József szinház nevét 1872-ben kapta, a midőn ő Felsége az árviz által sújtott Dél-Magyarországot és a magyar határőrvidéket beutazta. E színház egyik leghathatósabb tényezőjévé válhatnék a magyar nyelv és nemzeti eszme terjesztésének hazánk délkeleti részében, ha a magyar színművészetnek válnék állandó szentélyévé. Ezt kívánni s erre törekedni kell a dél-magyarországiaknak. 41. SZÁM. 1875. OKTÓBER 10. Japán hajdan és most. VII. Társadalmi osztályok és családi élet. Japán régi társadalma kilencz külön kasztra volt felosztva, s kevés kivétellel mindenki abban az osztályban maradt meg, amelyben született. A magasabbra, felsőbb társadalmi osztályokba törekvést nem is nézték jó szemmel, s mindenki meg volt győződve afelől, hogy az uralkodó kasztrendszer igen czélszerű és helyes intézmény, mely a nagyravágyásnak és elégedetlenségnek útját állja, s innen magyarázható ki az a ritka lelki nyugalom, teljes benső megelégedés és boldog vidámság, melyek a japániak legkiválóbb jellemvonásait képezik. Sehol sem látható annyi boldog és elégült ember, kiknél a mások iránt való előítélet vagy irigység annyira hiányoznék, mint Japánban. A herczegek, nemesek, papok és katonák a négy előkelőbb társadalmi osztályt alkotják s két kard hordozására van velök-született joguk; az alsóbb rendű hivatalnokok és orvosok az ötödik osztályt képezik, s csak egy kardot szabad viselniök. A pénzváltók és nagykereskedők a hatodik, a kisebb kereskedők és iparosok a hetedik, a földmivesek és teherhordók a nyolczadik s végre a szűcsök és timárok a kilenczedik osztályt alkotják és kardot semmi szin alatt sem szabad hordaniok. Mindazokat, kik csont-, bőr- vagy enyvkészitéssel foglalkoznak, tisztátalanoknak tekintik, s azoknak nem szabad városokban lakniok,sőt még másféle foglalkozást vagy kereskedést folytató emberekkel sem szabad együtt élniök. Látszik ebből, hogy a túlszigorú keleti kasztrendszertől az aránylag elégmagas műveltségű Japán sem volt ment, csakhogy e társadalmi renden az ott lábra kapott nyugati polgárosultság ezóta igen sokat változtatott. Tulajdonképeni polgári osztály eddigelé csak Kiotóban, Yeddóban, Oszakában, Szakaiban és Nangaszakiban tudott kifejlődni, mely öt város azelőtt is a Taikun vagyis politikai uralkodó közvetlen hatalma alatt állott; ez öt városhoz járult e tekintetben közelebbről Yokohama, Hiogo és Hakodati. Humbert szerint e polgári osztály, mely ugy ahogy van, csak a legújabb időben, a nyugottal való érintkezés folytán alakult, a Taikunnak legerősebb támasza és nagy jövőnek néz elébe. Azonban politikai és társadalmi jogai még nincsenek, ugy hogy például a legszegényebb és legalsóbb rendű nemes ember sem bocsátkoznék le annyira, hogy akár a leggazdagabb és legtekintélyesebb kereskedő leányát is nőül vegye. Mikor egy daimio (főnemes) nagy kiséretével, vagy egy főbb hivatalnok hivatalos jelvényeivel az utczán végig vonul, hirnökök járnak elől, kik a polgároknak tudtul adják, hogy álljanak félre az útból s illedelmes alázatos helyzetben várják végig a nagy ur tova-sétálását. A ki nem ugy cselekszik, kardvágásokkal tanitják becsületre vagy lóval ugratnak rá. Ha egy akiadónak (kereskedő) előkelő úrral van dolga, ottani szokás szerint sokszor meg kell magát hajtania s mikor egy nemes küszöbét átlépi, letérdepel, homlokával a földet érinti és mindaddig ebben a helyzetben marad, mig a nemes ur a fölkelésre engedélyt ad. Ekkor is csak lehajtott fővel és térdére bocsátott kezekkel szabad a ház ura előtt megállnia és vele beszélnie. Humbert a következő eseményt beszéli el, amely a japáni társadalmi viszonyokra élénk, bár nem nagyon irigylendő fényt derít. Egyszer Yeddó belvárosában egy nagy tűzvész óriási pusztításokat okozott. Másnap egy főhivatalnok ment Yokohamába, hogy onnan japáni ácsokat vigyen, kik akkor a hajógyárban dolgoztak. Egy japáni hajóács illő alázatossággal bátorkodott megjegyezni a hivatalnoknak, hogy az európaiakkal, kiknél az ácsok alkalmazásban állottak, kellemetlenségek támadhatnának, ha a szerzőo tdésszerüleg fölfogadott munkásokat minden hirő , avagy előleges értesités nélkül elviszik a gyárból; az ilyen mégsem járja stb. S mit tett a hivatalnok? kardjával földre terié az alkalmatlan okoskodót. A polgári osztály szabad mozgása eddigelé, legalább Yeddóban, sokféleképen akadályozva volt, de mióta a külfölddel való érintkezés nagyobb mérveket öltött, sikerült a legtöbb korláton rést törni, s a legmagasabbakat végkép le is rombolni. Hanem azon a körön belül, melyre korábban is szorítva volt, teljes függetlenséget és zavartalan vidámságot élvezhetett. Ö Főleg a tudósok és költők, orvosok, tanulók, festők és komédiások éltek irigylendő vidám életet. Az élet Yedda utczáin szerfölött eleven és tarkabarka, de a nyári hónapok alatt, főleg dél tájban, kihaltnak látszik az egész főváros. A csónakok és hajók a csatornák partjainál mozdulatlanul pihennek, s tulajdonosaik déli álmukat aluszszák. Csöndes, zajtalan minden utcza, minden köztér, az egész város, a polgár és munkás hazatér családjához, mig a hajléktalan emberek valamely lombos fa hűs árnyában vonják meg magukat. © o Aki a nyári forró napok eme szakában Yeddó utczáin toll alá sétál, kényelmes és biztos bepillantást szerezhet a japáni polgári osztály házi életébe, s nyugodtan végignézheti a nyitott ablakon át, hogyan veszi magához az iparos vagy kereskedő család szerény ebédjét. A földre finom szalmából szőtt gyékény-szőnyeget terítnek, mely abroszul szolgál. Az ételek főbb alkatrészét a rizs képezi, mely a japániaknak ugyszólva mindennapi kenyere, s melynek különféle ételekké való elkészítéséhez Japánban igen jól értenek. A zöldségek közül a répát, murkot és csicsókát (édes burgonya) használják ; ízletes