Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-17 / 42. szám - A budapesti népszinház megnyitása 665. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - A népszínmű a nemzeti szinházban 665. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
42. SZÁM. 18T5. OKTÓBER 17. A budapesti népszínház megnyitása. A népszínház megnyitása tehát megtörtént. Az irodalomnak és szinészetnek ünnepe volt a pénteki este, midőn a magyar szinmüvészet második csarnoka megnyilt a fővárosban. A vidám múzsa derülten mosolygott; uj kedvvel, uj élettel vonult be birodalmába. A főváros közönsége nagy érdeklődéssel várta ez estét, gyorsan vette a jegyeket, melyek nagy része már az előadások egész sorozatára le volt foglalva a megnyitás napjának reggelén. Vidékről is nagy számmal jöttek a távirati megrendelések, melyeknek alig lehetett eleget tenni. A vig múzsa jó kedvvel fogadta a közönség hódolatát, mely jóindulatu előleg gyanánt esett, s melyet utólagosan fog megérdemelni és megtartani. A megnyitás napján estefelé megindult a közönség a kerepesi uton ki az uj palota felé, mely felszerelve, feldiszitve, ünnepi fényben várta az első vendégeket. A közönség, mely az első előadásra megjelent, szintén ünnepi közönség volt, de a társadalom minden rétegéből. A fejedelmi páholyon kivül az udvar kisérete számára három páholyt és néhány körszéket tartottak fenn; egy páholyt pedig József főherczegnek, míg a minisztériumot és a főpolgármestert szintén egy-egy páholy várta. A kaszinó tagjai, az általuk állandóan kibérelt erkélyen foglaltak helyet. A szinház többi részét a népszinházi bizottság tagjai, irók, képviselők, a főváros közönségének főrangú és polgári osztálya, s a középosztály és a hivatalbéliek nagy serege, a tanuló ifjúság egy szóval minden osztály képviselve volt a különbféle fokozatú helyeken a páholyoktól a karzatig. E hó 15-én, pénteken reggel, a következő színlap jelentette az első előadást, mellyel a népszínház megnyittatik: NÉPSZÍNHÁZ, Budapest 1875. október 15-én. Megnyitó első előadás: Ünnepi nyitány Mosonyitól. I. szakasz: Fölavatás. Allegorikus jelenet. Személyek: A géniusz Rákosi Fáni Thalia Partényiné Bohóság Dancz Nina Korcs magyar V. Kovács Idegen bohócz Solymosi Réthy szelleme, Megyeri szelleme és Szentpéteri szelleme. Leánykérő. Népszinmű 1 felvonásban. Erdélyi József után R. Zenéjét szerkesztette Erkel Gyula. Személyek: Sugár Mihály, gazdag paraszt Kata, a leánya Szamos Ferencz, juhász gazda Villám Bandi, bojtárja . . . Illón Peti, gazdag legény Kántor Panna. Czifra Terka, Orzse, Sári, Margit, falubeliek Zádor Sziklai Emilia. Partényi Szabó Bandi Eőri V. Kovács Klárné Árvai Gizella Szigeti Lujza Szűcs Kata Horváth Paula Lakodalmas nép. II. szakasz: Jeremiás siralmai. Báltozat 1 felvonásban. Irta Vidra Sipka. Személyek: Bibircsóki Tóbiás, józsefvár, házi ur Tihanyi Lidi, leánya Dancz Nina Skolasztika vén kisasszony Bibircsóki testvére Klárné Karcsú Pista Karikás Szuszinka Jeremiás, orvos . . . Együd Jutka, cseléd Rákosi Fáni !"?1 Ö 1 biztos Vasvári 2-ik / Kolozsvári VASÁRNAPI ÚJSÁG. III. szakasz:A király csókija. Operette 1 felvonásban. Irta Berezik Árpád. Zenéjét szerzette Huber Károly. Vezényli a szerző. Végül: Lándzsa-táncz. Előadja Fehérvári Tekla, Jeszenszki L. és a tánczkar. Az összes díszleteket festette: Lehmann Mór, a nemzeti szinház főfestője. Az első függönyt tervezte és rajzolta E. Heinrich, festette Lehmann Mór. — Az összes gépezeteket készítette Gallo. * Az előadáson Ő Felsége a király is megjelent s a jobboldalon az előszini páholyok közül a középsőt foglalta el az első emeleten. Mellette való páholyban a trónörökös ült, míg a másik oldalon b. "Wenckheim Béla miniszterelnök, Tisza Kálmán és Szél Kálmán, stb. képviselték a kormányt. A szinház minden részletében megtelt s a mint a király és kísérete megjelent, a közönség hármas „éljen"-nel üdvözölte . Felségét s nem sokára utána felgördült a függöny, s megkezdődött a „Felavatás." „Thalia" és a „Bohóság" osztoznak egymás közt s „Géniusz" dönti el köztük a pert, hogy mindenik tetszhetik a maga körében. E darab, mely díszes látványossággal volt kiállítva, a nemzeti színház és népszínház közötti viszonyt allegorizálta. A népszínműben („Leánykérő") Eőry, Zádor és Partényi próbáltak valamit csinálni, minden cselekvény nélküli szerepükben. Sziklai Emilia és Szabó Bandi dalai, talán a közönséggel való ismeretlenségnél fogva, még nem tették Ö O Ö ' O azt a hatást, melyet valószínűleg el fognak érni. A „Jeremiás siralmai" volt az egyetlen darab, mely el is maradhatott volna, sőt el is kellett volna maradnia. Bohózat élet és szellem, élet és cselekmény nélkül. Nem is tett hatást, hanem „A király csókja" már ismét jó hangulatot keltett. Nehezen indul, de van benne néhány jó jelenet s Solymosy (egy tót legény alakjába bujt udvarbeli szerepében) sok tapsot kapott s tót dalát és tánczát meg is ujráztatták. Sziklai Emilia kisasszony is neki melegedett és bátrabban játszott, s szintén csinosan és erősebben is énekelt s volt néhány szép dala, mely jövendőt igér. A karok, mind a zenekar, mind az énekkar, mind a tánczkar igazán jól voltak tanítva s az ének- és tánczkar által adott csoportjelenetek ugy sikerültek, mintha nem is először játszottak volna együtt a közönség előtt. Az énekkarok közül különösen feltűnt hogy a női kar mind egészen fiatal leánykákból áll, kik mégis sok szerencsével járultak az est sikeréhez. Volt bennök kedély és elevenség, a miből hellyel-közzel több is elkelt volna. Maga a diszes kiállítás s a karoknak e jól sikerült szereplése elég lesz kezdetnek és foglalónak, hogy buzgóság és szorgalom mellett a társaság teljesen kivívhatja a közönség rokonszenvét és elismerését. A kezdet nehézségeivel a népszínháznak és igazgatóságának, de szereplő társaságának is meg kell küzdeni s ez nem is megy rögtön. E tudatban szivesen üdvözöljük a népszínházát első próbája után s kívánjuk, hogy a közönség szeretetében állandó támaszt találhasson s állandósítván magát a fővárosban: legyen múlhatatlanul szükségessé s aztán hasson, alkosson, gyarapítson! Személyek: Rózsa a szép juhászné, a budai hegyekben • Sziklai Emilia Lóránt, jegyese Kápolnai Drugeth, udvarbeli, Mátyás király udvarán Solymosi László, apród Oroszi Georgina Elek, 1 . , Kiss Paula Jenő, aProdok Fekete Julia 665 A népszinmű a nemzeti szinházban. A nemzeti szinház október 10-ikén tartotta az utolsó népszínműi előadást. Valóságos bucsuelőadás volt s visszavonhatatlanul "az utolsó, mely után sem „közkívánatra", sem közkivánat nélkül nem következik több, mert október 15-én, pénteken megnyilt a népszinház, mely kizárólagos birodalmába lépett, mint a nemzeti színház jogutóda, a népszínművek előadási jogának a fővárosban. Szép műsort kap a népszinház, mert az ujabb darabokon (Kazár Emil, Rákosi Jenő, Berczik Árpád, Tóth Ede, Abonyi Lajos darabjain) kívül ott vannak Szigligeti és Szigeti népszínművei is, amelyek folyvást megtölthetik a népszínházat, jó előadás mellett. Nem valószínűtlen a remény, hogy újabb darabok is teremnek az uj viszonyok között. Sokan aggódással tekintenek a népszinmű után, midőn eddigi virágzása helyéről az uj házba ültetik át. Bár csalódnék ez az aggodalom! S hisszük is, hogy csalódik, ha a közönség rokonszenve átkíséri ezt az igazán nemzeti és tősgyökeres magyar műfajt az uj csarnokba. Igaz ugyan, hogy a nemzeti színházban a népszinmű nemcsak a dalos szereplők (Füredi és Hegedűsné, Tamási és Blaháné) művészetének, hanem a drámai szinészeknek is köszönhette sikereit, de a népszinház is nevelhet magának öntudatosan alkotó művészeket, kik a nem dalos, népi jellemszerepeket jól fogják játszani. Emlékezzünk csak vissza Réthire és gondoljunk Tóth Somára, kiknek annyiszor tapsolt a nemzeti színház közönsége népszínművekben ! Vajon nem fejlődhetnek-e ilyenek a népszínháznál is? Igaz, hogy Szigeti József Egynehány népszínműi szerepe, Feleki Lajtos takácsa, Újházi baktere s még egynehány kitűnő alakja Szathmárinénak egy darab ideig másodrangú sorsra jutnak a népszinházban ! De ha a Miklósy bódéjában kifejlődhetett Vizváry az alsóbb komikumban annyira, hogy a közönség csupán ő érette is jó darabig felkarolta Miklósy társaságát; ha Debreczenben ugy kiemelkedhetett Sántha — nagyrészt szintén népszínműi szerepekben, hogy a nemzeti szinház méltónak találta őt szerződtetni: vajon nem lehet-e reményünk, hogy a nemzeti szinházon kivül is nevelkedhetnek ujabb művészek, kik abban a műfajban, melyet kizárólagosan fognak művelni, a tökély jelentékeny fokára emelkedhetnek ! S a gondos rendezés, szorgalmas tanulás, összevágó előadás már magában is sokat tehet a siker biztosítására. A közönség pártfogása és rokonszenve pedig mindezeket megkétszerezheti, s a népszínház akkor fenn fog állni, s a mult vasárnapi előadás csakugyan végleges búcsúja volt a népszínműnek a nemzeti színház deszkáitól. A nemzeti színház pedig kárpótolja magát azzal, hogy a sokféleség helyett hódítani fog az előadások minél művészibb tökélyével. A magasabb vígjáték, a középfajú drámák, a tiszta tragédiák s az egész opera (operettek nélkül) oly gazdag tér marad a nemzeti szinház számára, hogy azért szini irodalmunk s szinmüvészetünk főirányzója mégis a nemzeti szinház maradhat, s e magasabb fajokat tökéletesebben képviselheti, ápolhatja és fejlesztheti, miután az alsóbbak gondját és kötelességét a népszínházra ruházta át. A népszinház által átvett népszinmű a nemzeti szinpadon harminczkét évet töltött. Elég idő arra, hogy nagykorúvá váljék és saját szárnyán próbáljon szerencsét. E harminczkét év történetére nézve a következő érdekes adatokat közöljük egyik napilapunk (a „Hon") tárczája után. A népszínművek pályája a nemzeti színpadon épen azzal a darabbal záródott be, amellyel megnyílott: Szigligeti „Szökött katonájával". Voltak ugyan népies elemekkel kevert színművek ezelőtt is, de azok részint bohózatok, részint vígjátékok voltak. Ez a mű nyitotta meg a később oly szép virágzásnak indult népszínművek aeráját. 1843-ban került először szinte roppant hatással, mely nemcsak az eredeti drámairodalomra terjedt ki, ép egészséges lehelletével elsöpörvén a színpadról a romanticismus beteges kinövéseit, melyek azt akkor elárasztották ; nemcsak a színművészetre, alkalmat nyújtván az akkori nagy tehetségeknek teljesen önálló, idegentől nem affigált, tősgyökeresen