Vasárnapi Ujság – 1879
1879-05-11 / 19. szám - A tavaszi lóversenyek 306. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
306 Remélhető, hogy Székes-Fehérvár mind azokban kedves emléket fog hátrahagyni, kik azt a kiállítás alkalmából meglátogatják. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 19. SZÁM. 1879. XXVI. ÉVFOLYAM. A lóversenytéren. A kerepesi vámon tul, elhaladva a száz ház mögött is, az országúttól balra már a mult nyáron magas póznákon keresztbe szögezett fehér kis deszkákat látott a szem egymástól mintegy száz lépésnyi távolságban elővilágitani a városligeti kültelkek zöld lombú hátteréből. Némely pózna akatt öt-hat ember motozott valami fényes instrumentum körül, mely három vékony lábon állva, mint a pisztoly csöve kis vörös lobogót látszott czélba venni. Akkor mérték ki az uj lóversenytér helyét, a meghosszabbított városliget terén. Később földmunkások egész raja lepte el a girbe-gurba mezőt s az országútról látni lehetett egy-egy ketté vágott magasabb dombot sárga, fehér és fekete földrétegeivel. Szeldelték le a magasabb részeket s feltöltötték a mélyedéseket a fölösleg tölddel. A munka gyorsan haladt. Néhány hét alatt széles, óriási kör futott körül egy még őskori állapotban maradt földszigetet, szép egyenes síkban, mint az asztal. A Rákos szentek földében turkálni még a tudományra is kifizette magát s a muzeum feladata beszélni a leletekről, melyeket egykor itt tanyázott népek, avarok, vagy már talán az országgyűléseket itt tartó őseink hagytak el e helyen s azóta is hiven megőrzött a rákosi homok. Azt mondja a fáma, hogy már a jövő ősszel itt fognak futtatni a prüsszögő paripák, ahol az apostolok lovain közlekedő publikum is könnyebben érheti, mint ott a gubacsi határon. Ez esetben az idei tavaszi lóversenyek az utolsók volnának a régi gyepen, s az eddigi lóversenytér ez alkalommal nyerítette volna el hattyúdalát. Tán ez a gondolat okozta, hogy az idén bizonyos elégiai hangulattal vonult ki a fővárosi publikum a jól ismert úton, végig a soroksári utczán, az összekötő híd alatt, a vágóhíd és a hóhér háza mellett, honnan visszatekintve oly gyönyörűnek tűnik föl a Szent-Gellért mögött, a kék Svábhegy alatt Buda ősi vára, lábánál az ősz Dunával s innen azon az ifjú mosolygó Pesttel, — hogy az ember szinte valami középkori lovagvárnak hajlandó tekinteni, melyet a Duna hirtelen kanyarulata olybá tüntet föl, mintha vizzel körülvett szigetormon állana. A lóversenyek első napja maga is borongó volt, hűvös széllel, permeteg esővel. Hanem hát aki a sportot igazán szereti, csákányeső essék, mégis fölkeresi a gyepet. A gyep azért csak kiviritott, mint az a virágok hónapjában a dolog rendje. A legújabb párisi divat ismét bemutatta magát s az amphitheatrum fehér sorai megteltek a hölgyvilág igéző alakjaival, mind megannyi virág, kiknek virágvoltukról még szokott tartozékuk sem hiányzik: a pillangósereg, mely körülcsapongja. Együtt volt az előkelő társaság teljes számmal. Sőt még Bécs is, a küldiplomáczia is képviseltette magát. Valóban, aki sok nevezetességet akar együtt látni, e vágyát betöltenie sehol sem nyílik annyi alkalma, mint a pesti gyepen. Akiről az újságok, mint a közélet szereplőjéről beszélnek, az itt bizonyosan megjelent a jámbor idegen, aki tájékozatlanságában itt csetlikbotlik egy mindenüvé szabad utat nyitó klakjeggyel a gomblyukában, ha félretaszítják vagy oldalba lökik, arról az egyről, vigasztalására, biztos lehet, hogy valamely országos czelebritással „érintkezett". Ezúttal még nagyobb számmal adtak egymásnak találkozót a kitűnőségek. Hogyne, hiszen a legnagyobb kitűnőség is jelen volt: a király, kit nem sokára a királyné is követett, vidám, barátságos mosollyal ajkain, mint az egy menyasszonyhoz illik, akiről külön dokumentumokkal kell bizonyítani az „ezüst" kort, hogy elhigyje az ember. Vele volt leánya Gizella főherczegasszony, mig a királyival a királyné fivére, Lajos bajor herczeg érkezett egy kocsiban. A király maga is nagy sportsman s otthon találja magát a gyepen, hová rendesen lemegy s örömest társalog az ott foglalkozókkal. Csak ugy ismeri már a „megaranyozott" lovakat, mint megkeresztezett tábornokait s a Kincsemről jól s tudja, hogy több dicsőséget szerzett az országnak akár tíz generálisnál. Ez alkalommal is érdekkel kérdezősködött a nap leendő hőseiről s kedvteléssel nézte az előtte ellépdelő gyönyörű állatokat. Ott volt a „Kincsem" is, uj babérokkal gazdagon, mióta utoljára láttuk. Az mondták felőle, hogy utánozni fogja a nagy művészeket, kik dicsőségük tetőpontján lépnek vissza a nyilvánosság teréről. Visszavonul s családi életet kezd, mint hihetőleg hires ivadéknak anyja. Azonban ugy látszik, a dicsőségből lehet sok, de elég soha. A „Kincsem" se érte be vele, hogy leverte Bismarck világverő nemzetét, majd, mint egy női kiadású hóditó, átcsapott a csatorna-tengeren s a földkerekség leghiresebb gyepén versenyre szállt a gyep leghiresebb hőseivel s játszva vitte el előlük a babért, és hogy Albion kétségbe ne essék szégyenletében a vereség miatt, — benézett a a longchampra s megalázva a „gloire" nemzetét, oda adta társul a németnek és angolnak, hadd vigasztalódjanak közös balsorsukon. Nem, „Kincsem" hazája lehetne ugyan széles e világ, de ő hazajön, édesebb dicsőség az itthoni. Emlékoszlopa, az ő aranykoszorúiból épült reáliskola-utczai palota, csak közbenső stádiumot jelez pályáján, nem annak befejező sarkkövét. És azt helyesen cselekszi a „Kincsem", hogy még nem tekinti magát „eladó leány"-nak, ő még ráér. Azt bebizonyította ez idén megint, mikor félmázsa túlterhet a hátán semmibe sem véve, oly könnyűséggel repült be újra három társa előtt aczélpóznához elsőnek, mint a fecske. Háladatos szívről tön tanúbizonyságot a „Kincsem" megjelenése a gyepen épen ez alkalommal. Mert hát nem e gyep ringatta-e dicsősége bölcsejét, nem ez a gyep ápolta-e keblén, mig neve nem fért az országba, s nem ez a gyep bocsátotta-e el világot hóditani? De igen, e gyep a „Kincsem"-nek édes anyja volt s nem lett volna szép, ha most, mikor sorompói talán utoljára nyílnak meg, legszebb nevelésének, a világ leghíresebb kanczájának egy uj dicsősége nélkül kellett volna azokat leereszteni, örökre talán. Tehát csakugyan utoljára lettünk volna itt ez idén s többé nem vezetne erre senkit az a szándék, mely vezette eddig ?! A pesti hires versenytér, annyi dicsőségnek és vereségnek szintere s emberben és lóban annyi nagyság és nevezetesség tanuja, a legelőkelőbb társaság gyülekező tanyája, — nem lesz egyéb, mint puszta mező, egy darab föld, oly prózai, mint akármelyik más és ha majd évek múlva hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját, — vajh jut-e majd eszébe, mennyi édes emlék és hány megtört remény fekszik eltemetve itt, hol most — azaz majd akkor — talán valamely bárgyú ritka tehén tépi barbár ajakkal a földből a megszentelt gyepet?!... A tavaszi lóversenyek. A lóversenyek nagy érdeket nyertek a királyi udvar látogatása által, s az elegáns világ régen készülődött. Hanem az első futtatások napjára még nem ért véget az esős időjárás; sáros locs-pocs volt minden, s egész verseny alatt esett. A többi két versenynapra azonban földerült már a májusi verőfény, s a gyepen nem kellett sarat gázolni. A május 4-iki futtatásokra csak a hintókon járó vagy a borsos áru bérkocsikat megfizetni tudó közönség jelent meg. Az állványok azonban egészen megteltek, s a legelőkelőbb körök gyűltek össze. A királyi pár az első futtatás után érkezett meg, kiséretekben Gizella főherczegnő és sógora, Lajos bajor herczeg. Ott volt József főherczeg, továbbá a miniszterek, tábornokok, a sport emberei, kik közül a király többekkel társalgott. A futtatások eredménye következő: A Széchenyi-dijra (száz arany) három paripa jutott. Nyert négy lóhosszal a gr. Sztáray János „Altoná"-ja. Második ..lett a gr. Festetich Pál „Szélvész"-e. A báró Uchritz Zsigmond „Kettledium"-ja megbukott, lovasa leesett s egy darabig még lovas nélkül is vezetett. A „nemzeti díj"-on (560 arany) öt ló versenyzett s a báró Springer Gusztáv „Iloná"-ja egy fejjel győzte le a b. Majthényi Izidor „Amaranthus"-át. A mezei gazdák versenyében tizenhárman vettek részt. Száz forintot nyert a szolnoki Herédi István „Boros"-a, ötven forintot a budai Báron Adolf „Csillag"-a , huszonötöt a pesti Sáska Sándor lova. Az asszonyságok díjára (vagy 360 arany) négyen futottak, s a Baltazzi Arisztid „Tallós"-a vitte el több lóhosszal. Második lett a Blaskovics Ernő I „Bolygó"-ja. A gróf Károlyi-díjért (1525 frt) csak egyetlen paripa állt ki: Blaskovics Ernő híres „Kincsem"-je. Nem volt versenytársa, tehát csak egyszerűn körüljárta a tért. Ezúttal 46-ikszor nyert. Az akadályverseny érdekes négyes futás és ugratás volt. A Schabel „Queen-Bess"-e csak egy lóhosszal nyert a gr. Esterházy Miklós „Nihilisz"-je ellen. A Beniczky Gábor „Wild Youth"-ja négy hosszal maradt a második mögött. Május 6-ika pompás nap volt, s a közönség tömegesen vonult ki a Rákosra, melynek hagyományos pora most még nem terhelte meg a léget s a tüdőt. E napon kétféle verseny is volt. Délben a városliget köröndjében rendeztek ügető versenyt, egy fogatú és kétfogatú kocsikban. Várták a királyi párt is, de a számukra felállított sátor üresen maradt. A verseny úgy történt, hogy ki futtatja be rövidebb idő alatt a köröndöt. A kétlovas versenyre heten, az egylovasra öten vállalkoztak s két percznyi időközben indultak. A kétlovasok közül az első díjat (ló a bábolnai ménesből) Fáy József nyerte, a másodikat, ötven aranyat, Wawrik József bécsi lakos, ki legrövidebb idő alatt futtatá ugyan be a pályát, de nem lévén magyar állampolgár, az első dijat nem kaphatta meg ; a harmadik dij (husz arany) Dőry Lajosé lett, a negyedik pedig (kettős tét) a Klobositzky Jánosé. Az egylovasok dijait nyerték: Felsinger Lőrincz ötven aranyat, gr. Batthyány Elemér harmincz aranyat, Pulai Kornél husz aranyat s Pintér Pál kettős tétet. E versenyről az uri világ egyenesen a rákosi versenytérre indult. A királyi pár és Gizella főherczegnő József főherczeg és Lajos herczeg kíséretében érkezett az udvari páholyba. Az első futam az 500 frtos lovar-egyleti díjra történt, melyben nyertes lett hat versenytárs között három lóhosszal alig. Czetvertynski Boris Buccaneer-Anonimája, második a báró Springer Gusztáv „Cambuscan-Therezá"-ja. Az „Esterházy-díj" 525 írtjáért a Kégl György Ostreger-Catastropheja és a gr. Sztáray János Altonája mérték össze erejüket s győzött másfél lóhoszszal az elébb nevezett. A „Hazafi-díj" 500 aranyáért öt ló küzdött s első ért czélhoz a báró Springer „Honá"-ja, egy lóhoszszal hagyva hátra a Blaskovics Ernő „Becses"-ét. A másodosztályú államdij 600 aranyáért négyen harczoltak s győzött egy lóhoszszal, heves küzdelem után, a hires Kincsem ; második a Baltazzi Arisztid Nil Desperanduma lett. Az ezerforintos „Handicap" négy lónak nyújtott alkalmat a versenyre. Elsőnek a gr. Sztáray János „Dagmar"-ja vált ki egy lóhosszal; második a herczeg Hanau „Check"-je lett. A lovaglók egyletének akadályversenye zárta be az e napi versenyeket, melynek 400 frtját a Beniczky Gábor „Koziki"-ja nyerte (a tulajdonos által lovagolva), több 1> hosszal a Kégl István két paripája ellen. A május 8-iki futtatást az udvar már nem nézte. De az elegáns világ most is nagy számmal gyűlt össze. A Batthyány-Hunyadi-dijért (200 arany) csupán a Baltazzi Arisztid „Tallós" a és Blaskovics Ernő „Purdé"-ja pályázott s győzött a Tallós. Az első osztály államdij (ezer darab 10 frankos arany) versenye nagyérdekű volt „Kincsem" miatt. E győzhetetlen paripa diadalai minden mérkőzéshez szaporítják terheit. Most 79 kiló terhet kellett viselnie. A jockey-törvények ólommal dekorálják a turf kitűnőségeit. De „Kincsem" így is nyert, s legközelebb aztán 84 kilót akasztanak nyergéhez. Négy paripa szállt vele versenyre, hogy megnehezítsék 48-ik győzelmét: gróf Festetich Pál „Clarissá"-ja, gróf Henckel Hugó „Princ Giles"-e, herczeg Hanau Móricz „Harry Hall"-ja, s a „Kincsem" tulajdonosának, Blaskovics"Ernőnek „Bolygó"-ja. ,,Clarisse"járt elül kezdetben. „Kincsem" lovásza mindig csak az utolsó fordulónál szorítja táltosát. „Clarisse" már fáradt, s a győzhetlen paripa könnyűséggel férkőzött mellé , aztán „Harry Hall" is közeledett. De a „Kincsem" az utolsó perczekben már az első helyen vágtatott, s néhány lóhosszal megelőzte a nyerőpontnál Harry Hallt, mely második lett. A kisbéri díj 1500 forintját öt ló közül a Baltazzi Arisztid „Nil Desperandum"-a nyerte, második a K. Üchtritz Zsigmond „Kettledrum Imperatrice"-a lett. A Xákó-díj ötven aranyáért és az azzal járó ostorért négy ló küzdött s győztes lett a Gyürky Béla „Kirvan"-ja, második a generál Hope „Szivárványba. A sorsolási díj ..1500 forintjáért versenytárs hiányában, a báró Schtrítz „Lady Milford"-ja járta körül a pályát, mely aztán kisorsoltatván, az 1150 számú sorsjegy tulajdonosa nyerte meg a csinos pej paripát.