Vasárnapi Ujság – 1879
1879-06-22 / 25. szám - A kiállitásról (Székes-Fehérvár jun. 19.) J. B. 402. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - A táplálkozás tudományos szempontból. K. T. K. 402. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon
408 keletre , nyugatra pedig két nagy horpadása van; az elsőből, mely Val di Bove nevet visel, az Alcantara, a másodikból, mely a Val Démonát képezi, a híres Ximetus folyói veszik eredetöket. A láva nagyobb része a Val Démonán folyt le, két ágban 165 méter szélességű és 10—15 méter mélységű folyamban. Naponkénti haladása középszámítással egy kilométerre tehető. Átalában mentől magasabb valamely vulikán krátere, rendesen annál ritkábbak kitörései. Föltéve ugyanis, hogy a láva körülbelül egyenlő mélységben képződik , természetesen annál nagyobb feszítő erő szükséges a kilövellésre, minél hosszabb az átfutandó út. Így például a Stromboli egyike a legkisebb emelkedésű vulkánoknak, s már a Homér idejében is biztos világító tornyául szolgált az aeoli szigetek felé evező hajóknak, míg a tízszerte nagyobb Cordillerák kráterei néha századokig sem lövellnek ki lángot. Ép ez okból magas vulkán-hegyek rendesen körül vannak véve kisebb mellékvulkánokkal , mint már fentebb megjegyzettük a Mongibello terjedelmes vulkán-csoportról. Pedig épen ezek szokták elpusztítani a környéket, mint Cataneával történt az említett 1669-iki évben. A város felső részétől alig két óra járásra levő Monte Posa hányta fel azt a hosszú, széles lávafolyamot, mely izzó hullámaival elbobta a várost, s több mint 12 kilométer szélességre kiterjeszkedve, az életet mindenhol megsemmisítette, csak a tenger mélyében találván megállapodást. Még máig sem tudta a gazdag város kiépülni az óriási veszteséget, s még több évi erélyes munkát igényel a lávával betömött kikötő kikotrása is. De mégis lelket emelő látvány egy zord lávasziget közepén oly fényes palotákat, sétatereket s virágos mulató parkokat szemlélhetni! Egy lávával borított terület a legzordonabb kép, mit emberi szem láthat. Az egymásra halmozott, lyukacsos, barlangos, életnélküli sötétszürke kőtömeg, melyet még lefesteni sem lehet, oly zordon, színtelen egyveleg; ha a zivatarok megérlelték, a záporesők lemorzsolták, az emberi munka hozzájárultával oly gazdag, dúsan termő televényfölddé változik, minőről csak annak lehet képzelete, ki a déli Olaszország buja természetét ismeri. Így fizeti vissza kamarosan a természet dúlásait, a pluto-vulkáni kőzetek között is, és eszközli, hogy Cataneától Taormináig az Aetna keleti oldala Sziczilia legszebb, legtermékenyebb lejtős síkját képezhesse. Bodola Lajos: "VASÁRNAPI ÚJSÁG. 25. SZÁM. 1S79. xxvi. ÉVFOLYAM. A táplálkozás tudományos szempontból. A tápszerek kellő készletes alkalmazása a legfontosabb társadalmi életkérdések közé tartozik, amennyiben a mindennapi kenyér minősége és mennyisége kétségbevonhatlan befolyással van nemcsak a puszta életre, de a jólétre, erkölcsiségre, sőt a miveltségre nézve is. A tápszerek és az emberiség egymáshoz arányosítva osztályozhatók. Négy osztályt vehetünk föl: az első osztálybeliek vadászat közben elejtett állatok busából táplálkoznak s e tápszerhez némi gyümölcs is járul; továbbá a pásztornép, mely már őrlött gabonából is süt kenyeret, hogy silány tej s vajkészlete jobb szben essék; aztán a kizárólag terményekkel foglalkozó s táplálkozó osztály; végre a leghatalmasabb csoportot azok alkotják, kik mindenből kiválogatják a javát. A tápszerek is bizonyos határok közé szorítvak. Nehéz ugyan határozottan körvonalazni, hogy a növényélet hol vág át az állati világba, de azért szélesebb értelemben tisztán kivehetjük a növényi s állati tápszer közti különbséget. A hal, hús, madár, tojás, vaj, sajt s más ilyesfélék az egyik rendhez; a gabona, gyümölcs, vetemény, fű, gomba, czukor, szeszes ital a másik rendhez tartoznak. Azonban az a hagyományszerű színvonal, melyen a tápszer aránylagos értékét megállapíthatni, lényegesen tapasztalati jellegű, helyi előítéletek miatt aztán nagyon is ingadozó. A szerves vegytanban járatlan egyént vajmi nehezen lehetne meggyőzni a felől, hogy okszerű főzés által a száraz bab s megvetett hagyma csaknem oly hasznos tápanyagot tartalmaz, mint az ízletes húsdarab, pedig tény ám, hogy az ehető gombák s néhány hüvelyes vetemény bő mértékben tartalmaznak legenyt, mely az italnak oly kedves ízt ád. * Sziczilia körül éjszaknyugatra eső szigetcsoport. Az ősvilágban, a történeti kornak határain belől, nem akadhatunk rá az ősi vadász valóságos nyomaira. Ovidnak a nemes és nemtelen vadászról élénken ecsetelt rajza csak költői ábrándozás, mig másfelől Herodot Sestrygonianjai, ha szabatosan ismertetné is őket, csak egyes kivételt képeztek. Csak midőn európaiak átszelték az atlanti s csendes tengereket, csak akkor állottak szemtől szembe oly népekkel,, melyek kizárólag a nyíl, balta, dárda prédáival táplálkoztak. Észak-Amerika veresbőrű indiánjai két századdal ezelőtt meghaladták a hat milliót s e roppant tömeg csakis vadhússal, hallal táplálkozott. Ausztrália s Tasmánia bennszülöttei szintén vadászattal foglalkoztak, még pedig nagyon szűken éltek, mert itten csak gyér számmal találkoztak nagy vadak. A kizárólag állati tápszerre szorítkozó északamerikai indiánok erős testalkatúak, kitartóak voltak, sőt bizonyos szépség bája ömlött el e népfajon; mig már a lentebb lakó s halevő szomszédaik s rokonaik jelentékenyen alábbszállottak, azok pedig, kik már gyökéren rágódnak, ugy eltörpülnek mellettök, mint akár a császárkörte mellett a vackor. Ily befolyása van testalkatra, jellemre egyaránt a tápszer minőségének. Azonban az is tény, hogy a jól táplált s edzett fehér mind a fáradságot jobban kibírja, mind testi erőre bátrabban mérközhetik mint az indián. A faj termő, illetőleg képző ereje akkor érhette el tetőpontját, mikor a pásztori élet mellé csatolták a földmivelést, mint az ős Egyiptom vagy a kizárólag földmivelésből táplálkozó mai Hindostán. A tejfélével táplálkozó nomádok számra nézve meg sem közelítik a csöndes békeségben munkálkodó földmiveseket, habár amazok testszerkezetökre nézve ezeket jóval túlhaladják. A XV. s XVI-ik században villongott olasz hadjáratok alkalmával a svájczi zsoldosokat azért becsülték oly sokra, mert pásztornép volt s a fej étel nemcsak erőt, de bátorságot is kölcsönzött nekik. Az elsatnyult rómaiakat a pásztorkodó góthok tették tönkre. A túlnyomólag gabonára s kerti veteményre szorítkozó népfaj - mint Bengál, Siám, a hajdankori Egyiptom s a középkori Lombardia vidékén — a talaj s éghajlat kedvező arányai között, lélekszámra bámulatosan növekszik, csakhogy testi s szellemi erőben ugyancsak középszerű színvonalon állanak; kevés kivétel emelkedik magasra, mig a nagyobb rész a középszerű színvonalon is alantabb áll. Izom s szellemi erőre nézve alantos fokon állanak. Az ily tulnyomólag földmivelési üzlettel foglalkozó birodalmakban fordultak elő legtöbbször a történelmileg is nevezetes éhhalálok. Hatalmas intőjel ez maiglan is. Az egyoldalú gazdálkodás s emiatt aztán egyoldalú táplálkozás vagy azt tanúsítják, hogy a talaj terméketlen vagy pedig azt kiáltják: a nép közönyös, elmaradott. A norvégiai part terméketlen talaja s restelkedő gazdálkodása kényszeríti arra, hogy barna kenyerébe fűrészport keverjen. A polinéziai szigetlakókat gazdag talajuk s kedvező éghajlatuk csábítgatta, hogy érjék be a fákról kínálkozó kenyérgyümölcscsel, a hálóba akadt hallal. A forró égöv táján, p. o. Jamaikában a könnyen kielégíthető szerecsen hamar s egész évre megtalálja ételkészletét a gyümölcsökben s számos veteményben, mig a malabári s ceyloni partlakók beérik a kokasdióval s ilyesfajta tápszerrel. A forró éghajlat alatt lakó népek tápszeréről s e tápszerek fogyasztásáról nem sokat olvasunk még az útleírásokban is. Annyit tudunk s hallottunk, hogy Ázsiában legtöbb rizst fogyasztanak el. Pedig ugyancsak csalódik, ki azt hinné, hogy a rizs, délkeleti Ázsia eme főtápszere kipótolná akár a gabonát, akár a kukoriczát; a rizsnél egy-egy silányabb tápszer aligha létezik s egymagára nem is tarthatná fenn az életet. Ceylonban, Malabárban s a malayi félszigeten a legerősebben dolgozó napszámos sem képes elfogyasztani egy font rizst, míg nálunk egy dolgos tót oda sem néz öt-hat font krumplinak. Épen ezért a kelet legszegényebb lakója is, bármely szűk élelmezése legyen is, kénytelen a maga rizséhez valami kása-féle gabonát keverni, továbbá földíszíti azt hüvelyes veteménnyel is, olajat vagy vajat vegyít közé. Indiában pedig roppant mennyiségű főtt vajat fogyasztanak, s a legbuzgóbb bengáliai is a maga sovány zöldséglevesét porrátört, szárított tengeri hallal gazdagítja ; nagy ünnepélyek alkalmával pedig a papok engedélye folytán ételekbe szintén porrátört kecskehúst tesznek. Siámban, Burmában s Chinában, hol mint a többi buddhista tartományokban, Thibetet s Mongóliát kivéve, a tehenészetnek híre sincs, halolaj, hüvelyes vetemény s olcsóbb állati táplálék a rizs pótszere. A gabnatermelő, Persia ellenben, hol a gabonának rendkívül magas ára van, a szegény lakosságnak dinnyén s ugorkaféle növényeken kívül alig terem valamit s ha rendkívüli szárazság üt be, mindjárt bekövetkezik az éhhalál is. Az uj-zélandi maorik jól megtermett, izmos népfaj, holott ezek is ugyan szűken táplálkoznak. A maorik legendája azt tartja, hogy dédipjaik valamikor valami távoli ausztráliai szigetről vetődtek ide, annyi azonban bizonyos, hogy ha nem ily izmos népfaj lenne, e szigetről régen kivesztek volna. Új-Zélandban rendkívül kevés állat találkozik. A most már kiveszett dinornist, e szárnyatlan óriás madarat leszámítva, alig vadászhattak valami vadra. A vadon termő gyümölcsfák is hamar kipusztultak s e kitartó nép hallal s zöldséggel tartotta fenn magát, mikor az európaiak ideérkezvén, megtanították őket a földmivelésre. Nem sok idő kellett volna hozzá, hogy ez aránylag izmos népfaj eltörpülve, elsatnyulva veszszen ki, mint több ausztráliai vadfaj, mely a halon s falevelen kivül más élelmiszerhez nem tudott jutni. Őseink mit sem értvén az állati tápszer alkatrészeihez, az állati tápszerben nem különböztethettek meg többféle alkatrészt, s a zsiros ételt aránylag táplálóbbnak tartották. A górcsös vegytan hijjával e nézet fölött nem is csodálkozhatunk. Az állati zsírnak megvan az a sajátsága, hogy különösen hideg vidékeken belső melegséget eszközöl. Ha az eszkimók halzsiros étellel nem tengetnék magukat s ha az e tájra vetődött utasok meg nem osztanák velők e zsíros vacsorát, aligha meg nem fagynának ott, hol tűzhöz is ritkán juthatni. Az északi sarknál az állati élet elkeseredett harczot vív a szigorú hideg ellen. A fóka, rozmár s czetfélék kisebbnemű halakkal táplálkoznak, a jeges medve, róka s az északsarki ember maga is kizárólag állati tápszerrel él, mig az iromszarvas a maga szükséges melegkészletét s téli eledelét az ottan termő mohban találja föl, melyben az ujabbi vizsgálatok nyomán nagyon sok czukortartalmat fedeztek föl. A zsir maga is összetett, s egyáltalában nem a leglényegesebb, legértékesebb tápanyag, amennyiben kevés legenyt tartalmaz. Az étel fehérnyés alkatrésze, az égvényes sók, továbbá a szilárd fibrin vagy siker működnek közre a táplálkozás bonyolult műveletében. K. T. K. (Vége követk.) A kiállításról. Székes Fehérvár, június 19. A kiállítás napjai meg vannak számlálva. Már a bíráló bizottságok is megtartották üléseiket, befejezték munkálataikat, pár nap múlva közzé lesz téve az eredmény is s ki fogják osztani a kitüntetéseket, az arany, ezüst, bronzérmeket és díszokleveleket a kiállítók között, s e hó 30-án berekesztik a kiállítást. Az utolsó napok közelgése már magán a kiállításon is meglátszik. A legtöbb tárgy mellett, mely eladásra volt szánva, ott állt a sokat jelentő papírszelet, mely jelenti, hogy „elkelt". E papírszeletkék érdekes dokumentumokat képeznek, mert a vevők nevei is ott állanak a legtöbbjén, s abból össze lehet állítani mind ama nevezetességek lajstromát, kik a kiállítást meglátogatták. Senki se kívánt eltávozni anélkül, hogy emléket ne vigyen magával az országos kiállításról, habár a meg ?yártott tárgyak közül épen a legbecsesebbek nem voltak elvihetők a kiállítás berekesztéséig, s így azokkal együtt az országos notabilitások, miniszterek, tudósok, írók, az ország arisztokrata családjai csaknem kivétel nélkül, legalább névjegyeikkel, szintén kiállítva maradnak a tárlat napjáig. A közönség, mióta tudja, hogy már csak rövid ideig tart az alkalom, melyben a magyar ipar e gyűjteményét láthatja, siet fölhasználni az időt, és sokkal nagyobb számmal látogatja a kiállítást, mint az első napokban. Emeli a látogatási kedvet az is, hogy a déli vaspálya ismételten lejebb szállítá a menetjegyek árát s hogy e napokban állandóan tartotta magát a hir, mely