Vasárnapi Ujság – 1880
1880-12-05 / 49. szám - Petőfi Sándor. Szerelem vándorai (képpel) 805. oldal / Költemények - A zágrábi földrengés (képekkel). Adorján Sándor II. 805. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - Portyázás a tengeren (képpel) 805. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
51. SZÁM. 1880. XXVII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. SZERELEM VÁNDORA és a hold, az éj lovagja; Hold kiséretében, Mint hűséges apród, a kis Esti csillag mégyen. Indulóban vagyok én is, S nem megyek magamban : Holddal esti csillag, vélem Égő szerelem van. Csak eredj, hold, csak eredj a Barna éjszakához. Megyek én is, megyek én is Barna kis leányhoz. I. PETŐFI KÖLTEMÉNYE. Greguss János rajza. A zágrábi földrengés. A hírlapírók túloznak! Ezt a jelszót adták ki Zágráb intéző köreiben, s tették kötelességévé mindenkinek, hogy terjessze a mennyire csak képes azt, hogy a földrengés Zágrábban valóban nem okozott olyan nagy pusztítást, mint aminőnek hirdették. S a megnyugtatásnak nem épen indokolatlan rendszerét annyira vitték, hogy rávették dr. Svramberger ifjú geológust, miszerint a rezniki és scsitarjevói földkitörésekből is süssön ki valami lecsöndesitőt. Ő aztán meg is tette azt, hogy egyik zágrábi lapban kihirdette, miszerint a földrepedésnél a rengés megkapta biztosító szellentyűjét,s most már a horvát fővárosnak földrengéstől nincs mit félnie. Ennek az állitásnak tudósok részéről egy nagy kaczagás, laikusok részéről roppant rémület lett a következménye : természetesen, minthogy ezek a homok-kráterecskék alatt tűzhányó vulkánokat gyanítottak, s szentül hitték, hogy minden zágrábit magába temet a föld élve, azonban előbb szénné sütögeti a láva. Ez a lecsöndesítés tehát nem használt. Megállapodtak ekkor abban, hogy a házak rongáltságát fogják tagadni, s csak külső repedéseknek minősítik azt is, ha belül rommá roggyant is akárhány épület. S ez állítással szemben megdönthetlenül állnak azok a rajzok, melyeket jelen számunkban vesz olvasóközönségünk. Nincs túlozva rajtuk egyetlen vonás sem,de sőt olyik repedést mutató rángatózó vonás alatt mély hasadást kell látnunk, mely nem a vakolatban képződött külsőnek, de áthatóan szegte ketté a falat, ha fél öl széles volt is. Ilyen rommá düledezett épület első sorban a Szt. Katalin temploma, a dombi, felső városban. Homlokzatáról a háromszögű fal leomlott egészen, a szentélyét tartó oszlopfalak szerte mállottak, s oldalfala egészen megdűlt, úgy hogy még alatta járni is csupa veszedelem. Belül a boltozatot tartó oszlopok össze-vissza görnyedeztek a földrengés rázása alatt, s omoltak le mennyezetéről akkora táblák, melyek az oltárok összezúzására elegendők volának. E templommal közvetlen szomszédságban áll a főhadparancsnokság és az egyetem épülete: mindhárom annyira megsérült, hogy bennök járni valóságos életveszély. Az egyetemet esztendőre talán ki lehet tatarozni, de a Katalin-templomot le kell bontani földig, valamint a főhadparancsnokság épületének egyik részét is. Másik két képünk a székesegyház tornyát, és sírboltjának egyik részét tünteti elő, korántsem közelíthetve meg külső ábrázolásában azt a pusztítást, mit belsejében okozott a földrengés. A magánépületek sérülése lépten-nyomon a lehető legszeszélyesebb volt, így egyik képünk az egyemeletes Keglevich-házat tünteti elő, melynek teteje és párkányzata közbül dörgő robajjal omlott az utczára minden kéményestől együtt, s e háztól talán 25 lépésnyire egy nagy, háromemeletes épület csak egyetlen hasadást kapott, ami annál feltűnőbb, mert földrengésnél ugy szólván törvényül mondható, hogy minél nagyobb, s tömörebb valamelyik épület, annál jobban megszenvedi a földrengést. A másik magánháznak szintén közepe omlott törmelékké. Ilyen tömör épület az érseki palota is, melynek falai sok helyütt túlhaladják még az ölnyi átmérőt is; hajdan alapfalai a vár körfalaiul szolgálhattak, s ez eleget mond arra, minő szilárdsággal épült; de magában a hosszu palo 805 fában egyetlen szoba sincs, mely épen maradt volna, sőt némelyikben nemcsak téglahullás, vakolatzápor veszélyeztető az érsek-bibornok és vendégei életét, de még a padlat is meg-meghasadozott a földrengés hullámos rázása alatt. Az egész palotából csak az egyetlen szöglettornyocska szobája maradt meg annyira használhatónak, hogy Mihajlovics bíbornok a földrengés tartama alatt ide húzhatá meg magát. Ez az agg, beteges főpaptól, nagyítás nélkül mondhatjuk, nemes és bátor cselekedet volt, s valóban sokkal megnyugtatóbban hatott a nagy közönségre, mint minden földkitörés félremagyarázása. A mise, mit ugyancsak a bibornok-érsek olvasott szabad ég alatt — melynek képét szintén jelen számunkban veszi közönségünk, — szintén nagy mértékben hatott a kedélyek lecsillapítására. A rombolásnak, mit a földrengés okozott, egyik legmegdöbbentőbb képét a horvát kereskedelmi bank három-emeletes szép új épülete mutatja. A rengés első pillanatában lerepült homlokzatáról az ölmagasságú kőből faragott Merkur-szobor, s egy roppant dobbanás alatt porrá zúzódott az Ilica rovátkos kövezetén; ugyanakkor nagy harsogást hallottak a környékbeliek, s a bank épülete alapjától legtetejéig egyetlen görbe vonalban ketté hasadt, de úgy, hogy a hasadás vonalába eső erkély vastag márványlapját is szét málasztá. Annál csodálatosabb ellenben, hogy ugyanezen épület beljebb fekvő szobái alig szenvedtek valami nagyon sokat. A Bessgkávéház háromemeletes épülete egészen tönkre jutott; e ház a Jellasics-téren van, s harmadik emeletén lakott dr. Kepes Gyula hazánkfia, honvédtörzsorvos, ugyanaz, kinek nevét az északsarki expediczióból jól ismerjük. Neki minden bútora, orvosi eszközei, emlékül kapott műkincsei elpusztultak ama szörnyű zápor alatt, mit a leomló menyezet képezett. — Az expediczió alatt, — beszélte dr. Kepes, — volt vagy harminczszor oly jégzajlásunk, hogy matrózaink, ezek a vassá edzett horvát fiúk kétségbeesve ordítottak, mint ki bizonyos a legborzasztóbb, a szétzuzatás halála felől. De annyit mondhatok, hogy egyik jégzajlás sem volt olyan iszonyú, mint a keddi (9-iki) földrengés. Azt a rémületet, mit az alattunk tánczoló ház, a reszkető föld, a leomló falak okoznak, nem képes fölülmúlni a világon semmi! S az egész nagy szerencsétlenségben az a szerencse, hogy a szegény, földhöz ragadt osztályt legkevésbbé sújtotta ez a mostoha, nyugtalan föld! Adorján Sándor: » Portyázás a tengeren. A régi pelasgok ivadéka, Szkander bég népe nagy csorbát szenvedett nemzeti érzületén. A népvándorlások mindent elsöprő néptengerével is daczolni birt, mint az a kőszikla, mely hazája nagy részét alkotja s minden alakulások között büszkén dicsekedett azzal, hogy az ősi fészek, ha megbolygatva is, de megmaradt s az ősapa, ha föltámadna ezer éves sírjából, bizony ráismerne unokájaira a mai albánban. Évszázadok keze se birta róla letörölni a nemzeti jelleget. Megmaradt bátornak, vitéznek, halálra szántnak, s finom kulturnépek is elismerik, hogy harczi erények szempontjából az albán első sorban áll. Névleges függése a török padisától nem ölhette ki belőle hazája szeretetét, melynek minden göröngye gyöngynél drágább neki s mert honát a szultán szakállának árnyékában biztosnak hitte: az albán nép volt az, mely a nagyúrnak a vezérek közül a legjelesebbeket, a közkatonák közül a legelszántabbakat, az államférfiakból a legbölcsebbeket szolgáltatá évszázadokon át. S most maga ez a szultán támadta meg fegyverrel e leghűbb alattvalóit, hogy megcsorbitsa hazájukat s odaadja a letört darabot belőle legelkeseredettebb ellenségeiknek. Mi vigasztalót talál abban a szegény arnanta, hogy ura, a fényes padisa, egy világrész nagyhatalmainak egyesült nyomása alatt lőn támadó, trónja legmegbízhatóbb oszlopai ellen? Mialatt az egyesült flotta az albán part közelében vesztegelt, rá ásítva ágyútorkaival az átadandó területre, mialatt a török pasák engedékenységre törekedtek bírni az albán liga vezéreit s hintegették köztük a visszavonás konkolyát, mialatt a montenegróiak fegyver alatt álltak a határon, várva a szájukba repülendő sült ga*