Vasárnapi Ujság – 1886

1886-03-14 / 11. szám - Sándor Mátyás. Verne Gyula regénye. Francziából forditotta Huszár Imre. (74 képpel). (Folytatás.) 170. oldal / Elbeszélések; genreképek - Dömény József: Régi zászló 170. oldal / Költemények - Reviczky Gyula. Petőfi szobra előtt 170. oldal / Költemények

9. SZÁM. 1886. XXXIII. ÉVFOLYAM. _ VASÁRNAPI ÚJSÁG. 171 valamelyik nagy városába, a­hol senkinek se jut eszébe az emberek származását kutatni, csak gazdagok legyenek, sem a vagyonuk eredetét, csak bőven költsenek. Szóval a kalandosokról senki beszélt többé Triesztben, a­hol alig ismerte őket valaki, Torontal Simonon kívül. Eltűnésük után a bankár szabadon lélegzett. Azt hitte, hogy többé nincs oka félnie ettől az embertől, a­ki a titkát tudta és e helyzetének előnyeit bármikor kizsákmányolhatta. Azonban, jóllehet Sárkány gazdag volt, az e fajta embe­rekben soha se lehet bízni és valószínü, hogy ha a vagyonát eltékozolná, nem tartózkodnék egy­kori czinkostársához fordulni. Torontál Simon, hat hónap múlva, miután erősen ingadozó bankházát ismét megszilárdí­totta volna, lebonyolította üzleteit és végkép át­költözött Triesztből Raguzába. Noha nem kellett attól félnie, hogy titkát elárulhatná a kormányzó, a­ki egy­maga tudta, milyen szerepet játszott a bankár, az összeesküvés felfedezésében, még ez is feszélyezte Torontál Simont, a­ki nem akart lemondani a közbecsü­ltetésről és nagy vagyoná­val bárhol fényes életmódot folytathatott. A­mi lehetséges, hogy Triesztet főleg egy külö­nös — később kiderülendő­­— körülmény miatt hagyta el, melyről csak neki és Torontálné as­­szonságnak volt tudomása. Ugyanez a körülmény hozta őt egyszer érintkezésbe, de csak egyetlen­egyszer ugyanezzel a Nemirral, a­kinek Sár­kán­nyal való összeköttetését ismerjük. A bankár tehát Raguzát választá új lakhe­lyéül. Nagyon fiatal korában hagyta el a várost. Nem volt családja, nem voltak rokonai és negy­ven évi távollét után, mindenkitől elfeledve, mint idegen tért vissza. A raguzai társaság szívesen fogadta az ily körülmények közt ide telepedett gazdag embert, a­kiről csak annyit tudott, hogy Triesztben elő­kelő állást foglalt el. A bankár a város legarisz­tokratikusabb részében keresett és vásárolt pa­lotát. Nagy házat vitt, összes régi cselédei helyett újakat fogadott. Vendégeket fogadott és járatos volt a legelőkelőbb házakhoz. Minthogy a múltja felől semmit se tudtak, azon kiváltsá­gosak közé tartozott, a­kiket boldogoknak szok­tak nevezni e földön. Igaz, hogy Torontál Simonhoz nem fért a lelkiismereti furdalás. Semmi se látszott életét megzavarhatni, ha attól nem félt volna, hogy gyalázatos árulásának titka egykor ki fog tu­dódni. Azonban, mint néma, de mégis élő szemrehá­nyás, ott volt mellette Torontálné asszonyság. A szerencsétlen, becsületes és egyenes szivü nő ismerte azt a gyűlöletes cselszövényt, mely három hazafit a halálba vitt. Egy szó, a melyet a férje elejtett akkor tájban, mikor üzletei a bukás szé­lére sodorták, vigyázatlanul elárult reménye, hogy Sándor gróf javainak egy részével ismét rendezhetni fogja ügyeit és a kényszerűség, hogy neje aláírását kérje, oda vitte a dolgot, hogy be­vallja Torontálné asszonyság előtt a trieszti össze­esküvés felfedezésének történetét és a saját viselt dolgait. Torontál legyőzhetlen undort érzett azon em­ber iránt, a­kihez a sorsa fűzve volt — s ez az érzés annál élénkebben gyötörte, mert ő maga is magyar családból származott. De mint már említettük, teljesen hiányzott nála az erköl­csi erély. Ez a csapás lesújtotta és nem bírt belőle többé kiépülni. Ezen idő óta, Triesztben ép úgy, mint Raguzában, lehetőleg elvonultan élt, legalább a­mennyire társadalmi állása en­gedte. Kétségkívül megjelent a stredonei palota szalonjában az elfogadási napokon, e kötelesség alól nem vonhatta ki magát, a férje is rákény­szerítette volna, de mihelyt házi­asszonyi tiszt­jét teljesítette, azonnal visszavonult lakosztályába. Itt egyedül leányának szentelte életét. E gyer­mekre ruházta át összes vonzalmait és feledni iparkodott. Feledni, mikor az az ember, a­ki ebben az ügyben kompromittálva volt, egy födél alatt lakott vele! Történt, hogy Raguzában való megtelepülésük után hét évvel a dolgok ezen állapota még inkább összebonyolódott. E bonyodalom a bankárnak újabb bosszúságot, Torontálné asszonyságnak újabb fájdalmat okozott. Báthoryné, a fiával és Borossal együtt, szintén elhagyta Triesztet és Raguzába köl­tözött, a­hol még egy-két rokona élt. Bá­thory István özvegye nem ismerte Torontál Simont, sőt­ azt se tu­d, hogy valaha létezett összeköttetés a bankár és Sándor Mátyás gróf közt. Sejtelme se volt róla, hogy ennek az em­bernek a keze is benne volt az utálatos bűnben, a­mely három magyar hazafi életébe került, de hogyan is sejthette volna, hiszen férje, a kivé­geztetés előtt, nem mondhatta meg neki ama nyomorultak nevét, a­kik őket eladták az osztrák­endőrségnek. Ha Báthoryné nem ismerte a trieszti bankárt, ez ellenben jól ismerte őt. Több mint kellemetlen volt rá nézve az, hogy ugyanebben a városban laktak és hogy néha, az utczán, találkozott az özveg­gyel, a­ki szegénységben sínlődött és a fiáért dolgozott. Ha Báthoryné már Raguzában lakott volna, mikor a bankár odaköltözni ké­szült, talán le is mondott volna e tervéről. De mikor a szegény özvegy elfoglalta a szerény lakást a Marinelle-utczában, Torontál Simon már megvásárolta és berendezte palotáját és társa­dalmi állása ismeretes és elismert volt. Nem bírta magát rászánni, hogy harmadszor is lak­helyet változtasson. — Az ember mindenhez hozzászokik, — mondá magában. És elhatározta, hogy szemet fog hunyni árulá­sának ezen elő tanúja előtt. Úgy látszik, hogy Torontál Simon még a saját lelkében se látott semmit, mikor a szemét be­hunyta. Mindazonáltal, a­mi a bankárra nézve csak nagy kellemetlenség volt, Torontálné asszony­ságra nézve szakadatlan fájdalmak és lelkiisme­reti gyötrelmek kútforrásává lett. Több izben igyekezett titkon segélyt juttatni az özvegynek, a­ki két keze munkájával kereste a kenyerét, de ezeket a segélyeket mindig visszautasította, mint ennyi mást, melyet ismeretlen jó barátok küld­tek neki. Az erélyes nő semmit se birt és semmit sem akart elfogadni. Egy váratlan és szinte valószínűtlen körülmény e helyzetet még elviselh­etlenebbé, sőt alig elke­rülhető bonyodalmainál fogva borzasztóvá tette. Torontálné asszonyság összes vonzalmát átru­házta leányára, a­ki alig volt harmadfél éves, mikor a bankár 1867 végén családostól Raguzába költözött. Száva most csaknem tizenhét éves volt. A bájos leány arcza inkább magyar mint dalmát typussal birt. Sürü fekete haja, lángoló szemei, szellemes homloka, finom metszetű szája, üde arczszine, a közepesnél kissé magasabb, elegáns termete, sen­kit se hagyhattak volna közönyösnek. De mi legélénkebb benyomást tett az érzelmes lelkekre az a fiatal leány komoly modora, gondolkozó ar­cza volt, mely mintha folyvást félig elmosódott emlékeket keresett volna s ez a megmagyarázha­tatlan kifejezés, a mely vonz és elszomorít. En­nek a benyomásnak tulajdonítandó az a rendkí­vüli tartózkodás, a­melyet úgy­szólván ráerő­­­­zakolt mindazokra, a­kik az atyja szalonjait látogatták, vagy a­kikkel néha a Stradonén talál­kozott. Igen természetes, hogy sokan forgolódtak Száva körül, a­kiről mindenki tudta, hogy egy óriásinak híresztelt vagyon egyetlen örököse lesz. De jóllehet több kérő jelentkezett, a­kik minden társadalmi igénynek megfeleltek, az ifjú leány, anyja kérdésére mindig tagadólag válaszolt, a­nélkül, hogy vonakodásának okát adta volna. Különben Torontál Simon e tárgyban soha se kérdezte, se nem zaklatta. Nyilván a vő, a­ki neki kellett volna — inkább neki mint Szává­nak — még nem jelentkezett. Torontál Száva arczképének befejezéseid meg kell említenünk nagyon határozott hajlamát a hazafiasság szülte erények és hőstettek bámu­lására. Nem mintha a politikával foglalkozott volna, de mély benyomást tett rá minden elbe­szélés, a­mely a hazára, az értté hozott áldo­zatokra és a közelmúltból merített példákra vonatkozott, a­melyek hazája történetének lap­jait oly fényesekké teszik. Ily érzelmeket nem ojthatott bele a származása, — Torontál Simon­tól bizonyára nem örökölte azokat, — hanem természet szerint a saját nemes és nagylelkű szívében találta. Nem magyarázható-e meg ebből az a rokon­szenves közeledés, a­mely Báthory Péter és Torontál Száva közt történt? Igen ! Egy saját­szerű balvégzet megrontotta a bankár játékát és egymás közelébe hozta a fiatal párt. Száva alig volt tizenhét éves, mikor egy izben valaki a jelenlétében Péterre mutatván, e szókat ejté ki előtte: — Ez azon emberek egyikének a fia, a­kik Magyarországért haltak meg. E szók soha se mosódtak el emlékében. Száva Péterre gondolt, mielőtt ez még észre­vette volna. Oly komolynak és gondolkozónak látta az ifjút! De habár szegény volt is, dolgozott, hogy méltóvá tegye magát az atyja nevére, kinek élettörténetét Száva jól ismerte. A többit tudjuk. Tudjuk, hogyan bűvölte meg Báthory Pétert az ifjú leány, a­kinek természete az övével szükségképen rokonszenvezett, tudjuk, hogy mikor a leányka talán még sejtelemmel se bírt a szívében csirázó érzelemről, az ifjú már szerette őt oly mély és szenvedélyes szerelem­mel, a­mely nemsokára viszonszerelemre talált. Még csupán az van hátra, hogy elmondjuk, milyen volt Torontál Száva helyzete a saját csa­ládi körében. Száva, az atyjával szemben, mindig rendkívüli tartózkodást tanúsított. A bankár soha se zárta ki előtte szívét, az ifjú leány soha se hízelgett a bankárnak. Ha ezt az egyiknél a szív sivársága okozta, a másiknál ezt az idegenkedést az érzel­mek teljes ellentétessége idézte elő. Száva azzal a tisztelettel viseltetett Torontál Simon iránt, a­mel­lyel egy gyermek az atyjának tartozik — s ennyi volt az egész. Különben a bankár szabad kezet engedett neki, nem korlátozta hajlamai­ban, se jótékonyságában, melyet természetes fitogtatási vágyánál fogva inkább szívesen is látott. Szóval teljesen közönyös volt gyermeke iránt, a­kinél, meg kell vallanunk, a közöny he­lyett inkább ellenszenv és idegenkedés ural­kodott. Torontálné asszonyság iránt Száva egészen máskép érzett. A bankár neje ugyan a kíméletlen férj befolyása alatt állt, de e mellett jó asszony­volt és ezerszer többet ért amannál, életének becsületességénél és méltóságérzeténél fogva. Torontálné forrón szerette Szávát. Az ifjú leány­szokásos tartózkodása alatt fel tudta fedezni komolyabb sajátságait. De szinte lelkesült ragasz­kodásába bizonyos bámulat, tisztelet, sőt némi félelem is vegyült. Ezt a sajátságos anyai szere­tetet megmagyarázhatta Száva jellemének emel­kedettsége, egyenessége és hajthatatlansága is, melyet bizonyos pillanatokban tanúsított. Azon­ban az ifjú leány szeretettel viszonozta az anya szeretetét. Még a vér kötelékei nélkül is őszintén vonzódtak volna egymáshoz. Nem csodálkozhatunk tehát a felett, hogy Torontálné találta ki legelsőnek, mi történik Száva elméjében és később a szívében. A leány­ka gyakran beszélt neki Báthory Péterről és család­járól, a­nélkül, hogy észrevette volna, mily fáj­dalmas hatást tett ez a név az anyjára, mikor Torontálné észrevette, hogy­ Száva a fiatal embert szereti, így szólt magában: — Vajjon így akarná-e az Isten? Tudjuk, mit jelentettek e szók Torontálné ajkain, de azt még nem tudhatjuk, hogy Száva szerelme Péter iránt, milyen igazságos kárpótlás lett volna a Báthor-család ellen elkövetett gonosz tettért. Azonban, habár az ájtatos és vallásos lelkű Torontálné azt hihette, hogy ezt a gondviselés rendelte így, a férje megegyezése is szükséges volt a két család közeledéséhez. Neje tehát el­határozta, h­ogy e tárgyban bizonyosságot fog magának szerezni. Torontál Simonon, a legelső szakra, erőt vett a harag, a­melyet fékezni nem igyekezett. Heves­kedése nem ismert határt. Torontálné megtörve tért vissza lakosztályába, folyvást fülében cseng­tek férje fenyegető szavai: — Vigyázzon magára asszonyom ! ... keser­vesen megbánthatná, ha még egyszer bátorkod­nék e tárgyat megpendíteni előttem. E szerint az, a­mit Torontál Simon végzetnek nevezett, nemcsak abba a városba hozta a Bá­thory-családot, hanem Száva és Péter is meg­ismerkedett egymással és a szerelem fellobbant mindkettőjük szívében! Jogosan kérdezhetjük, miért volt a bankár annyira ingerült. Titkos tervei voltak Szávával és jövőjével, a­melyeket ezek az érzelmek meg­hiúsítással fenyegettek? Sőt ellenkezőleg, azon esetre, ha gyalázatos árulása valaha kiderülne, nem állna-e érdekében e felfedezés következ­ményeit, előzetesen lehetőleg jóvátenni? Mit szólhatott volna Báthory Péter, mint Torontál Száva férje? Mit tehetett volna Báthoryné. Két­ségkívül borzasztó helyzet lenne, ha a meg­gyilkolt fia nőül venné a gyilkos leányát, de a helyzet főleg rájuk nézve lenne borzasztó, nem pedig Torontál Simonra nézve. Igen, kétségkívül, de hátra volt még Sárkány,

Next