Vasárnapi Ujság – 1888
1888-07-01 / 27. szám - Rajzok Lengyelország történetéből: I. Kieykut és Biruta története. II. Kázmér az igazságos. III. A szép Eszter regéje. IV. Az Osztrogskiak. V. A. várnai hős. VI. Idyll a trónon. VII. Pszonka és a babini köztársaság. VIII. A Twardowszki-legenda. IX. A hősök kora. X. Egy lengyel király leánynézője. XI. Véres napok. XII. A Leszczynskiek (képekkel) / Elbeszélések; genreképek - Rajzok Lengyelország történetéből: I. Kieykut és Biruta története. II. Kázmér az igazságos. III. A szép Eszter regéje. IV. Az Osztrogskiak. V. A. várnai hős. VI. Idyll a trónon. VII. Pszonka és a babini köztársaság. VIII. A Twardowszki-legenda. IX. A hősök kora. X. Egy lengyel király leánynézője. XI. Véres napok. XII. A Leszczynskiek (képekkel) 443. oldal / Elbeszélések; genreképek
25. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 447 foglaltak , szűnni nem akaró éljenzajtól rengettek a terem falai. Kardok csörögtek, kendők s kalpagok lobogtak, taps, éljen zúgott. A lelkesedés kitörései nem ismertek határt. Ezt a jelenetet ábrázolja képünk, melyet ez alkalommal bemutatunk, s melynek különös érdeket kölcsönöz az, hogy a Rudolf trónörökös védnöksége alatt megjelenő ország- és népismertető nagy munka számára készült. Az emelvényen István nádor főherczeg alakja magaslik ki a miniszterek csoportjából, épen a mint a kezében tartott királyi jobbján gr. Batthyány trónbeszédet fölolvassa. Lajos miniszterelnök, mellette Kossuth Lajos pénzügyminiszter, aztán Szemere Bertalan, a belügy, gr. Széchenyi István, a közmunkák és közlekedési ügyek minisztere ; balján br. Eötvös József közoktatásügyi miniszter, Klauzál Gábor ipar-, kereskedelmi és gazdaságügyi miniszter, Deák Ferencz igazságügyminiszter és Mészáros Lázár hadügyminiszter. Lenn, a képviselők csoportjában, az előtér közepén, hóna alá fogott karddal gróf Teleki József áll, a nagynevű tudós s Erdély kormányzója. Jobbra tőle, kissé beljebb, vállán bársonymentével, kalpagját lobogtatva Lónyay Menyhért, tőle második, szigorú arczával, Nyári Pál, ettől második, kopasz homlokkal, a szelid Bezerédj István, aki első szabadította föl jobbágyait, még tovább jobbra az ősz Palóczy László, a ház korelnöke. Mellette, épen a sarokban, az előtéren ül, csigafürtökben leeresztett hosszú hajával, a hazafias román képviselő, Mungu Buthym. A túlsó félen, gr. Teleki Józseftől balra, felé fordult arczczal, hosszú szakállal Hajnik Pál; tovább arczélben látszik, összefont karokkal, az 1861-ben oly gyászos véget ért gr. Teleki László. Kissé lejebb, az előtérben egy hátrafésült hajú, kurta ujjasos, magyaros bajuszu embert látunk, kiről azonnal fölismerjük, hogy még az imént «paraszt» vala, ma «szabad magyar polgár» s nemzetének a többivel egyenlő rangú képviselője. Ez a becsületes, értelmes Szivák, Bihar megye egyik kerületének képviselője, ki a szintén egyszerű földmíves Antal Mihállyal együtt megérdemelt megtiszteltetésben részesült polgártársaitól. Közte és Teleki László közt Pázmándy Dénes áll, a képviselőház későbbi elnöke, közelében egy szemüveges fej, a Tóth Lőrinczé. E megnyitó országgyűlésen a hírlapirodalom is képviselve van Pálffy Albert, a «Márczius 15-ike» nevű lap híres szerkesztője által. A bemutatott kép eredetije egykorú kőrajz, melyet Borsos József és Bettenkoffer Károly készítettek. A trónörökös könyve után közölt e kép id. Szinnyei József egyetemi könyvtárnok birtokában levő példány után készült. RAJZOK LENGYELORSZÁG TÖRTÉNETÉBŐL. Lengyelország történetének ismerete nemcsak a rokonszenv ama számos kapcsánál fogva érdekelhet, mely bennünket e jóban és rosszban velünk oly sokszor osztozott szomszéd nemzet sorsához fűz; nemcsak ama történeti érintkezések által, melyek a mult századok folyamán annyiszor hoztak közeli viszonyba e néppel és országgal. Az érdeklődés nemcsak tudományosan, de emberileg is teljesen indokolt, mert kevés nemzet története mutatja a jellemek és az események, a meglepő és regényes elemek oly változatos képét, mint a lengyel nemzet aspiráczióinak, virágzásának és hanyatlásának, erényeinek és fogyatkozásainak története. Ha egyfelől a népeket történeteiknek kölcsönös tanulmányozása hozza egymáshoz közelebb, másfelől elvitathatlan igazság az is, hogy a történelem a népek iskolája, s a nagy históriai tettek és mulasztások feltüntetésében rejlő tanulság örök erkölcsi intelmül szolgálhat az emberi társadalom törvényeit kutatóknak. A jelen sorozatban az olvasó érdeklődését az is fokozhatja, hogy eredeti lengyel források után vesz itt néhány korrajzszerűleg kidomborított képet a mult időkből. I. Kiegstut és Biruta története. A lengyelek áttérése a keresztény hitre hosszú és véres küzdelmek eredménye volt, melyekben az ős pogány vallás hívei nem egyszer ontották vérüket s az ősi áldozatok felszálló füstjét keresztények hulláinak százai táplálták. A vakhit, babona és az eretnekség üldözéseit tűz, vér és megölt áldozatok rajjai kísérték útjukban, de egyszersmind nagy, és fenkölt erények is, melyek csak a vallási rajongás eszményekhez emelkedő korában sarjadzhattak életre. Ilyen rendkívüli jellemeket őriz a hajdankori lengyel történelem számos emléke, akik közt a rég letűnt múlt egész bűvös világításában ragyog megörökítve Kieystut és Biruta, s a keresztényi lemondásában hősi halált halt Werner lovag neve. Kieystut litván nagyfejedelem volt a XIV. században. Erős, zord, harczias, és rettenthetlen s a csaták zajában, melyeket népe függetlenségéért és szabadságáért s atyai hitéért küzdött a szomszédos német lovagrenddel, mely a kereszt jelvénye alatt vonult irtó harczba Litvánia ellen. A német rend élén Winrich von Kniprode mellett, ki mint a rend mestere Marienburgban székelt, Ottó, «a falubú» küzdött törhetlen buzgósággal és vitézséggel. A johannisburgi ódon várban, a litván határszélen, magányos szirtfok megközelíthetlen meredeken daczolt évek során át a barbár csordák beözönlő árjaival lovag- és fegyvertársa, Werner oldalán, kit mint atyátlan elhagyott árvát vett magához, hogy a rend szigorú törvényeiben a szent ügy és lovagi becsület szolgálatának nevelje. És Werner a hősi erények mindenikében méltó neveltjének bizonyította magát. Szeplőtlen jelleme, kardforgatásban edzett aczélizmai bátor elszántsággal és halálmegvetéssel párosultak. Csak egy emésztő titok árnya borongott néha férfias arczán, mely sötét felhőként húzódott végig rajta. Senki sem sejtette, hogy e példás erkölcsű ifjú lovag, kinek minden ideje imádság és a keresztény ügy érdekében vívott harczok közt volt megosztva, lelke mélyén oly szenvedélyeket táplál, melyek nem állottak összhangzatban rendje kötelességeivel. Werner szerelmes volt. Szerelme lángját Biruta lobbantotta fel, Walguna porosz nemes leánya, egy büszke, hőslelkü hajadon, azok közül az ideális jellemű nők közül, kiknek szűzi szivében egy férfi elszántsága és ereje lakik, s kik készek felemelt fővel lépni a martir-máglyára, ha meggyőződésük vagy kötelességük követeli. Születésétől kezdve keresztény hitben nevekedve, lelke magába szívta volt a keresztény vallás magas igazságait. De honleányi érzése fellázadt ama mód ellen, melylyel a német lovagrend a szeretet vallása elveit saját honfitársai közt tűzzel-vassal terjesztette. Véres nyomorának, a feldúlt falvaknak, fölperzselt kunyhóknak látása borzalommal töltötte el, mert ő nem így értelmezte a krisztusi tanok erkölcsi tanulságait, s hazafias felbuzdulása szívesen láttatta vele Kiegstutot egy népszabadító hős színében, ki eljött, hogy igazságot tegyen az elnyomottak közt, s pártjára keljen a védteleneknek. Tudta-e ezt Werner, ki mondhatná meg ? Az évek múltak, elvittek sok jót, sok rosszat magukkal, de az emlékezetet hátrahagyták. Pedig a lovagok kezdték már észrevenni Werner halvány KIEYSTAT, LITVÁN FEJEDELEM, BIKUTA.