Vasárnapi Ujság – 1890
1890-01-05 / 1. szám - Magyar emlékek Izmidben (képpel). Dr. Kúnos Ignácz 4. oldal / Általános nép- és országisme - Magyar levél Mexikóból. Bánó Jenő 4. oldal / Általános nép- és országisme
8 VASÁRNAPI ÚJSÁG jegyzői hivatal valamelyik mult századbeli elődjétől örökölt, ott tartottam én is sok fogyatkozásokkal teljes törhetőimet, — kivettem közülök két szép poharat, mindkettő metszett, aranyos szélű kristály-billikom. Az egyik piros falú fehér gerinczezéssel, a másik elevenzöld, arany csillagos. — Itt van ez a két pohár, én ezt a két gyereknek ajándékozom; igyék mindegyik a maga poharából, a béke pedig szent legyen. Két olyan pohár! legfeljebb ha a papnál lehet olyat látni, de bizonyosan az egész faluban senki másnak nincs. Bálint gazda haragos bajusza mosolygóra csorgott a kincs láttára; az asszony szégyenkezett kissé, hogy nem kivánja ő azt, minek fosztom meg magamat? De én biztosítottam, hogy a nép boldogságáért minden áldozatra kész vagyok, így aztán elfogadta. Péterke nagy szemei is fenn-Harmadnapra visszajött hozzám Rákhel, szeme alatt egy másik szilvával, és egyszersmind a két pohárral. (Folyt. köv.) 1. SZÁM. 1890. XXXVII. ÉVFOLYAM. MAGYAR EMLÉKEK IZMIDBEN. «Ott Nikomédiában, közel az tengerhez vagyon az ömlenyeknek egy kővel bekerített nagy, uj temetőjök, — kiben szegény Thököly gyakran járt magát mulatni, egy nagysürü fa alá, — egy hideg forrás mellé.»1 E nagy, sűrű fa alá ásták meg a sírját, e hideg forrás mellé temették el tetemeit. A török fővárosnak tengerekre nyiló határáról, ott nyúlik be a Mármara legtündéribb karja, a nikomédiai tengeröböl. Két partja akár egy virágos mező, és vizének szelid kéksége akár egy tó tükre. Pedig Ázsia földjén vagyunk, és ázsiai idők emléke borong elő képzeletünkből. Chalcedónia az utkezdőnk, Hannibál vára a pihenőnk, és Bithynia Izmidje vándorutunk végczélja. Ma már vasút füttye hangzik a part mentén. az üregekké omlott romok még mai nap is láthatók. De kiveszett a patakjából a pisztráng, elcsörgedezett a forrás, és elpusztult a virágcsifilik (majorság) is, a fejedelemasszony lakóhelye. Még csak a város se maradt meg a réginek. Vasút szeldeli át a fő utczáját, a hajdan hires karavánutat, és házak emelkedtek a temetőjén, a nagy sürü fa, meg a hideg forrás felett. Így került el Thököly sírja is egy lankás domboldalra, az új örmény temetőbe, melyet cserében kaptak volt a régi helyükért. Vagy hatvan éve, hogy átszállították a hamvakat, átvitték a síremléket is, melyet Komáromy emeltetett neki, aranyosan a czimerét, és felibe szép cserepes épületet, még a hideg forrás márványait is felszedették; ott a sír mellett néhány kőgyűrű, meg négyszegletes koronakő. Hatalmas két platánfa díszíti ez új örmény temetőt. Ezek egyikénél jutott hely a fejedelmi hamvaknak, és eme helyéről emelték le az angolok a fehér márványlapot, és szállították az ő halottaik közé. Ott meg a másik platánfa alá akadtak a csillogó szerszámon, s valami köszönöm-félét nyilvánított az órán keresztül. Még ki is kisértem őket, hogy a birót bosszantsam, a ki egy kötekedő pillantást vetett rám. Csúfolhatsz! Rohantam egyenesen a tiszteleteshez, ki a mult évben jött haza Edinburgából, s tele van a könyvtára traktátusokkal, amelyekben mind olyan emberek története van megírva, akik a lelkiatyák által álnok utakon, módokon megtéríttetvén, felhagytak borral, pálinkával, káromkodással, házsártoskodással, lopással, rablással, s lettek napfénynél fényesebb életű keresztények. Elmondom neki a sikeremet, hogy tudnak-e ilyent az angol papok? Megvallotta, hogy nem. No hát írja meg nekik egy traktátusban, amelynek az legyen a czime: két pohár. Attól félek, hogy az angol traktátusoknak is az a rendes vége, ami az én két poharamnak, és gőzhajó katlanja zakatol az izmidi öböl Boszporuszán. Festői nyaralók rejtőzködnek az olajerdők halovány zöldjébe, és munkás városkák elevenítik a régi romok mellett levő kietleneket. Ezenköj a rendes zöldje a török uri világnak, Karlal nedve tölti meg a levanteiek leghíresebb borpinczéit, és Gebze olajerdei mögül csak pontnyivá szűkül össze Hannibál legendaszerű sírvára. Egy darabka kis Európája az oszmánli világ Ázsiájának. Csak az öblöt kerítő hegylánczok sötétlenek elő komorabban, és mint egy rengeteg bástyája az o-világnak, úgy meredez égig a Brussza-vidéki hegykirály, a hófejű Olympus. Izmidnél végződik a tengeröböl, ott állja útját egy nagy hegy, az Illyés próféta hegye. Lábjában illatos mezőség terül el, Thököly «Virágok mezeje», mely «gyönyörűséges, pisztrángos patakjaival, hires paláttai forrásával, s azzal a puszta várral, mely egy hegyen van, — az Méltóságos Zrínyi Bona fejedelemasszonynak igen kedves lakóhelye volt.»2 12 Komáromy János diariuma került. A magas, díszes vasráccsal bekerített emléktáblát e platánfa hullatja tele leveleivel, és ez siratja rá a tenger fogamzotta harmatkönnyeket. A hazafiúi kegyelet csak itt-ott téved el e távol helyre, és alig hogy oda tud már igazodni — oda Nikomédiába, egy nagy sürü fa alá, — egy i ódon sir mellé. _ TI DE. KÚNOS IGNÁCZ. 3 Thököly sirjának rajzát a «Vasárnapi Újság» mult évi 49-ik számában közöltük, most Izmid (Nikomédia), Thököly száműzetése helyének egy másik részletét mutatjuk be. — Szerte. Bergren fényképe után rajzolta Háry Gyula. IZMID (NIKODÉMIA), THÖKÖLY SZÁMŰZETÉSÉNEK HELYE. — A HAMIDIE-UTCZA, KÖZEPÉN A KISÁZSIAI VASÚTVONALLAL. MAGYAR LEVÉL MEXIKÓBÓL. Pluma de Hidalgo (Iíafetal Aleanza telep) 1889. szept. 22. Végre 14 napi lovaglás után megérkeztem Carlos Halla fél-honfitársam kávételepére, hogy nemsokára én is felütve sátorfámat, elkezdjem a kávétermelés nemes mesterségét. — Utam idáig igen érdekes, de egyúttal fáradságos is volt, röviden im itt adom vázlatát: