Vasárnapi Ujság – 1892
1892-06-26 / 26. szám - A lóvásár. Életkép. Irta Szívós Béla 451. oldal / Elbeszélések; genreképek
452 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 21. SZÁM. 1892. xxxix. ÉVFOLYAM. — Szép asszonyban kis hiba meg sem kottyan! — Igen, de a hátulja is rogyik! — Rogyik ! Hát minek rogyik ! Osztán kendben is van hiba, másban is, hát ennek a lónak is szabad egy kis hibájának lenni. — No, hát hogy adod ide na? — Hogy ? Hát nézze kend . . . mert vér van ebben a lóban olyan, hogy . . . hát . . . leengedek még ötöt, aztán élje kend vele a világát azért a 35 pengőért! — Nimore, árán kérem , adok még rá egyet, osztán hadd vezetem el 8 forintért. A czigánynak megvillan a szeme: látja, hogy komoly vevővel van dolga, s különben is tegnap cserélte a lovat egy 7 forintos gebéért, hát most már nem dühösködik, hanem hirtelen elégikus hangulatba borul, megfogja balkézzel a paraszt csuklóját s belevág hatalmasan a tenyerébe : — Nem bánom hát, ha mindjárt beleszakad is a szivem : legyen kendő három rongyos tizes bankóért! Bizony tudom nem győz kend áldani érte. Ismerem. Áldott jószág, magam nevelése. Hej Kesely, Kesely, csülökig járjon az az aranyos lábod a bankóban, de nincs is párod hét vármegyében ! Most a paraszt fogja meg a czigány csuklóját s úgy bele vág a tenyerébe, hogy majd kireped: — Nyolcz forint more! A czigány visszatenyerel még erősebben : — Huszonöt lesz az utolsó ára. Egy vassal sem alább ! A paraszt roppant tenyércsapdosás közt rá igér még ötven krajczárt, mire a czigány czélszerünek látja megint éktelen dühbe borulni s égre földre esküdözik, hogy 22 forintnál alább egy garassal sem adja; ott nyelje el mindjárt a föld, ha egy fityinget is enged többet. Hiszen nézze körül kend ezt a lovat jól, acsarkodik a czigány, miközben megint végig vág a gebén, ha ilyen vérű lovat lelkend a vásárban, hát itt álló helyemben törjön ki mind a két lábam, akár a kendő, azt sem bánom. De az atyafi hajthatatlan, sehogy sem akar többet igérni; egyet ránt a tarisznyaszijjon s odébb indúl. Még egyszer azonban korpaszon csapja a rossz lovat s azt mondja menet a czigánynak : — Ne szalaszd el a pénzt hé, majd meglásd, megbánod. Fájintosul megígértem én az árát. — Még egyet mondok, — kiált utána a czigány, — hát kell-e azért a 20 forintért ? A paraszt azonban nem is felel, csak lassan bandukol tovább s egyenest neki indul a bódé sarkának, a hol három mód nélkül rossz lovat hajkurász egy ravasz képű kupecz. Tessék — lássékból megkérdezi ezeknek is árát, sorra csapkodja mindet, de híjába, csak visszavágyik szíve első szerelméhez. Kegyetlen megtetszett neki a czigány lova, s elhatározza, hogy ígér még rá valamit. Ott is hagyja a három gebét s elkezd vissza felé somfordálni, úgy azonban, mintha csak el akarna menni a czigány mellett. Ez azonban minden mozdulatát szemmel kiséri, s buzdításul oda kiált a lassan oldalgó parasztnak : — Ne ereszsze el a jó lovat gazdáram, majd meglássa, megbánja. — Ne tartsd hát ki az árából! — No hát még egyet mondok, jöjjön közelebb kend: kell-e azért a 18 forintért? Ezzel elfogja a paraszt kezét s megint megkezdődik a tenyércsapdosás, dühösebben mint valaha, miközben a czigány legalább tízszer kijelenti, hogy rögtön folljék ki mind a két szeme, ha egy garast is enged többet. Az esküdözés, tenyércsapdosás aztán addig tart, míg végre 9 forintban szerencsésen megegyeznek. — Csakhogy pénzt lássak! mond a czigány, a bagót jobb képéből a balba igazítva, miközben rácserszent a zsíros bankóra: tű, tű, apád, anyád idejöjjön! Ilyen formán kel aztán még el egy sereg mesés rosszaságú ló, mert ez a czikk a legkeresettebb, úgy 5 forinttól 30 forintig darabja. Az ilyen nemes állatok élete folyása csupa vásározásból áll ki, némelyik 3—4 gazdát is cserél egy nap, de a jövő vásáron már megint ott szerepel. Pedig hát mind páratlan jóságú és a mi fő, «nagy vérű». A kupecz mondja, hát el kell hinni! E «nagy vérű» csoporttól oldalt, korlátokkal körülkerített hely látszik. Itt viczánkol az előkelő ló-közönség. Valóságos ló-arisztokráczia, ahol már százasokban beszélnek. Egymást éri a sok ténsúr, tekintetes úr, nagyságos úr, ispán, kasznár, tiszttartó s mindenféle parlagi gavallér, a kik a közeli-távoli pusztákról besereglettek, ha egyébért nem , hát legalább széllyel nézni, meg hogy saját becses fogataikat bemutathassák a szakértő közönségnek. Kocsikáznak is foly A KIRÁLY DOLGOZÓSZOBÁJA A BUDAI KIRÁLYI PALOTÁBAN, Báró Stillfried fényképe után.